stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Május

Tanszabadság és felekezeti hovatartozás (II)


Mariska Zoltán

 

Visszatérve 1872-höz, egyedül Vályi Gábor kinevezése figyelemre méltó. Fiatal kora ellenére rendes tanszéket kapott, míg az idősebb, habilitációval és oktatási tapasztalattal rendelkező Farkas és a szintén habilitált (igaz, fiatalabb) Concha csak rendkívüli tanszéket kapott. Vályinak nem volt habilitációja, és törvényszéki bíróként érkezett – a statisztikára. Concha és Farkas ugyan a kinevezés évében habilitált, rajtuk kívül Csíkynek (1869), Óvárinak és Korbulynak (1870), illetve Kolosvárynak (1871) volt habilitációja. Ha már habilitációról esett szó: a Budapesti Közlöny (BK) tanúsága szerint a kinevezések előtti időszakban a kolozsvári jogakadémiáról két helyettes Rk tanár is habilitált a pesti egyetemen, mindketten statisztikából.6 A tudományos közélet logikája szerint így nagy eséllyel számíthattak egyetemi Rk vagy rendes tanári kinevezésre, amennyiben pályáznak. Nem ismertek a kinevezéseket megelőző pályázati folyamatok tényei, de az ő kinevezése nem lehetett sima ügy.7

Vályi és testvére (V. Gyula matematikus) anyai ágon Erdély nagy hírű református jogtudósának, Dósa Eleknek a rokonai, aki a nagybátyjuk volt. Az apai ág is fontos, a Vályi család Erdély egyik legismertebb, jó háromszáz éves nemesi múlttal bíró református családja. Így valószínűsíteni lehet, hogy az erdélyi református körök nyomásának köszönhető Vályi kinevezése. (Testvére, Gyula, jóval később és komoly szakmai kondíciókkal lépett fel katedrájára.) Itt viszont egyszerűen egybeesett a fiatal pályázó személyi ambíciója egybeesett az erdélyi református mozgalom azon törekvésével, hogy az új egyetemen javítsanak a számukra kedvezőtlenül alakuló arányokon, erősítsék pozícióikat. Dósa Elek másik pártfogoltja és volt tanítványa, a szegény sorsú Jenei sem tudott komolyabb szakmai előéletet igazolni, de ő legalább a megfelelő tanszéket kapta, és kinevezése összefügg a székelyudvarhelyi református főiskola megszűnésével, a református jogi oktatás akkori (1870–1872) átszervezésével. Nélkülük egyedül Kolosváry lett volna református a jogi KT-ben.

Végezetül Vályi kinevezését a másik volt törvényszéki bíró, Plósz kinevezésével érdemes összevetni. Komolyabb bírói gyakorlata egyiküknek sem lehetett, életkoruk miatt sem, hiszen mindketten 1872-ben kapták bírói kinevezésüket. Plósz febr. 10-én, Vályi ápr. 4-én lett albíróból törvényszéki bíró.8 Plósz a képzettségének megfelelő tanszéken dolgozott Kolozsvárott, Pesten viszont komoly szakmai és politikai karriert futott be, pesti tevékenysége túlnőtt az egyetemi kereteken. Ő dolgozta ki a polgári perrendtartásról és a büntetőeljárásról szóló törvényeket, az MTA másodelnöke lett, a politikai közéletben pedig államtitkár, igazságügy-miniszter és a főrendi ház tagja volt. Vályi Gábor az egyetemi közélet talán legmagányosabb és igencsak nehezen megközelíthető, sértődékeny alakjának bizonyult. Az alapítók közül ő lett utoljára rektor, még a hajdani Rk tanár, Farkas Lajos is megelőzte őt a rektorságban. Korbuly és Jenei fiatalon meghalt, Plósz és Concha pedig már rég elhagyta az egyetemet, az összes többi alapító addigra volt már rektor. Vályi rektori beszámolóját az egyetem nem volt hajlandó kinyomtatni, egyedül az 1900/01-es tanévről nincs hivatalos rektori beszámolója az egyetemnek. Halála 1926-ban következett be, végrendeletében házát az EME-re hagyta.

