stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Korunk 2007 Szeptember

Álláspontjaim


Páskándi Géza

 

Tisztelt diáktársak, kedves barátaim,

 a magam képviseletében szólalok fel1: álláspontjaimban csupán önmagamat képviselem, ha azonban álláspontjaimmal közületek bárki is egyetértene, úgy semmi kifogásom nincs az ellen, hogy azt magáénak vallja, s ezt itt ezen a választási gyűlésen ki is jelentse.

Olyan időpontot választottunk ennek a gyűlésnek, amelyet méltán nevezhetünk a XX. Kongresszus után megújhodó leninizmus, az alkotó marxizmus újrakibontakozása korszakának.

Ez a gyűlés is ilyen szellemű kell hogy legyen. Meg kell ragadnunk az alkalmat, amely, reméljük, ezután állandó alkalom lesz, hogy nyíltan, a viták szabadságának a szellemében beszéljünk a diákság fizikai és szellemi problémáiról.

Én itt ezek közül a kérdések közül csak néhányat ragadok ki, azokat, amelyekről azt hiszem, hogy a legfontosabbak, és szabad, senkitől nem korlátozott megvitatásuk égető szükségünk.2

Mivel mai gyűlésünk elsősorban is választói közgyűlés, jó lesz, ha a diákszövetséggel kapcsolatos néhány elvi kérdéssel kezdem.

Tudomásom szerint a diákszövetség elsősorban is nem politikai szervezet, hanem a diákságnak egy olyan szövetségre lépése, amely az egyetemi hallgatóság gazdasági, tanulmányi és ügyviteli kérdéseit  hivatott vezetni és megoldani. Ez azonban természetesen nem jelenti azt, hogy a diákszövetség szervezetei alapjaiban ne érvényesülne a világnézeti elem. A diákszövetség új vezetői éppen ezért azokból kell hogy kikerüljenek, akiket a diákság minden valóságos vagy vélt bürokratikus vagy nem bürokratikus kényszer nélkül is elismer legtehetségesebb, vezetésre leginkább alkalmas, szellemileg nagyon fejlett vezetőinek, akiket elismerünk legintelligensebb és leghaladóbb szellemiségű embereinknek, akiket bátor és merész, a diákság ügyeit szívügyüknek tekintő diáktársaknak ismerünk, olyanoknak, akik sem valóságos, sem vélt tekintélyek előtt nem hajlandók lemondani arról, ami a diákság létérdeke.

Akiket egyszóval képteleneknek tartunk arra, hogy hajlongjanak, bólogassanak, ha az az ügy, amire bólogatniuk kell, nem fejezi ki a diákság hangulatát, és nem népszerű a diákság körében, akik semmitől-senkitől nem gyávulnak be, s harcolnak új szellemű diákságunk létjogaiért. Akik egyszóval bátran és okosan tudnak képviselni bennünket.

Fentebb arról beszéltem, hogy a diákszövetség3 nem politikai szervezet, ezt most megtoldom még azzal, hogy éppen ezért kell nagyon ügyelnünk az IMSZ és a DSZ közötti viszonyra. Az IMSZ kizárólag politikai szervezet, és vezérelve az ifjúság feltétlen részvétele a szocializmus építésében – teljes egészében vonatkozik a DISZÖV tagjaira is.

De eleve veszélyét látom annak, hogy az IMSZ és DSZ közötti viszonyban ezen a vezérelven túl is bizonyos, a diákszövetség feltétlen és csak rá tartozó gazdasági, tanulmányi, utazási és ügyviteli autonómiáját megsértő tendenciák juthatnak érvényre. Éppen ezért tisztelettel fordulok a DSZ és az IMSZ országos szerveihez, hogy a két szervezet közötti viszony normáit, az IMSZ hatásköri jogát a diákszövetségben jogilag is vonja meg.

Erre feltétlen szükség van, ha a DISZÖV belső autonómiáját tiszteletben akarjuk tartani.

Ezek után rátérek többi javaslataimra, amelyeket tisztelettel ajánlok a diákszövetség vezetőinek a figyelmébe.

Diákságunk életkörülményeivel kezdem.

