stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2009 Január

megelégeltem, Világkalitka, Alszik, Számvetés


András Sándor

 

megelégeltem halottaimat

kéretlen jönnek kopogtatás nélkül

mint akik otthon érzik magukat

kozmikus modortalanság

az elme és a psziché honossá aljasított

elíziumi mezőin ahol se határ se határőr

csak jönnek és betelepednek

birtokba veszik a tehetetlenségem

nomád martalócok dehogyis vendégek

a kozmosz kiebrudalt tájain

belelógnak a rendezettekbe

hogy teljes legyen az ősi rendetlenség –

bizony mondom megelégeltem őket

ahogyan éjszaka átgázolnak rajtam

csörtetnek sátrat vernek

tüzet is gyújtanak mire fel én a villanyt

és kába bosszúságban várakozom

hogy odébb álljanak én pedig még sokáig

töprengjek miért is szakadt fel ez az éjjel

 

 

Világkalitka

 

Amikor a kanári megette a szörnyű kalitkát,

az megfeküdte a gyomrát,

mire fel a kanári kínjában énekelni kezdett

emberhangon, mint egy megtáltosodott papagáj,

amelyik hirtelen „Gyulika szép, Gyulika jó” helyett

basszus hangon recsegve dalolja:

„szánd, bánd bűnöd, ember”,

miközben méltósággal lépdel a járókán,

mintha a kőszobor ánizsfüstű kolosszusa lenne –

így és mégsem így énekelt a kanári

gyomrában a kegyetlen ketreccel,

amíg csak rá nem jött, a gyomorégés kegyéből,

jobb a ketrecben, mint a ketrec benne,

hát visszaböfögte és lelkesen beleugrott,

hogy ott írjon hétkötetes eszmefuttatást

a rabság ámulatos változatairól

és milyen varázslatos hely is a világkalitka.

 

 

Alszik

 

„Alszik. Én nem tudok”, gondolja.

„Jó neki. Nem tudja”, ébred rá.

És az alvás még kevésbé sikeredik. Neki.

„Nem megy, nekem nem. Vajon

mit álmodik? Álmodik? Nem tudom. Nem tudja?”

kérdezi, sajnálja. „Irigylem? Dehogyis,

semmi irigység. Könyv kell, egy kevés whiskey is.”

Felkel. Ilyenkor, tudja, a szesz segít.

„Segít, anélkül, hogy tudná”, jut eszébe,

és mosolygás nélkül is mosolyra derül.

Így él. Most így. Lesz máshogy is, szusszan:

„Most így.” És ezt nem vitathatja tőle el

senki és semmi, csupán a felejtés.

„Miért is emlékeznék, egy hét, vagy egy év múlva

erre a semmis éjszakára?” Töpreng:

„Ha feljegyzem, egykor majd úgy olvasom,

mint bármelyik lejegyzett álmot,

mintha más írta volna, egy másik idegen.”

Átnéz az ágy másik oldalára és biccent:

„Jól alszik.” Nézi. „Nem zavarja a fény.

Az ébrenlétem sem. A létem sem ébren.”

Hirtelen elfogja a bizonytalanság.

„Ha álmodik és rólam, akkor se most-rólam.”

Ezen eltöpreng és alvást hívogatva becsukja szemét.

 

 

Számvetés

 

„»Csapataink harcban állnak,

a kormány helyén van« – a sírban.

S lesz ideje a feltámadásnak,

így hisszük s míg hisszük, így van.”

Egy kis időre úgy tűnt,

eljött az idő. De mégsem.

Felosztjuk az oszthatatlant,

nem segít a Föld, az Ég sem.

Nem segít Isten, Ember,

a kormány még mindig a sírban.

Verekszünk és kiabálunk,

mindegyikünkben sír van.

 

 

 




+ betűméret | - betűméret