A tanszékek vonatkozásában az a bizonyos meghirdetett, de be nem töltött tizenharmadik tanszék9 a protestáns, a görögkeleti és az unitárius egyházjog tanszéke lett volna, bár már az akkori kiírás tanúsága szerint sem nagyon hittek a szervezők abban, hogy jelentkezhet egyáltalán megfelelő „szakférfiú” erre a tanszékre. A pesti jogi karra korábban kiírt hasonló pályázat is sikertelen maradt, de Erdély multikulturális közegében egy ilyen tanszék létezése reálisabb eséllyel bírt. Innen egyedül a protestáns egyházjogot vállalta az egyetem, hozzácsatolták Jenei tanszékének oktatási feladataihoz. Jenei 1875-ben felhatalmazást kapott a nemzetközi jog oktatására, cserébe a protestáns egyházjog oktatási kötelezettsége Kolosváry feladata lett. A nemzetközi jogot később a katolikus Werner, az izraelita Somló és az evangélikus Moór oktatta, majd Kolosváry nyugdíjba vonulása után a protestáns egyházjog oktatása végképp háttérbe szorult. Direkt vallási-egyházi vonatkozás nélkül, de hasonló változáson ment át az osztrák magánjog is. A századfordulótól erősödött az Ausztriától való elszakadás politikai igénye, csökkent tehát ezen jogterület iránti érdeklődés, s Haller utódja, Kolosváry Bálint (K. Sándor fia) 1911-ben jó érzékkel átpályázott a magyar magánjogra. Menyhárt Gáspár – Kolosváry Bálint utóda az osztrák magánjogon – elődjéhez hasonlóan járt el. 1928-ban ő is átpályázott innen a Pestre távozó Kolosváry Bálint üresen maradt helyére, egykori tanszékét megbízottként vezette 1932-ig, s ekkor ez a tanszék megszűnt. A kifejezetten katolikus egyházjogi és hűbérjogi tanszék is csak Kosutány nyugdíjazásáig (1927) tudott megfelelőképpen működni, innentől 1940-ig csak megbízott tanszékvezetők oktattak ezen a tanszéken.

Az Orvostudományi Kar sokkal egyszerűbben szerveződött. Míg a jogakadémiai tanárok egy része kimaradt az átállás során, addig az évtizedek óta folyamatosan működő Orvos-sebészeti tanintézet egy az egyben az új kar bázisát adta, átkerült az intézet teljes tanári kara és összes felszerelése, csak a szükségképpen felmerülő kiegészítésekhez kellett máshonnan érkező tanárok pályázatát elfogadni. A Pestről érkező orvosdoktorok szintén feltűnően fiatalon jutottak katedrához: Plósz Pál Rk, Plósz Sándor bátyja (orvosi vegytan, 28 éves, kat., Pesten született), Fodor József (államorvostan, 29 éves, kat., Lakócsán született), Ajtai K. Sándor Rk (ált. kórtan, 27 éves, kat., Kolozsváron született), de nyugodtan ide lehet sorolni a pesti–bécsi szemészt, Schulek Vilmost is (29 éves, evang.), hiszen ő is csak néhány hónappal korábban, 1872 elején kapott kinevezést a Tanintézethez. A többi kinevezett a Tanintézet években mérhető szakmai múlttal bíró tanári kara: Genersich Antal (kórbonctan, 30 éves, evang., Nagyszombaton született), P. Török Aurél (élettan, 30 éves, evang., Pozsonyban született), Máchik Béla (belgyógyászat, 33 éves, kat., Zágrábban született), Brandt József (sebészet, 34 éves, kat., Pósfalván született), Maizner János (szülészet, 34 éves, kat., Vácott született), Mina János Rk (állatgyógyászat, 45 éves, kat.) és Czifra Ferenc (tájbonctan, 45 éves, kat.).

