Május 2007
Etűdök etikára


  Bevezető
  

  A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)
  Kenéz Ferenc

  Szakmai kompetencia és etika
  Ungvári Zrínyi Imre

  Darwini etika a 20. században
  Szántó Veronika

  A fejlődés etikájáról
  Boda Zsolt

  Felelősség és döntés
  Zsolnai László

  Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek)
  Muszka Sándor

  A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai
  Gheorghe Popa

  Az abortusz etikája
  Mihaela Frunză

  A számítógép közvetítette kommunikáció etikája
  Mester Béla

  Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok
  Fekete László

  Séta nosztalgiában
  Bögözi Kádár János

  Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek)
  Fülöp Orsolya


Toll
  Bretter György sírjánál
  Angi István

  Akinek régi korokból súgnak
  Csapody Miklós


História
  Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről
  Kiss András


Világablak
  A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés
  Balog Adalbert


Mű és világa
  A vágy rítusai
  Bíró Béla


Közelkép
  Lehet-e az etika „alkalmazott”?
  Veress Károly

  Egy illúzió múltja
  Sárkány Péter


Téka
  „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó)
  Bogdán László

  A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)
  Bucur Tünde Csilla

  Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium)
  Bakk Ágnes

  Lélek-létlehetőségek
  Király V. István

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A demokratikus stabilitás kellékei
  Ferencz Enikő

  Ember az édenen innen és túl
  Veress Boglárka



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Ungvári Zrínyi Imre

Szakmai kompetencia és etika

 

Kétségtelen, hogy modern társadalmunk haladásában döntő jelentőségű a munkamegosztás, a szakosodás, a különféle társadalmi szükségletekhez idomított életmódbeli és szakmai tapasztalatok szinte végtelenül gazdag felhalmozódása. Napjainkban azonban a társadalmilag felhalmozódott specializált tudás jelentőségének növekedésével egy időben egyre inkább növekszik e tudás integrálásának, a köznapi világ közérthetőségének, az értelemből való általános részesedésnek az igénye. Hasonló igény mutatkozik az erkölcsi kérdésekben való eligazodásra és a minimális egyetértés kialakítására. Ennek ellenére a közös társadalomtörténet, valamint a „szakosodott cselekvések értelmét” hordozó tudáskészletek különféle „szubtörténeteinek” eltérései miatt gyakran diszkrepanciát tapasztalhatunk a közös nyelv és a laikus számára érthetetlen „szakzsargonok” és „szakmai szempontok” között. Ez a jelenség felveti az emberek közötti viszonyok szakmai, intézményes közvetítettségének, nem utolsósorban pedig annak a kérdését, hogy mennyire képes a társadalom az említett funkcionális széttagoltság transzcendálására, a sajátos társadalmi alrendszerek viszonyaiba illeszkedő életformák, egzisztenciális és szakmai-kulturális kötődések erkölcsi integrálására.

Felmerül tehát a kérdés: van-e az embereknek saját egzisztenciális kötődéseikből adódó, ám azon mégiscsak túlmutató közösségi, erkölcsi felelősségük? Másképpen fogalmazva: ki az illetékes az erkölcsi kérdések eldöntésében? Mire vonatkoznak és kinek a szempontjait tükrözik a szakorientált vagy közismertebb nevükön „alkalmazott etikák”? Végső soron kiknek kell foglalkozniuk a szaketikai problémákkal? Az általános etika felől közelítő filozófusnak, az emberi-közösségi viszonyok minimálfeltételeit biztosító jogi szakembereknek vagy a szabályozandó terület szakembereinek? Ki képviseli itt a leghitelesebben az érintettek érdekeit, avagy a közérdeket?

