Május 2007
Etűdök etikára


  Bevezető
  

  A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)
  Kenéz Ferenc

  Szakmai kompetencia és etika
  Ungvári Zrínyi Imre

  Darwini etika a 20. században
  Szántó Veronika

  A fejlődés etikájáról
  Boda Zsolt

  Felelősség és döntés
  Zsolnai László

  Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek)
  Muszka Sándor

  A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai
  Gheorghe Popa

  Az abortusz etikája
  Mihaela Frunză

  A számítógép közvetítette kommunikáció etikája
  Mester Béla

  Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok
  Fekete László

  Séta nosztalgiában
  Bögözi Kádár János

  Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek)
  Fülöp Orsolya


Toll
  Bretter György sírjánál
  Angi István

  Akinek régi korokból súgnak
  Csapody Miklós


História
  Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről
  Kiss András


Világablak
  A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés
  Balog Adalbert


Mű és világa
  A vágy rítusai
  Bíró Béla


Közelkép
  Lehet-e az etika „alkalmazott”?
  Veress Károly

  Egy illúzió múltja
  Sárkány Péter


Téka
  „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó)
  Bogdán László

  A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)
  Bucur Tünde Csilla

  Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium)
  Bakk Ágnes

  Lélek-létlehetőségek
  Király V. István

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A demokratikus stabilitás kellékei
  Ferencz Enikő

  Ember az édenen innen és túl
  Veress Boglárka



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Mihaela Frunză

Az abortusz etikája

 

A valódi élet-halál kérdésekben, mint amilyen az abortusz, mintha elhagyna minden.

Vallás, filozófia, művészet – egyaránt elégtelenekké válnak a döntés pillanatában... A terhesség megszakítása azért is olyan sokk, mert senki sem harangozza be előre, senki sem készíti elő a „terepet” erre az önmagaddal és a világgal való küzdelemre, amelyben mindenki, legyen bár nő vagy férfi, magára marad. Így kezdődik itt elölről minden egyes alkalommal minden; ezen a területen nincs semmilyen „haladás”, és senki sem tér észre.

Dan Oprescu: Az abortusz filozófiája

 

Nem egy filozófus hangsúlyozta az orvosi etikához tartozó kérdések, különösen az abortusz problémájának a rendkívül kényes voltát. Paul Ricoeur rámutat ennek kapcsán, hogy az orvosi praxisnak az erkölcsi ítéletet olyan helyzetekben kell meghoznia, melyekben a norma és a személy igényei nem elégíthetőek ki egyazon időben. Az élet kezdetét és végét illető kényes kérdések terén a döntéseket legtöbbször nem a jó és a rossz, hanem a rossz és a még rosszabb között kell meghozni.1 Egyike ezeknek a helyzeteknek az abortusz is.

Az abortusz etikája az alkalmazott (orvosi) etika, a szaporodás etikája és (részben) a bírói, valamint a feminista etika metszésterületén helyezkedik el. Ezen belül az orvosi etikában a többi, szintén az élet kioltásához tartozó kérdés között merül fel, amely kategóriában rajta kívül a gyermekgyilkosság, az öngyilkosság, az eutanázia, valamint a halálbüntetés szerepel.2 Ugyanakkor az abortusz egy másik témakörbe is besorolható: tekinthető (egyesek által szélsőségesnek és helytelennek tartott) születésszabályozási módszernek a fogamzásgátló tabletta vagy a méhen belüli fogamzásgátló eszközök mellett. Ebből a szemszögből nézve az abortusz a fogamzásgátló módszerek között szerepel – sőt, amint azt némely szerzők hangsúlyozzák, egyes esetekben a legelterjedtebb fogamzásgátló módszer. Nem utolsósorban, anélkül hogy a lehetőségeket kimerítettük volna, viszonyulhatunk az abortuszhoz a szaporodás etikájának egyik, a magzati sejtek felhasználásához, a klónozáshoz, az in vitro fertilizációhoz, a prenatális diagnosztikához vagy a kihordó anyához hasonlóan problematikus aspektusaként is.

 

1. Meghatározások, osztályozások, általános megfontolások

Orvosi szempontból az abortusz nem más, mint a terhességnek a kilencedik hónap előtti megszakadása.3 Történhet ez természetes úton, a spontán vetélés esetében, vagy lehet kiváltott. Ez utóbbi esetben is megvalósulhat az anya szándékaitól függetlenül (balesetek, erőszak hatására) vagy az anya kérésére („igényelt” abortusz) – mely szituáció különösen az orvosi, valamint a feminista etika számára bír relevanciával, és az alábbi fejtegetések fő tárgyát képezi.

Folytatván az osztályozást, kilépünk a szűken orvosi területről, és belépünk a jogira, felfigyelve rá, hogy az „igényelt” abortusz bizonyos jogi szabályozások és tiltások tárgya, amelyek egy újabb megkülönböztetést juttatnak érvényre „törvényes” (törvény által előírt körülmények között, meghatározott orvosi intézményekben végrehajtott) és „törvénytelen” (a jogi előírásokat megszegő) abortusz között. A feminista elméletírás egyébként hosszasan tárgyalta azokat a körülményeket, amelyek között az abortusz törvényesen elítélt, valamint ennek a nőkre gyakorolt múltbeli és jelenlegi hatását.

Egy másik terminológiai probléma a magzat személyével kapcsolatos. Habár az abortuszra vonatkozó szakirodalom megkülönböztetés nélkül magzatról beszél a fogamzás pillanatától egészen a születésig, az orvosi szaknyelv különbséget tesz zigóta (a fogamzás első óráitól számítható megtermékenyített petesejt), embrió (a nyolcadik terhességi hetet még el nem ért magzat) és szűkebb értelemben vett magzat között.

