stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Augusztus

Az első kolozsvári olimpiai érem 100. évfordulója


Killyéni András

 

Száz évvel ezelőtt rendezték meg 1908-ban a negyedik olimpiai játékokat. Ez volt az első verseny, ahol kolozsvári versenyzőt mint kolozsvári egyesület sportolóját a magyar sportvezetés be-nevezte az olimpiai versenyekre. Dr. Somodi István, a kolozsvári Egyetemi Atlétikai Club (KEAC) magasugrója megérdemelte ezt a kitüntetést, hiszen néhány héttel a verseny előtt megjavította a magyar csúcsot a magasugrás próbájában. A fiatal tehetség mindezek ellenére nem számított az esélyesek közé, ám nagy elődjének és jó barátjának, dr. Gönczy Lajosnak kiváló eredményei ösztönözték őt, hiszen Gönczy olimpiai 3. és 4. helyezéssel büszkélkedhetett. Somodi beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és olimpiai második helyezést ért el. Ezzel a sikerrel Somodi biztosította a magyar sport és atlétika elismerését, a kolozsvári egyesület pedig országos szinten ismertté vált.

Somodi 1885-ben született Kolozsváron. A Kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd jogot végzett a kolozsvári egyetemen, ahol 1908-ban jogi- és államtudományi doktori címet nyert.

A versenysporttal először a Református Kollégiumban találkozott, 1903-ban figyeltek fel rá. Eredményei távol- és magasugrásban egyre jobbak lettek, s az 1906-os athéni jubileumi olimpián 6., illetve 8. helyen végzett helyből távolugrásban, valamint magasugrásban. Az olimpia után már csak a magasugrásra összpontosított, 1908 tavaszán új magyar csúcsot ugrott – 184 cm –, majd a londoni olimpián 188 cm-es ugrásával a második lett. Ezután is szép eredményeket ért el – 186, majd 188 cm –, országos csúcstartó volt, a legjobb magyar atlétaként tartották számon. Ügyvédi vizsgája miatt kihagyta az 1912-es olimpiát, az első világháború után pedig már csak edzőként dolgozott. Rengeteg országos bajnokot nevelt, akik közül csak néhányat említek meg: Péter László és Kovács Béla vágtázók, Vajna János és dr. Bíró Lajos rúdugrók, Bíró György kalapácsvető stb. Az atlétika mellett szép eredményei voltak gyorskorcsolyázásban is, ahol már 1899-ben versenyt nyert, s hosszabb ideig a legjobb kolozsvári gyorskorcsolyázóként tartották számon.

Az első világháború után banktisztviselőként, majd ügyészként dolgozott, emellett a KAC atlétikaedzője volt – az első romániai atlétikaedzőként tartják számon. Több éven keresztül a KAC elnöki tisztségét is betöltötte. A második világháború után teljesen kizárták a sportéletből, s a stadion közelébe se engedték. Somodi 1963-ban hunyt el Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben nyugszik.1

 

Az 1908-as londoni olimpia

Az 1908-as olimpiai játékok rendezési jogát eredetileg Róma kapta meg, ám 1906-ban az olasz főváros képviselői bejelentették visszalépésüket, mert úgy érezték, nem tudnak felkészülni időben a versenyek megrendezésére. A megmentő London volt, ahol a gyors és komoly szervezés eredményeképpen 1908-ra (alig 24 hónap alatt) az angol főváros készen állt a versenyzők fogadására. Kormánytámogatás nélkül felépült az új stadion, a versenyek szervezésénél a szervezők a nemzetközi szövetségekkel közösen határozták meg a szabályokat és versenyszámokat.

A felépült korszerű, új stadiont a nép sportküzdelmei színhelyének nevezték, mert ez volt az első olyan sportlétesítmény, amely mind a sportolók, mind a nézők szempontjából megfelelőnek bizonyult: a sportolók számára kiváló versenyzési körülményeket biztosított, a lelátókon pedig nagyszámú közönség – közel 50 000 néző – figyelhette a versenyeket.

A londoni olimpia volt ez első igazi világverseny, 1908. április 27-től október 31-ig tartott, 22 országból 2035 résztvevő versenyzett 21 sportág keretében rendezett 110 versenyen. A verseny hosszúságát magyarázza, hogy a verseny-számok között még a jégkorong és a műkorcsolya is szerepelt. Ez volt az első alkalom, amikor a sportolók a stadionban rendezett nyitóünnepségen nemzeti zászlójuk alatt vonultak fel. Az ünnepélyes megnyitón a magyar csapat az addigi legnagyobb létszámmal, 63 főből álló küldöttséggel vonult fel, a csapat búzavirágkék formaruhában, hímzett címerrel díszített szalmakalappal.2

A magyar csapat kétségen kívül az esélyesek közé tartozott, ezért az olimpiai részvétel mögött komoly anyagi támogatás állt. A verseny a küldöttség számára az addigi legsikeresebb volt, a magyar sportolók bizonyítottak: a három olimpiai arany mellé számos ezüst, bronz és kiemelkedő teljesítmény társult. Termé-szetesen az erdélyi és kolozsvári sportbarátok elsősorban dr. Somodi István szereplését követték nagy figyelemmel.

