Május 2007
Etűdök etikára


  Bevezető
  

  A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)
  Kenéz Ferenc

  Szakmai kompetencia és etika
  Ungvári Zrínyi Imre

  Darwini etika a 20. században
  Szántó Veronika

  A fejlődés etikájáról
  Boda Zsolt

  Felelősség és döntés
  Zsolnai László

  Ha nem jövök; Így múlt a nyár el; Így nyúlunk mind ki (versek)
  Muszka Sándor

  A diagnózis közlésének erkölcsi vonatkozásai
  Gheorghe Popa

  Az abortusz etikája
  Mihaela Frunză

  A számítógép közvetítette kommunikáció etikája
  Mester Béla

  Termékeny közlegelők – zárt magánbirtokok
  Fekete László

  Séta nosztalgiában
  Bögözi Kádár János

  Vonatállomás; Felébredek; Alkohol; ... (Generátor – versek)
  Fülöp Orsolya


Toll
  Bretter György sírjánál
  Angi István

  Akinek régi korokból súgnak
  Csapody Miklós


História
  Parádi Ferenc felvételei a Házsongárdi temető, Baca, Dés, Körösfő és Szék síremlékeiről
  Kiss András


Világablak
  A környezettudatosság mint erkölcsi kérdés
  Balog Adalbert


Mű és világa
  A vágy rítusai
  Bíró Béla


Közelkép
  Lehet-e az etika „alkalmazott”?
  Veress Károly

  Egy illúzió múltja
  Sárkány Péter


Téka
  „Magammal viszem a végtelent is és a dallamot” (Átfogó)
  Bogdán László

  A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium)
  Bucur Tünde Csilla

  Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium)
  Bakk Ágnes

  Lélek-létlehetőségek
  Király V. István

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A demokratikus stabilitás kellékei
  Ferencz Enikő

  Ember az édenen innen és túl
  Veress Boglárka



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Kenéz Ferenc

A fogadás kacsazsírja; Szinte visszhang; ...(versek)

A fogadás kacsazsírja

 

A bizottság, ha kiszemelne,

bizony-bizony igen meglepne,

félrenyelnék, hogy tán félrenyaltam,

hisz az igazi holdat rég elnyaraltam,

meg hogy a lépték, és a mérték,

kiét nem adták, kiét nem kérték,

és hát ki kinek lop abból a másból,

hogy lett hívő a sok hitetlen Tamásból,

kik az ostyaosztásra felszenteltettek,

bírják bizalmát a trendnek,

s most kinyilvánítják komoly pofával,

már megbeszélték minden kofával,

súlyodat, mint a kacsazsírt, üdén kimérték,

fénylett orcájuk és cuppogott a mérték,

hogy lám-lám, barátom, végre, végre,

idecuppantál te is, idejébe’,

mielőtt  elropogtatnánk jó

pirítós kenyerünkön, érezd, barátom,

itt hordtunk a tenyerünkön.

 

 

Szinte visszhang

 

Fáj, hogy nem éltem bűntelen,

és átal mentem sok-sok ajtón,

átmentem tán túl sok ajtón,

s túl sokáig álltam fényben.

S kértem mégis újabb ajtót,

újabb ajtót, újabb fényben,

nem híren, és nem kenyéren,

ajtón éltem, ajtón s fényen.

 

 

A sorvégi pont

 

A fiatal költők csak

óhajtó mondatokat írnak.

Bármiről beszéljenek is,

az mind csupa-csupa óhajtás.

A sorvégi pont,

az is csupán egy végsőkig lecsupaszított

formája az óhajtásuknak.

Ezért olyan tökéletes a világuk.

Az óhajtást nem lehet elvéteni,

és hát tulajdonképpen nem

lehet elméretezni  sem.

Voltam, voltam fiatal költő.

Ismerem ezt az érzést.

 

 

Madártérkép s glória

 

Az újszülöttnek minden kijár,

mi fénybe szólít, de nem örökre.

Addig jár minden, csak addig jár,

míg el nem indul kinek-kinek

a kicsi malma, kinek-kinek

kis borsszem-ökre.

Attól kezdve a menny leáll,

hiány termelődik majd és többlet,

méricskélnek  az akadémiák,

ki vásott el, s ki az, ki több lett,

de addig kijár, mindnek kijár,

mit csak te adhatsz,  nem a haza

s nem az akadémia:

minden  újszülöttnek  kijár

a madártérkép s a glória.

 

 

A világ írófüzete

 

Oldásban, kötésben,

kifakulásban, elfeketedésben,

torok-szorításban, haranggá-válásban,

fellegek tornyában, gyalogúttá letten,

egyes-egyedülben, ketten, mind a ketten,

a rozsdában s a rozsban,

a húsban és a holdban,

ú a hosszú útban,

é a kéklő égben,

vonatút ú-jában hazatelepülten,

egecskék -jében visszapenderülten,

öntettem betűbe, üttettem viaszba,

minden, mi volt eddig:

ablakon kiszórva –    

látsszam átderengve,

már-már észrevétlen,

vízjelként a világ

írófüzetében.