Március 2007
Női szerepek


  Eurüdiké a veremben; Orpheusz viszontlátja Eurüdikét (versek)
  Boda Edit

  A nemek közti különbség: biológiai vagy szociálisan tanult?
  Ferenczi Enikő

  A Nyugat nőiesedése
  Aurel Codoban

  A másik és a másság a feminista diskurzusban
  Hübel Szilvia

  Női társadalmi szerepek a kommunista propagandában
  Györffy Gábor

  Nemem méltóságát a teremtőtől kaptam...
  Petrőczi Éva

  Arcunkat...; Ámde a látás; Egy mondat a Peer Gyntből; A tükörtojás-tekintetű zongorista…(versek)
  Petrőczi Éva

  A veszélyesen gyenge nő
  Zamfir Korinna

  Nemi különbségek a kommunikációban
  Becky Michele Mulvaney

  Faldal; Falakon túl; A falfehér most meghalad; Fal megint (Generátor – versek)
  Szalma Réka

  Hidegháborús média Dublinban (Európai Napló)
  Balázs Imre József


Toll
  Anyaként aggódni és alkotni
  Antal Ildikó

  Segítő részvét
  Csekéné Kolcsár Irén


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái (II)
  Kovács Kiss Gyöngy


Világablak
  Generációk, nők, férfiak
  Fejes Ildikó


Mű és világa
  Feminizmus és feminizmuskritika Elfriede Jelinek drámai szövegeiben
  Kordics Noémi

  A metafizika és az angyalok
  Balon Ruff Zsolt

  Fekete és fehér között
  Musca Szabolcs


Közelkép
  Nőkép egy kommunista nőlapban
  Sütő–Egeressy Zsuzsa


Téka
  Vadászat angolokra
  Bogdán László

  Európai női teológusok évkönyve
  Bereczki Szilvia

  A Kárpát-medence régiói
  Ráduly Zoltán

  „Örülünk a szavakon keresztül a világnak”
  Zsigmond Adél

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Sikeres politikusnék
  Kántor Erzsébet

  Voltaire, vigyázz!
  R. L.

  Felelős kommunikáció
  B. M.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Hübel Szilvia

A másik és a másság a feminista diskurzusban

Nyelvi játék és politikai ellenállás között

 

„Csak a vak nem látja egyébként, hogy az emberiség két nagy kategóriára oszlik, s az egyik csoporthoz tartozó egyedek ruházata, arca, termete, mosolya, járása, érdekei, elfoglaltságai szembeszökően különböznek a másik csoportétól: lehet, hogy a különbség felületi, mulandó, de egyelőre letagadhatatlanul létezik.”

Simone de Beauvoir1

 

A pluralista társadalom egyik legnagyobb kihívásának a Másik/másság kérdése bizonyul; a másikhoz való viszonyunk interpretációja, szabályozása. A 21. század szociális, kulturális, politikai és vallási diskurzusait meghatározó Másik „botránya” nem újszerű – a másik mindig lenyűgöző volt, vagy félelmet keltett, kihívás volt a megszelídítésre, avagy képünkre való formálásra. A 20. század a legkülönbözőbb magatartásformákkal viszonyult már a Másikhoz, a másság teljes elutasításától az erőszakos asszimiláción keresztül, a pozitív diszkrimináció átmeneti fázisán át egészen a liberális feltétlen elfogadásig. Megérte a gyarmatosítás, az apartheid, a soa, az etnikai alapú népirtások meddő próbálkozásait is, amelyek mind a másság/másik eltörlésére irányultak. A rasszizmus és az idegengyűlölet, a menekültkérdés, az etnikai és nemi kisebbségek, a fátyolviselés még ma, a 21. században is megannyi kérdőjel a másság témakörében.

Egyértelmű, hogy a Másikkal való szembesülés kiéleződött az emberiség történetének bizonyos szakaszaiban, amikor például az újkor hajnalán földrészek felfedezése, a 19. században a gyarmatosítások, napjainkban pedig a globalizáció és egyéb hasonló folyamatok által előidézett fokozott mobilitás nagyobb érintkezési és egyben ütközési felületet teremtett népek, kultúrák, vallások és egész civilizációk között.

