Március 2007
Női szerepek


  Eurüdiké a veremben; Orpheusz viszontlátja Eurüdikét (versek)
  Boda Edit

  A nemek közti különbség: biológiai vagy szociálisan tanult?
  Ferenczi Enikő

  A Nyugat nőiesedése
  Aurel Codoban

  A másik és a másság a feminista diskurzusban
  Hübel Szilvia

  Női társadalmi szerepek a kommunista propagandában
  Györffy Gábor

  Nemem méltóságát a teremtőtől kaptam...
  Petrőczi Éva

  Arcunkat...; Ámde a látás; Egy mondat a Peer Gyntből; A tükörtojás-tekintetű zongorista…(versek)
  Petrőczi Éva

  A veszélyesen gyenge nő
  Zamfir Korinna

  Nemi különbségek a kommunikációban
  Becky Michele Mulvaney

  Faldal; Falakon túl; A falfehér most meghalad; Fal megint (Generátor – versek)
  Szalma Réka

  Hidegháborús média Dublinban (Európai Napló)
  Balázs Imre József


Toll
  Anyaként aggódni és alkotni
  Antal Ildikó

  Segítő részvét
  Csekéné Kolcsár Irén


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái (II)
  Kovács Kiss Gyöngy


Világablak
  Generációk, nők, férfiak
  Fejes Ildikó


Mű és világa
  Feminizmus és feminizmuskritika Elfriede Jelinek drámai szövegeiben
  Kordics Noémi

  A metafizika és az angyalok
  Balon Ruff Zsolt

  Fekete és fehér között
  Musca Szabolcs


Közelkép
  Nőkép egy kommunista nőlapban
  Sütő–Egeressy Zsuzsa


Téka
  Vadászat angolokra
  Bogdán László

  Európai női teológusok évkönyve
  Bereczki Szilvia

  A Kárpát-medence régiói
  Ráduly Zoltán

  „Örülünk a szavakon keresztül a világnak”
  Zsigmond Adél

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Sikeres politikusnék
  Kántor Erzsébet

  Voltaire, vigyázz!
  R. L.

  Felelős kommunikáció
  B. M.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Antal Ildikó

Anyaként aggódni és alkotni

 

A székely humor nem a góbéviccekben él, hanem az emberekben. Olykor át tudja segíteni őket nehéz helyzeteken. A fiatal zsögödi asszony is a fájdalmasan nehéz anyai szerepével humorérzéke és erős hite segítségével tudott megbarátkozni. Azóta immár harmincöt év telt el. Ma már bizton tudja, humor nélkül nem bírta volna, nem tudna még ma is kacagni és könnyedén, cseppet sem zúgolódva beszélni a nehéz időkről.

Zsögödön nem sok ház őrizte meg régi arcát. De Csibi Orbán Zsófiáék tornácos háza legalább annyira hetykén húzza ki magát, mint az utca többszintes modern palotái. Nem is akarták az öreg házat a százötven évvel ezelőtti formájától megfosztani, csak annyit alakítottak rajta, hogy az a négytagú család számára kényelmes legyen. A kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián végzett, tehetséggel és alkotói vággyal teli fiatalasszony és állattenyésztő mérnök férje tudatosan választotta ezt a falusi házat a vele járó élettel. Ez nem is változott az évek során, még annak hatására sem, hogy közben szinte várossá nőtte ki magát a környék. Ma is tartanak lovat, nem is egyet. Megtartották a csikót is, ha már nem tudtak túladni rajta. „Hiába mondom az uramnak, amelyik ló kétszer ugyanoda szottyant, nem jó semmire. A miénk huszonkettő után is helyben van, mégis tartjuk” – kacagja a megszokás hatalmát Zsófia. Ma már úgy érzi, élete is, mint a bumeráng, visszazárja a kört. Ugyanis abban a zsögödi épületben, ahol valamikor ő maga is óvodába meg iskolába járt, működik az a Manó Tanoda, ahol újabban fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozik óvónőként.

