stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2008 Január

Európából – Európáról


Kántor Lajos

 

„Európa szétszaggatott földrész. Évszázadok óta olyan politikai rendszerek uralkodnak, hogy a meg nem alkuvó értelmiség nem tehet egyebet, mint vagy belső emigrációba szorul, vagy külső emigrációba kényszerül. Az emigránsok a befogadó országokhoz alkalmazkodnak, egyidejűleg vissza-visszapillantanak régi otthonukra. Mindazon-által a befogadó országokban hazájuk követeként működnek – ha akarják, ha nem: az új környezetben nem tudnak azonnal meghonosodni.” Tréfás Dávid, Svájcban élő fiatal magyar történész kezdi így Szabó Zoltán és a forradalom című tanulmányát az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem évfordulóra készült (Balla Bálint és Szöllősy Pál által szerkesztett) 1956-os kötetében.* Nyilván a múlthoz tartozik Tréfásnak a következő megjegyzése is: „Az emigráns értelmiség külföldön elmondhatja azt, amit az otthon maradt honfitársak nem mondhatnak el. Az otthon maradottakat azzal segítheti, hogy hozzájárul a nyugati/külföldi közvélemény kialakításához, amennyiben hangot ad a hazájában elnémított, a hivatalostól eltérő véleményeknek, és tevékenységéről beszámol hazai közönségének.”

Persze, nem csupán 2007-től (januártól, az új tagok EU-s belépésétől-befogadásától, illetve a decemberi, schengeni határbővítéstől) lehet-kell másként föltenni a kérdést; éppen Tréfás Dávid írja le, hogy a Szabad Európa Rádiónak nem kellettek (1956-ban) a józan, higgadt fogalmazások, Szabó Zoltánnak a Londonból küldött figyelmeztetését, „talán a legjobb jelentését, amelyet november elsején diktált telefonba, Münchenben nem közölték le”. (Az, aki abban az időben már a Szabad Európa mikrofonjánál ült, mint Skultéty Csaba – a nyilvánosság előtt Ambrus Márton név alatt szerepelve –, jellemezheti a belső szabályokat, elvárásokat, lehetőségeket.**)

És hogy mi kell ma Európának, pontosabban az Európai Uniónak? Erről is vall a szintén félévszázados jubileumra szánt, előbb angolul, majd magyarul is kiadott könyv, az Európai Parlament néhány (köztük német, spanyol, francia, angol, lengyel, észt, osztrák) képviselőjével készült interjú-sorozat, a Szabad Európa Alapítvány vállalkozásában.*** Az itt megszólalók többsége gyermekként élte meg a maga országában 1956-ot – Schöpflin György akkori 17 évével csak részben kivétel –, valamit azért már felfogtak a magyarországi események súlyából. Akár úgy, mint Hans-Gert Pöttering, akit társaival együtt tanára figyelmeztetett Osnabrückben, ne szálljanak fel a fesztiváli körhintára, szolidaritásból, hiszen a magyarországi emberek épp azokban a napokban, a forradalomban a szabadságukért küzdenek. Akár a litván Vytautas Landsbergis módjára reagáltak; a vilniusi konzervatórium friss végzettje huszonnégy évesen nyilván össze tudta kapcsolni a Budapesten történteket a litván függetlenségi törekvésekkel, az ottani szovjet megtorlásokkal. A tartui szovjet egyetem történelem szakos hallgatójának, Tunne Kelamnak pedig a BBC angol nyelvű adásaiból és a finn állami rádió híreiből vett értesülések jelentették „az első jelentősebb külpolitikai élményeket”. Az immár múlt századhoz tartozó magyar ’56 persze nem csupán személyes vagy családi emlékek szálán vezethető át napjaink politikai tapasztalatába, hanem egyértelmű históriai jogon, az Európai Unió által is hangoztatott igazságtétel értelmében. Ahogy Pöttering, az Európai Parlament mai elnöke írja: „...a világ valamennyi népének elidegeníthetetlen joga van az emberi méltóság szabad kifejezésére”. Az 1956 októberben-novemberében zajlott események – és a következő kegyetlen megtorlás – erről is szóltak, szólnak mindmáig.

