Június 2007
Közigazgatás, reform


  Bevezető
  

  Egy utca hossza; Egy furcsa nap (versek)
  Papp Attila Zsolt

  A visszavonható ténylegesség
  Bakk Miklós

  Igazgatás – közigazgatás – bürokrácia
  Cziprián K. Loránd–Deme Cecília

  Decentralizáció és dekoncentráció
  Butyka Loránd

  A közszolgálati rendszerek összehasonlító elemzése
  Deme Cecília

  A politikai korrupció természetrajza
  Gulyás Gyula

  Napjaink romániai köztisztviselői
  Szőcs Levente

  Helyi önkormányzatok, civil szervezetek és magánvállalkozások
  Jenei György–Kuti Éva–Horváth Ágnes

  A pénzlépő kislány (próza)
  Váradi Nagy Pál

  Szociális partnerség Székelyudvarhelyen
  Balogh Márton

  Romániai magyar nyelvű közigazgatás és közigazgatási nyelvhasználat
  Kozma Csaba


EURÓPAI NAPLÓ
  Mindennapos népszavazás
  Zirkuli Péter


TOLL
  Határtalan irodalom
  Sárközi Mátyás

  Dsida Jenő, a nyelvvédő
  Cseke Péter

  Móser Zoltán erdélyi fényképei elé
  Tánczos Vilmos

  Szebeni kanálisfedők
  Győrffy Gábor

  Igazgatnak, közigazgatnak
  Kalinovszky Dezső


TÁJOLÓ
  Gondolatok a dulaizmus kori székelyföldi arányosítás és kivándorlás témakörében
  Varga Sándor


HISTÓRIA
  Az 1848-as forradalom és a kolozsvári sportélet kapcsolatai
  Killyéni András


VILÁGABLAK
  Centralizáció és decentralizáció az Európai Unióban
  Vasile Prahovean

  Kisebbségi sajtó Európában
  Székely Kriszta


MŰ ÉS VILÁGA
  Irodalom, kultusz, társadalmi nyilvánosság
  Lakner Lajos


KÖZELKÉP
  Személyi állomány és szervezeti kultúra a székelyföldi önkormányzatokban
  Cziprián K. Loránd–Kozma Csaba

  Önkormányzatok és politika
  Hornung Ferenc–Szabó Ferenc

  Cigány-kérdés alulnézetből
  Wilhelm Sándor


TÉKA
  A csoda fogságában
  Demény Péter

  Tan–nyelv–politika
  Benő Attila

  Kegyetlen, szép magyar sors
  Ráduly Zoltán

  A történetek és azok vége
  Péter Árpád

  A helytállás enciklopédiája
  Győrffy Gábor

  A Korunk könyvajánlata
  


TALLÓ
  Geert Bouckaert A teljesítményelvű közigazgatásról
  Deme Cecília



  ABSTRACTS
  

  Számunk szerzői
  

Sárközi Mátyás

Határtalan irodalom

Kaiser Ottó fotóművész gyönyörű albumai – például kastélyokról, várakról, borpincékről, a Balatonról és mindenestől egész Magyarországról – már sok örömet szereztek a szép képeskönyvek kedvelőinek, de néhány éve a portrézó kedve is megjött, és elhatározta, hogy sorra becserkészi, lencsevégre kapja a határon túli magyar irodalom személyiségeit, beleértve e kategóriába a nyugatiakat is, elvégre ők szintén az országhatár túl­oldalán élnek és alkotnak. A 2006-os első kötet irodalmi s egyben bibliográfiai csemegévé sikeredett, pompás kiállítású, háromszáz oldalas album a budapesti Alexandra kiadásában.

Nyilvánvaló célja volt a kiadónak, hogy jobban megismertesse a magyarországi olvasótáborral azokat, akik részei ugyan az egyetemes magyar irodalomnak, de lakhelyüket tekintve külföldiek, tehát kevesebbet forognak a magyarországi irodalmi életben. Néhány olyan író is szerepel, aki magyarnak született, de más nyelven vált íróvá, költővé. Az első kötet huszonöt írót mutat be Marosvásárhelyről, Pozsonyból, Újvidékről, Amszterdamból, Párizsból, Rómából, Berlinből, Milánóból és Svájcból. A szerkesztők – Kaiser Ottó, Diósdi László és Kőrössi P. József – megválaszolják a kérdést, hogy miért éppen ennyi, s miért éppen ezek. „Leginkább a véletlenen múlt. Mert semmilyen szempont nem vezetett bennünket a kiválasztásnál. Elindultunk, aztán hagytuk vezettetni magunkat azon a nagyon szimpatikus ösvényen, amelyen az írók sorra hívták fel figyelmünket a többiekre.”