Az a bizonyos kör pedig nem mindennapi. Egy fájdalmas anyai sors vállalásától a gondoskodó és féltő anya- és feleségszerepen át az alkotó művészig sok mindent magában rejt. Csibi Orbán Zsófia textilmunkái számos elismerést kaptak már, a gyakran szakrális témákat kifejező szőnyegeit mégis leginkább anyaságán keresztül lehet megérteni. Két fia született. „Andriska már a hasamban agyhártyagyulladást kapott. Koraszülött volt, és súlyos epilepsziával jött a világra. Én pedig belefogtam az életéért küzdő hosszú harcba. Volt, aki megmondta, sosem lesz belőle egészséges gyermek, de látták, hogy én nagyon akarom, és akkor azt mondták, ha szeretné, maradjon mellette, de vegye fel a keresztjét. Nem ment könnyen” – meséli. Huszonhat éven át ápolta beteg fiát, aki sosem tanult meg beszélni. Járni is csak eleinte, aztán a sorozatos rohamok következtében egyre csak gyengült. „Mint ahogy a bagolynak is az övé a legszebb, én végig édes kicsi kölyöknek tartottam. A mosolyát most is magam előtt látom” – mondja, miközben elkezdi lapozni fényképalbumát. Fia halála után úgy rendezte be a szobát, amely huszonöt éven át volt egyszerre ápoló- és dolgozószoba, hogy őt ma is közel érezhesse magához. Vannak olyan szülők, akik a fogyatékkal élő gyermeküket valamilyen formában, legtöbbször burkoltan, de kizárják életükből. Gyakori eset, hogy a speciális gondozást nyújtó intézményben hagyják, s élik hétköznapi életüket. Zsófia azonban a beteg fia köré építette fel életét. Nem járt társaságokba, sem kirándulni, sem a nagyvilágot látni. Amint fény érte a kisfiút, az rosszul lett. Rémes megerőltetés volt egy nagy költözéssel járó meszelés is. Mégis mellette találta meg a módját, hogy tehetségét is kibontakoztassa. Úgy vállalta az anyaságot, hogy a második lépcsőfokra utasított művészi karrierjét is azon keresztül engedte útjára. Anyai feladatköre összetett lett: kétféleképpen kellett törődnie fiaival, és különböző módon kellett aggódnia is értük. A nagy fiát, Lacit másképp féltette és félti ma is. Andriska ápolásra szorult, de őt nem érték a külvilág veszélyei. Agrárközgazdász felnőtt fiát azonban hiába inti: a sok intézkedés és rohanás nem tesz jót neki. Aggódik testi és lelki egészségéért. Régebb, ha a leány vagy az asszony hátán fát vágtak is, hűséges volt, ma már könnyen hátat fordítanak egymásnak a fiatalok – saját bevallása szerint is véget nem érő az aggodalma, mert az is külön gond egy anyának, hogy a fia is megfelelő társat találjon magának. Férjét jó embernek tartja, csak az a fajta, aki állandóan háborúzik, gyakran az éggel is. „Tetteiben ritka jó, de közben a csillagokat is lekáromkodja az égről, sőt azt az oltárkövön is meghatványozza előtte. Én pedig csúfabb voltam vele, mint öt pap. Így van ez, de tudom, ő életre szóló igaz társ” – jellemzi.

