stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2007 December

Megoldatlan feladat


Fazakas Emese

 

Mezei József: Magyar–román–angol jogi, közgazdasági és üzleti szótár

 

Nagy felelősséget vállal, aki szótárt szerkeszt, különösen akkor, amikor az hiánypótló jelleggel készül. Hiánypótló, hiszen a legutóbbi kétnyelvű jogi szakszótár 1978-ban került az olvasók kezébe, ennek is csak a román–magyar változata készült el. Habár megjelent 2005-ben a román címszavakból kiinduló közgazdasági szótár (amiről sajnálatos módon Mezei József – az előszó tanúsága szerint – nem szerzett tudomást), a magyar–román közgazdasági szakszótárt csak most szerkesztik, és két- vagy többnyelvű üzleti szótárat nem is ismerünk. Ugyan 2002-ben megjelent a román–magyar közigazgatási szótár, és ennek párja, a ma-gyar–román pedig 2004-ben, de jellegénél fogva e munka nem ölelhette fel a jogi, közgazdasági és üzleti szaknyelv nagy részét. Éppen ezért a jogi, közgazdasági és üzleti szótár szerkesztőjének nem volt könnyű dolga, különösen a címszavak meghatározásában, vagyis abban, hogy a nagyon széles körű szakszókincsből hogyan és milyen mértékben válogat. „A hasznosíthatóságot célzó meggondolások alapján végül a számviteli-könnyvviteli, áru- és pénzpiaci, banki terminológiából igyekeztem a lehetőségekhez képest minél többet meríteni” – írja Mezei József, aki emellett természetesen a jog szerteágazó területéről is nagy számmal emelt be címszavakat, kifejezéseket szótárába. Dicséretes mindenekelőtt az a tény is, hogy nemcsak a magyar és román terminológia, hanem az angol is jelen van a szótárban, hiszen a mai lingua francának tekintett angol nyelv ismerete nélkül aligha lehet bármely tudományban boldogulni.

Mindezen dicséretes dolgok mellett sajnálattal kell megjegyeznem, hogy a szerző nem szerkesztői szemmel olvasta, forgatta a már meglévő két- és többnyelvű szótárakat, illetve lexikográfussal, nyelvésszel sem konzultált a megszerkesztendő anyag tekintetében, ugyanis alapvető szótárszerkesztési hibákkal találja szembe magát az olvasó, használó.

A felhasználhatóság követelményeire hivatkozva Mezei József úgy dönt: „az angol hasábon a főnévi igenév tűnjék föl ott, ahol a magyar és román kifejezésekben az ige egyes szám harmadik személyes alakjával találkozunk”. Az angol hasáb főnévi igeneve (habár ezt szerencsésebb infinitívuszi formának nevezni, hiszen funkciója nem egyezik a magyar főnévi igenévvel) teljesen megfelel az angol szótárszerkesztés elveinek, azonban a román szótárakban – hagyomány szerint – nem az egyes szám harmadik személyű alakot, hanem szintén az infinitívuszt használják. Sajnos a magyar nyelv esetében sem tartja be az előszóban leírtakat, hiszen az elad címszó mellett (azonban tőle nagyon is távol) feltünteti az eladják, eladták címszavakat is, amelyeknek egy szótárban csak akkor lenne talán értelme, ha kimondottan idegen nyelvet tanulóknak készülne. A toldalékolható magyar nyelv esetében a szavakat először meg kell fosztani a ragoktól és a jelektől, és az így kapott szótövek válnak szócikkekké. Szerzőnk azonban mindezeket figyelmen kívül hagyja, és számos többes számú vagy akár ragozott alakot is megtesz címszónak: pl. adók és illetékek adó és illeték helyett, adottságok adottság helyett, alapszükségletek alapszükséglet helyett, előttem szóló a valaki előtt szóló helyett stb. A többes számú alakok használata arra enged következtetni, hogy ezek a magyarban csak többes számban használatosak, holott ezek az idegen megfelelők visszafordításából keletkeztek (annak ellenére, hogy ott sem mindig indokolt a többes szám használata).

