Július 2007
Történelmi tér, mozgástér, kényszerpálya


  Beszéljünk a muzsikáról (vers)
  Lászlóffy Csaba

  „Térbeli fordulat” és a várostörténet
  Gyáni Gábor

  A „katasztrófa” okai
  Romsics Ignác

  Európai célok – közép-európai lehetőségek
  E. Kovács Péter

  Kettős függésben: Erdély államisága a 16. században
  Oborni Teréz

  Mozgástér a kényszerpályán
  Hermann Róbert

  Egy sajátos földtulajdon: a székely örökség
  Egyed Ákos

  A Magyar Népi Szövetség kisebbségpolitikájának korlátai 1946-ban
  Nagy Mihály Zoltán–Olti Ágoston

  Keresem a metaforát (Európai Napló)
  Sz. Benedek István


Toll
  Kasstól – Kassról
  Kántor Lajos


Tájoló
  Elcsöndesedő falu?
  Simon András

  Julius Krohn, Róheim Géza és Mircea Eliade sámánképe
  Sarnyai Csaba Máté


História
  Hat elaggott férfiaknak…
  Murádin János Kristóf


Mű és világa
  Naphimnusz a Kálvárián
  Poszler György


Téka
  Rókák és struccok (Átfogó)
  Bogdán László

  Nyolcvan év nagyhatalmak érdekzónáiban
  Stanik Bence

  Az arctalan közösségtől az egyéniesített társadalom- és kultúrakutatásig
  Pozsony Ferenc

  Archetipikus szimbolizáció és reprezentációi
  Peti Lehel

  Ars peregrinandi
  Nagy Zoltán

  Olvasó kizárva
  Kovács Noémi

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A szabadság apostola
  Heim András

  Libertariánus honlapok
  Mihai Sârbu



  Lépcső/ház
  

  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Murádin János Kristóf

Hat elaggott férfiaknak…

 

Ha egyszer valaki majd számba veszi és hozzáférhetően közzéteszi a létező (és elpusztult) emléktábláinkat, bizonyosan többen figyelnek fel az egykori kolozsvári ispotálynak emléket állító feliratra. Ilyen útmutató nélkül a várostörténetben járatlanok csak véletlenül veszik észre a belváros egyik szűk utcájában a Szábel-ház homlokzatába beleszürkült, de szövegében igencsak érdekes vésett kőtáblát:

 

Szábel Boldizsár

Istenes alapítványi vég rendelése szerint

maradikai által hat szegény el aggot

férfiak ápolására 1815-be létre

hozatatt

Kórház

Ujból épittetett fia Szábel Menyhárd

gyámnoksága alatt és költségén

1844-ben

A reformkorból, a 48-as idők előttről származó tábla felső peremén, a finom empire stílusú fonatos díszítések jelzik a több mint másfél száz évvel ezelőtti kort, amikor az alapításnak emléket állítottak.

Az orvostörténeti kutatások irodalmában számon tartják a Kisbúza utca 8-as szám alatt ma is álló „Szábel Kórházat”. Írásomnak nem célja, hogy az ismert tényekhez bármit is hozzátegyen. Csupán egy felbukkant dokumentum kapcsán vetném föl a családnak eddig homályban maradt élet- és pályarajzi vonatkozásait, beépítve azt Kolozsvár polgári átalakulásának történetébe. A forrás, melyre az alábbiakban hivatkozom, a Szábel család kérelme a bécsi udvarhoz a nemesi cím elnyeréséért. A kérésben az indoklás a fontos: Kolozsvárnak és a hazának tett szolgálataik elősorolása.

A Szábelek az erdélyi örmény közösség kevésbé ismert tagjai. Nem túl népes családjuk feltehetően Szamosújvárról rajzott ki Kolozsvárra. Szerepük a város 19. század eleji történetében volt hangsúlyos. Emlékük később elhomályosul, nevükkel is alig találkozunk. Szongott Kristóf örmény családtörténeti összeállítása szerint a Szábel név a német Säbelből ered, mely kardot, szablyát jelent.1 Ugyancsak ő jegyzi meg, hogy nevüket később Kardosra magyarosították, ami egyben igazolja, hogy miért tűnik el a közhasználatból, majd a köztudatból is az eredeti név.

