Ceauşescu 1968 augusztusában tartott beszédének sajátos kontextusa

Az 1968-as év mind a nyugati jóléti államok, mind a kommunista politikai rendszerek számára sorsdöntő év volt. Míg Franciaországban baloldali szimpatizáns diáktüntetés robbant ki, Csehszlovákiában próbálják megreformálni és enyhíteni a sztálinista alapú kommunizmust. A franciaországi mozgalom alapjában gazdasági koncepciótól mentes, államellenes, kulturális értékek mentén zajló megmozdulás volt. A konzervatív, régi hierarchikus rendszerből adódó társadalmi megszorítások ellen emelt szót, követelte a nők felszabadítását, a szexuális kisebbségek elfogadását. A baloldali ideológiák értékrendszerén át közelítette és kérdőjelezte meg a jóléti állam hitelességét. Ebből azonban jóval kevesebbet éreztek a kommunista országok fiataljai. A franciaországi események hatására gerjedt megmozdulások éles kritikaként fogalmazódtak meg a kommunista rendszerrel szemben. Megnőtt az igény az újításra, a nyitásra, mely a korlátozott mozgásterű közép-európai országokban nagyon erős és konkrét szabadságvágyban manifesztálódott. A varsói és németországi diáktüntetések célja a sajtószabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága volt.

Az 1968-as évet az értelmiségi mozgalmak határozzák meg a legmarkánsabban. A cél nem a hatalom, hanem a gondolkodás, a szólás, a világfelfogás szabadsága. A kommunista tömbön Csehszlovákiában a reformista generáció színrelépésével rés támad. Moszkva attól tartva, hogy elveszítheti monopolhelyzetét a szatellit országokkal szemben, és radikális lépésre szánja el magát Csehszlovákiával szemben. A Varsói Szerződés által kötött országok közül Románia pártfogásába veszi a csehszlovák vezetést.

Előzmények. 1968, Csehszlovákia

A csehszlovák események kibontakozását paradox módon Brezsnyev beavatkozása indította el, amikor úgy döntött, hogy a gyenge kezű Novotnýt leváltatja, és helyébe Alexander DubÄ�eket teszi meg a CSKP első titkárává. DubÄ�ekkel új, reformista nemzedék érkezik, amely megveti a régi pártelit sztálinista módszereit. Megnő a cseh értelmiségiek mozgástere, a nyilvánosság elé lép egy olyan kulturális elit, amely keményen befolyásolja a pártvezetőség jó néhány döntését. Berkes Tamás szavaival, DubÄ�ek színre lépésével a harc célja a hatalomról a világértelmezés jogára tevődik át.

A reformkezdeményezést a vezető értelmiség indítja el különböző irodalmi lapok és viták sokaságával. Alexander DubÄ�ek fokozatosan véve fel a lendületet a gazdasági állapotok stabilizálása mellett a csehszlovák kommunista párt megreformálását hirdeti meg. Emberarcú szocializmusban gondolkodik, olyan baloldali politikai rendszerben, mely nagyobb mozgásteret enged a civil szférának, korlátozza a párt teljhatalmát, de nem szakadna el teljesen a szocialista rendszertől.

A fentről indult forradalom kicsúszott a reformkommunisták kezéből, és egyre bizonyosabbá vált, hogy szocialista keretek között demokratikus normákat nem lehet megvalósítani. DubÄ�ek teljesen elveszítette a kontrollt. Az alapvető krízishelyzetre nem sikerült koherens stratégiát kialakítani. Rendszerét kettős támadás érte: a csehszlovák értelmiség, amely kezdetben fenntartás nélkül csatlakozott DubÄ�ek reformtörekvéseihez, egy idő után elégedetlenségeinek ad hangot, követeléseit már DubÄ�ek is radikálisnak ítéli meg. Másik részről a szovjetbarát, konzervatív erők attól tartottak, hogy a párt által kezdeményezett reformok szabad utat adhatnak a civil mozgalmaknak, kitámadják a CSKP vezetőségét. Az eseményeket Moszkva nem nézte ölbe tett kézzel, és attól tartva, hogy a kelet-közép-európai országokban elveszítheti vezető pozícióját, egyezkedések sora után úgy dönt, hogy a Varsói Szerződés tagországaival közösen katonai akcióba kezd. A katonai intervenció kérdése látványosan megosztotta az európai kommunista pártokat. A görögök és a finn reformisták elítélték a beavatkozást, a leghatározottabbak az első pillanattól fogva az olaszok voltak, akik Moszkva beavatkozását a szabadság, a kommunista pártok autonómiájának megsértéseként kezelték. Az intervenció ellen emelt hangot a norvég, brit, holland, svéd stb. kommunista párt is. Az intervenció ellenzői között azonban kétségtelen, hogy a Varsói Szerződés által kötött, Moszkva holdudvarához tartozó Románia okozta a legnagyobb meglepetést, amikor úgy döntött, hogy nem vesz részt Csehszlovákia lerohanásában.

