stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2007 December

A nap, amikor apám elkezdett meghalni


Pásztor Krisztina

 

Liviu Antonesei naplójegyzete az elmúlás fogadásáról a kolozsvári Apostrof irodalmi havilap júliusi számában olvasható. A szerző nyolcvankét esztendős édesapjáról kiderül, hogy rákos szövődmények miatt csupán néhány hét maradt még az életéből. Ennek kapcsán Antonesei saját pályájának kezdeteiről, íróvá válásáról mesél. Beavat olyan titkokba, melyeket néhai apjával osztott meg a kezdet kezdetén. Minderről annak tudatában ír, mintegy visszaszámlálásként, hogy édesapja „elkezdett meghalni”.

Mert az író jogosan emlékeztet arra a gondolatra, hogy mindannyian már születésünk pillanatában elkezdünk meghalni, ha ugyan nem kilenc hónappal azelőtt. Ám az ő apja, ellentétben mindenki mással, mindaddig halál nélkül élt, amíg egy jól meghatározott napon ki nem derült számára a halálos betegség velejárója, 2005. május 19-én, 14 óra 55 perckor. Antonesei állomáson értesült a hírről, út előtt állt, és nem torpant meg. Nem azért, mert úgyis tehetetlen lett volna a kórral szemben, azért sem, mintha vártak volna rá valahol szakmai körökben, ahová ígéret kötelezte. Pusztán azért, mert igenis mennie kellett, hogy a hírt fogadni tudja: „apám elkezdett meghalni.” Mindaddig ugyanis ez az ember halhatatlan volt. Ezt a két, egymásnak ellentmondó tényt szembesíteni kellett, megérteni és elfogadni.

Heidegger azon elképzelése, miszerint teljes létünk a halál tudatában zajlik, Antonesei szerint nagy marhaság. Az ember igenis halhatatlan. És az is marad mindaddig, amíg elkezd meghalni. Ha nem így volna, akkor senki sem halna meg „természetesen”, betegségtől vagy balesetben, hanem mindannyian megválasztanánk a halálunkat. A halál maga tehát csak haláltudat. Míg erre rá nem jövünk, halhatatlanok vagyunk. Nem születünk haláltudattal, hanem megtanuljuk azt másoktól, mert a másik ember maga a pokol, ahogyan Sartre mondja. „Természetesen nem mondtuk meg apának, hogy meg fog halni, hogy a leletei reménytelenül rosszak, de igenis mi oltottuk belé a haláltudatot a viselkedésünk által. A gyanúsan nagy odafigyelésünkkel és törődésünkkel abban az utolsó két hetében. Bármit kívánt, megkapta. Bármilyen szeszélyét teljesítettük volna, ő pedig semmit se kívánt. És természetesnek tűnt a viselkedésünk, hiszen annyira »emberien« reagáltunk... Éppen ez ejthette gondolkodóba. [...] Könnyű halált akartunk neki, de fogalmam nincs, hogy ő vajon ezt akarta-e. Lehet, hogy a könnyű halál helyett inkább hirtelen halált szeretett volna magának, felkészületlenül, a haláltudat nélkül. Mert bármeny-nyire is uralta a lelkében zajló kínokat, bármilyen elegánsan kezelte is a fájdalmat egész életén át, az nem lehet, hogy ne tépte-gyötörte volna az elmúlás gondolata. Nem tudom elképzelni, mi gyötörhette azokon a végtelen éjszakákon, amikor mi aludtunk, és ő egyedül maradt a gondolataival, fájdalmaival... És nem is akarom elképzelni. Inkább a halhatatlan korszakából hívom elő az emlékeket...”

Antonesei első művét éppen a haláltudatról írta, valamikor a középiskola befejezése tájékán, Fallo-klitorisztikus esszéknek címzett sorozata első írásaként. „Így kezdődött: a »minden ember halandó« kijelentés téves. Apám végigolvasta, majd azt mondta, ugyanolyan felháborítóan és felelőtlenül általánosító a jegyzetem, mint az elmélet, amelyet vitára bocsátok. Erre megírtam az adalékot az esszémhez. Apám azt is elolvasta, majd  hozzám fordult, és nevemen szólított, amit összesen nem tett meg tízszer életében: »Liviu, ezt elszúrtad: író vagy.«”

A Román Írószövetség havi megjelenésű lapja, az Apostrof júliusi lapszámában még számos különleges szövegre bukkanhatunk. Kiemelten pontos írás a kolozsvári Farkas utcai református templom története, sajátos értékeinek ismertetése Lukács József tolmácsolásában, aki a legapróbb részletekre is kitér. Rendkívüli olvasmány továbbá Ion Vianu ideológiatörténeti áttekintője a román nép legutóbbi évszázadáról, amely három román gondolkodó, D. Drăghicescu, Emil Cioran és Mircea Vulcănescu sajátos pszichológiai hátterét vizsgálja, és említésre méltóak a lap hasábjain nagy számban megjelenő, különlegesebb könyvújdonságok recenziói is. (Apostrof, 2007. 8.)

 


+ betűméret | - betűméret