Szábel Menyhárt, a kórházalapító fia, a Kolozsváron egzisztenciát teremtő család második nemzedékéhez tartozott. Vagyonos ember, „választott polgár”, azaz a városi tanács tagja. Korántsem az ő családjuk az egyedüli a magyar öntudatúvá lett örmények közül, akik az erdélyi örmény megtelepedés eredeti szálláshelyeiről átköltözve, teljes diaszpórában, feladatuknak érezték a közösség szolgálatát, a polgáriasodás példamutató támogatását. Álljon itt csak példaként néhányuk neve, akiket a várostörténet a 19. század első feléből ilyen értelemben számon tart. A közjót szolgáló kezdeményezésekben a kolozsvári Merza, Ákoncz, Burgya, Bogdán, Korbuly, Bogdánfy családok nevével találkozunk igen gyakran.

Az 1841–43-as erdélyi országgyűlés kínált alkalmat arra, hogy Szábel Menyhárt nemesség iránti kérelmét előadja. A részletes indoklást gróf Nemes János főispán átfogalmazásában, de a beadvány szövegét szinte változatlanul megőrizve, 1842. november 17-én terjesztette a tekintetes karok és rendek elé.

Híven idézzük a jelentés textusát, mert lényegre törően foglalja össze a Szábel családnak a társadalmat szolgáló, valóban érdemleges munkásságát.2

„1. Néhai édesatyja, Szábel Boldizsár, a múlt 1815-ik évben, Kolozsvár városa kebelében egy kórház fölállítását tervezvén és alapítván, a kérelmes édesatyja ezen az emberiség javára intézett szándékát még azon évben úgy teljesedésbe venni iparkodott, hogy az avégre alkalmas telek megvásárlása és a szükséges belintézkedések után augusztus első napján kinyittathatott, és ma is Szábel Kórház név alatt fönnáll; melyet 1817-ben néhai b. e. [boldog emlékezetű] Ferenc császár meglátogatván, azzali megelégedését kijelenteni méltóztatott.3

2. A kolozsvári katonakórház számára másfél mázsa vasból készült főzőedényeket adott.

3. Az 1817-beli éhség idején, a királyi Karolina Kórház fölállítására – önkénytesen – fölszólító írást készítve 1000 váltó rhforintot szedett föl és szolgáltatott bé az akkori főkormányzó [gr. Bánffy György] kezibe.

4. A kolera idején4 a fölséges királyi főkormányszék által kirendelt biztosság pénztárnokának nevezvén, ebbeli elhivattatásának teljes ügyekezettel megfelelt, és sáfárságáról tiszta számolást tett.

5. A bécsi invalidus [rokkant] katonák számára segedelmet adott, miért is néhai b. e. Ferenc császár őfelsége legfennsőbb királyi tetszése tudtára adatott.

6. Az akadozó kereskedést Kolozsvárt és közvetve az ország nagy részében élénkebb mozgásba hozni törekedett; a fűszerkereskedést fölállította; a kicsapongások gátlása végett minden cikknek illő árát nyomtatott tarifák által az egész hazában közhírré tette; élénkebb közlekedés kedviért ágentiát [ügynökséget] állított, és ezzel a közönségnek jutalom nélkül szolgált.

7. Kereskedése a fejedelmi kincstárnak is a harmincad útján 1817-től csak 1832-ig 52 499 f. jövedelmet hajtott, anélkül hogy a harmincad rendszer ellen legkisebb kihágás is történt volna.

8. Országos kereskedés alapítását 1828-ban; zálogház fölállítását 1832-ben; bőrgyár létesítését 1838-ban tervezve, sok fáradalmai és költségei után azokban részint vállalkozók nem léte, az utolsóban a királyi főkormány megtagadó határozata által meggátoltatott.