Itt a nagyváradi születésű, korán elhunyt Czifra számított erős egyéniségnek, ő lett az első dékán. A vele egyidős Mina (később kapott doktori címet – honoris causa) Oravicán született. Rajtuk kívül Brandt és Ajtai erdélyiek, noha az utóbbi a fiatal, Pestről érkező kollégákhoz hasonlóan elég gyorsan a pesti karrier mellett döntött. Így távozott Plósz Pál, Schulek és Fodor. A később kinevezettek között is, a bölcsészek között is észre lehet venni a felvidékiek domináns jelenlétét, itt is jelen van a felvidéki evangélikus hagyomány. Genersich például felvidéki cipszer volt. Rajtuk kívül mindenki katolikus. A közel ötven kari kinevezés áttekintésére itt nincs lehetőség, de a továbbiakra nézve egy-két tendencia megfogalmazható. A később kinevezett tanárok között ott vannak az izraelita származásúak is, egyikük sem erdélyi. Purjesz Zsigmond szentesi (belgyógyászat), Géber Ede körmendi (bőrgyógyászat), Hevesi Imre pedig tihanyi születésű (ortopéd sebészet). A KT-ben az erdélyi unitárius egyházat egyedül a Kiskedén született Jakabházy Zsigmond (gyógyszertan) képviselte. Ő egyébként saját nevelésű, s a saját nevelésű tanárok között elég szép számmal akadnak az eddig nem emlegetett reformátusok. Ők egyúttal erdélyiek is: Lőte József (Maroscsúcs, ált. kórtan), Demeter György (Bikafalva, törvényszéki orvostan), Veszprémy Dezső (Sajószentandrás, kórbonctan), Jancsó Miklós (Kolozsvár, belgyógyászat). Ide tartozik a bukaresti születésű Veress Ferenc is (bőrgyógyászat). Ahogyan képessé vált az orvosi kar saját nevelésű tanárokat tanszékhez juttatni, úgy vált egyúttal kiegyensúlyozottabbá a tanári kar a felekezeti megosztottság tekintetében is.

Az utolsó (1919) tanári karban ott volt Hevesi és Jakabházy, valamint az említett reformátusokon kívül (Lőte, Demeter, Veszprémy, Jancsó és Veress Ferenc) még Imre József (Hódmezővásárhely, szemészet) is ide tartozott. A többiek értelemszerűen katolikusok voltak: Rigler Gusztáv (Duna-mocs, közegészségtan), a kolozsvári Rein-bold Béla (kórvegytan), Veress Elemér (élettan) és Lechner Károly (Pest, elmekórtan). Az eredetileg görög katolikus Davida Leó (Srogow-Dolny, Galícia, anatómia) és az evangélikus Genersich Gusztáv (Lőcse, gyermekgyógyászat) jelenléte a KT-ben legfeljebb színezi az összképet. A többi tanszéki (sebészet, szülészet, bőrgyógyászat) állást nem töltötték be.

Az erdélyi katolicizmus kifejezetten zokon vette a karon kialakult helyzetet, befolyásuk látványos gyengüléseként értékelték azt. A szemész Imre József ármánykodásáról nyilatkozott Hirschler József apátplébános Majláth Gusztávnak írott levelében. Makara Lajos sebész, Marschalkó Tamás bőrgyógyász és Szabó Dénes szülész meghalt, Purjesz (belgyógyászat) nyugdíjba ment, Hoór (szemészet), Buday Kálmán (kórbonctan) és Kenyeres Balázs (törvényszéki orvostan) Pestre távozott, helyükre nem katolikus, hanem református tanár került, vagy református tanár volt az esélyes. Lechner vallásilag közömbös volt mindig is, Reinboldnak nincs szava, Veress Elemér távozóban, egyedül az ultramontán Riglerben lehet bízni. Feltétlenül szükséges – írja – a katolikus pozíciók erősítése.10 Más kérdés, hogy egyedül a sebész Vidakovits Kamilló (Makara halála óta helyettes a sebészeten) kinevezését lehet az erdélyi katolicizmus erősödéseként értékelni – elég későn jött. A szülész Kubinyi Ferenc Erdélyhez már semmiképp sem kötődött, kinevezése pesti-szegedi ügy volt.