A magyar küldöttség sikersorozatát a kardcsapat nyitotta meg, a csehek elleni győzelemmel az első olimpiai aranyat nyerték Magyarországnak. A vívás egyéni döntőjében a magyar vívók bebizonyították, hogy uralják a sportágat: a hat döntős közül öt magyar sportoló volt, olimpiai aranyat nyert dr. Fuchs Jenő. A harmadik aranyat Weisz Richárd nehézsúlyú birkózó hozta.3 Az úszásban közel állt a győzelemhez a 4×200 méteres gyorsváltó is, amely legnagyobb esélyesként indult, és három váltás után hét másodperces előnnyel vezetett az angolok előtt. Az utolsó 200 méteren viszont Halmay Zoltán, az 1904-es olimpia 400 méteres számának győztese, 50 méterrel az érkezés előtt görcsöt kapott, és fuldokolva alig halad előre. Az angol versenyző megelőzte, Halmay pedig utolsó erejével célba csapott, majd elmerült. Ijedt társai utána ugrottak, és kihúzták a partra, csak később nyerte vissza eszméletét.4

 

A magasugróverseny

A magasugrást 1908. július 21-én rendezték az olimpiai stadionban, délelőtt zajlott a selejtező, délután pedig a döntő a legjobb nyolc eredményt elérő sportoló részvételével. A verseny érdekessége az volt, hogy a délelőtti selejtező során két versenyző, a francia Georges André, és az ír Con Leahy egyaránt 188 cm-t ugrott, de viszont a délutáni döntőben ezt az eredményt nem tudták megismételni, Somodinak viszont sikerült 188 cm-t ugrani. Mivel ekkor még nem létezett a többszöri kísérlet szabálya, valamint a két forduló eredményeit összesítették, így a három sportolót egyaránt ezüstéremmel jutalmazták. A versenyt az amerikai Porter nyerte 190½ cm-es ugrásával.

A londoni olimpia magasugrás versenyszámának eseményeit dr. Speidl Zoltán, a Sportvilág helyszíni tudósítója, mesélte el olvasóinak az olimpiai játékok helyszínéről küldött levelében.

„[…] inkább térjünk át annak az örvendetes ténynek a leszögezésére, hogy rajta kívül még dr. Somody István és Bodor Ödön is fényesen megállották a helyüket. Somody – amint már otthon is igen jól tudják – Leahy-vel, André-vel együtt holtversenyben második lett a magasugró világbajnokságban. Eredményének kellő értékelése czéljából elég, ha megemlítem, hogy 1·88 m. magasat ugrott, teljes 4 centiméterrel többet ugorva, mint otthon, amikor a magyar rekordot felállította. A verseny nivójának jellemzésére szolgáljon az, hogy épen tizen voltak olyanok, akik 1·80 méteren felül ugrottak, ugymint: Porter (Amerika) 1·90½, Somody 1·88, André (Francziaország) 1·88, Leahy (Anglia) 1·88, Gidney (Ausztrália) 1·85½, Moffit (Amerika) 1·85½, Pattrerson (Ame-rika) 1·83, Leader (Amerika) 1·80, Monson (Norvégia) 1·80, Hedenlund (Svédor-szág) 1·80 métert.