A különféle irányultságú feminista szerzők abortusz iránti érdeklődésének egyik legfőbb indoka, hogy az kizárólag női tapasztalatot képez. Mihaela Miroiu a „női tapasztalatok” kifejezést használja a csupán nők által átélhető élményekre, mint amilyenek a szülés és a csecsemő szoptatással való táplálása, az abortusz, a menstruáció stb. A filozófiai tradíció megvetette ezeket a tapasztalatokat, elméleti tárgyalásra érdemteleneknek tekintve azokat.4 Másrészt a politikum és a törvényhozás sokszor anélkül szabályozta az abortusszal kapcsolatos gyakorlatokat, hogy az általa érintettekkel konzultált volna. Az általában vett női tapasztalatokat illetően ugyancsak Miroiu jegyzi meg: „Ezeken a tapasztalatokon kívülről normákat állapítani meg bizonyos értelemben olyan, mintha emberekre földön kívüli lények által kényszerített parancsolatokat fogadnánk el.”5 Kiegészíti ezt azonban a megállapítás, hogy tapasztalatilag kizárólag női jellege ellenére a terhességmegszakításnak több, mégpedig egyéni, párkapcsolati, tágabb családi, közösségi, nemzeti-állami, valamint globális szinten is folyományai vannak.6

Némileg leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy az abortusz körüli viták terén egyrészt szélsőséges álláspontokkal (életpárti és döntéspárti megnevezések alatt is emlegetett abortuszellenesekkel és abortuszpártiakkal), másrészt köztes álláspontok egész sorával van dolgunk, melyek a terhességmegszakítást bizonyos esetekben elfogadják, másokban elvetik. A kimondottan abortuszellenes álláspontok az élethez való általános jog meg nem született személyekre is érvényesnek tekintett eszméjén alapulnak. Az abortuszpártiak ezzel szemben a személyek saját testük feletti önrendelkezési jogára hivatkoznak.

James E. White más megnevezéseket részesít előnyben ezekre az álláspontokra. Az életpártiakat konzervatívaknak nevezi, mert állítása szerint nagyon kevés szerző ellenzi teljesen az abortuszt. Ezek közül ő Noonant és Marquist említi, látni fogjuk azonban, hogy vannak olyanok is, mint például Oderberg, akik egészében elutasítják a terhességmegszakítást még azokban a helyzetekben is, amikor az anya élete veszélyben forog. Az abortuszpárti álláspontot ezzel szemben a szakirodalomban gyakran liberálisként emlegetik, aminek oka nem más, mint hogy az abortusz minden nőt megillető jogára hivatkozik. Végül a köztes, liberalizmus és konzervativizmus között ingadozó állásfoglalásokat mérsékelteknek minősítik.7

 

2. Konzervatív álláspontok az abortusz kapcsán

2. 1. A konzervatív álláspont vallási alapjai

Jóllehet az abortuszra és a gyermekgyilkosságra vonatkozó tiltásokat a Tóra és az Újszövetség is tartalmaz, a kortárs szövegekkel összevethető és az abortusszal kapcsolatos főbb vitapontokat megelőlegező első „konzervatív” állásfoglalások egyikét Tertullianusnál találjuk: „Mi [a keresztények], akik megtiltunk a magunk számára bármilyen gyilkolást, még azelőtt sem engedélyezzük az anya méhében megfogant magzat életének a kioltását, hogy a vér emberként kovászolódott volna össze benne. A születés megakadályozása előzetes emberölés, mert hiszen milyen különbség van aközött, hogy egy már megszületett lélek életét elragadjuk, vagy a születésekor öljük meg? Mert ember a meg nem született is; az is, aki még csak mag formában gyümölcs.”8

Dan Oprescu értelmezése szerint ez a szöveg dióhéjban tartalmazza az abortuszellenes álláspont alapját (miszerint a magzat emberi lény, személy, mivel már születése előtt is lélekkel bír), és annak vitatott elemeit is (a feltevést, hogy a magzat mégsem „egész” ember, hiszen a vér még nem „kovászolódott” össze benne, s hogy az emberölés itt csak „előzetes”). Az, ahogyan Tertullianus az abortuszdilemmát feloldja, meglepően pontosan előrevetíti a saját századunkban abortuszellenes állásponton lévők legfőbb érveit.

Minden keresztény egyház, de különösen a katolikus kárhoztatja és elítéli a terhességmegszakítást, a gyermekgyilkosságot, valamint a fogamzásgátló módszerek alkalmazását. A Tertullianustól kortárs világi szerzőkig húzódó hosszú sor alighanem egyik legfontosabb alakja II. János Pál. Az ő Veritas splendor kezdetű enciklikája, mely az egyház erkölcsi tanításáról szól, egyaránt megerősíti a modern fogamzásgátlással, valamint az abortusszal kapcsolatos hajlíthatatlan (Oprescu által egyenesen fundamentalistának tekintett) tilalmat. Az emberi szabadságot az isteni parancsoknak való alárendelődés szabadságaként határozva meg a volt pápa a Teremtés könyvében foglalt „parancsolatra”, a „szaporodjatok és sokasodjatok”-ra hivatkozik. Úgy tűnik, ennek kellene minden, a szexualitáshoz való viszonyulást szabályoznia, kirekesztve a megengedett keretei közül a fogamzásgátlást, a sterilizálást, autoerotizmust, a házasság előtti vagy azon kívüli nemi életet. Mivelhogy a magzat a fogamzás pillanatában lelket is nyer, az abortusz az erkölcsi törvények még súlyosabb megszegése, melynek dogmatikai besorolása „liberális” katolikus megközelítés szerint az öngyilkosság és az eutanázia kategóriájába, konzervatív-fundamentalista alapon pedig az emberölésébe és a tömeggyilkosságéba történik.9