Egyetemi hallgatóságunk közhangulata szerint saját életkörülményei nem felelnek meg annak a szintnek, amely a tanulás mint alkotómunka körülményeit elősegítené.

Elsősorban is az ösztöndíj- és tandíjrendszert kell szemügyre vennünk, amelyeknek a megállapításában a fölöttes minisztérium érzésem szerint sokszor bűnös hanyagságot, hogy ne mondjam, kegyetlenséget tanúsított. Érzéketlenül, nem humanistán állapította meg a tandíj és az ösztöndíj normáit.

Kik kaphatnak ösztöndíjat, és kik kell hogy tandíjat fizessenek? Erről a DSZ-nek levelet kell intéznie a felsőoktatási minisztériumhoz, és az addigi ösztöndíj- és a tandíjfizetési szabályok haladéktalan felülvizsgálását és újbóli megállapítását határozottan kell hogy kérje. A bukaresti Parhon Egyetem hallgatói, román diáktársaink is felvetették ezt az égetően elsőrendű kérdést legutóbb, egy IMSZ-gyűlésükön. Ebben a követelésükben is csatlakozunk román diáktársainkhoz.

Ezzel kapcsolatban még azt, hogy legyen a DISZÖV-nek joga ahhoz, hogy az egyetemi adminisztratív személyzet (a menza és diákjóléti hivatalok vezetőinek vagy tagjainak, a gondnoksági és titkársági hivataloknak) a leváltását kérje, ha azok nem érzik át azt, hogy nem a diákság van értük, hanem fordítva. Ez elejét venné a gyakorta tapasztalt udvariatlanságoknak, sőt olykor kiskirálykodásnak is, amely jellemzi ezeket a hivatalokat a diákokkal szemben.

Egy másik javaslat, amelyet szintén a DISZÖV vezetőinek a figyelmébe ajánlok, a jelenlegi egyetemi oktatási rendszer megszervezéséről szól.

Fölösleges[en] bizonygatjuk, hiszen már évek óta statisztikai bizonyossággal tudjuk és mondogatjuk, hogy a jelenlegi óraszám-rendszer, az órák kötelező látogatásának ez az abszolút rendszere bűnösen káros, mert nem alkalmas arra, hogy az alkotó tudomány új szakembereit felnevelje egyetemünk. Az alkotó továbbképzésre, önművelésre, elmélyülésre és kutatásra biztosított egyetemi szabadidő nemcsak hogy elégtelen, de véleményünk szerint még az órák 10 százalékának fakultatívvá tételével sem lehet megoldani, csupán gyökeres reformokkal.

A DISZÖV-nek határozott hangú tervjavaslatot kell kidolgoznia a tagok és nem tagok teljes hozzászólási jogával – és ezt azután elő kell terjesztenie az egyetem vezetőségének, aki pedig a minisztériumhoz kell hogy továbbítsa. Csak így szabadulhatunk meg a jelenlegi egyetemi rendszer középiskolás jellegétől s a megszervezésében is mutatkozó új skolasztikától.

Föl kell vetnem továbbá a még mindig vajúdó Bolyai újság kérdését, amelyre noha határozott ígéretet is kaptunk, a halogatás és ígérgetés határain túl már gyakorlattá is szeretnénk tenni. Önálló kezdeményezéssel megindult a magyar irodalom és nyelvtudományi kar irodalmi körének egy akciója, amely irodalomköri lapot akart szerkeszteni. Ezt a kitűnő gondolatot nem támogatta eléggé egyetemünk vezetősége, s így a minisztériumban ez a gondolatunk is elvérzett. Ha azonban a Bolyai újság megindul, s abban hetenként egyszer egy teljes terjedelmű oldalt adnak az irodalomköri anyagnak (versek, karcolatok, bírálatok és kisebb tanulmányok, dolgozatok), úgy az irodalmi kör bizonyára szívesen eláll tervétől, az önálló irodalomköri laptól.

Ezután akarnám felvezetni egy nagy diákhagyományunk: a népi kollégiumok kérdését. Annak idején a Móricz Kollégiumban nagyon sok népi származású és nagy tehetségű ember élt közösségi életet, olyan közösségi életet, amely kinyitotta a szemét emberre és társadalomra egyaránt. Olyan távlatot nyitott ez a tehetségesek számára és olyan nemes becsvágyat a kívülállóknak, amely kihatott egész fejlődésükre. S ezenkívül jó tanulmányi feltételeket tudott biztosítani tagjainak, amelyben alkotó hajlamaik, tudományos vagy másnemű tehetségük méltóan nyílhatott ki.

