Május 2007 Etűdök etikára |
Bevezető A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek) Kenéz Ferenc Szakmai kompetencia és etika Ungvári Zrínyi Imre Darwini etika a 20. században Szántó Veronika A fejlődés etikájáról Boda Zsolt Felelősség és döntés Zsolnai László Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek) Muszka Sándor A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai Gheorghe Popa Az abortusz etikája Mihaela Frunză A számítógép közvetítette kommunikáció etikája Mester Béla Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok Fekete László Séta nosztalgiában Bögözi Kádár János Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek) Fülöp Orsolya Toll Bretter György sírjánál Angi István Akinek régi korokból súgnak Csapody Miklós História Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről Kiss András Világablak A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés Balog Adalbert Mű és világa A vágy rítusai Bíró Béla Közelkép Lehet-e az etika „alkalmazott”? Veress Károly Egy illúzió múltja Sárkány Péter Téka „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó) Bogdán László A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium) Bucur Tünde Csilla Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium) Bakk Ágnes Lélek-létlehetőségek Király V. István A Korunk könyvajánlata Talló A demokratikus stabilitás kellékei Ferencz Enikő Ember az édenen innen és túl Veress Boglárka Abstracts Számunk szerzői | Kenéz Ferenc A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek) A fogadás kacsazsírja A bizottság, ha kiszemelne, bizony-bizony igen meglepne, félrenyelnék, hogy tán félrenyaltam, hisz az igazi holdat rég elnyaraltam, meg hogy a lépték, és a mérték, kiét nem adták, kiét nem kérték, és hát ki kinek lop abból a másból, hogy lett hívő a sok hitetlen Tamásból, kik az ostyaosztásra felszenteltettek, bírják bizalmát a trendnek, s most kinyilvánítják komoly pofával, már megbeszélték minden kofával, súlyodat, mint a kacsazsírt, üdén kimérték, fénylett orcájuk és cuppogott a mérték, hogy lám-lám, barátom, végre, végre, idecuppantál te is, idejébe’, mielőtt elropogtatnánk jó pirítós kenyerünkön, érezd, barátom, itt hordtunk a tenyerünkön. Szinte visszhang
Fáj, hogy nem éltem bűntelen, és átal mentem sok-sok ajtón, átmentem tán túl sok ajtón, s túl sokáig álltam fényben. S kértem mégis újabb ajtót, újabb ajtót, újabb fényben, nem híren, és nem kenyéren, ajtón éltem, ajtón s fényen. A sorvégi pont
A fiatal költők csak óhajtó mondatokat írnak. Bármiről beszéljenek is, az mind csupa-csupa óhajtás. A sorvégi pont, az is csupán egy végsőkig lecsupaszított formája az óhajtásuknak. Ezért olyan tökéletes a világuk. Az óhajtást nem lehet elvéteni, és hát tulajdonképpen nem lehet elméretezni sem. Voltam, voltam fiatal költő. Ismerem ezt az érzést. Madártérkép s glória
Az újszülöttnek minden kijár, mi fénybe szólít, de nem örökre. Addig jár minden, csak addig jár, míg el nem indul kinek-kinek a kicsi malma, kinek-kinek kis borsszem-ökre. Attól kezdve a menny leáll, hiány termelődik majd és többlet, méricskélnek az akadémiák, ki vásott el, s ki az, ki több lett, de addig kijár, mindnek kijár, mit csak te adhatsz, nem a haza s nem az akadémia: minden újszülöttnek kijár a madártérkép s a glória. A világ írófüzete
Oldásban, kötésben, kifakulásban, elfeketedésben, torok-szorításban, haranggá-válásban, fellegek tornyában, gyalogúttá letten, egyes-egyedülben, ketten, mind a ketten, a rozsdában s a rozsban, a húsban és a holdban, ú a hosszú útban, é a kéklő égben, vonatút ú-jában hazatelepülten, egecskék gé-jében visszapenderülten, öntettem betűbe, üttettem viaszba, minden, mi volt eddig: ablakon kiszórva – látsszam átderengve, már-már észrevétlen, vízjelként a világ írófüzetében. |