Dan Oprescu kommentárjának értelmében ez az elítélés komoly problémákat vet fel mindazok számára, akiknél a vallás önidentitásuk kialakításában fontos szerepet játszik: „Megállapítván, hogy az embriónak »lelke« van, vagyis hogy ember már zigóta állapotában, habár még később is inkább hasonlít ebihalra, mintsem a Belvederei Apollónra, az egyház a tekintélyelvűséget annak legvégső határáig terjesztette ki, ezáltal sikerült azonban széles embertömegek [vagyis a katolikus párok – megjegyzés tőlem, M. F.] számára egy a rendszeren belülről bármely magister dixithez hasonlóan kikezdhetetlen elméletet létrehoznia.”10

2. 2. A konzervatív álláspont kortárs képviselői

 A kortárs abortuszellenes szövegek alapjánál legtöbbször, kifejezetten vagy burkolt formában az az eszme áll, miszerint a magzat emberi lény, akinek élethez való joga nem hágható át. Azokkal az orvosi ellenérvekkel szemben, amelyek rámutatnak, hogy legalábbis a terhesség első heteiben a gyermek nem más, mint puszta sejttömörülés, szerzőik különféle argumentációs stratégiákra hagyatkoznak. Egyike ezeknek a John T. Noonan által alkalmazott érv, amely által egy a teológiai tanítást kiterjesztett formában újrafogalmazó humanista álláspontot kíván megalapozni, jelesül: „ha emberi szülőkből fogantál, ember vagy”.11 A szerző általában véve elutasítja az abortuszpártiak által javasolt más kritériumokat, az életműködések gyakorlásának képességét (viability), a tapasztalást, az érzelmek meglétét, a társadalmilag észlelt mivoltot. Bizonyítása szerint bárki, aki emberi genetikai kóddal rendelkezik, már eleve személy, következésképpen bárki mással egyenlő joga van az élethez már fogamzása pillanatától. Engedményekre Noonan egyedül a méhrák és a méhen kívüli terhesség esetében hajlandó. Különös azonban, hogy hozzáteszi: ezekben az esetekben a magzat túlélési esélyei amúgy is szélsőségesen alacsonyak; ez a megjegyzése ugyanis arra utal, hogy a sorok között szintén elfogadja az életműködések gyakorlását mint a genetikai kóddal legalábbis egyenlő mértékben fontos kritériumot – hiszen a magzatnak ilyenkor is ugyanolyan genetikai kódja van, következésképpen élethez való joga bármilyen körülmények között előnyt kellene hogy élvezzen.

Az abortuszellenes, avagy életpárti szövegek egy másik osztályába a „csúszós lejtő” típusú érvelést alkalmazók tartoznak.* Ezek az érvek arra hivatkoznak, hogy a személlyé válás időpontját nem lehet pontosan megállapítani. A jogilag elismert kilenc hónap önkényes, mert a születés később vagy akár hamarabb is bekövetkezhet. Ezért, hogy ne kockáztassunk, a magzat már a fogamzás pillanatától személynek tekintendő. A fogamzás mint határvonal igazolására az így argumentálók orvosi jellegű segédérveket hoznak fel: ettől a pillanattól, hacsak nem lépnek fel problémák, beindul a leendő gyermek lineáris fejlődése zigótából embrióvá és végül magzattá. Az érvek egy másik válfaja vallási típusú, mint amilyen az „átlelkesülés tana”, amely azt feltételezi, hogy a biológiai élet kezdeténél, a fogamzáskor, a leendő gyermek halhatatlan lelket nyer.

A feminista abortuszpártiak között vannak olyanok, akik támogatják a magzatok jogait, elfogadják személy mivoltukat. Ugyanígy számos keresztény feminista fenntartja, hogy az abortusz bűn.12 Sőt az ellen a téves nézet ellen, miszerint a feminizmus feltételek nélkül abortuszpárti volna, a 19. és 20. századi feminizmus számos kiemelkedő alakja idézhető fel.13 Elizabeth Cady Stanton és Susan Anthony, az amerikai feminista mozgalom kezdeményezői ellenezték a terhessémegszakítást. Elutasították, hogy folyóiratukban abortuszt szolgáltatók közöljék, ugyanakkor megjelentették Paulina Wright Davis, Eleanor Kirk, Matilda Joslyn Gage és mások abortuszellenes írásait. Alice Paul, az Equal Rights Amendment szerzője, aki a nők szavazati jogának 1920-as kiharcolásához is jelentékenyen hozzájárult, az abortuszt „a nő kizsákmányolása legvégső fokának” tekinti, így kiáltva fel: „Hogyan védhetők meg és segíthetők a nők, ha megöljük a gyermekeiket?!”14

 

3. Mérsékelt álláspontok

3. 1. A Roe kontra Wade eset

Az 1973-as Roe kontra Wade esetet a törvényes abortusz körüli egyesült államokbeli viták alapvetésének tekintik. Ami a konkrét ügyet illeti, ennek során a magánélethez való jog alapján mentettek fel egy nőt az ellene abortusz végrehajtása miatt megfogalmazott vád alól. Habár a liberális abortuszpártiak gyakran idézik ezt a precedenst, a meghozott ítélet inkább mérsékelt volt. A többség véleményét megfogalmazó Justice Blackmun érvelése szerint a nők abortuszhoz való joga ténylegesen alapozható a magánéleti szabadságra, a privacyra, ami magában foglalja az alapvető és a szabadság fogalmában eleve benne rejlő emberi jogokat, mint amilyenek a házasságot, a szaporodást, a fogamzásgátlást vagy a családi kapcsolatokat illetik, tehát eléggé tág ahhoz, hogy az abortusz is helyet kapjon benne. Mégis, és ez indokolja, hogy az illető esetet a mérsékelt álláspontok között szerepeltetjük, a magánélethez való jog nem abszolút – a nőnek nincs joga a terhességet bármikor, bárhol és bármilyen okból megszakítani.15