Mi motiválta a román kommunista vezetést, hogy 1968-ban különutas politikát vállaljon?

A Ceauşescu-rezsim bukása után több kortárs politikus, közéleti személyiség (Király Károly, Pavel Câmpeanu) kijelenti visszaemlékezéseiben, hogy az elutasítás tulajdonképpen annak köszönhető, hogy 1968-ban Romániát fel sem kérték volna a részvételre. Ennek tükrében az már a párttitkár ügyessége, hogy a hátrányból előnyt kovácsolt, és sikerült olyan pozíciót kialakítania, ami hosszú távon biztosította külpolitikájának sikerét, felértékelte politikai szerepét.

Kommunista központ Moszkvával szemben

A keleti tömb országai nem folytathattak önálló külpolitikai tevékenységet, azonban Románia kivételnek számít annyiban, hogy már Gheorghe Gheorghiu-Dej elindít egy önállósodó külpolitikai folyamatot. Példa rá Corneliu MÄ�nescu látogatása Amerikában a kubai válság idején, ahol biztosította Dean Rush külügyminisztert Románia különállásáról, illetve ismertette Dej fenntartásairól a Varsói Szerződéssel szemben. Ugyanakkor Dej gazdasági síkú eltávolodása Moszkvától vagy a moszkovita káderek lecserélése mind a különutas politikai irányt erősítette meg. Ceauşescu gyakorlatilag Dej örökségét és az általa elindított nemzeti szocialista retorikát folytatta. 1968 kiváló alkalom volt arra, hogy a Románia önálló politikájának erőteljesebb hangot adjon, hiszen a csehszlovák reformisták megkérdőjelezték a Kreml azon jogát, hogy meghatározza más országok kommunista pártjainak irányvonalát. Prága lerohanása előtt, 1968. augusztus 15-én Ceauşescu Prágába látogatott, ahol a román küldöttség kifejtette álláspontját a nemzetközi eseményekkel kapcsolatban. Ceauşescu hosszan ecsetelte a Romániában végbemenő gazdasági változásokat, és beszélt a kommunista párt vezető szerepének megerősítéséről a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek bevonásával. A prágai látogatáson Ceauşescu liberalizáló reform-kommunista szerepében tetszelgett, a tárgyalások során többször is kiemelte a Romániában és Csehszlovákiában végbemenő átalakulási folyamatok közös vonásait. A probléma onnan adódik, hogy azt hiszik, a szocializmus építése csak a szovjet modell alapján történhet – mondja DubÄ�eknek a találkozón. Valószínűleg egyik fél sem látta (láthatta) a két rendszer közti alapvető különbséget: míg DubÄ�ek egyik célja a párt teljhatalmának korlátozása volt, Ceauşescu büszkén fejti ki a találkozón, hogy sikerült a párt vonzáskörébe bevonni az ifjúsági és szakszervezeteket is. Míg DubÄ�ek elvész a konzervatív, oroszbarát kommunisták és az egyre nagyobb szabadságot követelő utcai megmozdulások szorításában, Ceauşescu az apró engedmények politikájával végig ellenőrzése alatt tartja a rendszert. Ennek a „húzd meg, ereszd meg koreográfiának” (Békés Tamás) az eredménye, hogy DubÄ�ek a szovjet beavatkozás után süllyesztőbe került, Ceauşescu pedig hallatlan népszerűségre és elismerésre tett szert világszerte.

A román vezetőség prágai látogatásának, tüntető pártfogásának rejtett célja az volt, hogy megpróbálja maga mellé állítani a csehszlovák vezetést, és egy új központot hozzon létre Moszkvával szemben. Ebben a törekvésében valószínűleg Kína és Jugoszlávia is partnere lett volna, hiszen annak ellenére, hogy Mao Ce-tung nem értett egyet DubÄ�ek revizionista nézeteivel, elítélte a katonai intervenciót, és élesen bírálta Moszkva birodalmi törekvéseit.1 Tito független szocializmus-elméletével pedig már rég kivívta a szovjetek ellenszenvét.

Egység, függetlenség, szuverenitás

A katonai beavatkozás Nicolae Ceauşescu prágai látogatásakor már el volt döntve. A Moszkva által vezérelt intervenció szükségességét a szövetségesek (SZU, NDK, MNK, BNK és LNK) azzal indokolták, hogy meg kell menteni a szocializmus győzelmét az ellenforradalommal szemben. Augusztus 21-én a nemzetközi szolidaritás nevében átlépik Csehszlovákia határát. A beavatkozás hírére a DubÄ�ek-pártiak fontos stratégiai helyeket foglalnak el (rádió, televízió, központi lapok szerkesztőségei), ahonnan hatékony szovjetellenes propagandát folytatnak. Ez a mozzanat jelentősen befolyásolja az eseményeket: a szovjetek kénytelenek voltak tárgyalóasztalhoz ülni a reformkommunista kormányvezetőkkel.

