stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Március

A Me.Dok-projekt


Péter Árpád

 

„A Me.Dok folyóirat és a Me.Dok Könyvtár egy fiatal és lelkes csapat kezdeményezésére jött létre, amely nem elégedvén meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem által nyújtott publikációs lehetőségekkel, arra törekedett, hogy saját erőből alapított műhelyük révén tegye ismertté gondolataikat, elméleteiket és – nem utolsósorban – nevüket.”

Hát körülbelül így kellene kezdődjön egy ilyen, viszonylag nagyon új lapocskát méltató cikk. Azzal kellene folytatódnia, hogy a szerző bocsánatot kér azért, mert „érintettként” ír saját lapjáról. (Értsd: ezen cikk írójának is jelennek meg írásai ebben a lapban, és mint ilyen a priori alkalmatlan arra, hogy objektív véleményt nyilvánítson. Ennek ellenére igyekszem minél távolságtartóbb lenni...) Ahhoz, hogy az olvasóközönségnek bemutassam a lapot, nem muszáj annak a „való világ”-beli háteréről beszélni, nem muszáj beszámolni a szerkesztőségi gyűlésekről vagy az utolsó percekben, kapkodva végzett korrektúráról, illetve annak a lapban maradt nyomairól. Elég kellene legyen, ha elmondom azt, hogy melyik lapszám borítójának melyik az uralkodó színe, melyik lapszámnak melyik a „húzócikke”, melyik lapszámban közölték a legterjedelmesebb cikket és így tovább.

Mi, a fiatal szerzők mindannyian valakik tanítványai vagyunk, egy, jobb esetben több „nagy öreg” gondolatait ragozgatjuk, addig, amíg az intellektuális miliővel való interakció során kialakul a „saját stílusnak” nevezhető megnyilvánulási mód. Ezt a lapot tulajdonképpen használjuk arra, hogy általa keressünk olyan (vissz)hangot, amely lehetőleg pozitív irányba tudja terelni intellektuális fejlődésünket. A könyvészetünkben felsorakoztatott „halhatatlanok” közé próbáljuk meg beverekedni magunkat ezen „értelmiségiesített” megnyilvánulásaink által. A mai média azonban eléggé elidegenítette mind a beavatottabb, mind a (médiaelméletbe) beavatatlan közönséget az általunk művelt diskurzustól. A médiaelméletben inkább a médiaszociológia a divat (statisztikák meg egyéb típusú piacmutatók elemzése – lapunk esetében Kádár Magornál fellelhető témák), vagyis annak a vizsgálata, hogy a média miképpen téríti meg azt a szellemi és anyagi befektetést, amit létrehozására fordítunk. A „körünkben” tevékenykedő kutatóknak viszonylag jelentős hányada vizsgálja a sajtótörténet (lapunk ifjabb szerzői közül Győrffy Gábor és Máté Erzsébet foglalkozik intenzíven a közelmúlt sajtóvilágának feltérképezésével, illetve Demeter Csanád és Lehoczky Attila, akik azonban csak a konferenciakötetekben közöltek tanulmányokat). A Buzogány Klára (lásd például a Veszett világ című cikket), valamint Jakab Benke Nándor által művelt (Felhő alatt, színpad és celluloid között, Bádogdob: celluloid és papír között) filmesztétika a médiaszociológia szempontjából esztétika mivolta miatt periferikusabb fontosságú, de ez csak addig marad így, amíg a Me.Dok annyira ki nem növi magát, hogy egy jókor leközölt cikk egy-két jól célzott megjegyzéssel box-office-befolyásolóvá válhat.

Esztétikai tanulmányokat közölni manapság kockázatos dolog, mert csak egy nagyon szűk közösségnek lehet annak hatékonysága mellett érvelni, gyakorlatilag csak olyan „guruk” előtt, akiknek tulajdonképpen erről, ennek a tudományágnak a fontosságáról nem is kell érvelni... Az a tény azonban, hogy kitartanak ezen ősi és tulajdonképpen primer világviszonyulási elmélet mellett, és ezt olyan érvelési szinten teszik, amelyet mind „lentről”, mind „fentről” nehéz disz-kurzívan megbontani, elméleti beágyazottságot és stabilitást biztosít a lapnak.