Rövidesen a második album is megjelenik. Szép teljesítmény, hiszen Budapestről a fotósnak immár Európa legtávolabbi pontjaira is el kellett jutnia, hogy ott napokat töltsön kemény munkával. Mert nem csak egyetlen egyénien beállított, lélekelemzésre alkalmas portréról van szó. Kaiser Ottó a gépét sűrűn kattogtatva körüljárja minden kiszemelt író lakhelyének a környékét, aztán bebocsátást kér a hajlékokba, és ott megörökít minden szobát, a bútorokat, tárgyakat, csecsebecséket, az írói alkotás eszközeit, s e jellemző környezet közepén magát a főhőst.

Együtt utazunk felvételei nyomán a fényképezőgép mesterével a Notre Dame-tól (Biró Ádám Párizsától) a berlini Kastienallén át (amit éppen Dalos György keresztez) egy német kisvárosban, Eichstättben élő Doma Ákos házáig, majd onnan vissza Párizsba, Fejtő Ferenchez, s tovább Zsuzsanna Gahse svájci otthonába, ahol kutyusával osztja meg a karosszékét. Megismerkedünk Gáspár Loránddal, a marosvásárhelyi születésű, veterán francia költővel, kö­zelképet nyerhetünk a Diadalív árnyékában alkotó Karátson Endréről, majd Itáliában Tomaso Keményről, aki keveset ír magyarul, de fordítja olaszra Adyt, Kosztolányit és József Attilát. Míg rendezetten holland Kibédi Varga Áron amszterdami környezete, az íróasztala magyarosan zsúfolt a szétszórt kéziratokkal – akár az enyém Londonban. Kristóf Ágotánál, Neuchatelben, német nyelvű József Attila-kötet fekszik a szüleitől örökölt, régi petróleumlámpa mellett. Méray Tibor igazi burzsoá lakásban él, persze szintén rengeteg könyvvel, míg Terézia Mora, a magyar/német írónő modern berendezésű, fiatalos lakást tart fenn a berlini Prenzlauer Allee-n.

Párizsban Nagy Pál a konyhában ülve magyaráz valamit széles taglejtésekkel, a szülőhazájában kevésbé ismert zürichi Ilma Rakusa költőnő pedig a zongorára támaszkodik, hiszen eredetileg zenész akart lenni.

Sipos Gyula (Albert Pál) kritikus meghitt fészke a párizsi Rue de la Tombe Issoire bérházában, a könyvespolcokkal szegélyezett és könyvtornyokkal zsúfolt dolgozószoba. Azt mondják, Siposéknál a ruhásszekrényekben is könyvek halmozódnak. Tőzsér Árpádnak Pozsonyban két íróasztala van, ha az egyiket megunja, átül a másikhoz. Honnan tudjuk? Onnan, hogy a szerkesztő felkérésére minden lencsevégre kapott kiszemelt megírhatja a saját képaláírásait.

Virágh Krisztina Rómában magasról lát le a Via Firenze forgatagára. Végel Lászlót az újvidéki magyar polgárság romhalmazához hasonlóan romos épületexteriőr előtt kapta le Kaiser Ottó, de neki is van hová menekülnie: bőr­foteles dolgozószobájába.

És kik az albumban szereplő erdélyiek? Ábécé-sorrendben az első Gálfalvi György. Számára is adatott néhány oldal, amit irodalmi szöveggel tölthetett meg, s ezt memoáresszére használta fel. A képen kerti asztalánál mereng régi nagy baráti beszélgetésekről, borozgatásokról. Bátyja, Zsolt, igazi tekintélyes szerkesztőtípus, villogó szemüvegével. Kovács András Ferenc vívódóbb alkat. Fejét kezébe hajtva töpreng azon, hogy „a költő múlik, néha negyvenöt: / Őszül, ritkul, mint lombok nyári árnya, / Bár bőgni bírna rajta, bár rinyálna, / Hogy léte elmepára, renyhe köd!”

Mint ahogyan a most megjelenő második kötetben Határ Győzőt, úgy itt Sütő Andrást is nem sokkal halála előtt örökítette meg a fotóművész. Hitvesével ül a nagyszoba közepén, és azt mondja: „Hol egyikünk, hol másikunk szolgálatos a vigasztalásban.”

A kötet két rendhagyó személyiséggel zárul. A rendező és költő Tompa Gáborral, valamint a dramaturg és költő Visky Andrással. Az ő természetes lelőhelyük a kolozsvári színház, ott láthatók. Függelékként néhány inter­jút olvashatunk olyan írókkal, akik Magyarországra települtek, így Bodor Pállal, Papp Sándor Zsigmonddal és az ilyennek vélt Szőcs Gézával is.

A most megjelenő újabb kötetben Határ Győző és mi, angliaiak szereplünk, továbbá a skandinávok mellett Bogdán László, Farkas Árpád, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Markó Béla, Selyem Zsuzsa és Vida Gábor. Természetesen lesznek további albumok is. A szerkesztők ezt írják a kiszemeltjeikről: „Fontos nekik, hogy tudjanak róluk, és tudjanak egymásról. Az összetartozó lélekvalóság az a másik Magyarország, amely mindenütt van, ahol jelen vagyunk.”