A magasugrás versenyének részletei is érdekesek: a julius 21-én délelőtt tartott előversenyen Somody nem volt diszponálva, 1·80 m.-nél többet ugrani nem tudott, míg Porter délelőtt és délután is megugrotta a maga magasságát, Leahy-nek és André-nek szintén a délelőtti eredménye vétetett figyelembe a döntésnél, miután délután a 1·83 métert sem tudták megug-rani. Miután Moffit, a híres amerikai ugró, aki az amerikai olimpiai próbaversenyen második lett Porter mögött, a 1·88 métert megugrani nem tudta, ugyszintén Gidney sem, hármuk között a holtversenyt ugy akarták eldönteni, hogy a pálczát 1·89 méterre tették fel. Ezt a magasságot azonban sem Somody-nak, sem Leahy-nek, sem pedig André-nek nem sikerült. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Somody volt, aki leginkább megközelítette a 1·89m. átugrását, sőt, hajszálon múlott, hogy előzetesen, a 1·88 méterről 1·90½ méterre felemelt magasságot át nem vitte. A magasugró világbajnokság egy pillanatra Magyarország felé hajlott. A magyarok kis tábora óriási izgalmakat állott ki, de nem csak mi »drukkoltunk« Somody mellett, hanem az angol publikum is. Valahányszor Somody ugráshoz felállott, a publikum hatalmas tapsviharban részesítette őt, sikeres ugrás esetén meg pláné ünnepelte őt. Meg kell vallanunk azonban, hogy az az ováczió nem csak Somody személyének szólott, hanem nagyrészt az angolok amerikaellenes hangulatának megnyilvánulása volt. Az angolok ugyanis sokért nem adták volna, ha Somody legyőzte volna Portert, a yankeet. Hisz még arról is megfeledkeztek, hogy a kedvenczük, az öreg (legalább 35 éves), de elpusztithatatlan C. Leahy is a megvertek között volna!

De eltekintve minden anglo-american riválizálástól, Somodyról az angolok a legnagyobb elismeréssel nyilatkoznak, a »The Sporting Life«, a legnagyobb angol lap így emliti Somodyt: »the wonderfull jumper from Hungary«.”5

A versenyen a szakértők felfigyeltek Somodi ugrási stílusára is, amely újítást jelentett, így még senki sem ugrott világversenyen. Somodi „szembe ugrotta a magasságot anélkül, hogy gymnasztikai átfordulást vagy bármely más fortélyt használt volna”, a szakértők megjegyezték, hogy „stylusa volt a legszebb példája a természetes egyenes ugrás metodusának egy egész emberöltőn át”. Az olimpiai versenyen elért eredményre Kolozsvár polgárai is büszkék voltak.

 

Somodi sikerének híre a magyar sajtóban

Somodi kiemelkedő eredménye bejárta a magyar sajtót, amely szép szavakkal dicsérte a kolozsvári versenyző eredményét. A Nemzeti Sport szerint „Somodi szereplése egy külön cikket érdemelne. Az az erőfeszítő munka, amit egész nap produkált, mindenkinek felkeltette bámulatát. A magasugró verseny reggeltől estig tartott. Somodi délelőtt 180½ cm-t ugrott és evvel szerencsésen bekerült a döntőbe. A délutáni döntőben, mely egész későn, estefelé folyt le, Somodi oly óriási formát mutatott, mely kétessé tette Porternek (USA) a világbajnokságot. Körülbelül 20-25 főből álló kis magyar csapat gyűlt egybe a stadion azon részébe, a hol a magasugrás döntőjét vívta a döntőbe került 8 legjobb (csak 7, mert a svéd Hedelund nem állott ki!). Szívszorongva lestük Somodi minden ugrását és ez a lelkesedés, a mely elöntött mindnyá-junkat, emberfeletti erőt kölcsönzött Somodinak s a miről álmodni sem mert, a 188 cm-t érintés nélkül tisztán vitte keresztül. A jelen levő nézőközönség óriási szimpátiával tapsolta Somodi minden ugrását és már-már azt hitte, hogy Porterrel holtversenyben végez. Csakugyan a 190½ cm-t alig hogy horzsolta, ami azonban az ő egyenes ugrási modo-ránál elég volt, hogy a léc leessék”.6

Dobák Emil is, a Nemzeti Sport egyik cikkírója, szép szavakkal dicsérte a kolozsvári atlétát. „A mit athletikában ez ideig jót, kontinentálisan elsőt produkáltunk is „egyes” [egyéni] versenyszámokban – azt inkább az erőnek kell betudni, mint komoly tréningnek és szívós igyekezetnek. Hála Istennek – az új nemzedék ez irányban is haladást mutat. A mit Somodi elért, azt már angol lelkiismeretességgel mérve is – csak dicsérni lehet”7 – írta.

A Magyar Hírlap is többször írt „Somodi eredményéről, aki a régi BEAC magasugró gárdából való, az ún. Gönczy iskolából. Eleinte oldalról ugrott, de később áttért az egyenesre és evvel érte el legszebb eredményeit. Már tavaly 183 cm-t ugrott, az idén a bajnokságot már 184 cm-es rekorddal nyerte meg, míg Londonban méltó ellenfelétől, Portertől 188 cm-es eredménye dacára kikapott. Az ő neve csillag a magyar sport egin, mint volt annak idején a Dáneré és Gönczyé. Legszorgalmasabb athlétáink egyike, ki Londonban is a legszigorúbban betartotta a kemény szabályokat”.8

 

Somodi István hazaérkezése Kolozsvárra

Kolozsvár sportszerető polgárai számára Somodi nagy örömöt szerzett olimpiai eredményével. Még a városba való hazatérése előtt megindult a szervezkedés Somodi fogadtatására. Az Egyetemi Kör felhívást intézett a kolozsvári polgárokhoz, melyben elsősorban az ifjúságot kérte, jelenjen meg minél nagyobb számban Somodi érkezésekor, hogy fogadtatása méltó legyen az olimpiai sikeréhez.