Arról, hogy alkotói vágya és anyasága miként talált egymásra, így vall: „Életemben a jó Isten is azt akarhatta, hogy a nagy szenvedésben legyen időm az alkotásra. Igaz, volt háborgás is. Mert édesapám túl sok becsületességet nevelt belém, s az ügyeskedők mindig átgázoltak rajtam. De mivel Andriska állandó felügyeletre és gondozásra szorult, itthon maradtam, és itthon találtam meg a lelki nyugalmamat. Mert a keresztet csak szeretettel lehet viselni, és azt is csak akkor lehet, ha sikerül azt elfogadnunk.” Erre mostanában döbbent rá az óvodai munkája során, a fogyatékkal élő gyermekeket és szüleiket látva. Ugyanis több olyan jómódú szülő is van, aki nem tudja feldolgozni: gyermeke nem fejlődik a többihez hasonló ütemben. Előfordul az is, hogy szemrehányóan néznek rájuk is. De Zsófia nem haragszik, annak idején ő is gyűlölte az orvosokat. Elvárta volna, hogy csodát tegyenek. Még kuruzsló hírében álló gyógyítóhoz is elvitte titokban, lepedőbe csavarva a fiát, hátha lesz valami változás. Aztán az életforma elfogadása, a művészi talentuma és az életre szóló kereszt kettőse még segített is rajta. Kétségbeeséssel nem lehetett volna társítani, de jó kapaszkodó volt a hit. A feleség- és anyaszerepet nem akarta volna kihagyni vagy eltolni, mint ahogy sokan teszik manapság. Bár annak idején a zsögödi Nagy Imre, a festő, figyelmeztetni akarta a képzőművészeti főiskola elvégzése után hazatért szomszédlányt, Márton Árpád kedves tanítványát: őrült vállalkozás egyszerre lenni anyának és művésznek. Csak részben volt igaza, Zsófia ugyanis vállalta, s bár nehéz időszak után, de a kettő még erőt is adott egymásnak s neki. Szinte állandóan éjszakázott fia betegágya mellett, közben alkotott. Az ihlet pedig jött magától. Kimeríthetetlenül. Több mint kétszáz kisebb szőnyeget készített mellette. Amikor meg volt rémülve a prózai élettől, attól, hogy miként fogja bírni a főzést, az állandó pelenkamosást, az ötletek se jöttek. Az Andriska halála utáni évben nem több mint három szőnyeget készített. Aztán ösztökélte magát, gyászterápiaként kis mikulásokat horgolt, bogozott a környék gyermekeinek. Sok szőnyegén túladott már, voltak, amelyek ajándékként kerültek a nagyvilágba: Kanadába, Svájcba, Németországba, és volt, amelyiktől potom összegért vált meg. Pótolni kellett a szűkös keresetet. Csibi Zsófiának Erdély-szerte több egyéni kiállítása is volt, közös kiállítása pedig számtalan. A szakma tehetséges textilművészként tartja számon. Témái egyetemesek, gyakran szakrálisak: megmaradás, reménység, fénysugár, gyötrődés, kegyelet, az élő holtak és halott élők kettőssége, húsvét, advent, elzárt csillag. Otthonát is sok munkája díszíti. A képzőművész barátjától, Turcza Lászlótól egyik szőnyegéért cserébe kapott, anyát ábrázoló festmény is beletalál a szoba hangulatába. Zsófia mosolyog, igen: csecsemőt tartó anyát ábrázol, és nem véletlenül. Mostanában is sok téma foglalkoztatja, csak most az óvónői munkájával kell összeegyeztetni az alkotást. Csupán szórakozásként groteszk arcokat rajzol. Korábban sokat festett, de sosem állt festményeivel a nagyvilág elé. Jelenleg a Zsögödi Férfiak Rózsafüzér Társulata felkérésének tesz eleget – ezt is megmosolyogja: „Egyik nap azt mondják, tervezzek nekik egy zászlót, amivel pünkösdkor a búcsúra tudnak menni. Így nekiveteszkedtem. De hogy klasszikus formájú zászló is legyen, mindkét felén hímezve, a rózsafüzér is rajta legyen, székelyes is legyen, no meg helyi, azaz zsögödi is… vakarhattam a fejem: na zsögödi férfiak, mit kezdjek én a zászlótokkal?” Találó megoldást választott: a zsögödi templom szentháromság-jelképét, a rózsafüzért és a fekete-fehér színkombinációt egybefogó zászlót büszkén viheti magával a férfiszövetség. Zsófia anyaként, művészként is alázatos. Tartja magát ahhoz, hogy minden megbosszulja magát, ha nem vagyunk tisztelettel iránta. Legyen az papír, kő, fa vagy gyapjú. Vagy éppen a természet.