Ronald Dworkin néhány fogalmi pontosítást eszközöl a privacy kifejezés kapcsán. Megkülönbözteti annak területi értelmét (amely által egy olyan személyes térre utal, amiben a szabadságomat kinyilváníthatom), a bizalmit (miszerint vannak bizonyos dolgok, melyekről nem vagyok köteles másoknak számot adni) és a személyes döntések szuverenitására vonatkozót (amiben például a Roe kontra Wade ügyben szerepel). Megállapítván, hogy az abortusz a magánélethez való jog szféráján belül helyezkedik el, a Legfelsőbb Bíróság egyszersmind rögzítette azt is, hogy a magzat egészen sajátos értelemben tartozik az anya személyéhez.16

Ami a részleteket illeti, a Roe kontra Wade döntés két küszöböt állapít meg a terhesség előrehaladásában, és ezzel összefüggésben három állami viszonyulásmódot az abortuszhelyzetben lévő nőhöz. Az egyik küszöb az első trimeszter vége, a másik körülbelül a huszonnegyedik hét, amikorra a magzat kialakította a főbb életműködéseit. Az első időközben az orvos a terhesség megszakítására vonatkozó döntést pusztán az anya kérésére hozza meg, a másodikban ellenben már közbeléphet az állam bizonyos megszorító intézkedésekkel, míg a második küszöbön túl akár meg is tilthatja az abortuszt, mert a magzat életét védenie kell.17

Mindezek alapján a Roe kontra Wade ügy bizonyos nyitást eredményezett, de megvannak a határai is. Liberális szemszögből amiatt fontos, mert a nők abortuszhoz való jogát az alapvető emberi jogokkal hozza összefüggésbe, amennyiben azt a magánélethez való jog körébe utalja, ám egyben behatárol, mivel ezt a jogot a jelek szerint csupán az első trimeszterben hagyja korlátlanul érvényesülni.

A Roe kontra Wade ügyben hozott ítéletet egyes feminista megközelítések is korlátozó jellegűnek tekintik. Ha Robin West szerint a privacy terminus túlságosan szűk ahhoz, hogy lefedje az abortusszal kapcsolatos döntéseket, és helyette inkább a felelősségét kellene előnyben részesíteni,18 Catherine MacKinnon még radikálisabban úgy tekinti, hogy a bírósági ítélet hátrányban részesíti a nőket. Az első általa felhozott érv szerint a nyilvános–magán elválasztás, melyet a Roe kontra Wade ügy szentesít, a nőknek a magánszférába való visszaszorítását jelenti, amelyben sokan közülük visszaéléseknek vannak alávetve. Másodsorban, ha az abortuszt magánügynek tekintjük, az állam nem vállalja a felelősséget, hogy a szegény nők terhességmegszakításait finanszírozza. Végül pedig felmenti a párkapcsolatban rájuk háruló szerepek felelőssége alól a férfiakat, ha bármely nem kívánt terhesség esetén javasolható az abortusz.19 A két utolsó érv egyébként mintha ellentmondásban állna: ha az állam az abortuszt nem támogatja, anyagilag nem túl kedvező a férfiak (sem a nők) számára, hogy a vele kapcsolatos döntésekben felelőtlenül viselkedjenek, mert ez a családi költségvetést komolyan érinti.

 

3. 2. A mérsékelt álláspontok kortárs képviselői

Mégiscsak úgy tűnik, hogy a probléma kettős, tiltó vagy megengedő kezelése a terület számos szakértőjének véleményével egybevág. J. J. Thomas, a terhességmegszakítást illető egyik legismertebb és a szakirodalomban legtöbbet idézett cikk írója az abortusz jogának árnyalt apológiáját fogalmazza meg.20 A szerzőnő különben úgy tekinti: az abortuszellenes elméletek legfőbb hiányossága, hogy az eseteket megkülönböztetés nélkül kezelik, holott a valóságban adódnak olyan helyzetek, amikor a terhességmegszakítást meg kellene engedni, és olyanok is, amikor nem javallott. Az első fajta szituációk azok, amelyekben, Thomas kifejezéseivel élve, a nő saját testéhez való joga előnyt élvez a magzat élethez való jogához képest. Például amikor az anya élete veszélyben forog, ha a terhesség nemi erőszak vagy incestus eredménye, vagy ha a magzat életét gyógyíthatatlan betegség fenyegeti. A cikk írója rámutat ugyanakkor, hogy az abortusz nem számíthat bármilyen körülmények között megengedettnek; mondjuk kizárólag önös érdekekből egy hetedik hónapos terhesnél, aki külföldi utazást szeretne tenni.