Bár némiképpen általánosan elfogadottá vált „alkalmazott etikáról” beszélni, a megnevezés ebben a formában félrevezető, mert azt sugallja, hogy erre a területre az általános etika felől közelítő filozófusnak vagy erkölcsteológusnak valamiféle feladatkijelölő vagy felügyeleti előjoga lenne, aki akár az érintett szakterületek (pl. orvostudomány, mikrobiológia, ökológia, közgazdaság, közigazgatás, média stb.) szakembereinek szakmai-erkölcsi tapasztalata nélkül, esetleg azok ellenében is hitelesen képviselheti az „alkalmazandó” általános etika álláspontját. Ehelyett valójában arról van szó, hogy minden etikai kérdésfelvetés esetében tudatában kell lennünk: az egyes elméleti álláspontok és erkölcsi attitűdök a konkrét társadalomhoz, meghatározott korhoz kötöttek, beilleszkednek a korszak társadalmi, tudományos, vallási kultúrájába, illetve elválaszthatatlanul összeforrnak az egyének élettapasztalatával. A szabályozandó szakterületek, habár az általános etikai követelmények hatálya alá tartoznak, a kereteik között felmerülő különleges erkölcsi problémák megoldása során sajátos fejezetekkel, jellegzetes erkölcsi tapasztalatokkal egészítik ki az általános etika követelményeit. Ily módon tehát ágazati etikákkal vagy még inkább etikai ágazatokkal van dolgunk, amikben döntő jelentőségű azoknak az egzisztenciális és erkölcsi tapasztalatoknak az ismerete, melyekre közvetlenül csakis az illető szakterületek viszonyai között élő és azok mindennapi döntéseinek gondját hordozó emberek tehetnek szert. A társadalmi tudás különféle szakmai szempontok szerinti integrációi jogosan tartanak igényt a saját normáik általános elfogadtatására, és eközben nem csupán felhalmozódott szaktudásukra, gyakorlati hatékonyságukra, hanem társadalmilag integrált tapasztalataik történelmi intézményképző jelenlétére és a sajátos egzisztenciális helyzeteikhez belsőleg illeszkedő erkölcsi tapasztalataik érvényességére is hivatkozhatnak.

Másfelől azonban az említett szakterületek önállóságát és saját belső mércéik jogosságát elismerve sem téveszthetjük szem elől, hogy szolgáltatásaik az egész társadalomnak szólnak, és a szakmai-etikai követelmények éppen az emberek egyéni, illetve társadalmi érdekeinek érvényesülését szolgálják. Következésképpen a filozófiai, általános etikai háttér és alapállás se nem elegendő, se nem nélkülözhető a felmerülő problémák megoldásában, illetve a velük kapcsolatos lelkiismereti kérdések feldolgozásában. A filozófus nem igényelheti magának azt az előjogot, hogy előképzettsége révén az erkölcs elméletén túl az erkölcs gyakorlatának is kiemelt ismerője, szakembere legyen, akinek erkölcsi tapasztalata értékesebb embertársai tapasztalatánál, ugyanis az erkölcsi tapasztalat minden ember esetében egyedi, az egyéni élettörténet része, illetve az egyéni kiválóság kifejeződése.

Az erkölcsös cselekvés kompetenciája és felelőssége minden egészségesen szocializálódott embert megillet. Emellett az egyes szakmák, hivatások keretében szocializálódott emberek szakmai felkészültsége normális körülmények között a szakmai erkölcsi mércék értelmezésének és kijelölésének kompetenciáját is tartalmazza. Ebből a szempontból jogos elvárás, hogy elsősorban éppen az illető szakmák képviselői vegyenek részt a szakmai erkölcsi követelmények, deontológiai szabályok és mércék kidolgozásában, ugyanis, mint Arisztotelész írja, „mindenki azokat a dolgokat ítéli meg helyesen, amelyeket ismer, és ezeknek jó elbírálója; tehát az egyes kérdésekben a szakember, egyetemlegesen pedig az általános műveltségű ember ítél helyesen” (Nikomakhoszi Etika, 1095a). Mindazonáltal, amint ugyancsak az emített gondolatból következik, az értelmezés szintjén általános hivatáserkölcsi, szaketikai kérdésekkel kapcsolatos tapasztalatok a szakmán kívüliek (az érintettek, a szolgáltatásokat igénybe vevők) számára is hozzáférhetővé tehetők, s ez a szakmabelieknek is elemi érdeke. Így az etikai szakágazatok valódi interdiszciplináris területekként értelmezhetők, amelyek eredményes művelésének egyaránt elengedhetetlen előfeltétele mind az illető szakterület, mind pedig az erkölcsfilozófia alapos ismerete, beleértve a társadalmi erkölcsiségnek és a jogi szabályozásnak az emített szférákban hatályos követelményeit is.