*

Az 50 év bevezetőjében Balla Bálint ugyancsak erről beszél. („...1956 októbere sokkal több, mint történelmi emlék, mert máig hatóan mozgatott meg és indított el annyi mindent.”) Az EPMSZ alapítói közt ott voltak az aktív 56-osok – ők természetesen az 1986-os első emlékezésben is részt vállaltak, most is jelen vannak. Annyi évfordulós kiadvány (akár részleges) ismeretében némi kétkedéssel vesz kézbe az ember egy újabbat, és inkább csak arra számít, hogy helyi érdekességű részletekkel bővítheti tudását 1956-ról. Nos, elmondható, hogy az EPMSZ jól tagolt 2006-os kötete szolgál néhány kellemes meglepetéssel. Például Lőcsei Pál írásával, amely 1956. október 23-ának délelőttjét, a Szabad Nép küldöttségének a budapesti pártházban tett látogatását eleveníti fel, a koronatanú hitelességével, az ott lévő pártvezérek (a Rákosit váltó Gerő, Révai József, a vezetésbe már visszafogadott, alapvetően a börtönben sem változott Kádár János) arcát villantja elénk. Az 50 év szerkesztőinek elképzelése, hogy érvényesíteni kell a régiókon túlmutató szemléletet, szintén eredményezett fontos tanulmányokat. Rainer M. János, a korszak egyik legjobb szakembere természetesen ismét alapos közleménnyel van jelen (a jugoszláviai vonatkozásokat foglalja össze), Dávid Gyula körültekintő romániai összegezése sem meglepetés – Bereczki Urmasra és hézagpótló munkájára azonban (Az 1956-os magyar forradalom visszhangja Észtországban) bizonyára hasznos itt felhívni a figyelmet. A balti államokról viszonylag kevés információ jutott el a múltban a magyar olvasóhoz. Az érzelmi azonosuláson túl a Bereczki Urmaséhoz hasonló tanulmányokból győződhetünk meg róla, hogy mennyit szenvedtek, amíg mai EU-tagságukhoz el-jutottak.

*

Skultéty Csaba kötete (a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága által 2000-ben megjelentetett után, amely A Szabad Európa Rádiótól az Ung partjáig címet viselte) egy Balla Gyula készítette nagy életút-interjúban, egyéb alkalmi beszélgetésekben és hosszabb-rövidebb emlékezésekben az egykori „Vasfüggöny” két oldaláról hoz régi-új híreket. A szülőföld, Kárpátalja ugyanahhoz a keleti birodalomhoz tartozott, amely a balti államokat bekebelezte – és amely az ’56-os magyar forradalmat leverte. A Nagykaposról 1920-ban indult, Budapestről Párizsba, Bruges-be, Münchenbe távozott, majd a magyarországi rendszerváltás után Budapestre visszaérkezett egykori közgazdász, külügyminisztériumi alkalmazott, Nyugaton nemzetközi jogi és politológiai tanulmányokat végzett, aztán rádiósként ismertté vált Skultéty az emigráns lét sokféle mozzanatáról számolhat be. 1985 és 1990 közt a Pax Romana néven ismert Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom elnöke volt. (A Pax Romana és az EPMSZ többször rendezett, közösen, ökumenikus világtalálkozókat.) Az Európából – Európáról (és benne 1956-ról) egykor beszerezhető, 2007-ből újraértelmezhető tudások objektív-szubjektív leltára tehát ez a „vasfüggönyös” könyv is.

Jó, hogy az a korszak már mögöttünk van. Az új problémákkal a régiek ismeretében talán könnyebb szembenézni.

*50 év. 1956–2006. Basel–Budapest, 2006.

**Skultéty Csaba: Vasfüggönyökön át. Szabad Európa Rádió mikrofonjánál – előtte és utána–. Madács–Posonium, Pozsony, 2006.

***Az én ötvenhatom. Szabad Európa Kiadó [Budapest, 2006.]


+ betűméret | - betűméret