9. Átlátván, hogy a gőzhajózás fölállításával e hazában a déli és délkeleti tartományokba való kereskedés elakasztatik, a hazai kereskedés megmenthetésire – két vállalkozó társával – Moldvát, Oláh-országot [Havasalföldet], Besszarábi-át és Odesszát nagy költséggel béutazták, de fáradalmaikat süker nem jutalmazhatta; tervöket mindazáltal nézetükről – akkori kamarai főbiztos – Mednyánszky Alajosnak bényújtották, de annak eredményiről nem értesíttettek; ú-jabb, készülőben levő tervét azonban az országos rendszeres bizottmány elejibe bé-nyújtandja.

10. Minden közhasznú intézetek létesítésiben az első vállalkozók között részt vett; a muzsikai egyesületet5 segedelmezte; a cukorgyárnak6 – fölállíttatásáig – pénztárnoka volt, levelezéseit, valamint a selyemgyár7 ügyes-bajos dolgait is önáldozatával folytatja; a honi gyapjúkereskedés emelésire csődületet [árverést] hírdetett, aláírást nyitott, ami hasznos gyapjúvásárt eszközlött.

11. Az emberiség élete, érdeke tekintetiből – ezelőtt Kolozsvártt ismeretlen – anyagi (material) kereskedést állított, melynek a gyógyszertárak sietőbb elláthatásán kívűl az a haszna is lett, hogy a szegényebb sorsú emberek is, a hasznos állatok – lovak, marhák, juhok sat. – gyógyítására megkívántató anyagokkal magukat olcsóbban elláthatták.”8

A beadvány gr. Nemes János és a bírálóbiztosság ajánlásával jutott a tekintetes karok és rendek elébe. A diéta november 17-i, 104. ülésén a kérelmet pártolólag jóváhagyta, és a császári udvarhoz felterjesztette.

Reménykedések ellenére Szábel Menyhárt nem kapta meg a nemesi címet. Mint ahogy nem jutott nemességre Toppler Imre sem, a morva származású, erdélyivé honosult kolozsvári polgár. Pedig Toppler a császár iránti lojalitását bizonyítva egész vagyonát rááldozta az 1831-ben elkészült Karolina-emlékmű befejezésére, az I. Ferenc és felesége, Karolina látogatását megörökítő szobordíszes obeliszk fölállítására.

Bár az elutasítás kiábrándító lehetett, a Szábel család önérzetét nem rendítette meg. A történtek ellenére Szábel Menyhárt a Kisbúza utcai házat emléktáblával jelölte meg. A tábla elkészültének dátuma 1844. Ekkor pedig már bő esztendeje véget ért az erdélyi diéta, és a „feliratokra” a császári „leiratok” is megérkeztek, az ő esetében (ellentétben több más nemesítési kérelemmel) negatív eredménnyel.

Kultúrtörténeti érdekessége van a Szábel család és Barabás Miklós kapcsolatának.

A biedermeier kor neves festője a két Szábelt közelebbről ismerte. Mikor Kolozsvárt tartózkodott a Szábel Kórház közvetlen közelében, a Belső-Szén utcában szállt meg. Szállásadója Székely Dániel (a későbbi festő, Székely Bertalan apja) guberniumi írnok volt, akihez Barabást ifjúkori barátság fűzte. Innen látogatta a Szábel család otthonát (mely a kórháztól külön álló telken), ahol megfestette mind az idős Szábel Boldizsár, mind fia, Szábel Menyhárt és feleségeik portréját.9

Műveinek időrendi összeállításában Barabás azt is feljegyezte, hogy egyik kedvenc tájképmotívumának változatát, „a Körös-völgyét a Királyhágó alatt” az ifjú Szábel számára festette meg.10

A festő több ízben Szábel Menyhárttal utazott Bécsbe vagy onnan vissza, miközben egy alkalommal, 1829-ben – az útiköltség fejében – megfestette „a fűszer- és galantériakereskedő” fiát, akit szülei akkoriban a császárvárosban taníttattak.11

Rábukkanhatunk Barabás Miklós nevezetes önéletírásában egy külön passzusra is, melyben az örmény kereskedő erkölcsi-emberi tartását villantja föl.