Javallom, hogy a Móricz Kollégium újraszervezésének tervét szintén a DISZÖV vegye kezébe, s erre állami támogatást kérjen hazánk kormányától.

Utoljára vetem fel a DISZÖV és a diákutazások kérdését. Örömmel látjuk, hogy évekig tartó elzárkózás után kiröppenhetünk ismét a világba: okulni, látni és tapasztalni, hogy azután alkotó gondolatoktól megtermékenyülve térjünk vissza hazánkba, tudományágaink körébe.

Hazai DISZÖV-ünk minden tagja, úgy tudom, éppúgy 50 százalékos utazási kedvezményt élvez majd külföldön, mint más ország diákjai hazánkban. Ekörül azonban egyelőre semmi mozgás. Meg kell gyorsítani ezt a folyamatot, hogy utazhassunk mind a népi demokráciá[k]ba, mind a nyugati országokba, hogy lássunk és tapasztaljunk, s okosabbak legyünk hazai tudományunk javára.

Záradékul még azt szeretném mondani, hogy legfőbb ideje már, hogy egyetemi oktatásunk jó néhány vonását a saját arcunk formája szerint igazítsuk, mert ezt a lehetőséget a marxizmus munkáspártja, és dolgo[zó] és munkálkodó népünk, értünk, fiaikért dolgozó apáink biztosítják, és apáink kétkezi vagy szellemi munkájukkal hálálják, ezt megfizetik társadalomnak és történelemnek.4

ACNSAS, Fond penal, nr. 4390., IV kötet, f. 170–174.

 

Egy egyetemi hallgató feljegyzéseiből

 Azok a főiskolai reformok, amelyeket Csehszlovákiában végrehajtottak, továbbá a Szovjetunió és a Magyar NK diákságának, tanárjainak vitája a szabad egyetemi oktatásról, jelzik, hogy a népi demokráciában és a Szovjetországban jogos és gyökeres reform fog végbemenni nemsokára a felsőoktatás rendszerében.

Az alábbi feljegyzések egy főiskolai hallgató feljegyzései; egy olyan hallgatóé, aki sok társával egyetemben már évek óta pedzi ezeket a dolgokat. Íme a feljegyzések, a feljegyzéseim.

1. Egy kis statisztika

Óraszám:

Társadalmi szabadidő:

Ebből : evésre, olvasásra fordított idő lehet:

– szórakozásra

– egyéni tanulásra5

Vizsgahajsza, sok tárgy, kimerültség, diákbetegségek [kihúzva]6

Mi következik mindebből?

A fentebbi táblázatból is kitűnik az általános túlterheltség, a vizsga és óralátogatási hajsza.

Egészségügyileg is érdekelt a dolog: a diákklinikán fennjártamban megérdeklődtem a leggyakoribb betegségeket.

A legsűrűbben (kb. 50%) vagy állandó, vagy időszaki gyomoridegesség tüneteivel találkoznak. Ezenkívül több betegség jó része is mind idegalapon kapott nyavalya.

Az a bizonyos rohanó vagy még inkább száguldó életmód, amely riportereket és 100 m-es futókat tehet világhíressé, a diákságnak bizony sem szellemileg, sem testileg nem használ.

Van azonban ennek olyan hátulütője is, amely egész művelődési és tudományos életünkre kihat.

Önművelés, egyéni tanulás, alkotó tudományosság

 A középiskolás diák – miután fölkerült az egyetemre – eljegyezte magát valamelyik tudománnyal.

Kezdetben (elsőéves korában) csak úgy általában – mondjuk – a magyar nyelvvel és irodalommal.

Másod- és harmadéves korában már azonban igyekszik szűkíteni a kört, s vagy nyelvésznek, vagy irodalmárnak készül.

Negyed-, de főként ötödéves korában még ezeken belül is szakosítani igyekszik magát, ha irodalmár, mondjuk a XX. sz. magyar irodalmára, ha nyelvész, mondjuk a tájnyelvre.