Tehát ha feltételezzük, hogy az etikai ágazatok problémakomplexumai koherens módon illeszkednek mind a tárgy (a társadalmi gyakorlatok alrendszereinek erkölcsi problémái), mind pedig a diszciplína (az etikai módszertan) követelményeihez, a kutatónak, akárcsak a követelmények megfogalmazójának és felügyelőjének, kielégítő előzetes jártassággal kell rendelkeznie mindkét területen; mi több, jó tudnia azt is, hogy a szóban forgó területek milyen társadalmi igények szerint artikulálódnak, és milyen kapcsolatban állnak egymással. Erre a szemléletre természetesen a leginkább egy olyan gondolkodásmód képes, amely már önmagában is az öszefüggések és kölcsönhatások feltárására irányul, mint amilyen a filozófia vagy pedig az egzisztenciális tapasztalatok olyan szakmailag koherens totalizációi, amelyek a jelenségeket az egyazon hivatás jegyében leélt élet folyamatosan alakuló elvárásho-rizontjában és tapasztalatrendszerében gondolják el.

A különböző erkölcsi problémacsoportokat az említett tapasztalatok vagy másképpen szólva a társadalmi alapviszonyok szerint felépülő alrendszerek összefüggéseiben értelmezve jól körvonalazható néhány sajátos etikai szféra, mint például a természeti környezethez és az élővilághoz fűződő viszonyok etikai kérdései (ökoetika), a gazdasági tevékenység során kialakított viszonyok erkölcsi-etikai kérdései (gazdaságetika), a közhivatalok tevékenysége során kialakuló viszonyok erkölcsi kérdései (közszolgálati etika), az orvosi ellátás és az orvosbiológiai technikák alkalmazása során kialakuló viszonyok erkölcsi kérdései (bioetika), valamint számos más, többé-kevésbé önálló etikai terület, például a média vagy az infokommunikáció etikája. Az említett tárgykörök önállósága csakis viszonylagos lehet, ugyanis e területek sok esetben egymásra támaszkodnak, azaz kölcsönösen befolyásolják egymást, illetve erkölcsi-etikai problémáik éppen az említett szférák működésmódjának az általános társadalmi elvárásokkal való összevetésével értelmezhetők.

A Korunk jelenlegi száma éppen az említett területek problémáit elemző tanulmányokra, illetve az azokkal kapcsolatos szaketikák kérdéseire kívánja felhívni a szakmabeliek és az érintettek figyelmét. Összeállításában igyekszik minél több szakterület és etikai szakágazat képviselőjét megszólaltatni. A szerzők zöme alapképzettségét tekintve filozófus, de találunk közöttük orvost, biológust, közgazdászt és valódi kettős képzettségű szakembert is, miközben az írások kérdésfelvetése minden esetben a tárgy természetének megfelelően interdiszciplináris. Különösen fontosnak tartottuk, hogy az egyes szerzők olyan kérdésekben, ahol erről egyáltalán szó lehet, különböző elméleti-filozófiai és világnézeti álláspontokat képviseljenek, ezzel egyszersmind azt is hangsúlyozva, hogy az erkölcsi megítélés nem egy meghatározott elméleti meggyőződés vagy eleve adott világnézeti álláspont függvénye, hanem a különböző erkölcsi-világnézeti meggyőződések egyaránt alkalmasak koherens erkölcsi álláspontok kialakítására.

Az etikai szemléletmódnak az egyes szakterületek jellegzetességeihez alkalmazkodó rugalmasságát jól szemlélteti a legtágabb körűen értelmezett és ezért az embernek a természethez fűződő viszonyaira is kiterjeszthető etikai szemléletnek, az etika evolúciós szemléletének kritikai bemutatása. Szántó Veronika Darwini etika című írása úgy érvel az adaptív evolúciós szempont relatív etikai létjogosultsága mellett, hogy eközben fontos argumentumokat szolgáltat két közkeletű vélekedés, az evolúció puszta tagadása és az adaptációs sikeresség etikai rangra emelése ellen. Egyszóval leszámol az etika túlságosan szűk értelmezéséhez kötődő előítéletekkel, és eközben fogékonnyá teszi gondolkodásunkat az emberi és a természeti környezet interpretációs és egzisztenciális egymásrautaltságának erkölcsi je-lentősége iránt. Az ember és a természeti környezet viszonyát más, konkrétabb perspektívából az úgynevezett ökológiai mutatók („ökológiai lábnyom”, fajsűrűség, biodiverzitás, a génmódosított fajták elterjedtsége) és az emberi népesség növekedési arányainak viszonyában szemléli Balog Adalbert A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés című tanulmánya, amely a maga nemében inkább figyelemfelkeltő, problematizáló, mintsem szűkebb értelemben vett elmélettörténeti vagy normatív ökoetikai mű.