A katonai intervenció hírére Nicolae Ceauşescu tiltakozásul elítélő levelet küldött az „ötök” kormányához, amelyben arra is kitért, hogy biztosítani fogják Románia integritását. Miért volt szükség Románia területi egységének hangsúlyozására? A szocialista országokkal körbevett állam meglehetősen korlátozott mozgástérrel rendelkezett, aligha jelenthetett veszélyt a moszkvai vezetésre. Az azért a Kreml számára is nyilvánvaló volt, hogy az RKP végig szigorú ellenőrzés alatt tartja a helyzetet, hogy DubÄ�ek puhány vezetésével szemben Ceauşescu erős pártapparátussal és intézményrendszerrel rendelkezik. A fiatal pártvezér 1968-ban egy pillanatra se gondolt arra, hogy letérjen a szocializmus diktálta útról. Ezt évtizedekkel később Ion Gheorghe Maurer jelenti ki: Ceauşescu nem a csehszlovák reformpolitikát karolta fel, hanem az orosz beavatkozást ítélte el, mivel attól félt, hogy Moszkva áthúzhatja számításait.2 Ezek pedig nem irányultak másra, mint a korlátlan hatalom megszerzésére. Az integritás hangsúlyozása az „ötök” kormányához küldött levélben és az augusztus 21-én tartott demonstráción Ceauşescu nemzeti szocialista politikájának, hatalmi törekvéseinek alapvető eleme volt. Nemzeti szocializmusa sztálinista alapokon állt, háta mögött megbonthatatlan pártapparátus tartotta kezében a kontrollt. A kiállás kettős célt szolgált. A látványos bukaresti népgyűlés, amely előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlott, illetve Ceauşescu erkélyjelenete eredetileg azt a célt szolgálta, hogy demonstrálja az országos összefogás, a párttámogatás nagyságát.

Az augusztus 21-én tartott bukaresti demonstráción a kortársak visszaemlékezése szerint Ceauşescu szabadon beszélt. Azokhoz a népekhez szól végig közvetlen, baráti hangon, amelyek hisznek a szocializmus békés építésében. Többször is hangsúlyozza a pártvezetőség egységét és szilárdságát: Csehszlovákia felkarolása az RKP vezetőségének közös döntése volt. A beszéd végén felkéri Románia lakosságát, álljanak a párt mellé bizalommal, mert az megvédi őt és végig pontosan tájékoztatni fogja.

Bár az 1968-as események megmozdulások sorozatát indíthatták volna el Romániában is, Ceauşescu bukaresti beszéde megállította ezt a folyamatot. Moszkva impliciten lett a pártelit és a nép közös ellensége, a területi függetlenség és a szabadság veszélyeztetője. Románia 1947 óta először érzi magáénak a függetlenség, szuverenitás, jogegyenlőség stb. jelszavát.

Ceauşescu a katonai intervenciót igazságtalanak és indokolatlannak nevezi, hiszen a csehszlovák kommunista a párt a nép teljes támogatását élvezi abban, hogy leszámoljon a negatív örökséggel (a sztálinizmussal). Minden párt maga választja meg a módot, ahogyan a szocializmus ügyét építeni kívánja, amiként a jó együttműködés feltétele is két szocialista ország között az, hogy nem avatkoznak egymás dolgaiba. Ezek után kijelenti, hogy meg fogják védeni Románia területi épségét, és javasolja a nemzeti gárda megalakítását. Kétségtelen, hogy ez a hang markáns váltást jelentett a szokványos, internacionalizmus-párti, Moszkva-barát, imperialista ellenségképpel riogató dogmatikus diskurzushoz képest.

A csehszlovák eseményeket társította a nemzeti függetlenség harcával, ami egyben a nemzet fogalmának felértékelését vonta maga után. Gesztusa a kisebbségek felé – nem számít a nemzetiség, mindnyájan a szocializmus ügyét szolgálják – megelőzte az esetleges magyar mozgalmat.

A közös ellenségkép, a nyilvánosságra hozott és felvállalt szovjetellenesség rövid időre egybekovácsolta a kisebbségit a többségivel, az értelmiségit a pártelittel, lehetőséget biztosítva arra, hogy most már a nép reális támogatottságát élvezve megerősítse a hatalmát. A bukaresti demonstrációnak köszönhetően Ceauşescu megismételhetetlen népszerűségre tett szert. Sokáig a reform, a függetlenség, az 1968-as nyugati és közép-európai generáció számára olyannyira felértékelődött szabadság védnökeként szerepelt.