Az alapítás másik érdekességéről kevesebb szó esik, pedig az ország első természettudományi kara, a Bölcsészkartól elkülönült Matematikai és Természettudományi Kar puszta létezése is nagyon érdekesen rendezi át mind a tanszabadság érvényesülését, mind a felekezeti viszonyokat a kolozsvári egyetem gyakorlatában. Az új egyetem szervezeti korszerűségének legfőbb bizonyítéka ma magától értetődőnek látszik, pedig akkor nem volt az. Magát az egyetemet eredetileg ugyanis csak három karra tervezték, s a szervezés igencsak késői fázisában sikerült elkülöníteni egymástól a két kart, a bölcsészetet és a természettudományit. Levéltári anyag híján arra a struktúrára érdemes figyelni, amely 1872 júniusában a meghirdetett tanszékeket fogta egybe, már csak azért is, mert deklaráltan a legnagyobb pontossággal itt közli a VKM saját elképzelését az új egyetemről.11 Itt a szervezendő bölcsészettudományi karon belül említi azt a nyolc természettudományi tanszéket, melyből végül is hetet töltöttek be. A nyolcadikat, a Felsőbb természettan tanszéket nem szervezték meg a későbbiekben sem. Majdnem ugyanezt a szervezeti struktúrát jeleníti meg a kinevezésről szóló közlönyi értesítés is, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy míg júniusban a ttk-s tanszékek az első nyolc helyet foglalták el, addig októberben a betöltött négy tanszék a kari sorrend végén szerepelt, s itt volt szükség a legtöbb utólagos kinevezésre is.12 A kar mint önálló szervezeti egység először a meghirdetett tanrendben szerepelt. A pesti társegyetem nem is tudott mit kezdeni a kolozsvári helyzettel, az ottani bölcsészkari dokumentációban elég gyakran „két kolozsvári bölcsészkarról” nyilatkoznak, illetve a doktori szabályzaton nem voltak hajlandók sem módosítást javasolni, sem pedig respektálni a kolozsváriak módosító javaslatait: változatlanul bölcsészdoktorátust adtak ki a természettudományi karon is. Talán ez a kar képviselte a legegyértelműbben a tanszabadság, a kutatás és az oktatás szabadságának eszméjét. Bár a kar történetében itt is voltak komoly viták, jelentős konfliktusok (Borbás Vince és a növénytan, az ábrázoló geometria szervezése és Klug Lipót utódlása stb.), de ezeknek a vitáknak sohasem voltak ideológiai felhangjai. Így az alapítók felekezeti hovatartozásának tisztázása csak tájékoztatásszámba menne, semmilyen üzenetet nem hordozna.

