Várható

Most már csak az kell, amire nem lehet várni,

amit a felhők felszippantanak,

amit megemészt a láthatár,

amit csak a vakok ölelnek át.

Most már kiiktatták a törzsszámokat,

megszüntették az igeragozást,

készül a lelki szegények hazája:

minden, ami utolérhetetlen,

ami mulaszthatatlan.

Táj

Jogosan gondolkodni,

csendesen csevegni,

hangtalanul hadakozni:

ez minden?

Az estére rátelepszik a csend,

a gondolatok bezárkóznak,

a harcosok elvonulnak

máshova, gondosan:

a világnak sok tája van,

hangosak és csendesek:

be lehet őket festeni,

be lehet őket takarni.

Úgy lélegeznek, mint mi.

Képírás

                                                                Mendlik Évának

A festményeken összekulcsolt kezek,

nagyon öreg asszonyok a holdvilágban.

Néha egy-egy rózsaszínű kerékpáros:

ezek tájképek, sűrűn esik a hó.

Az utcán éppen elesik egy melankolikus menyecske,

kezében üres kosár.

Aztán csendéletek: befőttesüveg és csontváz.

Sokáig nézzük az üres falakat is, ahonnan mindent leszedtek.

A végén minden megfordul: a képek felduzzadnak és újrakezdődnek.

Megmerevednek.

Állomány

Véget nem érő végállomások,

alig érthető állományok,

vallomások a végső okokról;

világunkat így rakjuk össze,

egyébként is minimális hibák (repedések) jellemzik büszke domborműveinket.

Bukdosó környezetünk ebből tevődik össze:

így éli a mi életünket tovább.