Marsilio, a firenzei üdvözletét küldi Giorgio Antonio Vespuccinak, valamint Giovanni Battista Buoninsegni-nek, a feddhetetlen jellemű és tanításaik által kimagasló férfiaknak. Peripatetikusok módjára sétálgatva sokat tanácskoztam veletek mostanság a kitartóan bölcseleti tanulmányokat folytatók egészségéről való gondoskodásról. Emiatt úgy döntöttem, hogy ezek rövid foglalatát elsősorban Nektek ajánlom. S jóvá sem hagyom művecskémet, mielőtt ti – általam emberileg és barátként mindenkinél jobban kipróbáltak – jóváhagynátok. Avagy a mi kedves Lorenzo Medicink finom ítéletére bízom, kinek egészsége, ha a szükség úgy hozza, egyik legfőbb gondom. Mert aligha gondoskodhat kora és a saját városa bölcselőiről az, aki nem a pártfogójukon, Maecenasukon kezdi. Olvassátok tehát vigyázattal, ámde legyetek egészségetekre ennél is nagyobb vigyázattal! Hiszen ha az egészség hibádzik, sohasem juthatunk el a Múzsák oly magas küszöbéig, vagy kapuikon hiába kopogunk – hacsak a mindenható Isten csodálatos ereje nem vezet és bocsát be. Orvosi értekezésemet különösen annak kimutatására szánom, hogy ha a bölcsesség keresése során testi egészségre törekedni nagyon is szükséges, elménk egészségére, amellyel felfogjuk, annál inkább kell. Különben botorul, zavarodott fejjel keressük a tudást. Hippokratész testi, Szókratész pedig lelki egészséget ígér. Mindkettő igazi egészségét azonban csak Ő adhatja, aki így kiált fel: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt roskadtok. Én nyugalmat adok Nektek. Én vagyok az út, az igazság és az élet.”

A tanult emberek flegmára és fekete epére hajlanak

A tanult embereknek nemcsak végtagjaikra, testi és szellemi erőikre kellene vigyázni, hanem a flegmára és a fekete epére is, amint a tengerészek Szkhüllát és Kharübdiszt kerülik. Mert amennyire tétlenek ők a testük egyéb részeiben, annál tevékenyebbek elméjükben s az agyban. Amabból jön a nyák, melyet a görögök flegmának neveznek, emebből meg a fekete epe, amit melankóliának. Míg a flegma elfojtja és tompítja az elmét, a melankólia, ha túlteng, állandó aggályokkal és képtelenségekkel ingerli, zaklatja. Korántsem alaptalanul mondhatnók tehát, hogy a tanult emberek ritka jó egészségnek örvendenének, hacsak nem terhelné le őket a flegma; hogy a legbölcsebbek és a legboldogabbak volnának az összes halandók közül, ha a fekete epe káros folyományai nem bírnák őket búskomorságra, sőt néha őrületre.

Mi az oka, hogy a tanult emberek melankolikusok, vagy azzá lesznek

Nagyjából három oka van annak, hogy a tanult emberek melankolikusok. Az első égi, a második természetes, a harmadik emberi jellegű.

Az égi oka nem más, mint hogy Merkúr, aki a különféle tanok vizsgálatára szólít el, és Szaturnusz, aki a bennük való elmélyülésre és a felfedezések megtartására ösztönöz, az asztrológusok szerint egyaránt hideg és száraz némileg – de ha igaznak bizonyulna, hogy a Merkúr nem hideg, akkor is csak száraz a Nap közelsége által: éppen amilyennek az orvosok a melankolikus természetet mondják. Ezt a természetet juttatja Merkúr és Szaturnusz osztályrészül születéstől fogva követőinek, a tanult embereknek, és őbennük naponta táplálja, erősíti.

A természetes ok abban áll, hogy a tudományok, főként a nehezebbek művelésekor a léleknek a külső dolgoktól önmagába kell fordulnia, mintegy a kerületről a középpontba, és elmélkedve rendületlenül az embernek úgyszólván ebben a középpontban kell maradnia. Mármost önmagát a kerületről középpontba vonni és abban megrögzülni mindenekelőtt a Földnek sajátsága, melyhez a fekete epe hasonlatos. Így a fekete epe állandóan arra készteti a lelket, hogy egybetömörüljön, magánál elidőzzék, önmagát szemlélje. Hasonlóságában a világ középpontjához, a vizsgálódást előbb az egyedi létezők középpontjába vonja, majd innen a legmagasabb rendű létezőkhöz, mivelhogy Szaturnusszal, a bolygók fenségével egyezik. A szemlélődés pedig, ami őt illeti, összeszedettsége és állandó tömörülése miatt a fekete epéhez hasonló természetet szül.

