Május 2007
Etűdök etikára


  Bevezető
  

  A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)
  Kenéz Ferenc

  Szakmai kompetencia és etika
  Ungvári Zrínyi Imre

  Darwini etika a 20. században
  Szántó Veronika

  A fejlődés etikájáról
  Boda Zsolt

  Felelősség és döntés
  Zsolnai László

  Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek)
  Muszka Sándor

  A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai
  Gheorghe Popa

  Az abortusz etikája
  Mihaela Frunză

  A számítógép közvetítette kommunikáció etikája
  Mester Béla

  Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok
  Fekete László

  Séta nosztalgiában
  Bögözi Kádár János

  Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek)
  Fülöp Orsolya


Toll
  Bretter György sírjánál
  Angi István

  Akinek régi korokból súgnak
  Csapody Miklós


História
  Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről
  Kiss András


Világablak
  A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés
  Balog Adalbert


Mű és világa
  A vágy rítusai
  Bíró Béla


Közelkép
  Lehet-e az etika „alkalmazott”?
  Veress Károly

  Egy illúzió múltja
  Sárkány Péter


Téka
  „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó)
  Bogdán László

  A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)
  Bucur Tünde Csilla

  Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium)
  Bakk Ágnes

  Lélek-létlehetőségek
  Király V. István

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A demokratikus stabilitás kellékei
  Ferencz Enikő

  Ember az édenen innen és túl
  Veress Boglárka



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Bucur Tünde Csilla

A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)

 

A több mint tizenegy éve mûködõ kolozsvári Láthatatlan Kollégium az irodalomtudományi szakképzést és az interdiszciplináris tájékozódást hivatott erõsíteni az irodalomtudományok felõl. Céljai közé tartozik a kritikai gondolkodás mûvelése, melynek érdekében az LK diákjai rendszeres szemináriumon vesznek részt T. Szabó Levente és Berszán István irányításával. E rovatban a legjobban sikerült két kritikának kívánunk helyet adni – melyeknek tárgya ezúttal az idén József Attila-díjjal kitüntetett Barnás Ferenc A kilencedik címû regénye.

 

Kilencedik. Így hívják ezt a testet, nincs más neve. Barnás Ferenc A kilencedik című, kilenc fejezetből álló regényének hőse ő, aki a család kilencedik gyermeke, kilencéves és kilenc ujja van. Kilenc: „próbatételek, a küzdés ideje; a beteljesülést a tíz hozza el.” Beavatás: „kilenc lépcsőfokot kell bejárni ahhoz, hogy valaki elérje a tíz tökéletességét, és a tudás részese lehessen” – olvashatjuk a Szimbólumtárban. (Pál József–Újvári Edit, szerk.: Szimbólumtár. Jelképek, témák az egyetemes és magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Budapest, 1997.) De a tíz nem jön el, mindig csak kilenc: a beteljesületlenség, a vágy, a hiány.

Egzisztenciális hiány – Maslow piramisának a legalján vagyunk – „mindennapi kenyerünket”, bakancsunkat és kapcánkat, fürdőszobánkat, saját ágyunkat „add meg nekünk ma”. A lét csak a testben nyilvánulhat meg, a test pedig a hiány által rajzolódik ki. És ez a test fog beszélni, érezni és gondolni – a test nyelvén.

Étel – a „mindennapi kenyerünk” bizonytalansága gátolja az órán való figyelésben, a másokkal való kommunikációban: még az emberek is ezáltal határozódnak meg számára (akinek mindig szalámis kenyere van, aki neki adja az ebédjét, aki sovány vagy hájas vagy izmos stb.). Rögeszméjévé válik a hájasság kérdése: undorodik a padtársa zsírfeleslegétől, mintha az őt is fenyegetné, a szüneteket saját, felpuffadt hasa vizsgálatával tölti (amely akkor szokott kisebb lenni, ha ehetik). A nagy has motívuma az anyához kötődik, az ő esetében a sok szülés a deformálódás oka; ugyanaz, amiért a gyereknek sok csúfolódást, szenvedést kell elviselnie. Nem mondódik ki, de érezzük, hogy a nagy has a szegénységet jelképezi a gyermek gondolataiban. Egyedül Pótmama esetében elviselhető a kövérség, de ez is csak azért, mert egy másik hiányt hivatott pótolni. Pap hasa viszont egyenes, a Vadasi úré is, sőt „a szerencsés embereknek egyenes a hasa” (125.).