Ugyanakkor az ige bővítményei hol megelőzik az igét, hol követik azt, sokszor a magyar nyelvszokástól eltérően: pl. abbahagy, tanfolyamot; adóhátralékot töröl; átad, megbízólevelet; átad, ügyet a bíróságnak stb. Ez a névszók esetében is elég gyakran előfordul: pl. átruházás, származékos jogcímű a származékos jogcímű átruházás helyett, jogtalan viselése fegyvernek/jelvénynek a fegyver/jelvény jogtalan viselése helyett. Egy többnyelvű szótár esetében ugyan nehezen oldható meg, hogy egyetlen címszó köré csoportosítsunk több kifejezést, mint ahogy ezt a kétnyelvű szótáraknál könnyen megtehetjük, azonban az, hogy az egyes kifejezések – a magyar szórend szabályai szerint –, különösen pl. a tárgyas, jelzős alakok, a kifejezések kezdő hangja szerinti sorrendben szerepelnek a szótárban, megnehezíti a keresést. A hagyományos szótárszerkesztési elveket, a bokrosítást, csoportosítást próbálják tükrözni a fordított szórendű kifejezések, azonban ezt nem viszi végig következetesen a szerző. Éppen ezért az a szótárhasználó, aki ahhoz szokott, hogy egy címszó alatt megtalálja mindazokat a kifejezéseket, amelyek az adott címszóhoz tartoznak, nagyon nehezen tájékozódik a szótárban. Hiszen eszerint pl. az ár alatt kellene szerepelnie a különböző árfajtáknak, és nem szétszórva a jelzős kapcsolatok kezdőbetűi szerint. Aki azonban a Mezei által használt és a mai szakszótárakban egyre inkább feltűnő gyakorlat szerint keresi a kifejezéseket, az sem találja mindig meg, amit keres. Nem azért, mert nem lenne a szótárban, hanem azért, mert a szerző néhol felborítja a magyar szórendet, vagy mert nem tartja be a betűrendbe sorolás szabályait. Pl. az aktívum(ok) az aktívák előtt szerepel, a bérbe vevés jóval megelőzi a bérbe vesz kifejezést, amely a bérel és a bérelhető közé van illesztve.

Ugyanakkor a kereshetőséget az is nehezíti, hogy csak a magyar kifejezésekre lehet rákeresni. Mezei József teljesen figyelmen kívül hagyja azt a szótárgyakorlatot, miszerint a többnyelvű szótárak esetében a keresés lehetővé tétele érdekében szójegyazonosítót szoktunk használni, betűrendes mutatót szerkesztünk minden nyelvhez, ahonnan a szavak számjegy azonosítója segítségével vissza lehet keresni nemcsak a kiinduló nyelvbeli kifejezéseket, hanem a többi nyelv megfelelőit is.

A magyar címszavaknál maradva szintén több pontatlanságot, hiányosságot jelezhetünk. A helyesírás, különösen az egybe- és különírás nem erőssége a szerzőnek. Pl. barter kereskedelem helyett barterkeres-kedelemnek kellene megjelennie; a házimunka ’háztartási munka’, a ’bedolgozás’ pedig házi munka lenne (habár ez hétköznapi, mondhatni konyhanyelvi kifejezés); az ingatlanpiacot egybeírjuk, hiszen nem a piac ingatlan, mint ahogy arra a címszó következtetni enged, hanem ingatlanokkal foglalkozik; az egyedáru árról pedig csak a román és az angol alapján derül ki, hogy jelzős kapcsolatról van szó, vagyis egyedárú árról; az alap-tőkeemelés írásmód alapján azt hihetnénk, hogy a tőkeemelésre vonatkozik az alap, miközben itt az alaptőke emeléséről van szó (helyesen: alaptőke-emelés); stb. Ez utóbbi azért is sajnálatos hiba, mert felette az alaptőke-csökkentés helyesen szerepel. Ugyanakkor a nagykötőjeleket sem kötőjelként, hanem gondolatjelként használja a szerző. Pl. magyar – román magyar–román helyett, ár – bér spirál ár–bér spirál helyett.

Emellett a címszavaknak megtett kifejezésekben olyan szavakat illeszt egymás mellé, amelyek – a szerkesztés miatt – szinonimáknak tűnnek, holott nem azok: pl. adófizetők bejegyzése/jegyzéke; adófizetés csökkentése/elkerülése; adatfelvétel/adatgyűjtés. Míg az első két idézett példa esetében az idegen nyelvi megfelelőből kiderül, hogy Mezei nem tekinti szinonimáknak a ferde vonallal elválasztott szavakat, az adatfelvétel/adatgyűjtés címszó esetében a gyanútlan használó azt hihetné, hogy ezeket a szavakat bármikor felcserélhetjük. Szintén nem szerencsés az sem, hogy a legtöbb esetben az ige és az ebből képzett névszó ugyancsak egymás mellett (és nem egymás alatt) áll: pl. ad; adás; eltér/eltérés a tárgytól; eltilt; eltiltás stb., holott pl. az előmozdít és az előmozdítás külön címszóként van feltüntetve; és itt a központozás is következetlen (hol pontosvesszővel, hol ferde vonallal választja el a különböző szófajú szavakat).

A szerző arra figyelmeztet az előszóban: „Jól tudom, hogy kifogásolhatóan, ám a használhatóság követelményét szem előtt tartva vállalkoztam következetesen a beszélt nyelvi fordulatok halmozására, továbbá a közbeszédben és a szakmai kommunikációban több értelemmel bíró szavak és kifejezések három vagy olykor csupán két-két nyelven eltérő változatainak feltüntetésére.” A használhatóságot azonban egyáltalán nem segítik a köznyelvi kifejezések, hiszen szakszótár esetében arra kell törekedni, hogy szakszavakat, szakkifejezéseket használjunk, mivel pl. a szakmát éppen tanuló vagy a szakmában nem jártas egyén azt hiheti, hogy a köznyelvben megjelenő fordulatokat is bármikor használhatja szakszövegekben. Sajnos ennek köszönhetően olyan „romániai magyarságok” is helyet kaptak a szótárban, mint: alapítványt tesz (alapítványt létesít helyett), ágazati minisztériumok (szakminisztérium helyett), államvizsga, diplomavizsga (záróvizsga helyett), cserealkatrész (pótalkatrész helyett), indexelés (indexálás helyett).