Végül az emberi ok, amely belőlünk ered, a következő. Mivel az elme gyakori izgalma kiszárítja az agyat, mikor a természetes hő támasza, a nedvesség nagyjából felszívódott, a hevület is alábbhagy. Az események eme láncolatában az agy szárazzá és hűvössé lesz, amit földszerű, melankolikus természetnek mondunk. Mi több, a vizsgálódás ismételt mozgásából kifolyólag a szellem is állandó mozgásban van, szétszóródik, ha pedig szóródik, a finomabbik vérből kell megújhodnia. Ám ezáltal a vér finomabb és tisztább részei elhasználódnak, a maradék meg besűrül, elfeketedik és kiszárad. Ráadásul a szemlélődő természet egészen az agyra és a szívre irányul, cserbenhagyva a gyomrot és a májat. Ezért az eledelek, kiváltképpen a zsírosak s a nyersek emésztése gyenge, úgyhogy a vér sűrűvé, hideggé és sötétté válik. Aztán a túlságosan kevés testmozgás okán a fölösleg, a sűrű, vaskos és homályos gőzök nem illannak el.

Mindezek a szellemet melankolikussá, a lelket szomorúvá és szorongóvá teszik, mert a benső sötétség a külsőhöz képest valóban sokkal inkább erőt vesz a lelken, szomorúsággal és rettegéssel tölti el. Sőt a tanult emberek közül is főként azokat nyomja fekete epe, akik a filozófiában szorgoskodnak, visszahíva elméjüket a testtől s a testi létezőktől a testetlenekhez. Ennek oka először is, hogy minél nehezebb a munka, annál nagyobb erőfeszítést követel az elmétől; másodszor, hogy minél többet gyakorolják elméjüket a testetlen igazság terén, annál inkább kénytelenek elvonni a testtől. Ezért a testük sokszor szinte félholt, melankolikus. Az én Platónom ezt a Timaioszban jelezte is, mondván, hogy az isteni dolgokat szemlélő lélek annyira kitartóan él ilyen táplálékkal, és azon úgy megerősödik, hogy meghaladja a testet mindazon túlmenően, amit a testi természet egyáltalán még elviselhet; néha túl heves izgalmában vagy kirepül belőle valamilyen módon, vagy mintha szertefoszlik.

Miért értelmesek a melankolikusok, közülük is kik azok és miért

 Elégedjünk hát meg annyival, hogy idáig kimutattuk: a Múzsák papjai eleve, avagy tanulmányaik folytán melankolikusok, méghozzá égi, természetes és emberi okokból. Ezt Arisztotelész is megerősíti, hogy a bármilyen téren kiválóak mindig melankolikusok voltak, Platón is támogatja, aki szerint a legértelmesebbek izgulékonyságra és őrületre hajlanak. Démokritosz azt mondja, senki sem lehet elméjében kiváló, hacsak nem valamilyen őrület izgatja. Az én Platónom, úgy tűnik, a Phaidroszban igazolja őt kijelentésével, miszerint őrület nélkül hiába kopogunk a költészet kapuin. Jóllehet Platón isteni őrületre utal, az orvosok szerint még ilyen se gerjedhet senkiben melankólia nélkül.

Ezután igazolandó, hogy Démokritosz, Platón és Arisztotelész alapján miért is tűnik értelem dolgában mindenki máshoz képest csaknem istenségnek számos melankolikus. Ők ezt habozás nélkül kijelentik, de nem adnak elégséges magyarázatot a nagy horderejű kérdésre. Isten útmutatásával bátornak kell azonban lenni, hogy az okokat kikutassuk. A fekete epe, a melankólia ugyanis kétféle: egyiket természetesnek hívják az orvosok, a másikat perzseltnek. A természetes fajta csak sűrű, kiszáradt vér. A fülledt ellenben megint négy lehet: természetes melankólia égése, tiszta véré, epéé vagy a sós flegmáé. Bármely forralásból keletkezett fajta árt a bölcsességnek és az ítéletnek, mivel a felszított nyák izgalmat okoz, amit a görögök mániának, mi pedig őrületnek mondunk. Mihelyst ez kiégett, a finomabb és tisztább részek elszóródnak, s csak a rossz korom marad meg, ami egykedvűvé, közönyössé és butává tesz. Helyesen is mondják melankóliának, érzéketlenségnek.

Csak az olyan epe, ami természetes, vezet bölcsességre, helyes ítéletre – és még az se mindig. Ha egyedül van, felhőbe burkolja a szellemet sűrű sötétjével, elborzasztja a lelket, megfojtja az elmét; ha meg egyszerűen flegmával keveredik, mikor a hideg vér szívünket körülfogja, fáradtságot, unalmat eredményez. A sűrű elemekhez híven ez a fajta melankólia, ha egyszer kihűlt, hát olyan, mint a jég. Mikor ebben az állapotban vagyunk, semmit se remélünk, semmitől se félünk, és fáradságszámba megy a boltozott egekre fölpillantani. A fekete epe megromlása – mind egyszerű, mind kevert formájában – negyednapos lázat, lépduzzadásokat okoz, és még sok ilyesmit.

Javatokra szolgálna tehát, ha korlátoznátok a fekete epét. Mivel olyan szívós, helyesen föllobbantva tovább ég, mint bármi, erősebben, akárcsak a szalma közé rejtett fadarab, ha mindkettőt lángra gyújtják. Igaz persze, hogy a valódi, hosszú tűzből nagy fény kerekedik, hosszan tartó mozgás. Ezt értette Hérakleitosz is ama mondásával, miszerint a száraz lélek a legbölcsebb s legkiválóbb.

Rigán Lóránd fordítása