A szerencsés emberek másik kiváltsága: a jó szag, amire ő önkéntelenül is nagyon figyel. A Vera néni illata ellentéte a Szabó szagának, mely talán nem is a Szabóé, hanem a övé, és amelyet a hájhoz hasonlóan nagyon utál. Talán ennek a következménye a fürdőszoba/fürdés/víz utáni rettentő nagy vágy is, amely a Nagyházban megvalósulni látszik. És az ételek is szaguk által határozódnak meg számára: „Mire hazaértünk, már megfőtt a köménymagos leves és a paprikáskrumpli. Olyan jó szag volt az egész házban! Annus néni ételeit nagyon szeretem, de az ebédlőben néha valahogy elmennek a szagok, meg ott annyi minden másra kell figyelnem. A figyelés nem tesz jót az illatoknak.” (57.) És a hentesüzletbe is ezért jár napi rendszerességgel észrevétlenül figyelni: „Legjobban a húsbolt szagát szeretem. Amikor először jöttem, még nem tudtam, a második alkalommal jöttem rá, különben nem a boltban, hanem már az utcán, ahol hirtelen elkezdtem érezni a kolbászokat meg a húsokat.” (37.) „A trafikban szintén a szagot szeretem legjobban, ez így volt első alkalommal és így van azóta is.” (94.)

Ez tehát a boldogság, a boldogság utáni vágy: az étel, az egyenes has, a jó szag, a fürdés? És mindez a test nyelvén elmondva. A kommunikáció is ezen a szinten történik. Az emberekről, beszéd hiányában, mindent ezekből a kódrendszerekből tud és tudunk meg. A hiány által kikényszerített testi közelség (alvás közben) azt eredményezi, hogy mindent tudnak egymásról szó nélkül is: a bokája bogjáról, furcsa szokásairól, légzése ritmusáról, gondolatairól. Tudja, hogy ők is ugyanazt és ugyanúgy gondolják. Fölösleges már a beszéd? „Nekünk mintha olykor nem is volnának annyira szükségesek a szavak. Ez azért nem teljesen igaz, mert hiába veszem ki Risi tekintetéből, hogy mit gondol az esti fürdésről, biztos jó lenne, ha ő maga mondaná el, pláné az, ha erre én is válaszolhatnék.” (58.) „Amennyiben tűrhetően beszélnénk, sok minden másképp alakulna.” (16.)

Mit mondhat ez a testnyelv/szöveg, ami átveszi a beszéd helyét? A hiányt, amiből kirajzolódik, a szégyent, amivel társul? „Nálunk mindenkinél hibás valami” (26.): legyen az egy leszakított ujj, csípőficam, himbálózás stb. A szegénység, hiány által meghatározott egyetlen beszédmód a szégyennel kapcsolódik össze.

Érdekes meghatározója a testhez való viszonynak az anya alakja. Kudarcba fulladt élete: a művészi, lelki életet igénylő asszony szülőgéppé, áhítatos rongybabává degradálódik. Még a családon belül is csak a tíz gyermek templomba járatásába van beleszólása – siralmas életének egyetlen menedéke a templom. A test és a lélek nála nagyon érdekes kapcsolatban áll: irtózik gyermekei érintésétől, undorodik a meztelenségtől: „talán a lelki táplálék egyik hatása ez, ami nem engedi meg neki a testi érintést” (67.) – gondolja a kilencéves gyermek. De ha megkapja a lelki táplálékot, mindez módosul: „áldozás révén megszentelődünk, és ezért ilyenkor többet engedhetünk meg magunknak” (65.), még egy gazdag vasárnapi ebédet is. Vadasi úr iránti titkos vonzalma is ilyen alapokról indul: „amikor Vadasi úr csókolta meg, Ésanya nem akarta elhúzni a kezét, mintha egyenesen jól esett volna neki. Ez biztos a külön lelki táplálékkal kapcsolatos.” (76.) Felforgató hatással van rá (verset ír) egy ember, aki kivételesen emberszámba vette, és nem csak gyermekszülőgépnek, rongynak tekintette.