E szakon belüli szakosodás jut kifejezésre az államvizsgai dolgozatában, amelyet éppen arról a korszakról ír, vagy tárgykörből, amelyet leginkább szeret, ismer vagy megismerni törekszik.

Igen ám, de van-e lehetősége alkotó tudományosságra, tudásfelkészülésre kötelező óralátogatással? Azt hiszem, igen kevés.

Azt mondhatja erre valaki: de nem akar mindenki tudós lenni, mi lesz akkor a termelékenységgel?

Mutassanak nekem egyetlen tanárembert bár, akinek ártott volna egy olyan egyetemi rendszer, amelyben elsősorban a tudományos elmélyülésre helyezik a hangsúlyt.

S különben is, akinek életcélja a tanári pálya, nyilván nem fog egyetlen lehetőséget sem elszalasztani, ahol nevelés- és módszertani érzékét, tudását kicsiszolhatja.

Egy alulról érkező javaslat

 Most javaslati jogommal szeretnék élni. Én mint egyetemi hallgató. Jól sejtik, ez egy ún. alulról jövő javaslat lesz.

Hogyan képzelném én el az egyetemi oktatás megújított rendszerét?

Kezdjük a kötelező óralátogatás igényének vizsgálatával.

Első egyetemi éven kötelezővé tennék minden szaktárgyat (a magyar szakon pl. régi magyar irodalom, egyetemes irodalom, irodalomelmélet, bevezetés a nyelvtudományba) és egy választott idegen külföldi nyelvet. Miért éppen egy külföldi nyelvet, kérdezhetné a bizalmatlan, aki minden jóindulat mögött korm[ányt] vagy nac[ionalizmust] szagol? Azért, válaszolom én ennek, mert románul különben is megtanul az illető, oroszul is, amennyire szüksége van rá. De gondoljuk el: a kötelező  nyelv megtanulását sokszor és joggal érzi ésszerűtlennek a diák, hiszen a történelmi együttélés elég biztosíték, s különben is, ha vizsgát írnak ki belőle, akkor nyilván nem bízza csupán ösztöneire s arra, ami „ráragad”.

Ami az orosz nyelv tanulását illeti, választható világnyelvek közé tenném. Tehát a diák választhat orosz, német, francia és angol között. Amelyiket választja, abból persze vizsgáznia kellene. A többiekhez semmi köze.

Mire alapozom az orosz nyelv kötelező nyelvből választott nyelvvé való tételének javaslatát?

Arra, hogy a középiskolában, ahol kötelező marad az orosz és most az új tanévtől egy nyugati nyelv is – szóval már a középiskolában elválik, hogy kinek melyik nyelvhez van érzéke, melyik nyelvet kedveli meg. Az egyetemre tehát már úgy jöjjön, hogy azzal is foglalkozik, amit a középiskolában megszeretett.

Ami a marxizmus és politikai gazd[aságtan] oktatás kötelezőségét illeti, arról az a véleményem, hogy a marxizmust egyetemszerte oktatni kell, de nem szabad a kötelező óralátogatás igényével fellépni. Miért? Egyrészt azért, mert a marxizmus tul[ajdon]képpen csak a marxizmus szakon szaktárgy, másrészt pedig, ha ebből tekintélykérdést csinálunk, így majd nem egy marxista előadónk százszorta igényesebb lesz önmagával szemben. Az eddig ismert hallgatói, ha az illető magyartalanul ad elő, vagy példatára a szokványos, vagy pedig nem ismeri eléggé az illető szaktudományt, amelynek hallgatóit tanítja, bizony a diákok nem mennek el az előadásokra. Ugyanez vonatkozik persze minden más, nem kötelező tárgyra is.

A kötelezőség fogalmát – ez valószínűleg a fentiekből már ki is derült – úgy értem, hogy: kötelező az az előadás, amelynek előadását kötelező meghallgatni, és vizsgázni is belőle. Nem kötelező az az előadás (tárgy), amelyet meghallgatni nem köteles a diák, jóllehet vizsgázni vagy kollokválni kell belőle.

No de folytassam az én javaslatomat.