Mivel a feminizmus a nő helyzetével foglalkozik, aki par excellence a Másik, és természetszerűen megpróbál, mint minden más kortárs diskurzus, válaszolni korunk társadalmi kihívásaira, vizsgálódásunk tárgya a másság lesz mint a feminista elmélet egyik fő fogalma, ennek alakulása a feminista mozgalom evolúciója során, valamint annak mai politikai vonulata a globalizált pluralista társadalomban. Emellett rövid történeti áttekintést is próbálunk nyújtani a feminista mozgalmak különböző szakaszairól, a különbségek feminizmusára fókuszálva és a „gender”-tanulmányok születéséről, illetve az akadémiai miliőbe való beilleszkedéséről.

A feminista elmélet tulajdonképpen a nő másságának vizsgálatával, a férfi/nő különbségek átgondolásával kezdődött. Szubjektuma az egészen más vagy a férfival magát teljesen azonosnak valló nő, a többszörösen más, színes bőrű, esetleg burkát vagy szárit viselő nő, a férfias szakmákban elhelyezkedő nő, avagy egyszerűen a nő, aki csak a férfi Mása lehetett.2

Tagadhatatlan, hogy a nemi különbségek és szerepek definiálásában a feminista elmélet is a két véglet között ingadozott: a nő mint aki természetszerűen egészen más vagy a nő kategória mint szociális konstrukció pólusai között. Sokan szakadásnak vélték ezt, nem fogadták el, hogy ez nem a feminista elméletalkotás krízise, hanem inkább annak a bizonyítéka, hogy a diszciplína nem monolitikus, hanem ütköző diskurzusok csatatere is, és ez nem egy vészjósló jel, hanem inkább életerejét, dinamizmusát bizonyítja, egyfajta bátor szembesülés az identitás-egyenlőség és -differencia feszültségével. Mindenekelőtt azt jelenti, hogy a feminista elméletalkotók mindig a kor kontextusát figyelembe véve alakították ezeket a nézeteket, értékesítve a nőkről szóló tudományos szemléletek fejlődését is.

 

Azonosság az egyenlőségért

A feminista mozgalom kezdeti szakasza, amelyet klasszikus felosztásban első hullámnak is nevezünk, a 18. század végétől, Mary Wollstonecraft A nők jogainak védelme (1792) című könyvének megjelenésétől a 20. század közepéig terjedő időszakot öleli fel. Ebben az időben zajlott a harc a nők alapvető jogaiért, az egyenlőségért politikai téren, szavazati jogért és a bejutásért az akadémiai életbe. Egyenjogú bánásmódot követeltek a nők minden téren, úgynevezett férfifoglalkozásokba kértek felvételt, tehát egyértelműen nem a másság, hanem az azonosság bizonyítása, kihangsúlyozása volt a cél. És ezt a felvilágosodás individuumcentrikus, emberi méltóságot nemi vagy bármilyen különbségre való tekintet nélkül követelő eszméi táplálták még.3 A feminista kritikusok inkoherensnek tartják a modernitást a nő helyzetének, társadalmi szerepének a kérdésében és az alteritás egyéb formáival szemben is. Egy túlromantizált kép és magatartás élt a nőkkel szemben: nagyra becsülték őket, úgy tartották, hogy a nők törékenyek, jók, ők képezik az emberiség nemesebb részét, természetüknél fogva önzetlenebbek, mint a férfiak. Ennek persze fokozott paternalizmus volt az ára. Miközben egyenlőségről, autonómiáról beszéltek, a nő ugyanúgy, mint a szegény, jogfosztott, kizsákmányolt munkás, a gyarmatosított Másik, elnyomást szenvedett.4

Noha a feminizmus második hulláma csak a 20. század hatvanas éveinek a végén, a társadalmi mozgalmakkal egyszerre bontakozott ki, ennek a nyolcvanas évek végéig terjedő időszaknak a nyitánya Simone de Beauvoir A második nem (1949) című művének megjelenése. Bár korábban sok filozófus foglalkozott a Másik gondolatával, a női Másikról először Simone de Beauvoir írt szisztematikusan. A filozófiai fogalom forrása Hegel logikája, amelyben a létezőt csak a Másikkal, a nem létezővel való viszonyában lehet definiálni. Később jelentését kiterjesztették minden szubjektum magatartására minden ismeretlennel, idegennel szemben. Beauvoir kimondja, hogy a nőt nem tekintették autonóm lénynek, mivel mindig a férfi volt a referencia, a szubjektum, míg a nő csak a Másik: a férfi mása. Annak ellenére, hogy a másik fogalma az emberi gondolkodás alapkategóriája és a szubjektum létének előfeltétele, ez csak kölcsönös kapcsolatban alkalmazható. Az előrelépés, az emancipáció lehetőségét Beauvoir csak a nő gazdasági és szociális autonómiájának kivívásában látta. Úgy gondolta, hogy az osztályharc előbb szüntetné meg a nők hátrányos helyzetét, mint egy független mozgalom a nők jogaiért.