Figyelemre méltó jellegzetessége a szövegnek, hogy lehetőleg plasztikusan és egyben az erkölcsfilozófiai irodalom bevett diskurzusához minél hűségesebben igyekszik felvázolni az abortuszra készülő nő szituációját, aminek érdekében bizonyos gondolatkísérletekre hagyatkozik, amelyeket később hosszasan tárgyal is. A különböző határhelyzetek (az anya életének veszélyeztetettsége, a nemi erőszak eredményeként létrejött terhesség stb.) vizsgálata során visszatérő példája a híres hegedűművészé, akinek kilenc hónapig történetesen másvalaki veséjére adódik szüksége. Ez a másik, szintén kitalált személy egyszer csak a kórházban ébred a hegedűssel saját veséjére kapcsolva, úgy, hogy a művész lekapcsolása annak halálát jelenti. Thomas szerint ez a szituáció megfeleltethető annak, amiben a terhességét kihordani nem szándékozó nő van. Az elemzett esetek többségében azt mondhatni, hogy a hegedűművésznek, illetve a gyereknek szüksége van a befogadó testére, de nem formálhat arra jogot; hogy a befogadó személy önző, de nem feltétlenül igazságtalan; végül is, hogy a befogadót nem lehet felelőtlenséggel vádolni, ha mindezt nem szabadon vállalta.21

A feminista megközelítésen belül Joey Sprague és Margaret Greer a Nancy Hartstock standpoint-fogalmára, magára az „álláspontra” hagyatkozik annak kimutatása végett, hogy az abortusz körüli vitákra maszkulin ideológia nyomja rá bélyegét. A standpoint ugyanis egészen sajátos módja a jelentésadásnak, a „valóságrétegek egész sorát magában foglaló, mélyebb rétegeiben a felszínt, avagy a látszatot megalapozó és egyben tartalmazó” tapasztalati anyagon végrehajtott művelet.22 Hartstock az ily módon értelmezett álláspontokról kimutatja, hogy: 1) szervezik a tapasztalatot; 2) nemi és osztályi hovatartozástól függően változnak; 3) részt vesznek az illető közösségek kialakításában. Erre a bizonyos standpointra figyelve nyilvánvalóvá lesz, hogy jóllehet a felszíni probléma a meg nem születettek, valamint a nők jogai kapcsán merül fel, mélységileg a fennálló hatalmi viszonyok természetesnek tekintése ellen folytatott harcról van szó.

Nancy Chodorow, Mary O’Brien, valamint Patricia Hill Collins elméleteire építve Sprague és Greer négy, az abortuszviták mindkét táborában visszatérő témát azonosít: 1) a szaporodásról mint problémáról alkotott szűkös elméleti konstrukciót; 2) a logikai dichotómiákra és a kontextusukból kiragadott elvonatkoztatásokra való hagyatkozást; 3) a jogok individualista nyelvezetére épülő igazolásgyártási szándékot; 4) a társadalmi viszonyok uralomra és konfliktusra építő elgondolását. Mindezek a témák szerintük elárulják a maszkulin nézőpont dominanciáját az abortuszvitákban. Cikkük végül bizonyos alternatív álláspontok elismerését szorgalmazza, melyek a gondozás, a viszonyulás és a szituálódás értékeihez ragaszkodó női tudatosságból indulnak ki. Példaként erre fel is hozzák azokat a konkrét eseteket, amelyekben az abortusz megengedett ugyan, de másfajta megfontolások által mégis ellenjavallott; a fogamzásgátlási technológiák fejlődését, ami megoldást kínálhat egyes, korai stádiumban lévő terhességekre; valamint az életpártiak és a döntéspártiak kibékítésére irányuló törekvéseket.23

Végül R. M. Hare, a neves filozófus is kísérletet tesz arra, hogy elméleti úton, egyetemes erkölcsi elvek felfedezése által találjon megoldást az abortuszvitára. Bár az elv, amit javasol, a keresztény teológiából származik, meglepő módon az abortusz ellen is, az abortusz mellett is működik, és így mindkét oldal számára érveket szolgáltat. Olyasmiből indul ki, amit megkérdőjelezhetetlennek tekint, a keresztény aranyszabályból, miszerint „amit nem akarsz magadnak, ne tedd másoknak”. Hare azonban újrafogalmazza ezt úgy, hogy az abortuszvitára alkalmazza: azt kell tenni másokkal, aminek örülünk, hogy velünk megtették. Az első érv ennek alapján abortuszellenes: ha örülünk annak, hogy nem szakították meg azt a terhességet, ami a saját születésünkhöz vezetett, bármely kihordott terhességnek örülnünk kell. A második ellenben az abortuszpártiak számára kedvező: a jelenlegi terhességnek nem szabad veszélyeztetnie a későbbieket. Ha a jelenlegi terhesség csökkenti a későbbiek esélyeit (vagyis ha az anyának vagy a magzatnak egészségi problémái vannak, ha a gyermek születése a család elszegényedéséhez vezet stb.), akkor a terhesség megszakítása végrehajtható.24

 

4. Az abortusz liberális megközelítésben

A köznapi józan ész által a terhességmegszakítás mellett felhozható egyik érv szerint az abortusz és a gyermekgyilkosság egész egyszerűen problémamentesen bevett gyakorlatot jelentett a világ jelentős részén az emberiség történelme során. A leggyakrabban emlegetett közhelyek Hellászra, pontosabban Spártára, illetve az ókori Rómára hivatkoznak, ahol az abortuszt a prostitúcióval szoros összefüggésben gyakorolták, a nem kívánt gyermekeket (fogyatékosokat és/vagy kislányokat) pedig közismert helyeken tették ki. Az ázsiai régió számos országában ezt a gyakorlatot csupán a 19. század elejétől kezdték elítélni.