A kar igazi erős embere Abt Antal volt, akiben a kultuszminiszterek az erdélyi Jedlik Ányost látták. Erdélyi születésű (Rézbánya) katolikus, 44 éves, habilitált tudósember. Intézete (Kísérleti fizika) kapta a legtöbb állami dotációt a kar első éveiben, a többihez képest feltűnő aránytalansággal. Egyike a négy elsőként kinevezettnek. Rajta kívül így nevezték ki a hányatott sorsú Martin Lajost (Buda, evang., Felsőbb mennyiségtan, 45 éves) és két fiatalt: a Budáról jött ásványtanos Koch Antalt (Zombor, Bács-Bodrog, habilitált, katolikus és 29 éves) és az izraelita származása miatt korábban megsértett vegytanos Fleischer Antalt (Kecskemét, 27 éves). Erdélyi múlttal innen egyedül Martin és a második körben kinevezett állattanos Entz Géza rendelkezett, előbbi a Távírda alapító igazgatója, utóbbi a kolozsmonostori tangazdaság tanára volt. Entz mezőkomáromi (Veszprém) születésű, 30 éves és katolikus. Kinevezésének késleltetése talányos, hiszen „helyben” volt, s jóval nagyobb tudományos kompetenciával rendelkezett, mint az ugyanonnan érkező Mina. Ugyanígy magyarázatra vár a korelnök, a 72 (75?) éves, unitárius Brassai kései kinevezése. Nem igazán tűnik indokoltnak az a megállapítás, hogy Brassait ott vették figyelembe, ahol a legnagyobb szükség volt rá.13 Őt még szeptemberben az EME alelnökévé választották, és prorektori megbízatása az első tanévre bizonyára gyógyír kinevezésének késedelmességére, s ráadásul nem feltétlenül arra a tanszékre került, ahová szeretett volna (Elemi mennyiségtan). De ez bölcsészkari ügy, a számításba vehető két (görög és latin) filológiára két pesti habilitált tanár, Hóman Ottó és Szamosi János érkezett, a filozófiára pedig a friss tudású Szász Béla került. Valószínűleg egyszerűen nem fért be a bölcsészkarba, az elemi mennyiségtan pedig igencsak könnyen betölthető tanszéknek számított. Brassai érdeklődését a bölcsészet iránt később respektálták, szanszkrit nyelvet taníthatott 1875-től, illetve együtt szerkesztette Meltzl Hugóval az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokat. Megjegyzendő, hogy Meltzl 1872-ben mindössze 26 éves volt, legalább 50 év korkülönbség van köztük. Az alapítás során kinevezett lugosi születésű növénytanos Kanitz Ágoston (izraelita származású kat., 29 éves) is a fiatalok közé tartozik.

Az 1919-es utolsó tanári kar igazán erős egyéniségei az állattanos Apáthy István és a vegytanos Fabinyi Rudolf. Egyikük sem erdélyi, Pesten, illetve a Felvidéken (Jolsva) születtek, de a századforduló szellemi életének, a közéletnek meghatározó egyéniségei lettek Erdélyben. A sokrétű kapcsolatrendszerből csak annyit érdemes itt kiemelni, hogy ők voltak a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy vezetői, s ez a páholy egyértelműen tudta képviselni a szabadkőművesség eredeti célkitűzéseit. Politikamentesen, ideológiamentesen tudott működni az Unió, felekezeti hovatartozástól függetlenül összehangolta a tudományos közélet szereplőinek tevékenységét. Csak a teljesség kedvéért: Apáthy a katolikus, Fabinyi az evangélikus vallást követte. Magában a karban a két matematikus Haar Alfréd és Riesz Frigyes izraelita volt, bár Rieszt reformátusként temették el. Rajtuk kívül református volt a növénytanos Győrffy István és az ásványtanos Szádeczky Kardos Gyula. Mindketten a mai Észak-Magyarország területén (Hidasnémeti és Pusztafalu) születtek, ám lélekben erdélyivé váltak. Győrffy 1940-ben visszatért Kolozsvárra, s a filozófus Bartók Györggyel ketten nem tettek akkor közszolgálati esküt, érvényben volt a régi esküjük. Szádeczky pedig Erdélyben maradt 1919-ben. A többiek saját nevelésű és érdekes módon mind katolikus vallású tanárok voltak: Pfeiffer Péter (gyakorlati fizika, Füle, Udvarhely), Ruzitska Béla (szerves vegytan, Kolozsvár) – erdélyiek, s a további két fizikust, Pogány Bélát (kísérleti fizika, Pest) és Ortvay Rudolfot (mennyiségtani fizika, Miskolc) a tudományos érdeklődés hozta Kolozsvárra. Ők Tangl Károly és Farkas Gyula tanítványai voltak.