A környezeti válság emberi felelőssége és a környezettudatosság követelményének felvetése, bár az ökológia keretében fogalmazódik meg, mégsem csupán biológiai, természettudományi kérdésre összpontosít, hanem mindenekelőtt a különböző fajok és populációk együttélési esélyeire s ennek keretében az emberi aktivitásra, a természeti folyamatokba való beavatkozás alapkérdéseire. Az ember részéről e tevékenységek végső motivációs tényezői között fontos szerepet játszik a gazdasági-üzleti tevékenység, illetve az annak értelmet adó értékek és célok értelmezése. Éppen ezekre a kérdésekre keres választ Boda Zsolt A fejlődés etikájáról című írása, amelynek legfontosabb törekvése az alapvető gazdasági stratégiákat meghatározó eszmék előfeltevéseinek kritikája. A tanulmány következtetése szerint, ha a fejlődést a természet, az emberi élet gazdagsága, a társadalom vagy akár az emberiség egészének érdekei szempontjából nézzük, semmiképpen sem azonosíthatjuk azt a puszta gazdasági növekedéssel, hanem össze kell kapcsolnunk olyan, sokkalta komplexebb problémákkal, mint a szabadság, az élet minősége, az emberi képességek kiteljesedése vagy a gazdasági növekedés hajszolásának planetáris következményei. A pusztán gazdasági kérdések ily módon elválaszthatatlanok lesznek az emberi racionalitás és a felelősségvállalás problémáitól. Amint a fejlődés sem kezelhető pusztán gazdasági kérdésként, éppúgy a gazdasági, társadalmi, politikai és emberi döntések sem értelmezhetők az említett társadalmi alrendszerek szűk értelemben megfogalmazott racionalitásfogalmának a mércéjével, hanem amint arra Zsolnai László, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora és az egyetem keretében működő Gazdaságetikai Központ vezetője rámutat, el kell fogadnunk azok soktényezős, komplex jellegét, és eleget kell tennünk az elválaszthatatlanul hozzájuk tapadó erkölcsi felelősség követelményeinek.

Az ökológiai megfontolásokban és a felelős gazdasági döntésekben tetten érhető erkölcsi felelősségvállalás az azonnali és távlati következményeket egymásra vetítve mérlegeli; megfontolásaiban számos egyéb szempont mellett különös súllyal esik latba az egészség és az emberi élet védelme. Mint közismert, ezeket a szempontokat a 20. század nagy humanistája és egyik kiemelkedő etikusa, Albert Schweitzer nemcsak egész élettevékenységének gyakorlati elvévé, hanem elméleti munkásságának és ezen belül etikai felfogásának is alapelvévé tette. Az ágazati etikai problémák általánosan ismert és nagy múltra visszatekintő területe az orvosi etika és azon belül is a gondozás és gondoskodás problémája, illetve a gondjainkra bízott élettel való törődés felelőssége. Ezt a problémakört két, különösen érdekes tanulmány vizsgálja, egyrészt a gyermekonkológiai orvosi praxis tapasztalataira támaszkodva dr. Georghe Popa A diagnózis közlésének etikai vonatkozásai életet veszélyeztető betegségekben szenvedőknél, másrészt Mihaela Frunză Az abortusz etikája című írása. Mindkét gondolatmenet alapvető attitűdje az érintettek iránti maximális felelősség és az egyén (aki nem csupán páciens) autonómiájának, méltóságának a tiszteletben tartása, amire nemcsak az erkölcsi meggyőződés készteti a szerzőket, hanem a tárgykör szakirodalmának és mára már viszonylag széles körű jogi szabályozottságának az ismerete is. Az első esetben kiemelten az orvos és beteg kapcsolatáról, a bizalom, az együttműködés és a beteg életminőségét javító (a szenvedést enyhítő), palliatív jellegű gondozás elfogadtatásáról van szó, ami egyszerre orvosi, morális és kommunikációs probléma. A szerző a szakmailag, morálisan és törvényesen korrekt, emberséges eljárás követelményeinek a megfogalmazásához kénytelen elvégezni a korábban elfogadott paternalista álláspont kritikáját is. A másik esetben, Az abortusz etikája című tanulmányban figyelemreméltó a probléma összetettségének elismerése, a különböző aspektusok alapos feltérképezése és nem utolsósorban az is, hogy a szerzőnő következetesen ellenáll a leegyszerűsítő szemléletnek, és ezzel újra megerősíti a felelős döntéshozatal feloldhatatlan összetettségének gondolatát.

