stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2007 Október

Fiatal társadalomkutatók Marosvásárhelyen


Novák Csaba Zoltán

 

Az erdélyi magyar történetírásban az 1980-as évektől elmélyült szakemberhiány maradandó nyomokat hagyott a szakmában. A néhány nagyobb városban, szellemi központban tevékenykedő kevés számú történész munkásságától eltekintve nem léteztek és működtek jól megszervezett és összehangolt kutatócsoportok. A sok tekintetben elzárt erdélyi történetírás egyre több szempontból és területen szakadt el a magyarországitól (szemléletmód, alapkutatások, mikrotörténelem, különböző módszertani kérdések stb.).

A rendszerváltás után az intézményes keretekben (múzeum, kutatóintézet, egyetem, állami levéltár) alulreprezentált magyar történészek még jó néhány évig úgynevezett egyszemélyes műhelyként művelték a történetírást Marosvásárhelyen. Mindezek ellenére Bónis Johanna, Pál-Antal Sándor, Spielmann Mihály és Szabó Miklós tanulmányai, monográfiái nemcsak a helytörténeti munkákat gyarapították, hanem sok esetben az összmagyar történetírás szerves részévé váltak.

A kilencvenes évek közepétől a történészképzés látványosan megváltozott. Megjelent a pályán egy, a kutatói munka és a történetírás iránt érdeklődő új nemzedék. Egyre több fiatal kutató számára (Barabás Kisanna, Berecki Sándor, Berekméri Róbert, Kimpián Annamária, Györfi Zalán, László Keve, Lázok Klára, László Márton, Novák Csaba Zoltán, Simon Zsolt, Soós Zoltán stb.) került olyan intézményes háttér Marosvásárhelyen is (Maros Megyei Múzeum, a Román Akadémia Gheorghe Şincai Kutatóintézete, Országos Levéltár, egyházi levéltárak, Teleki Téka), amely lehetővé tette, hogy munkaidejük és energiájuk jelentős részét kutatásokra fordítsák.

A folytonos tudományos munkaszocializációhoz elengedhetetlen szakmai továbbképzési feltételek is sokat változtak. A városban tevékenykedő fiatal történészek többsége már Budapesten, Bukarestben, Kolozsváron, Gyulafehérváron vagy éppenséggel Jászvásárban folytat vagy folytatott PhD-tanulmányokat. Ezáltal – a szakmai továbbfejlődésen túl – arra is lehetőség adódott, hogy az illető műhelyek munkájába is bekapcsolódjanak az említett kutatók, sokszor a szűkebb, avagy tágabb értelemben vett helyi vonatkozású témákat is integrálva ezekbe a nagyobb kutatási folyamatokba. Példaként említhetjük a Maros Megyei Múzeum több olyan projektjét, amit sikeresen kapcsolt be a romániai vagy a magyarországi tudományos vérkeringésbe. A marosvásárhelyi jelenkorkutatás sikerességét jelzi az a tény is, hogy a Tismăneanu-bizottság jelentésének magyarokra vonatkozó fejezete elkészítésében három helyi történész is részt vett.

A fiatal kutatók megjelenésével tovább szélesedett-színesedett a helyi történetírás témavilága. A város-, céh-, kultúra- és gazdálkodástörténet mellett megjelent az 1945–1989 közötti időszak többrétegű (politikatörténeti, a Magyar Autonóm Tartomány története, cenzúra, kollektivizálás, elitkutatás, kisebbségpolitika stb.) vizsgálata, de ugyanakkor létezik már hadtörténeti vagy akár társadalomtörténeti kutatás is. A több helyen dolgozó kutató a sokféle tematikájú kutatások műhelymunkává kovácsolása, koordinálása végett született meg 2002-ben a Borsos Tamás Egyesület. A különböző előadássorozatokkal, diákszakkörökkel, kerekasztalvitákkal debütáló egyesületi tevékenység mára már „leszelídült” egy-egy nagyobb kutatási projekt vagy konferencia megszervezésére. Így az utóbbi négy évben az egyesület aktívan részt vett két nemzetközi régészkonferencia, egy helytörténeti konferencia, valamint a IV. Kisebbségtörténeti konferencia megszervezésében. Ezenkívül az egyesület részt vett a Magyar Autonóm Tartomány történetét feltáró kutatási projektben, valamint szakmai együttműködési szerződést kötött a budapesti Politikatörténeti Intézettel a jövőbeli közös jelenkortörténeti kutatások megszervezésére és lebonyolítására.

A helytörténeti hagyományok továbbvitele és a generációs együttműködés jegyében zajlott le 2005-ben egy helytörténeti konferencia, és született meg ebben az évben a Marosvásárhely történetéből 2. című tanulmánykötet, amely Marosvásárhely új- és legújabb kori (eddig alig kutatott korszakok) történetét vizsgálja.

Az ígéretesnek is nevezhető helyi tudományos kezdeményezések (pozitív példaként említhetjük a székelyudvarhelyi Areopolisz műhelyt is) kiteljesedésének korlátait jelentheti, hogy a Kolozsváron működő egyetem és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös stratégiájának hiányában csak szórványosan létezik az erdélyi magyar történetírás tudományos mederben történő szakmai koordinációja. Nem léteznek olyan nagyobb projektek, amelyek az ún. vidéki csoportokat, kutatókat is bevonva megteremtenék a feltételeket az állandó szakmai visszajelzésekre, közös fórumokra, nagyobb lélegzetvételű kérdések kutatására. A szervezett, intézményes háttérrel is rendelkező, átfogó kutatási programok jelenthetnék a jövőben a garanciát arra, hogy a történetírás területén tevékenykedő, nem kis számú emberanyag-potenciált a szintén fontos helytörténeti kutatásokon túlmutató szélesebb körű kutatásokba is bevonják, és hogy közös vállalkozások, kezdeményezések útján elkezdődjön az erdélyi történetírás eddig ismeretlen, új területeinek a feldolgozása is.


+ betűméret | - betűméret