Az 1968-as beszéd nacionalista aspektusának előzménye volt Nicolae Ceauşescu 1967-ben a Nagy Nemzetgyűlésen elhangzott beszéde, ahol szembeállította a nemzeti kommunizmust a proletár internacionalizmussal. Szabad szocialista nemzetet, szabad külpolitikai részvételt hirdetett, az állam szuverenitását hangsúlyozta. A prágai események jó ürügyet szolgáltattak arra, hogy ezek a követelések megint felszínre kerüljenek. A sajtó információs szerepe – a hagyománytól eltérően – megerősödik. A csehszlovákiai eseményekről igyekeznek időszerű tájékoztatást nyújtani, pl. az Agerpress hírügynökség állandó tudósítót küld Prágába. 1968 januárjától folyamatosan jelenik meg a sajtóban a párt hivatalos álláspontja a Dubèek-rendszerrel kapcsolatban, Ceauşescu munkalátogatásai során is hangsúlyosan erről beszél. A sajtó fokozatosan készíti elő a talajt a nacionalista diskurzus befogadására.

A hetvenes évektől már leplezetlen a nacionalista irányvonal, a politikai direktívák ennek az értékrendszernek a mentén születnek. A csehszlovák kiállásnak a (közvetett) következménye, hogy a köztudatban a Ceauşescu-rendszert mindmáig szétválasztják egy hazafias és egy kommunista oldalra. Eszerint a viszonylagos gazdasági stabilizálódás a hatvanas években a nacionalista politikának, míg a személyi kultusz, a politikai rendőrség stb. a sztálinista típusú kommunizmusnak az eredménye. (Erre a kilencvenes években Caius Dobrescu hívta fel a figyelmet.) A csehszlovákiai reformtörekvéseket felkaroló Ceauşescu Romániája azonban a hetvenes évekre a legortodoxabb kommunista gazdasági rendszert és egy erős nacionalista intézményrendszert hozott létre. A személyi diktatúra pedig az 1968-ban megfogalmazott (ál)liberalizáló politika tagadása volt.

Mindezek ellenére Nicolae Ceauşescu sokáig a békéltető szerepében tetszelgett. Közvetítő volt Kína és Moszkva, Izrael és az arab világ között, majd Nixon elnök, valamint De Gaulle látogatása erősített rá erre a képre. Ennek eredményeképpen a világ Ceauşescu belpolitikáját sokáig az 1968-as események tükrében közelítette meg, bármennyire kevéssé fért össze a titkosszolgálat, az ínség, a terror és a diktatúra az 1968 augusztusában elhangzott beszéd szabadságeszményével.

 

JEGYZETEK

1. Augusztus 23-án a kínai vezetés bűncselekménynek minősítette Moszkva beavatkozását.

2. Betea, Lavinia: Partea lor de adevÄ�r. 332–333.

IRODALOM

Betea, Lavinia: Partea lor de adevÄ�r. Alexandru BârlÄ�deanu despre Dej, Ceauşescu şi Iliescu. Maurer şi lumea de ieri. MÄ�rturii despre stalinizarea României. Convorbiri neterminate cu Corneliu MÄ�nescu. Compania, Buc., 2008.

Berkes Tamás: A cseh hatvannyolc saját kontextusa. 2000. Irodalmi és társadalmi havilap. 2008. 54.

Boia, Lucian: Történelem és mítosz a román köztudatban. Kriterion, Kvár, 1999.

Cioroianu, Adrian: Pe umerii lui Marx. O introducere în istoria comunismului românesc. Polirom, Buc., 2005.

Câmpeanu, Pavel: Ceauşescu, anii numÄ�rÄ�torii inverse. Polirom, Iaşi, 2002.

Furet, François – Nolte, Ernst: Fascism şi comunism. Grupul Editorial Art, Buc., 2007.

Gabanyi, Anneli Ute: Cultul lui Ceauşescu. Polirom, Iaşi, 2003.

Gotovitch, Jose – Delwit, Pascal – Waele, Jean-Michel de: Europa comuniştilor. Institutul European, Iaşi, 2003.

Király Károly: Nyílt kártyákkal. Önéletírás és naplójegyzetek. Nap Kiadó, Bp., 1995.

Kunze, Thomas: Nicolae Ceauşescu. O biografie. Ed. Vremea, Buc., 2002.

TismÄ�neanu, Vladimir: Stalinism pentru eternitate. O istorie politicÄ� a comunismului românesc. Polirom, Iaşi, 2005.

Toma, Sorin: Privind înapoi. Amintirile unui fost ziarist. Compania, Buc., 2004.