Botházi Mária sokkal kockázatosabb témákban ír, ő ugyanis, akárcsak Kádár Magor, a jelen médiájával foglalkozik (Participatív újságírás – az újságírás kiterjesztése vagy hanyatlása). Az ő diskurzusa is inkább a médiaszociológiával mutat rokonságot. Albert Júlia témája a beszédtechnika és annak oktatása. Az ő cikkei (Gondolatok a beszédtechnika oktatásáról, A hang mint a verbális kommunikáció hordozója) implikálják a pedagógiát, a pszichológiát, a retorikát, így biztosítván a lap  számára „tudományos multimedialitást”, vagyis több tudományos szférával való interferenciát. Ez a látszólagos tematikai heterogenitás azonban nem összevisszaság, hanem, mint fentebb írtam, annak a multimedialitásnak az metonimikus megvalósulása, amelynek tanulmányozására tulajdonképpen létrejött a folyóirat.

Folytassuk „pozitív” adatokkal, amelyek, annak ellenére, hogy unalmasak, alkalmasak arra, hogy felvezessék ezt a lapot. Az első lapszám 2006 júniusában hagyta el a nyomdát, az utolsó (a 2007 őszi-téli dupla szám) pedig folyó év januárjában jelent meg. A Me.Dok Könyvtárnak, amely ugyanolyan része „műhelyünknek”, mint a folyóirat, eddig két kötete látott napvilágot, mindkettő Cseke Péter doktorandus hallgatóinak konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza Botházi Mária szerkesztésében, kétéves múltra tekintvén vissza. Ha ezt a Korunk, a Helikon vagy a Studia Universitatis Babeş–Bolyai fél könyvtárakra rúgó terjedelméhez mérjük, bizony könnyen eltanácstalanodhatunk. A humán tudományokban tevékenykedő fiatal értelmiségieknek általában könnyebb beszervezkedniük valamilyen már létező fórumba, könnyebb elhelyezkedniük már létező lapoknál, mintsem új utakat keresni. Ez főleg pekuniáris okokból problematikus, hiszen manapság nem olyan természetes és magától értetődő dolog a társadalom részéről a humán tudományok számára anyagi hátteret biztosítani. És addig túl sok idő fog eltelni, amíg a Kádár Magor Me.Dok-ban közölt cikke (például az első lapszámban megjelent Zöldről pirosra. A Connex–Vodafone arculatváltás) kifejti hatását, vagyis ismertté válik, és reklámszakemberek fogják olvasni, azért, hogy tanuljanak belőle, és pénzt szereznek az itt leírtak implementálásával. A média mai világa nem engedi meg a lassú kibontakozást, nem ad esélyt arra, hogy felfejlődjék valami. Ma robbanni kell ahhoz, hogy visszhang legyen. A Me.Dok, szerencsénkre, nem tartozik a „legcsendesebb” intézmények közé, hiszen bemutatókat tartanak, külföldi könyvtárakba viszik (többek között a Széchényibe is), írnak róla. Megemlítendő a Szabadság 2007. december 12-i cikke, a Magyar Szóban 2007. júl. 25-én leközölt írás, de értékes híradásnak tekintendő az Erdélyi Magyar Hírügynökség recenziója is (2007. augusztus 2-án került internetre), ugyanakkor kissé „jópofizó”, de tanulságos az a vita is, amely Gáspárik Attila blogján zajlotta körbe ezt a lapot (http://gasparik.egologo.transindex.ro/ ?p=266), és nem lenne muszáj feltétlenül itt berekeszteni a sort. Viszont még nem „robbantunk”. Talán nem írunk eleget a pornográfiáról?

A külsők ítélkezései egyelőre a semleges zónában helyezkednek el, legfeljebb csak a „szociálisabb” témákba kötögetnek bele (lásd Gáspárik megjegyzéseit). A tartózkodásnak talán az is lehet magyarázata, hogy ez a lap tudományos, tehát az aktualitást is teoretizált párlatban tárgyalja (lásd pl. Bernáth László cikkét az első lapszámból), és ez (a médiaelmélet) kívül esik a lapok-magazinok többletközönségének érdeklődési körén – így szinte természetes, hogy még senki sem bocsátkozott velünk komoly szakmai vitába. De reméljük, hogy beteljesül az, amit a már agyoncsépelt és túlhasznált közmondás állít: „ami késik, nem múlik”, és eljön majd az az idő, amikor a Science bibliográfiájában is szerepelni fogunk.