A kérésre feltétel nélkül végrehajtandó abortusz támogatói gyakran hivatkoznak Mary Anne Warren szövegeire, melyek nyíltan az abortusz mellett foglalnak állást. Az elsőben, melyet itt tárgyalni fogunk, a szerző ezen opciója három gondolatmeneten alapul: 1) az abortusz tiltása nem kívánatos következményekhez vezet; 2) a nőnek erkölcsi joga, hogy az abortuszt válassza; 3) a magzat még nem személy, és az élethez való joga csak potenciális, de nem szubsztanciális.25

Warren számos következményelvű argumentumot hoz fel annak érdekében, hogy kimutassa, az abortusz betiltása korlátozná a nők lehetőségeit. Ezek között általában véve kétfajta érvelés dominál. Egyrészt a terhesség kényszerű kihordásának következményei az egészség megromlása, a szegénység és a gyermekhalandóság növelése, valamint a leendő gyermek családjára kényszerített további megszorítások. Másrészt mert nincs százszázalékos biztonságot nyújtó fogamzásgátló módszer, az állandó megtartóztatás pedig a legtöbb nő számára nem jelent megoldást, az abortusz néha szükségesnek mutatkozik a születésszabályozáshoz.26

Egy másik érvelésmód arra mutat rá, hogy a terhességmegszakítás a nőnek „erkölcsi joga”. Ez az argumentáció is következményelvű: ha az abortuszt betiltják, a nők nem gyakorolhatják mindazon erkölcsi jogaikat, amelyeket mások (tudniillik az élet biztonságára, öndeterminációra, avagy szabadságra való jogaikat), mivel a terhesség és később a gyermek feltételessé teszi számukra ezeket az értékeket. Érvelésének záradéka a magzat jogait és morális státusát taglalja, megkérdőjelezve, hogy ez utóbbi eleget tenne a szükséges kritériumoknak (élet, észlelés, genetikai humanitás, személyiség). A szerző szerint ezek az ismérvek relevánsak a morális státus szempontjából, de nem mindegyik egyenlő mértékben, hanem egymással társított formákban. Így például az élet általában fontos, mégsem kerülhető el az összes, életet kioltó cselekedet (az állatok ölése, az önvédelemből elkövetett emberölés vagy a halálbüntetés); a genetikai humanitás mint kritérium fajizmussal** vádolható; az észlelés képessége csak a terhesség felénél jelentkezik; a magzat nem tekinthető személynek, mert nem elégíti ki a morális reciprocitás kritériumát. Következésképpen a szerző azt javasolja, hogy az erkölcsi jogok elnyerése pillanatának a születést tekintsük, és hogy előzőleg az abortusz megengedett legyen.27

Carol C. Gould egy másfajta liberális, döntéspárti álláspontot képvisel az abortusz kapcsán. Ő mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy a terhességmegszakítás a nő testét, személyét és jövőjét illeti. Másrészt az abortuszelméletek filozófiai alapjai szerint a magzatot nem tekinthetjük olyan emberi lénynek, akit Gould a cselekvőképesség, vagyis a döntéshozás ismérvéből kiindulva határoz meg. Önálló tevékenységről és fejlődésről ellenben csupán a születés után beszélhetünk. Ezeknek a filozófiai természetű érveknek az alátámasztására a szerzőnő a hétköznapi tapasztalatot (a születés utáni névadás szokását), valamint a joggyakorlatot (a gyermek személyének születési bizonyítvány általi, születése utáni elismerését) hívja tanúságul, mint ami az abortusz elleni érveknél sokkalta következetesebb.28

Joanne Timpson az abortusz fogalmát egy feminista episztemológia szemszögéből vizsgálja, összefoglalást adván a szaporodás egészségügyi aspektusát tárgyaló szakirodalomról és ezzel az abortusz egészségügyi szerepéről is.29 Megjegyzi továbbá, hogy ez idáig egyetlen társadalomnak sem sikerült a születésszabályozásként gyakorolt abortuszt kiiktatnia. Mi több, az abortusz a legrégibb és egyesek szerint legelterjedtebb születésszabályozási módszer.

A terhesség megszakítását három, elkerülhetetlenül vele járó aspektusa teszi olyan, a szaporodás egészségtanával kapcsolatos problémává, amellyel számolnunk kell: 1) a rögtönzött körülmények között végrehajtott abortusz a nőhalandóság egyik fő oka; 2) az abortusz iránti szükséglet szembeszökő és állandó tényszerűség; 3) nem hagyhatjuk, hogy a nők bizonytalan abortuszokba haljanak bele, vagy ilyeneknek a nyomán szenvedjenek, mert az abortusz egyébként nagyon is biztonságos, ha megfelelő módon és higiénikusan végzik. Egyébként a szerző nem figyel fel arra, hogy a terhesség megszakítása a nő számára krízishelyzetet képez, mert azt a nő ellenőrzése alatt állónak tekinti.

Figyelembe veszi ugyanakkor és ki is fejti a döntéspárti álláspont előnyeit. Ez ellenszegül a patriarchális hierarchiának, mely az anyaságot a beteljesült élet normájaként rögzíti. Utal a nő morális autonómiájára és öndeterminációjára, ellenszegülvén a felette történő, mások általi hatalomgyakorlásnak. A nő az, aki dönt: nem az állam, az egyház vagy a gyógyszeripar. A nők így átveszik a hatalmat önmaguk és az előzőleg a férfiak által birtokolt társadalmi irányítás felett.30

 

4. 1. A liberális paradigma kritikái

Bíráló álláspontra helyezkedik az abortusz liberális felfogását illetően például Dan Oprescu. Jóllehet a szerző megértően kíván viszonyulni a feminizmushoz, melynek részben „egy még feltáratlan” kritikai potenciált tulajdonít a fundamentalista konzervativizmussal szemben, az abortusz liberális megközelítése egy „kritikátlan és reakciós feminizmus” folyományának tűnik fel számára, mely – mint hangsúlyozza – nem különbözik túl sokban a katolikus fundamentalizmustól, csak éppen ellentétes előjelű, illetve hiányzik számára az előbbi ésszerű artikuláltsága.