Az 1872-es szervezeti különállás kezdettől a pestitől eltérően határozta meg a kari tanácsok munkáját. A pesti bölcsészkar általában 35-ös létszámmal működött, elég nehezen tudták elkülöníteni a „humanisztikus” (értsd tulajdonképpeni bölcsész) és a „realisztikus” (ttk-s) ügyeket. A kolozsvári önálló természettudományi kar tanácsa legteljesebb létszám esetén is maximum 10-11 fővel működött, de a gyakorlatban – tekintettel az üres tanszékekre és a hiányzókra – gyakran négy-öt tanár hozta meg a döntéseket. Mivel azonban a rendes és rendkívüli tanárok egyúttal intézetigazgatók is voltak a karon, így a korlátozott jogkörű helyettes tanárokkal is számolni kellett a KT munkájában. A jogi és a bölcsészkaron a helyettesítést a tanárkollégák vállalták, az orvos- és a természettudományi karon tanársegédek vagy adjunktusok kapták a helyettesítés feladatát az oktatásban és az intézményvezetésben egyaránt.

A bölcsészkar hasonlóan alacsony létszámmal működött, s annak idején szinte a semmiből szerveződött. Egyedül az EME bázisára támaszkodhatott, már ami az EME akkori vezetőit (Finály Henrik titkár, történeti segédtudományok és Szabó Károly könyvtáros, magyar történelem) és a meglevő könyvállományt illeti. A gyűjtemények, legyen szó akár bölcsészeti (régiségtár) vagy természettudományi (állattan) gyűjteményről, magánkézben maradtak, és a mindenkori igazgató kötelességei közé tartozott a gyűjtemény önállóságának biztosítása. Kivéve a könyvállományt, Szabó Károly halála után az állomány egységesült. Az EME a tudományosság szimbólumává vált Erdélyben, nélküle el sem lehet képzelni Erdély tudományos közéletét. Mind Finály, mind Szabó Erdély karizmatikus személyiségei lettek. Egyikük sem erdélyi születésű (Budán, illetve Kőröstarcsán születtek), s főnemesi támogatással kerültek Erdélybe, jóval az alapítás előtt. Finály (izraelita származású katolikus) Mikó Imre, Szabó (református) a Telekiek embere volt. A bölcsészkar tanárainak felekezeti hovatartozása szempontjából a legtarkább képet mutatta az alapítástól egészen 1919-ig. Itt is ki lehet mutatni azt a törekvést, hogy fiatal erdélyi református vallású (leendő) tudósok tanszékhez jussanak: Felméri Lajos (neveléstudomány, 32 éves, Székelyudvarhely), Szász Béla (bölcselet, 32 éves, Nagyenyed). S talán ide lehet sorolni Meltzl Hugó esetét (német filológia, 26 éves, evangélikus, Szászrégen) is. Eötvös találkozott vele Heidelbergben, s az ő szorgalmazásának köszönhetően fogadták el pályázatát. A klasszika-filológiát képviselő két pesti magántanárról már esett szó: Hóman Ottó (29 éves, katolikus, Magyaróvár) gyorsan visszatért Pestre, Szamosi János (32 éves, katolikus, Budáról pályázott, de kolozsvári születésű) viszont hazatért. Ladányi Gedeon és Imre Sándor komoly szakmai múlt birtokában pályáztak. Ladányi a debreceni református jogakadémia tapasztalt tanáraként (egyetemes történelem, 48 éves, Hirip, Szatmár), Imre Sándor (magyar nyelv és irodalom, 52 éves, Hegyközpályi, Bihar) nyelvészeti munkásságával kiérdemelt akadémiai tagsággal érkezett Kolozsvárra – mindketten erdélyi születésű reformátusok. A román filológiát képviselő Szilasi Gregoriu természetesen a görög katolikussághoz tartozott (36 éves, Bethlen, Szolnok-Doboka).