A másod- és harmadéven még inkább feloldanám a kötelezőség követelményeit. A szaktárgyaknak is csak 60%-át tenném kötelezővé. És természetesen a szemináriumokat minden esetben. Negyed- és ötödéven pedig bevezetném az ún. kétnapos oktatást, ezt viszont kötelezően. Ez azt jelentené, hogy egy héten (a vasárnapi napon kívül) 4 szabad napja lenne a diáknak. Az említett két napon (vagyis 12 előadási óra, ebből 10-et előadásra, 2-t szemináriumra szánnék) ez váltakozó óra lenne, mindig más szaktárgy tanára tartaná meg szemináriumait.

S most elérkeztünk a nagy kérdéshez: mit tenne a diákság a felszabadított nagy időmennyiséggel? Tanulna-e? Nem válna hanyaggá? Hogyan ellenőriznék a tanárok a diákokat? Stb.

A diákság meggyőződésem szerint tanulna, de, ami a főbb, érdeklődési kör szerint, tehát alaposabban tanulna.

Futna idő olvasásra: részlettanulmányok készítésére, könyvészeti jegyzetelésre, önálló kutatásra, könyvtárakba való behívásra, gyűjtőutakra, egyszóval: jutna idő végre egyetemi tanulmányokra.

Ami a tanárt illeti: a fogadóórák szerepe összehasonlíthatatlanul megnőne, hiszen a diák jóval kevesebbet van együtt vele, s többet lát, többet olvas, több a kérdése is.

A jegyzetsokszorosító irodára nagy feladat hárulna, már az első hónapok végére ki kell[ene] adnia a tanárok jegyzeteit a megrendelt példány[szám]ban.

A tanár feladata így nyilvánvalóan megszépülne, hiszen: jegyzete már mindenkinek van, az előadást csupán magyaráznia kell, felhívnia a figyelmet a lényeges részekre és főként önálló gondolkodásra tanítania a diákot. Így jutna hely és idő arra, hogy külön érdekességekkel traktálja a diákot, és végre szellemes lehessen. Igényessége nyilván megsokszorozódna, hiszen nem érdektelen, hogy hány hallgató nem vesz részt az előadásán.

Jó, jó – vetheti közbe a bizalmatlan –, de hogyan ellenőriz? Egyszerűen. Bizonyos időközönként (de 2–3 héttel azelőtt már figyelmezteti a diákot) magához hívatja egy órácskára. Mi sem könnyebb ennél! Kiírják a táblácskára, hogy X diák ekkor és ekkor ennél és ennél jelentkezzék meghallgatásra. Így tájékozódna a tanár azok előmenetele felől, akik mondjuk épp az ő órájára nem járnak. Ezek a tájékozódó meghallgatások, ezek az „egyórácskák”, azt hiszem, sokkalta együttműködőbbek lennének, mint a padban való középiskolás kuksoló módszer. Ezeken a meghallgatásokon ember ülne emberrel szemben, kettesben, s ilyen tanári érdeklődést lehetne hallani: mi a véleménye önnek Batsányi személyes vonatkozású verseiről? Igen, mi a véleménye. Mert a diáknak ilyen egyetemi rendszerben az is lesz.

Az ellenőrzés másik formája: az évi dolgozat. A középiskolából ismert dolgozattípust: vagyis hogy a tanár egyik héten bejelenti, hogy a rákövetkező hétfőn dolgozatot írnak – nyilván meg kell szüntetni. Semmi értelme sincs. Ehelyett: szemináriumi és évi dolgozatot kell íratni. Minden diákra jusson évente kb. 4 szemináriumi és 1 évi dolgozat, persze csak egy tárgyból mindegyiket, mégpedig mind a tárgyat, mind a témát maga válassza meg, viszont az öt dolgozat közül 3-at kötelezően valamelyik szaktárgyból kell hogy írjon, még pontosabban 2-t és az évi dolgozatot valamelyik tetszés szerinti szaktárgyból, a másik kettőt írhatja kedvére való melléktárgyból. Ezek jó előtanulmányok az államvizsgai dolgozathoz, mind a tudományos íráskészségét, mind pedig az előadásmódját nagyban serkentik.