Oprescu véleménye szerint „a feminizmus némileg mechanisztikus, prekritikai álláspontra helyezkedik a terhesség megszakítását illetően. Az abortusz »libera-lizálására« törekszik, [...] a nyilvánosból a magánszférába való utalására.” A feminizmust „leegyszerűsítőnek” tartja, mert az a terhességet szerinte foghúzáshoz vagy ruhacseréhez hasonló dolognak tekinti.31

Mindenekelőtt azt szükséges megjegyeznünk, hogy a szerző (egyébként számos más értelmezőhöz hasonlóan) keveri a feminizmust a radikális feministákkal. A feminista nézőpont szemmel láthatóan behatárolt tárgyalásmódja mellett (melynek olyan egységességet tulajdonít, amit éppen ebben a szövegben kívántunk fellazítani; ha nem másként, hát legalább a lehetséges feminista nézőpontok egymásra visszavezetethetetlen pluralitásának felvázolása által) Oprescu ellentmond egy olyan belátásnak is, melyet a feminista szövegek semmiféle olvasata nem tud megkerülni. Éspedig hogy (nagyon kevés kivétellel) még azok a szövegek is, amelyek a terhességmegszakításhoz való feltétel nélküli jog mellett foglalnak állást, elismerik az abortusz tapasztalatának egyszeriségét és súlyosságát. Nem lehet a feminizmusnak általában véve a szemére hányni, hogy lebecsülné a terhességnek a nő életében játszott szerepét.

Továbbá Oprescu kérdésesnek tekinti az abortuszt amiatt is, mert az figyelmen kívül hagyja, hogy „a nő és a magzat közötti viszony egészen sajátos, különbözik az összes többi emberi viszonytól, mert abban a nő teremtő szerepet vállal, és ez a teremtés [...] új emberi élet”. A jelek szerint azonban ennek a „teremtésnek” a jellege kapcsán a szerző maga sem képes dűlőre jutni. Egyrészt elítéli a „radikális” beállítódást, amely elhanyagolja a férfinak a gyermek nemzésében játszott szerepét – megfeledkezvén ugyanakkor a liberális feministák azon érveiről, melyekkel az apaszerep aktív felvállalását szorgalmazzák a fogamzás szakaszában és a gyermek születése után is. Néhány passzussal odébb azonban az embriót úgy definiálja mint „egy bizonyos, sajátosan női [kiemelés tőlem – M. F.] teremtőerő megnyilvánulását, melynek a felelősség morális kategóriáját is maga után kell vonnia”.32 De vajon az embrió megjelenéséhez vezető teremtőerő kizárólag női jellegű volna, amint azt ez a szövegrész sugallni látszik?

Végül is az abortusz elleni „legkeményebb” érve a következő: „felelőtlenség elherdálni egy emberi életet (még ha csak potenciális is) úgy, hogy ne rendelkezzünk ezzel összemérhető igazolással”.33 A szerző egyrészt szélsőségesekként utasítja vissza azokat az érveket és ellenérveket, amelyeket ennek kapcsán emlegetni szoktak (például, hogy az abortusz megakadályozza egy esetleges Mozart születését – amivel szemben aztán felhozzák, hogy egy lehetséges Hitlerét is). De milyen más érveket, mint szélsőségeseket lehet felhozni olyankor, amikor a potencialitás jön szóba? Hiszen nemrég éppen ő fűzte hozzá ironikusan Tertullianushoz, hogy ha már előzetes emberölésről beszélünk, hivatkozhatnánk akár az összes többi leszármazott előzetes meggyilkolására is; ami számára akkor értelmetlennek tűnt. Mi tehát az oka az „előzetesség” és a „potencialitás” tárgyalásmódjában megmutatkozó különbségnek, ha egyszer mindkettő a jövő bizonytalanságában van? Ha pedig nem lehet megkülönböztetni őket, vajon nem puszta szofizmák ezek az érvek?

Az utóbb tárgyalt álláspontok újra rámutatnak az abortuszpárti és az abortuszellenes fejtegetések, sőt az alkalmazott etikai beszédmód általános elégtelenségére, ami az általuk elemzett helyzetek problematikusságából, képlékenységéből adódik. A hagyományos filozófiai diskurzussal szemben, melynek általánosító jellegénél fogva sikerül felvázolnia a zsákutcából való kilépés egyfajta lehetőségét, az alkalmazott etika számára (és ennek az abortusz paradigmatikus példája lehetne) a veszélyt éppen az általánosítás kísértése jelenti, amennyiben a konkrét esetek magukon hordozzák azoknak a kontextusoknak a lenyomatait, amelyekből kiragadták őket, sokszor akadályozván is egymással történő összehasonlításukat. Másrészt, hogy mégse zuhanjunk bele holmi radikális, békülékeny partikularizmusba, igyekeznünk kell megkeresni az univerzalizálás ama szigeteit, melyek még egy posztmodern társadalomban is elfogadhatóak, és a dialógus vagy éppen a vita minimális alapját szolgáltathatják. Az abortusz etikájának az emberi jogokkal létrehozott ilyesfajta szövetsége a mérsékelt álláspontok felé közelíthet – melyeknek a hare-i preskriptivista univerzalizmustól J. J. Thomas feminizmusáig terjedő skálája, mint arra rámutattunk, meglehetősen tág – a nő jogainak a gyermekéivel való összeegyeztetésére törekedve.34

A vizsgált szövegek és azok szerzői példázzák emellett az abortusszal kapcsolatos feminista állásfoglalások és ezen belül a liberális álláspont összetettségét is. Igazoltuk itt ugyanakkor, hogy az abortusz etikája alkalmazott etika, hogy politikai természetű, valamint olyan, amin belül a feminista szempontok megkerülhetetlenek. Állhatnak végül ez utóbbiak néha közelebb a gondoskodás etikájához, máskor a liberális szemlélethez, egyes esetekben kiegészítve egymást, máskor pedig árnyaltan ellentmondva egymásnak.

