stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2007 November

Bűnbaklesen


Pásztor Krisztina

 A Vigilia folyóirat Vallás és erőszak témájú lapszámában Józef Niewiadomski a már közhelyszerű „minden vallás erőszakot szül” paradigmából indul ki, melynek üzenete az utca felvilágosult embere számára a következő: „mindenféle vallási mezsgye mögött ott lapul egy erőszakos hajlam, a vallás legyengítése vagy egyenesen eltörlése tehát a béke ügyét mozdítja elő.” A vallásilag motivált erőszak ártalmasnak bizonyuló kultúrpolitikai kezelése a bűnbakkeresés mentalitását hirdeti úton-útfélen, összegzi, rátérve René Girard mimetikus elméletének ismertetésére, mely elutasítja, hogy az erőszak ösztönös lenne. Társadalmunk fogyasztói minősége, melyet a 20. század vitathatatlan tudományos vívmányainak is köszönhetünk, táptalajául szolgál a rivalizáció megerősödésének, túlzott kultuszának. A diffúz erőszakosság és a mimetikus ellentétek lehetőségei ilyenformán szisztematikusan gyarapodnak. Girard szerint a global village nemcsak a „harmonikus kommunikáció látomásával hiteget, de nem is csak a szegények és gazdagok közötti borzasztó ellentét valóságát mutatja meg, hanem mindenekelőtt egy egész világunkra kiterjedő mimetikus konfliktust gerjeszt. A 21. század legradikálisabb fenyegetése a mimetikus vágyakozás, az irigység és a rivalizálás minden szinten megvalósuló elszabadulása.”

Mi lenne a kiút ebből a zsákutcából? A szakralizált erőszak átváltása az erőszakmentes istenkép kinyilatkoztatására. Az archaikus társadalmak rituális áldozatai ugyanis eleinte egy zárt, mitikus világképen belül megoldást és biztonságot nyújtottak a látszólagos erőszakmentesség megőrzésére. Ám a főemlősöknél, így az embernél is az ösztönszerű viselkedést egyre inkább felváltja a vágyakozás, ezért is van szükség egy kiválasztott áldozat, a bűnbak elleni erőszakra, mintegy szelepként a társadalmi feszültségekből adódó agressziók levezetésére. A társadalmiasulást ily módon rituálisan szilárdítják meg, a rituális erőszak pedig pharmakonként, a méreg ellenszereként kezd működni. Ezzel összefüggésben René Girard úgy értékeli az átokzsoltárokat mint az emberiség történetének első olyan tanúságait, melyek a mitológiában hallgatásra ítélt áldozatnak adják meg a szót: olyan áldozatoknak, akik nem hallgatnak. Ám ezen a ponton a szakralizálás, az erőszak láthatatlanná tétele már nem működik, tolmácsol Niewiadomski, sőt napvilágra kerül, és a vallásos tapasztalás tulajdonképpeni problémájává lesz. Ezért a kinyilatkoztatás drámai folyamat, mely először felmutatja az erőszak ellenszerét, majd újra meg újra el is rejti az ember elől: „Nem ti fogtok harcolni ellenük, hanem Isten” (2Krón 20,15). René Girard mimetikus elmélete a tizedik parancsolat magyarázatának olvasásakor kristályosodik ki bennünk, amelyből megtudhatjuk, hogy ez egy összetett tiltás, eltérően a korábbiaktól, és magát az alapvetően emberi természetet, a vágyat tereli mederbe, tiltva az irigységet. „Azt hisszük, hogy a vágy objektív vagy szubjektív, valójában azonban mindig egy másik emberen, a legközelebbi harmadikon, a felebaráton alapul, aki értékessé teszi a tárgyakat.” Később Girard rávilágít a mimetikus vágy pozitív vonzatára is, arra, hogy a mimetikus vágyakozás önmagában jó, amennyiben tudatos irányítása rávezethet az örök javak és értékek mimetikus utánzására, és ezáltal segítheti, Istenhez utalhatja az embert. A téma kapcsán egyébként Tamás Roland is elbeszélget a lap hasábjain Wolfgang Palaver teológiaprofesszorral, aki Girardot azért méltatja, mert ő, felismerve a korunkra jellemző apokaliptikus szituációt, a bibliai kinyilatkoztatás egyik fő üzenetét tárta elénk, leleplezve a bűnbakmechanizmust. (Vigilia, 2007. 6.)

 

 


+ betűméret | - betűméret