A legtöbb eddig említett kérdésfelvetés erkölcsi problémáinak különös összetettsége és aktualitása nagymértékben abból származik, hogy a technikai fejlődés olyan új lehetőségeket biztosít az ember számára, amelyek birtokában döntéseinek következményei minden korábbi időszakénál szélesebb körűekké és mélyebbre hatókká váltak. Sokan éppen ezzel magyarázzák az ágazati (alkalmazott) etikáknak az 1970-es évek folyamán történt megjelenését. A műszaki újítások következményei jelentős szerepet játszanak Mester Béla és Fekete László infokommunikációs etikai kérdéseket tárgyaló tanulmányainak problémavilágában is. Mester Béla írása, A számítógép közvetítette kommunikáció etikája  a számítógép mint médium által meghatározott emberi gondolkodás és cselekvés szabályszerűségeinek újjászerveződését vizsgálja. A terület szakemberei abból indultak ki, hogy a számítógépes tevékenység olyannyira átitatja, megváltoztatja az egész társadalom életét, hogy elkerülhetetlenül újra kell majd gondolni olyan alapvető fogalmakat, mint a munka, a pénz, az oktatás vagy a tisztességes választás. Enélkül ugyanis szerintük fogalmi vákuum alakul ki a régi elméletek és az új társadalmi praxis között, amelyben a régi etikai elméletek alkalmazása nem segít eligazodni. A különböző szerzők leginkább abban látják ezt a radikális változást, hogy a cselekvés föloldódik a kommunikációban, illetve összefolyik azzal.

Fekete László frappáns című írásának, a Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok tanulmánynak a kiindulópontját éppen a Mester Béla által leírt problémakomplexum következményei képezik. Fekete László már nyilvánvaló tényként jelenti ki, hogy a hálózati gazdaság két legértékesebb árucikke a tudás és az információ. Ezzel egyszersmind benne is vagyunk nem csupán az alapfogalmak átértelmezésének kényszerhelyzetében, például hogy közjavak vagy magánjavak-e, hanem ezzel együtt a tulajdonosi jogokat kiterjesztő és a felhasználói jogokat szűkítő törvényekkel együtt járó társadalmi, sőt világszintű bonyodalmak kellős közepében. Ellentmondások sora adódik abból, hogy a tudás és az információ mégsem illeszkedik be a hagyományos közgazdasági paradigmába, éppen ezért a tudás és az információ mint piaci jószág alapvetően a szerzői jog rendszerétől és a magántulajdonosok jogigényének kikényszeríthetőségétől függ.

Az ellentmondások azt bizonyítják, hogy a globális hálózati kommunikáció fejlődésével nem járt együtt új gazdasági paradigma kialakulása, és annak hiánya piaci kudarcokhoz, jóléti veszteségekhez és méltánytalan társadalmi helyzetek kialakulásához vezetett. Közismert, hogy éppen az ellentmondásos helyzet eltérő morális szempontok szerinti megítélésével, illetve az arra adott egyéni reakciókkal magyarázható számos, az internethasználat gyakorlatából ismert, morálisan kifogásolható jelenség, mint például az adatbázisokba, sőt személyi adatállományokba való illetéktelen behatolás, a szerzői jogok semmibevétele, a megszerzett információs és médiatermékek széles körű továbbadása, amelyek olykor morális elvekre hivatkozó tiltakozásként értelmezik magukat.

Az itt közreadott tanulmányok, bár az ágazati erkölcstanok általános szféráján belül csak néhány problémakörrel foglalkoznak, szerzőik érdeklődési körének és álláspontjának felmutatásával előrelépést jelentenek a különböző erkölcsi kérdések és kompetenciák közérdekű vitákban való megjelenítése és érvelő kommunikáció révén való egyeztetése felé. Az említett viták létét az etikai szakágazatok konszolidálódása, az általános etikai kérdésfelvetések megújítása és a köznapi erkölcsi gondolkodás problémaérzékenységének a növelése szempontjából egyaránt fontosnak tartjuk.