De milyen esélyei lehettek volna egy olyan autoriter férj mellett, amilyen Ésapa, akinek nem lehet ellentmondani, „arra még nem volt példa, hogy egy vitát másvalaki zárhatott volna le” (135.). Az apa alakja, hatalma olyan erővel hat a gyermekre, ami szinte megbénítja. Erőltetett kínlódás, hogy eleget tegyen elvárásainak, hogy elnyerje tetszését, hogy ne mondhassa az „amíg-ti-heverésztek-én-gürcöljeket”, a „lekvárt”. A gyerekei fölötti már-már embertelen uralkodni vágyás, a hét-tíz évesek dolgoztatása, a veréssel való „kezelés” (Kláró) eredménye, hogy nyugalom költözik a családba, ha ő üzleti útjain van: „amint meghallom a hangját, mindjárt összerándul a gyomrom” (83.). Kilencedik kitörési vágya, a megírt levél csak ideiglenes eredményt hozhat: „egy ideig az iskolában is jobban éreztem magam. Vera néni többször megjegyezte, hogy kevésbé dülöngélnek a betűim” (84.).

A gyermek szemével látott világ, az általa ismert test és a hiány szólal meg, dacolva az ismerttel, a csenddel. És beszél a testről, tehát a hiányról, a csendről. A bonyolult érzelmek, viszonyok nem fejlődnek ki, a mélylélektan rejtve marad. Csak a napok telnek, télre tél, teára tea, ugyanolyan napot ugyanolyan követ. Hova tart mindez? Eljön-e a tavasz, a Nagyház öröme? „Átélés alatt én azt értem, hogy szerintem örülnünk kellene akkor, ha vágyunkat elértük.” (150.) Márpedig a Nagyház megépül, mégsem tud örülni, a vágyott fürdőszobát az apa „laboratóriummá” alakítja, a külön ágynak csak az az eredménye, hogy megszűnik a testi érintkezés, az egymás feltétlen ismerete.

És megtörténik a bűn, a lopás. A félig tudatlanul elkövetett tett után összezavarodik az addig lineáris nyelv, megszűnnek a szabályok, a gátlások. És meglesz érte a büntetés is, Ésanyától, amire eddig nem volt példa. De nem tudjuk, hogy miért tette, és hogy milyen hosszú távú változásokat eredményez. Egy újabb kitörési kísérlet volt ez, egy nem tudatos lázadás? Visszatér-e mindezek után a régi körforgás? A kérdések megválaszolatlanul maradnak, csak azt tudjuk, hogy Ésanya és Ésapa megszűnik Ésanyának és Ésapának lenni, ezentúl csak „ő” lesz, és azt, hogy a húsboltba többé nem fog bemenni, és bár Vera nénit még mindig szereti, már tudja, hogy nem volna szabad.

A regény, a szövegtest látszólag nem követel olvasói erőfeszítést: a lineáris történetvezetés, az alulretorizáltság, a reflektálatlanság megkönnyíti az olvasást, a szöveg olvastatja önmagát. És mindez addig, amíg meghalljuk/megérezzük a szövegben az elhallgatottat, a hiányban az elrejtettet, a csendben a kimond(hat)at-lant. És a ki nem mondott „elmondhatja” azt, amit szavakkal nem lehetne, vagy ami úgy banálisnak, agyonbeszéltnek tűnhetne. Az olvasóra bízatott tehát, hogy felfejtse a gyermeki szemmel érzékelt, de meg nem értett, ezért meg nem fogalmazott bonyolult viszonyokat, az ártatlannak tűnő mondatok mögül kitetszenek a társadalmi visszásságok, az emberi kapcsolatok komplexitása, a mélylélektan. És kövessük Kilencedik tanácsát: „lehet, hogy tévedek és az egész véletlen, vagy az egészet egyszerűen csak kitalálom, ennek ellenére mégiscsak a megfigyeléseimben akarok bízni. Biztos sokat számít, miből mit feltételezünk, illetve hogy miből mit hallunk ki, engem az elmúlt egy hónap erre tanított.” (159.)

*Barnás Ferenc: A kilencedik. Magvető Könyvkiadó, Bp., 2006.