„Fölkerestem azt a vendégfogadót, ahová Szábel szokott az idő tájt szállani. Nagy örömömre éppen Bécsben is találtam. Szábel nagyon szívélyesen fogadott, s elmondtam neki, hogy két nagy kérésem van, az első az, hogy vigyen le Kolozsvárra, a második az, hogy előlegezzen pár forintot, pontosan visszafizetem.

– Mennyi kell? – kérdi.

– Kétféle számadásom volna, aszerint, amint a pénzből telik. Ha egészen rendbe akarnék jönni, teljesen fölszerelni magam festékkel, ecsettel, aquarell-papírral, olajos vásznakkal és egy pár kerettel, hogy a képeim többet mutassanak, akkor 200 pengőforint kellene, de ha ez nem lehet, akkor az éppen nélkülözhetetlenre elég lesz 50 pengőforint, majd Kolozsvárról rendelem meg a festőszereket, amire szükségem lesz.

Szábel elővette a tárcáját és kiszámlált belőle 200 pengőforintot. Kértem, hogy adjon papirost és tollat, mert írást adok róla.

 – Minek az? – felelte ő mosolyogva. – Az úr becsületes ember, ha él, úgyis tudom, hogy megfizeti, ha meghal, akkor pedig írás mellett is csak a nagyharang fizetné meg. – Íme egy Erdélyben lenézett örmény kereskedőtől milyen szép és nemes vonás ez! A hálaérzetem nem engedi meg, hogy ezt elhallgassam.”12

Kibontakozik előttünk – történeti tanulságként is – a lelkületében már régen erdélyi magyarrá, esetünkben kolozsvári polgárrá lett örmény család pályaképe. Apa és fia portréja, amint ispotályalapítással szolgálják a várost, vállalkozó-kedvvel utazzák be a Kárpát–Duna menti térséget, ipart, kereskedelmet, közlekedést pártolnak, biedermeier ízlésű otthont rendeznek be, melyben festményeknek is helye van, a tanulás és világlátás lehetőségeit nyitják meg utódaik előtt. Kezdeményező, merkantil szemléletük része (örmény anekdoták sablonképével szemben), hogy családjuk jólétén túl a közösséget is önzetlenül szolgálják.

JEGYZETEK

1. Szongott Kristóf: A magyarhoni örmény családok genealógiája. Szamosújvártt, Todorán Endre „Auróra” könyvnyomdája, 1898. 160.

2. A szöveget a mai helyesírás szerint közöljük.

3. I. Ferenc osztrák császár és magyar király Karolina Auguszta császárné kíséretében erdélyi útja során, 1817. augusztus 18. és 27. között látogatta meg Kolozsvárt. A császárné különös érdeklődést mutatott a napóleoni háborúk során lepusztult, éhínség sújtotta régiók iránt. Adományával segítette a később róla elnevezett Karolina Kórházat. Így érthető, hogy a Kisbúza utcai szerény ispotályt is felkereste.

4. Kolozsváron 1831–32-ben pusztított kolerajárvány.

5. A Ruzitska György vezetésével 1819-ben létesült „Musikai Egyesületről” van szó.

6. A kolozsvári répacukorgyár 1838 elején létesült részvényesi alapon.

7. Kolozsvár első ipari létesítményei közé tartozott a 18–19. század fordulóján alakult selyemszövő manufaktúra.

8. Az Erdélyi Nagyfejedelemség rendeinek 1841-ik év szeptember 15-ik napján kezdődött országgyűlésekről készített Jegyzőkönyve. 104. ülés, 1842. nov. 17. 465–466. (Kolozsvári Egyetemi Könyvtár.)

9. Márkosfalvi Barabás Miklós Önéletrajza. Erdélyi Szépmíves Céh, Kvár, 1944. Művek jegyzéke, 243, 244.

10. Uo. 245.

11. Uo. 60–61, 299.

12. Uo. 72.