Rigán Lóránd fordítása

 

JEGYZETEK

1. Paul Ricoeur: L’universel et l’historique. Magazine Littéraire 2000. 390. 38.

2. James E. White: Introduction. In: Contemporary Moral Problems. (Ed. uő) West Publishing Company, Saint Paul, 1993. 88–89.

3. A Cristina Ştefan által javasolt összetettebb meghatározás szerint: „Az abortusz a terhesség olyan megszakítása, melynek során a magzatot a méhüregből azelőtt távolítják el, hogy a terhesség kilenc hónapja alatt kifejlődött, illetve normálisan megszületett volna.” Lexicon feminist. (Ed. Otilia Dragomir–Mihaela Miroiu) Editura Polirom, Iaşi, 2002. 41.

4. Mihaela Miroiu: Gîndul umbrei. Abordări feministe în filosofia contemporană. Alternative, Bucureşti, 1995. Uő: Societatea retro. Editura Trei, Bucureşti, 1999.

5. Mihaela Miroiu: Convenio. Despre natură, femei şi morală. Alternative, Bucureşti, 1996. 87.

6. Dan Oprescu: Filosofia avortului sau Cîteva consideraţiuni asupra anumitor probleme foarte delicate. In: Filosofia avortului şi alte încercări. Editura Trei, Bucureşti, 1997. 122–123.

7. James E. White: i. m. 86–87.

8. Tertullianus: Apologeticum. IX 7–8. Idézi Dan Oprescu: i. m. 48.

9. Uo. 103–115.

10. Uo. 114.

11. John T. Noonan Jr.: An Almost Absolute Value in History. In: James T. White (ed.): i. m. 101

12. Maggie Humm: Abortion. In: The Dictionary of Feminist Theory. Prentice Hall–Harvester Wheatsheaf, New York, 1995. 2.

13. Ezt Angela Kennedy–Mary Krane: Feminism and Abortion. History Today 1999. 8. 34–35. cikke is igazolja.

14. Uo. 34.

15. The Supreme Court: Excerpts from Roe v. Wade (1973). In: James E. White (ed.): i. m. 91.

16. Ronald Dworkin: Feminism and Abortion. New York Review of Books 1993. 11. 27–29. Idézi Dan Oprescu: i. m. 120.

17. The Supreme Court: Excerpts from Roe v. Wade (1973). In: James E. White (ed.): i. m. 93

18. Robin West:  Taking Freedom Seriously. Harvard Law Review 1990. 1. 84-85.

19. Catherine MacKinnont idézi Dan Oprescu: i. m. 119.

20. Judith Jarvis Thomas: O pledoarie pentru avort. In: Etica aplicată. (Ed. Adrian Miroiu) Editura Alternative, Bucureşti, 1995. 26–45.

21. Uo. 29–43.

22. Nancy Hartsock: Money, Sex and Power. Longman, New York, 1983. 232. Idézi Joey Sprague–Margaret Greer: Standpoints and the Discourse on Abortion. The Reproductive Debate. Women & Politics 1998. 3. 49–80.

23. Uo. 72–74.

24. R. M. Hare: Avortul şi regula de aur. In: Adrian Miroiu (ed.): i. m. 46–67.

25. Mary Anne Warren: Abortion. In: A Companion to Feminist Philosophy. (Ed. Alison Jaggar–Iris Marion Young) Blackwell Publishers, Oxford, 1998. 303.

26. Uo. 303–304.

27. Uo. 305–312.

28. Carol C. Gould: Private Rights and Public Virtues. Women, the Family, and Democracy. In: Beyond Domination. New Perspectives on Women and Philosophy. (Ed. uő) Rowman and Littlefield Publishers, New Jersey, 1984. 13–15.

29. Joanne Timpson: Abortion: the antithesis of womanhood? Journal of Advanced Nursing 1996. 23. 776–785.

30. Uo. 781.

31. Dan Oprescu: i. m. 116–118.

32. Uo. 121.

33. Uo. 127.

34. Lásd ennek kapcsán bővebben Mihaela Frunză: Abortion. In-between Human Rights and Applied Ethics. The Activist. Bulletin of the CEU Human Rights Students’ Initiative 2002. 2. 3.

*A csúszós lejtő szofizmája (más néven a dominóhatás-érv) klasszikus leírása szerint abban áll, hogy jogtalanul feltételezzük: valamely esemény további események olyan láncolatát indítja el, amely megállíthatatlanul vezet egy nem kívánatos végkimenetelhez, és ebből arra következtetünk, hogy az első eseményt mindenképpen el kell kerülni, mert ha egyszer ráléptünk a csúszós lejtőre, nem lesz többé megállás; ha nem akarjuk a lejtő alján végezni, nem szabad megtennünk a legelső lépést. Sematikus formában: ha A, akkor B. Ha B, akkor C. Ha C akkor D. Csakhogy D mindenképpen elkerülendő. Következésképpen A mindenképpen elkerülendő. Az ilyen érvelést általában véve azért tekintik hibásnak, mert meglehetősen ritkán fordul elő, hogy valamilyen esemény okok és okozatok olyan láncolatát indítsa el, ahol az első ok elkerülhetetlenül, szükségszerűen vezet végső okozathoz – ami jelen esetben nem a fogamzás és a születés közötti összefüggésre, hanem a terhesség megengedhető megszakításának elrelativizálására vonatkozik. (Ford. megj.)

**A fajizmus (speciism) szót a „rasszizmus” és a „szexizmus” mintájára képezték, és azt a magatartást jelölik vele, mely a saját biológiai fajhoz nem tartozó lények érdekeinek figyelembevételét elutasítja, vagy kisebb morális súlyt tulajdonít ezeknek. (Ford. megj.)