Mivel még nem megoldott a terjesztés, főleg azok gondoskodnak a „kiszórásról”, akik írnak is a folyóiratba, ennek ellenére már elmondható a lapról, hogy nyilvánosságra került. Kicsi lap, mind formátumában, mind terjedelmében – egyébként mi is várható el egy akkreditálás előtt álló publikációtól –, és a „befutott” tudományosság számára egyelőre inkább kuriózum, mint referencia, ám azt már ki merem jelenteni, hogy nem zsákutca. Négy vékony (átlagban nyolcvanoldalas) füzet és két, kissé testesebb könyv (százötven és kétszáz laposak) még nem jelent sokat a mai médiatúlburjánzásban, „média-ultraexpanzióban”, számunkra viszont biztató intellektuális fórumjellege és az a csapatszellem, ami jóval a lap „születése” előtt megvolt már a szerkesztőgárdában. Ennek eredményeképpen jól kollaborálunk mind egymással, mind a lapszámokba „beszervezett” ideiglenes közreműködőkkel, tulajdonképpeni „húzóemberekkel”, akik már korábban nevet szereztek maguknak (Balázs Géza, Jancsó Miklós, László Edit, Marian Petcu és mások). Lapunk tulajdonképpen beléjük is „kapaszkodik” az akkreditáció felé vezető rögös és meredek ösvényen, hiszen „odafent”, a tudományos akkreditációs központban nem nagyon ismerhetik pl. Péter Árpád „fiatal médiakutató” nevét, viszont valószínűleg annál ismerősebben hangozhat Marian Petcu neve...

A rangos szerkesztőbizottság (Balázs Géza – Budapest, Bernáth László – Budapest, Bodor Pál – Budapest, Marian Petcu – Bukarest, Reinhold Stipsits – Bécs, Rostás Zoltán – Bukarest, Szabó Zsolt – Kolozsvár, Tudor Vlad – USA, Zirkuli Péter – Párizs) is jelzi, hogy lapunk jó úton van a tudományos fórumokon való megjelenés és megmaradás felé. Apróbb szervezési és kommunikációs problémák még megoldásra várnak, az eddigi „szerkesztőségi kulisszatitkok” ismeretében viszont valószínűsíthető, hogy ezek reális időn belül megoldódnak. Azt hiszem, itt is megengedhetünk magunknak egy közhelyhez való folyamodást: melyik „nagy” lap szerkesztősége nem küzd ilyesmikkel...

A lap kezdő mivoltát jelzi az is, hogy még nem készült tematikus szám, és a szervezés olyan fokára sem jutottunk el, hogy egy témában mozgósítsunk nagy és kevésbé nagy neveket, akik alapgondolatokat publikáljanak nálunk, ám azáltal, hogy minden doktorandus a készülő disszertációjából közöl fejezeteket, és a doktori címet már „elért” kortársaink (Győrffy Gábor és Kádár Magor) is konstansak saját témájukban, felruházza a lapot bizonyos, szinte véletlenül létrejött, de működő egységességgel. A tematikus egységesség mellett megemlítendő a vizuális (grafikai) egységesség is. A lap tulajdonképpeni „névjegyét”, vizuális arculatát Könczey Elemér tervezte, a műszaki szerkesztésért Fazakas Botond felel. Az ő munkájuknak is köszönhető az, hogy az általunk megírt cikkek látványosan „piacképesek”, ugyanakkor mértéktartóan elegánsak és áttekinthetőek is. Biztatóak azok a jelek, hogy műszaki szerkesztőinknek is köszönhetően egységesül a lap kinézete (pl. csak az első számban került hátulra a tartalomjegyzék, a következőkben már elöl van), és a kívülálló számára egy lap életképességére nézve jó jel az is, hogy az utolsó megjelent szám hátára már megrendelő űrlapocska is ragasztódott. Ugyancsak a jobb terjesztést, illetve könyvtárakba való sikeresebb „beépülést” elősegítendő, a lapok és a konferenciakötetek végére angol és román nyelvű cikk-kivonatokat helyeztünk. Tavaly decemberben üzembe helyeztük a folyóiratunk honlapját (www.medok.ro), amely egyelőre csak adatbázisként működik, de reméljük, hogy a közeljövőben mozgalmas intellektuális zajlást tudunk majd köréje szervezni – fórumokkal, moderátorokkal, mindennel, ami egy fontos médiatudományi lap honlapjára kell.

Elméletileg természetesen lehetett volna ennél többet meg jobbat is produkálni, tekintetbe véve azt, hogy a szerkesztők, cikkírók (korban) legkisebb, ugyanakkor (számban) legnagyobb része tulajdonképpen profi, médiaszakos doktorandus, viszont mentségünkre felhozhatom azt, hogy a humán tudományokat övező jelenlegi apátiában, az elmélyült elméleti érdeklődést nélkülöző intellektuális környezetben nehéz a komplex elméleti produktumok promoválása.


+ betűméret | - betűméret