Március 2007
Női szerepek


  Eurüdiké a veremben; Orpheusz viszontlátja Eurüdikét (versek)
  Boda Edit

  A nemek közti különbség: biológiai vagy szociálisan tanult?
  Ferenczi Enikő

  A Nyugat nőiesedése
  Aurel Codoban

  A másik és a másság a feminista diskurzusban
  Hübel Szilvia

  Női társadalmi szerepek a kommunista propagandában
  Györffy Gábor

  Nemem méltóságát a teremtőtől kaptam...
  Petrőczi Éva

  Arcunkat...; Ámde a látás; Egy mondat a Peer Gyntből; A tükörtojás-tekintetű zongorista…(versek)
  Petrőczi Éva

  A veszélyesen gyenge nő
  Zamfir Korinna

  Nemi különbségek a kommunikációban
  Becky Michele Mulvaney

  Faldal; Falakon túl; A falfehér most meghalad; Fal megint (Generátor – versek)
  Szalma Réka

  Hidegháborús média Dublinban (Európai Napló)
  Balázs Imre József


Toll
  Anyaként aggódni és alkotni
  Antal Ildikó

  Segítő részvét
  Csekéné Kolcsár Irén


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái (II)
  Kovács Kiss Gyöngy


Világablak
  Generációk, nők, férfiak
  Fejes Ildikó


Mű és világa
  Feminizmus és feminizmuskritika Elfriede Jelinek drámai szövegeiben
  Kordics Noémi

  A metafizika és az angyalok
  Balon Ruff Zsolt

  Fekete és fehér között
  Musca Szabolcs


Közelkép
  Nőkép egy kommunista nőlapban
  Sütő–Egeressy Zsuzsa


Téka
  Vadászat angolokra
  Bogdán László

  Európai női teológusok évkönyve
  Bereczki Szilvia

  A Kárpát-medence régiói
  Ráduly Zoltán

  „Örülünk a szavakon keresztül a világnak”
  Zsigmond Adél

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Sikeres politikusnék
  Kántor Erzsébet

  Voltaire, vigyázz!
  R. L.

  Felelős kommunikáció
  B. M.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Csekéné Kolcsár Irén

Segítő részvét

 

 – Úgyis letöröm a szárnyaidat – fenyegetőzik a férfi.

– Beledöngöllek az agyagba – rivalizál a nő.

Mindkettőt űzi a halhatatlanság utáni vágy.

Aeneas halad tovább a maga választotta úton, Didót meg elemésztheti a lángoló vágy. Tengert bűvöltem már magam köré, és lassan megépítem a saját szigeteimet. Hogy megérthessem magát az embert.

Lelki sérülésekre érzéketlen, álarcos, kalmár világunkban gyakorta eszembe jut, hogy az irodalom mennyivel eszményibb életet kínál mindnyájunk számára, mint amilyent a valóságban élünk naponta. Ledöntött ideálok és a káosz korszakát éljük, utódaink kérdőjelezik meg azokat az értékeket, amelyekre létünk értelmét alapoztuk. Emlékek sorjáznak, sereglenek a parttalan időben. Az ember keresgéli az igazságait, miközben mindegyre a tévedéseivel találkozik…

Mégis mormolom, mondogatom, bűvölöm magam naponta: „Kapaszkodj, ember, sohasem késő!”

Tanárként „lelkes, jó bolond” voltam. Bár minket jobbára janicsárképzőben idomítottak, a kezem alá kerülő gyermekek sorsa még idejekorán rányitotta a szemem arra, hogy a gyermek nem ellenség, akit le kell győzni, hanem segítőtárs, akivel együtt lehet gondolkodni. Akkor lett sokkal derűsebb az életem – mindenféle buggyant utasítás ellenére –, amikor rájöttem annak az ízére/hasznára, hogy a segítő részvétel az egyedüli elfogadható magatartás az osztályban. Amikor már a jótékony kételkedés kerített naponként hatalmába: „Nem vagy túl türelmetlen? Rá tudsz-e csodálkozni újra meg újra a friss gyermeki csodára? Ellesed-e tudásukból azt, amire építkezhetsz a saját módszereid kialakításában?” Amikor a gyermeki tekintetek ezt sugározták: „Szabad vagy! A tanításban lehetsz önmagad!”

Már tudtam lenni szelíd és jókedvű, Mikulás és bohóc, játékból boltos. De szigorú, munkát és pontosságot megkövetelő tanár. A segítségükkel könnyű volt felismerni, hogy minden gyermek arcán és szemében ott bujkál az emberi sors. Amikor őket biztattam („ne féljetek!”), magamat is bátorítottam a fejszés iszonyat ellen.

Korán jött a női főszerep is: az anyáé: aki mindenki helyett nyugtalankodik, akinek mindenkor annyi erőt és jókedvet kell felmutatnia, amennyi nincs is neki.

Kötőjében a kulcs, ő a család menedzsere, az örök türelmes és megértő. Akinek a Teremtő szívet adott a gondolkodásra. Az anyaság több, mint szeretet. Keményebb kötés. Szolidaritás és vállalás. Az állandóan jelenvaló homályos riadalom, a kétezer év óta kereszt előtt térdeplő mater dolorosa. Mikor is kezdődik az anyaságunk? Amikor legnagyobb testvérként fogjuk a kisebbek kezét (a másik kettő a szoknyádba kapaszkodik), mert három kapu alól is ugatva rohannak felétek a kutyák… S közben te magad is majd összeroskadsz a rémülettől.

Az anyának, aki bölcsességét súlyos leckék árán szerezte meg, és önmagával is el kell hitetnie, hogy a legfőbb jó, amit másokért tehet, az, hogy a saját családjában méltó utódokat próbál nevelni. És jó, ha figyelnek rád, legalább meghallgatnak, meghallják, hogy az életünk kölcsönkapott ajándék, és nem elherdálásra való.

Szerencsés szülő az, aki tudja, hogy testi-lelki kiszolgáltatottságában számíthat azokra, akik a legközelebb állnak hozzá.

Lassan vállunkra telepszik az öregség. Derűs nyugalommal tölt el a bizonyosság, hogy mindennap újra lehet kezdeni, és nem kell megfojtani magunkban az érettük kiáltozó madarat.