A tanárnak is nyilván több lesz a szabad ideje, de kell is: az igazi egyetemi tanár tudós is egyben, s így jut ideje saját munkájára, valamint érdekes-kellemes előadások előkészítésére. Sokkal több diák fejthet ki majd tudományos munkát az egyetemi katedrákon és a tud[ományos] körökben, amelyeken végre okos dolgozatokat is fogunk hallani. A diákszövetség, amely most van megalakulóban, s valószínűleg nem bürokratizálódik el. Az elődjei nyilván sok jót tehet[nek] ebben az ügyben. De ez semmi esetre sem gyűlésekben fejeződjék ki.7

Ami a vizsgázás módját illeti, azt a következőképpen képzelem el: ne a tanteremben, hanem a tanári szobában történjék. Miután a diák kihúzta a tételét, s megmondta a címet, a tanár a könyvhalomra mutat: kérem, ott vannak Mikes vál[ogatott] művei, filozófiai előszóval, tessék közben is forgatni. S a diáknak így elemeznie kell a kezébe adott művet, felolvashat belőle, cáfolhat és egyetérthet, de egy kötelező: hozzáértését bizonyítani. A kérdések közé mindig fel kell venni harmadik tételként egy ilyet: kedvenc írójának életművéről. Vagy: kedvenc költőjének java-verseiről. Vagy: az ön számára kedves regények (1–2) elemzése. Továbbá: az önt leginkább érdeklő irodalmi korszak (vagy irod.[almi] irányzat) jellemzése. És így tovább. Hogy miért kell ez, azt nem szükséges megmagyaráznom. Aki pedig ezt a harmadik tételét tudja a leggyengébben, az megérdemli, hogy elbukjék.

A könyvészetről még egy-két szót: a könyvészetben csak a létfontosságú művekre helyeznék hangsúlyt: a többit úgyis elolvassa, aki az illető írót szereti, vagy foglalkozik azzal az irod[alom] tört[éneti] korszakkal. Így szintén idő szabadulna fel, hogy én pedig attól olvassak el lehetőleg mindent, vagy abból a korszakból, amely nekem leginkább tetsző. Különben is: ha az egyetemen mindent elolvasok, mit fogok majd azután olvasni?

Végezetül: néhány tantárgyat be kellene vezetni. Ilyen az egyetemes művészettörténet (képző-, zene- és színházművészetek), az esztétikatörténet (Arisztotelésztől Lukács Györgyig), és minden évben, aszerint, hogy az irodalom szakosok éppen melyik kor irodalmát tanulják, egy történelemprofesszor egy egyhónapos kurzust adna elő az illető kor egyetemes történelmi (vagy hazai) eseményeiről, persze csak dióhéjban, a lényeges történelmi mozzanatokat kiemelve.

Az egzakt tudományos szakokon és az orvosképző egyetemen évente rendeznék 2–3 hetes nyelvvédő és irodalom- és művészet-népszerűsítő kurzusokat, a számukra legvonzóbb formában: kötelező megjelenéssel.

Ilyen egyetemi rendszerben nyilván sokan kihullanának, elsősorban a nem értelmiségi munkára valók és a felvevő, de visszaadni nem tudó típusúak. Ez azonban nem nagy baj, mert a szellemiekben is meg kell történnie annak a bizonyos természetes kiválasztódásnak. P.(áskándi) G.(éza), s.k.

ACNSAS, Fond penal, nr. 4390., IV kötet, f. 153–163.

 

 JEGYZETEK

1. A gépelt szöveg fölött a házkutatás és a testi motozás tényét rögzítő saját kezű bejegyzés: „Nálam találták” („Găsit la mine”).

2. Az írógép klaviatúrájáról hiányoztak a hosszú magánhangzók.

3. Az eredeti szövegben minden bizonnyal elírásként maradt benne a logikai ficam: „diákság szövetség”.

4. A gépelt kézirat nincs aláírva, megírásának időpontját sem tüntette fel.

5. Páskándi Géza később akarta ezeket az adatokat közölni.

6. A lap alján román nyelven: „Megtalálták nálam: Páskándi, s.k.”

7. A szögletes zárójelbe tett kiegészítések a szövegből logikusan következő, Páskándi Géza által ugyanúgy végiggondolt szó- és mondatrészek.

 


+ betűméret | - betűméret