A legtöbb szervezeti változást is ez a kar élte át. A felekezeti jelleg szempontjából érdemes tudatosítani, hogy a bölcselet és a pedagógia mindvégig protestáns (református és evangélikus) kézben maradt a filozófus Pauler Ákos (kat., Pest) hároméves kolozsvári működését leszámítva. A kezdő Felméri és Szász páros református, a következő Schneller Károly és Böhm Károly evangélikusok voltak. Schneller az utolsó tanári karban is ott volt, a Pauler-utód Bartók György viszont Erdély református püspökének a fia. Schneller kőszegi, Böhm felvidéki (Besztercebánya) születésű, de Erdély szellemi életére maradandó hatást gyakorolt tevékenységük. Bartók eleve erdélyi (Nagyenyed). A kar később szervezett tanszékei viszont kiegyensúlyozni akarták a kezdetben erős református hatást, s a katolicizmus jegyében szerveződtek. Elsősorban az 1890 körül létrehozott magyar művelődéstörténetre kerültek katolikus paptanárok. Vajda Gyula (Kaposvár) és utóda, az 1919-es tanári kar tagja, Erdélyi László (Zsigárd) Dunántúlról érkeztek Kolozsvárra, kegyesrendi, illetve bencés szerzetesként. Az ekkortájt (1895) alapított francia filológiára is piarista paptanár, Haraszti Gyula került. Bár ő kolozsvári születésű, egy kudarccal végződő pesti pályázat után nevezték ki ide. Egyébként saját nevelésű utóda, az 1919-es Karl Lajos délvidéki evangélikus volt, Cservenkán született, s tanulni ment Kolozsvárra. Ahogyan a jogkari tanárok segítették saját egyházukat – hogy csak az utolsó testületből Bochkor Mihály, Kosutány Ignác katolikus, Kolosváry Bálint, Réz Mihály református tanárokat említsük –, úgy a bölcsészkar tanárai is megadták a szükséges támogatást. Szintén az utolsó karból a refomátus Schilling Lajos (ókori történelem), Dézsi Lajos (magyar irodalom), Szádeczky Kardos Lajos (magyar történelem) és Bartók, illetve a katolikus Pósta Béla (régészet), Márki Sándor (egyetemes történelem) és Csengeri János (klasszika-filológia) ilyen irányú tevékenységére érdemes figyelni. Csengeri is Pestről pályázott, ám erdélyi születésű lévén úgyszólván hazatért Erdélybe (Szatmárnémeti). A másik klasszika-filológus Hornyánszky Gyula, illetve a német filológus Schmidt Henrik evangélikus, a román filológiát képviselő Moldován Gergely görög katolikus volt. Innen egyedül Moldován és Schilling erdélyi (Szamosújvár és Kolozsvár), Hornyánszky pesti, Pósta kecskeméti, Schmidt délvidéki (Újverbász) születésű, Márki Kétegyházán (Békés) és Szádeczky – testvéréhez hasonlóan – Pusztafalun (Szabolcs) született. S végül a két nyelvészről: Zolnai Gyula (magyar nyelvészet) Nagysomkúton, Gombocz Zoltán (altajisztika) Sopronban született, Zolnai katolikus, Gombocz evangélikus volt.

Minden kar életében az autonómia igazi bizonyítéka, hogy sikerül-e következetesen és szuverén módon az üres tanszékek betöltését végrehajtani. A bizottsági előterjesztésekben bizony gyakran érzékelhető a miniszteriális elképzelés a tanszék jövőjéről, természetesen közvetett módon. Így a kari döntések is motiváltak nemcsak a felsőbb hatóságok elképzelései által, hanem sokszor kifejezetten ideológiai szempontból is. Az utolsó bölcsész KT a vallási hovatartozást illetően nagyon is megoszlott. A kari tanács utolsó vitáiban nem egyszerűen a főváros– vidék ellentét azonosítható, hanem a felekezeti ellentétek is katolikus és protestáns alapon. Bartók 1917-es kinevezését például nagyon komoly viták előzték meg, a két évig üres tanszéket (Pauler 1915-ben távozott) csak nehezen sikerült betölteni. Először is a pesti orientációjú tanárok (Hornyánszky, Schmidt, Zolnai és Márki) szívesebben támogatták a miniszteriális elképzelést, Posch Jenő kinevezését, míg a kifejezetten lokálpatrióták (Schneller, Szádeczky, Moldován és Schilling) a saját nevelésű Bartók kinevezését akarták. A vita ugyanakkor arról is szólt, hogy az erdélyi reformátusság erősödését fékezni kell. Bartók a Református Teológia rendes tanáraként pályázott, s ha sikerült volna elérni, hogy ne pályázattal, hanem meghívással kerüljön át az egyetemre (Schneller törekvése volt a pályázat nélküli betöltés, Bartók meghívása), az komoly presztízsnövelő húzás lett volna. A katolikus kollégák példa nélkülinek nevezték egy magántanár meghívását. Nem Bartók személyét ellenezték, hanem egyszerűen a pályáztatás szükségessége mellett érveltek. Posch kinevezését egyébként csak jobb híján támogatták. Nem az ő személyéhez ragaszkodtak, csak el akarták kerülni, hogy a reformátusság ilyen gyorsan és egyértelműen szerezze meg ezt a pozíciót. Végül is pályázat lett, melyből Bartók került ki győztesen.