A román és angol megfelelők esetében sem beszélhetünk következetességről. A legnagyobb gondot abban látom, hogy a magyar címszónak sok megfelelőjét adja meg a szerző anélkül, hogy jelezné, milyen szövegkörnyezetben használatos az adott szó vagy kifejezés. Ezeket a különböző megfelelőket a szótárszerkesztési hagyomány szerint számokkal szoktuk elkülöníteni egymástól, ez azonban itt sehol sem jelenik meg, és így mindenképp a szótár elsődleges feladata, a használhatóság elve sérül. Az angol megfelelők esetében dicséretes, hogy többször megjelenik zárójelben az US rövidítés, ami arra utal, hogy az illető kifejezést csak az Amerikai Egyesült Államok szakemberei használják. Az azonban kevésbé dicséretes, hogy több esetben olyan szavak kerülnek egymás mellé, amelyeket ugyanabban a szövegkörnyezetben nem lehet felcserélni: pl. index, repertory, repertoire, calatogue, summary és mindezeket az adattár megfelelőiként. Vagy olyan általános, többjelentésű szó jelenik meg, amelynek sokkal nagyobb használati körébe csak érintőlegesen tartozik az adott magyar címszó. Pl. adócsalás cheat; amit ugyan a beszélt nyelvben használnak adócsalásra is, ám távolról sem ez kerül valakinek a priuszába, ha adócsaláson kapták; ugyanígy az utca embere használja a taxmant az adószedőre, de hivatalos okiratokban már a tax collector szerepel. A grant ugyan megfelel az adományozásnak, az adományozási szerződésnek azonban nem; a sectoral ministries szerkezetet pedig csak egyházi értelemben használják az angol nyelvű beszélők. A dodging pedig hiába jelenti az angol nyelvben valamely kötelesség vagy kötelezettség alóli kibúvást, az adócsalást nem ezzel a szóval nevezik meg, hanem azokkal a kifejezésekkel, amelyeket a szerkesztő a dodging után sorol fel; a sorrend miatt pedig a szótár használója épp az ellenkezőjét gondolná.

A román megfelelők esetében már említettem, hogy a szerkesztési elvektől eltérően az ige egyes szám harmadik személyét használja a szerző az infinitívuszi forma helyett. A főneveknél pedig hol a határozott, hol a határozatlan alakkal él: pl. protecţia datelor, prelucrarea datelor, fiscul, banca de date a protecţie a datelor, prelucrare a datelor, fisc, bancă de date helyett. Természetesen ez nem lenne nagy hiba, különösen a jelzős szerkezetek esetében, ha Mezei József következetesen vagy az egyiket, vagy a másikat használná. A melléknevek esetében hol feltünteti zárójelben a nőnemű végződést, hol lehagyja. Nem is az a zavaró, hogy több helyen lemarad a nőnemet jelző toldalék, de félrevezető, hogy a változó tövek esetében csak zárójelbe jelzi a másfajta toldalékot anélkül, hogy jelezné, hol van a szótőhatár: pl. necorespunzător(oare), improrpiu(ie). A román esetében is szívesen használja a többes számot ott is, ahol erre semmi szükség. Emellett szintén rengeteg beszélt nyelvi változat jelenik meg, mint: fiscul, şpagă, amelyeknek szakszótárban nem lenne helye. A băuturi nealcoolizate kifejezést csak a Moldvai Köztársaságban használják, a romániai hivatali nyelv a băuturi fără alcool kifejezéssel él. Az árvízkárok román megfelelője a pagube cauzate de inundaţii és nem prejudicii, hiszen a román jogi szaknyelvben a prejudiciunak másfajta kár felel meg; a csatlakozási díj (hálózathasználati díj) pedig nem taxe de acces hanem taxe de conectare/racordare (nem beszélve arról, hogy a magyar hivatali nyelvben ez bekötési díjként szerepel). A szerző több ízben rá is dupláz a kifejezésre, mint ahogy a cod fiscal (de impozitare) esetében teszi, ahol elég lett volna a zárójelen kívül eső szavakat bevenni, hiszen a de impozitare jelző sem okmányokban, sem hivatali szövegekben nem jelenik meg. E hibák elkerülésének érdekében általában ajánlatos megnézni az adott nyelv értelmező szótárát vagy a szakterület lexikonát, hiszen még anyanyelvünknek sem ismerhetjük minden szavát, kifejezését.

Mezei József szakszótára üdvözlendő próbálkozás, azonban ahhoz, hogy e szótár könnyen használható legyen és céljának, a pontosság, megbízhatóság elvének is megfeleljen, úgy vélem, alapos lektorálás és egy tapasztalt szótárszerkesztővel való együttműködés után újrakiadásra szorul.

*C. H. Beck Kiadó, Buk., 2006.

 


+ betűméret | - betűméret