„Kolozsvár sz. kir. város tanácsa és kommunitása átlátva a nemzetközi olympiai versenyek jelentőségét, elhatározta, hogy ezen versenyek egyik kiváló bajnokát és győztesét, Somodi István dr-t, hazaérkezése alkalmával a legnagyobb ünnepélyességgel fogja fogadtatni.

A programpontok, melyeket a tanács fog összeállítani, falragaszok útján fognak a közönség tudomására hozatni, de már eleve is jelzem, hogy ennél a fogadtatásnál az ifjúságnak jelentős szerep fog jutni.

Annál is inkább, mert az a dicsőség, melyet így Somodi István dr. szerzett első sorban az ifjúság dicsősége, azé az ifjúságé, melynek vállain már a jövendő Magyarország boldogsága fog felépülni.

Somodi István győzelme a mi dicső-ségünk is s éppen ezért annak szerzőjét első sorban is nekünk kell ünnepelni.

A fogadás napján az Egyetemi Kör előtt gyülekezve, zászló alatt fogunk a vasúthoz kivonulni s már most kérem a Kolozsvárt tartózkodó ifjúságot, hogy ezen a napon mind eljönni szíveskedjenek, hogy a fogadás az ifjúság részéről is fényesen és impozánsan nyilatkozó legyen.

A gyűlés idejét majd a lapok utján fogjuk az érdekeltek tudomására hozni.” 9

Somodit a kolozsvári közösség nagy lelkesedéssel fogadta a pályaudvaron, ahol megjelent a város színe-java, az egyetemi ifjúság, valamint a városvezetés képviselőjeként Fekete Nagy Béla helyettes-polgármester. A fiatal atlétát harsány éljenzéssel fogadták, majd a helyettes polgármester és az egyetemi kör elnöke üdvözölte. Somodit a város fogatán vitték be a városba, később pedig bankettet rendeztek tiszteletére.10 Eredményét egész Kolozsvár ünneplte, s mivel a városnak nem volt megfelelő sportpályája, ez a pillanat tökéletes volt az stadionépítés gondolatának újratárgyalására. Somodi sikere buzdította a városvezetést, hogy elfogadja a sporttelep tervét, s így 1911 szeptemberében európai színvonalú sporttelep megnyitását ünnepelte a kolozsvári közönség.

 

Dr. Somodi István érdemeiről több mint negyven évig tilos volt beszélni, azonban a nevéhez fűződő történetek a hallgatás idején is tovább éltek szüleink, nagyszüleink, valamint a sportbarátok emlékezetében, a korabeli fényképek időnként előkerültek az eldugott, poros dobozokból. Most azonban, amikor már bátran beszélhetünk olimpiai sikeréről, edzői munkásságáról, bajnokairól, atlétáiról, úgy tűnik, hogy egyre kevesebben emlékeznek a nagy elődre. Már a nevére is kevesen emlékeznek, egyre kevesebben maradnak, akik mesélhetnének nekünk róla.

Ez a megemlékezés hiánypótló szerepet szeretne betölteni, a benne össze-gyűjtött történetek egy mindenki számára példaképként kimagasló ember alakját idézik. Olimpiai sikerének századik évfordulójára készülve elevenítsük fel közösen első olimpiai érmesünk sikereit, nehézségeit, sportolói és emberi nagyságát. Meggyőződésem, hogy eredményei, tanítványai és munkássága révén a mi Somodi Pista bácsink örökké élni fog mind a kolozsvári, mind az egyetemes magyar sporttörténetben.

 

JEGYZETEK

1. Killyéni András: A kolozsvári sportélet életrajzi gyűjteménye (1818–1918). Kvár, 2006.

2. Walter Umminger: A sport krónikája. Officina Nova, Bp., 1993.

3. Uo.

4. Uo.

5. Sportvilág, 1908. aug.2.

6. Nemzeti Sport, 1908. aug. 1.

7. Nemzeti Sport, 1908. aug. 8.

8. Magyar Hírlap, 1908. júl. 26.

9. Felhívás Kolozsvár sz. kir. város ifjúságához. Ismeretlen szerző kézirata, amelyet a kolozsvári Apáczai Társaság sportgyűjteménye őriz

10. Sportvilág, 1908. aug. 9.


+ betűméret | - betűméret