Ugyancsak idetartozik az 1912-es felekezeti vita is. Schneller felszólította Erdélyit, nyilatkozzon, melyik esküjét tartja érvényesnek. Az egyetemen tett hivatali esküjét, amelyben hitet tett a tanszabadság és az egyetemi autonómia mellett, vagy azt a paptanári esküt, melyet „antimodernista eskünek” neveztek akkortájt Európában, s amelyet Erdélyi papként letett. Márpedig az eskü szövege ellentétes a később tett hivatali eskü szellemével, hiszen elítéli azt a személetet, mely szerint a keresztény kritikusban el lehet különíteni a hívő és a tudó személyiségét. Értsd: ezen eskü szerint nem lehet elkülöníteni. Így a tudomány (itt történelem) szabad művelése válik lehetetlenné, tehát a csak a hittel vállalható tézisek számítanának tudományos téziseknek, ez pedig ellentmond a tanszabadság eszméjének. Schnellernek fontos volt, hogy a kar nyilatkozzon Erdélyi szerepvállalásáról, illetve arról, elfogadja-e Erdélyi retirálását. Ő ugyanis levélben kijelentette, hogy a később tett hivatali esküjét tartja magára nézve kötelezőnek, azaz nyilvánosan lemond antimodernista esküjéről. A kar parázs vita után elfogadta nyilatkozatát garanciának. Győzött Schneller következetes formalizmusa, megtörténtek a visszakozó nyilatkozatok, de egy tüskével több lett a kartársak szívében.

E rövidke cikk arra hivatott csupán, hogy a kolozsvári egyetem történetét kutató vállalkozások fontosságára hívja fel a figyelmet. Elsősorban intézménytörténetet, tanszéktörténetet kellene írni, ideértve a kinevezett professzorok megbízható életrajzát is. Nem a vitatkozás, hanem a kiegészítés igényével készült, illetve jelezni akarja, mennyi mindent ki kell még mondani a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetéről.

 

JEGYZETEK

6. Landerer Oszkár 1869. december 8-án (BK, 281. szám), Dobránszky Péter 1871. november 15-én (BK, 1871. 262. szám) kapott miniszteriális megerősítést.

7. Neve nem szerepel az 1872. szeptember 29-én kinevezettek között (BK, 1872. 226. szám), azaz ő az egyetlen jogász a „második körösök” között (BK, 1872. 237. szám).

8. BK, 1872. 36. és 84. szám.

9. BK, 1872. 172. szám.

10. Gyulafehérvári Érseki Hivatal Levéltára, 5476–1918. július 27.

11. A BK ’72. június 18-i 137. számában közli a VKM 1872. június 11-én, Budán kelt rendeletét.

12. BK ’72. október 3. 226. szám és a kiegészítések: 237. és 239. számok.

13. Lásd a 2/a hivatkozásban a 180. oldalt. Brassai 1800-ban vagy 1797-ben született, az utóbbi az ő nyilatkozatán alapuló adat.

*A tanulmány első része előző számunkban jelent meg.

 


+ betűméret | - betűméret