stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Január

A kisebbség küzdelmet ígér


Pásztor Krisztina

 

A Kárpát-medencei magyar kisebbségek egyike Csehszlovákiához került. Erről az elmúlt kilenc évtizedben a többségtől lefaragott és más többséghez rendelt, sajátos társadalmi és kulturális helyzetbe jutott magyar nemzeti kisebbségéről ír egy szlovákiai magyar hetilapban a felvidéki Szarka László. A történelmi kényszerhelyzet három millió magyar életét változtatta meg a saját szülőföldjén akarata ellenére, amivel viszont kezdetét vehette „a kisebbségi közösségépítés gyötrelmes, de mégis értékmentő és értékteremtő útja”. Szarka cikke szerint a 21. század eleji szlovákiai magyarság hátrányos megkülönböztetés áldozataként keresi a kiutat a közép-európai nemzetállamok Bermuda-háromszögéből. A kisnemzet sérelmei erősítik belső kohézióját, ámde meg is nehezítik a kisebbségi helyzet vállalását. A kisebbség számára történelme fontos identitástényező, mivel segít tisztázni viszonyát az eltávolodott, eredeti nemzeti közösséghez, a befogadó állam többségi nemzetéhez és a külvilághoz. A 20. századi magyar kisebbségtörténetben négy stációt nevez meg a szerző: a két világháború közötti szakaszt, a második utáni kaotikus és radikális változásokat eredményező évtizedet, a kommunizmus negyven évét, valamint az 1989. évi rendszerváltásokkal megkezdődött átmeneti kort. Ezek a periódusok a kisebbségi társadalom helyzetének alakulására tekintettel Prága, Pozsony és Budapest államközi kapcsolataiban folyamatos konfliktusforrást jelentettek. A szlovákiai magyar közösség fejlődésében az eredeti, magyar nemzeti közösséghez megvalósuló visszatérés vágyképei vegyültek a többséghez igazodás, esetenként a behódolás kényszerűségével. Érthető, hogy a négyszázezernél több resz-lovakizációs kérelmet benyújtó egyén döntését sokféle kényszer, kulturális és társadalmi hatás, valamint személyes diszpozíció befolyásolta. A csehszlovákiai magyar kérdés csak egyetlen egyszer vált nemzeti konfliktus tárgyává Magyarország részéről Trianon után, mégpedig az 1938. november 2-i első bécsi döntés alkalmával, amikor a nagyhatalmak felkínálták a határrevíziós lehetőséget. A kommunista korszakban a magyar nemzeti közösség élt mindazokkal az esélyekkel, melyeket a kezdetben antinacionalista, később internacionalista, majd államnacionalista pártállam biztosított, illetve meghagyott neki az anyanyelv és magyar kultúra ápolására.

A szlovákiai magyar családokban ma is jól működő nyelvi-kulturális szocializációs bázis és minta a magyar nemzeti identitás; egyébként a magyar többségű kisrégiók létét egyfajta történelmi avagy etnikai anomáliaként értelmezik. Magyarország is csak lassan ismeri fel a kisebbségi helyzet módosulásából adódó megváltozott szerepeket, lehetőségeket. Másrészt az 1968-as prágai tavaszt és az 1989-es fordulatokat olyan nacionalista hullám követte, amely két rövid, pozitív időszakot hozott a közösségi jogok elfogadásában a csehszlovák állam demokratikus értékrendszere mentén. Ezen túlmenően ellenben a központi politika partnerként csak szükséghelyzetben fogadja el a magyar szervezeteket, pártokat. Ugyanakkor az „emberarcú szocializmus” 1968-as délibábja és a bársonyos forradalom bebizonyították, hogy a szlovákiai magyarság képes érzelmileg is azonosulni azzal az állammal, ahová nem önszántából került, de ahol elismerik és tiszteletben tartják emberi, közösségi jogait, és nem vonják kétségbe az egyetemes magyarsághoz való tartozását. Így a nemzetállamok kisebbségi kalodájában eltöltött kilenc évtized sem rabolta el a szlovákiai magyaroktól a kulturális értékeket. Az egymást váltó kormányok mind megpróbálták közigazgatási reformokkal eltörölni a kulturális kisrégióknak a nyomát, ám a regionális magyar identitásformák túlélték az adminisztratív beavatkozásokat. Az elmúlt négy-öt generáció kisebbségi tapasztalatai tartós küzdelemre való berendezkedést ígérnek, amíg a közösségi lét evidenciái a szlovák parlament által jogerőre emelt közösségi jogi státussá válhatnak. Az Unióban kialakuló európai zónák új gazdasági és társadalmi érdekeltség szerint rajzolnak ki vagy éppen mosnak el határokat. Utópiák vagy racionális célképzetek vezérlik az elkövetkező évtizedek gondolkodását? – teszi fel a kérdést Szarka László. Az elmúlt kilenc évtized mérlege arra is jó, mint állítja, hogy illúziómentesen mérlegeljük az előttünk álló alternatívákat. (Szabad Újság, 2007. 47.)


+ betűméret | - betűméret