A második nem bevezetője a „gender-elmélet” alapítószövegének számít. Ebben problematizálja Beauvoir először a nemek társadalmi konstruáltságát, kimutatva, hogy a nők alárendelt helyzete történetileg alakult ki. A patriarchális társadalom teszi a nőt  alárendeltté a szocializáció folyamán, a nevelés és szokások által formálja ilyenné: „Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” – állítja a második kötet elején, A nevelés (Formation) című rész első mondatában. Ez lesz a későbbi sex/gender fogalmi megkülönböztetésének alapja.5

Simone de Beauvoir már abban is megalapozta a nőről szóló, nővel foglalkozó diszciplínát, hogy különböző tudományágakon keresztül közelíti meg, teljesen multidiszcip-lináris vizsgálatot nyújtva a nőről, biológiai, pszichológiai, történelmi, antropológiai és nem utolsósorban politikai perspektívába helyezve tárgyát. Ilyen átfogó mű a nőről, férfi-nő kapcsolatok alakulásáról az emberiség történetének különböző szakaszaiban korábban nem született.

A hatvanas évek képezik a feminista elméletalkotás idejét is. Elmélyítve Beauvoir meglátásait és egyben felhasználva a nőről szóló tudományos fejleményeket, a francia feminizmus képviselői (Hélène Cixous, Luce Irigaray és Julia Kristeva) megpróbálták leleplezni a nő, a nőiesség, a nemiség kulturális sztereotípiáit és a társadalmi élet számtalan területén jelen lévő diszkriminatív gyakorlatokat. Ugyanakkor kimutatják a társadalmi nem és nyelv közötti kapcsolatokat, a nyelvhasználat, a hatalom, illetve ideológia összefüggéseit, és a nőnek a társadalmi rendből való hiányára reflektálnak.6

Mivel a nem (sex) csak a biológiai nem fogalmát jelzi náluk, ezáltal naturalizálva a nő alsóbbrendűségét, a feminista elmélet elkülöníti egymástól a biológiai nem (sex) meg a férfi és női szerepeket között megkülönböztető, társadalmilag és történelmileg konstruált nem (gender) fogalmát. Kimutatják, hogy a nőt konstruált másságára hivatkozva szorították ki a társadalmi életből, az akadémiáról, zárták a második, gyengébb, tökéletlen státusba. E kutatók megközelítése interdiszciplináris: a pszichoanalízisre, nyelvészetre és filozófiára épül.7

A francia feminizmus kiemelkedő helyet foglalt el a posztmodern diskurzusok között, és jelentős szerepe volt a kor paradigmaváltásaiban. Elsajátította a posztmodern alaptéziseit a tudás és a hatalom diskurzív megalkotottságáról.8 Az ismeretelmélet eddigi alapjait (univerzalitás, objektivitás, a racionalitás kategóriái) destabilizálta, de tisztában volt azzal is, hogy a biológiai nemre alapozott sztereotípiákat nagyon nehéz lesz levetkőzni, dekonstruálni, mivel ezek több évezredes folyamat eredményei.

Míg a hatvanas években a feministák csak a peremről tudták befolyásolni a hegemonikus (akadémiai vagy közéleti) férfidiskurzust, a hetvenes évek elején elkezdődött az átmenet a társadalmi mozgalomból a kutatási, az akadémiai területek felé, az intézményesülés azonban lassú, fokozatos. Több évtizedes legitimizációs harc kezdődött ezzel: definiálni kellett a diszciplína tárgyát, bizonyítani annak tudományos módszereit és státusát, de az akadémiai környezet szkepticizmussal fogadta, túl erősnek látta a köteléket a nőmozgalmak és az akadémiai tárgy között. A tudományok feminista kritikája ingatag terület: senki sem bízik egy olyan diszciplínában, amely egy reakciós folyamat szülötte, amely kezdettől valamivel/valakivel szembehelyezkedik. A nők úgy érkeztek meg az akadémiai miliőbe, hogy megkérdőjeleztek mindent, ami magától értetődő volt, szakítani akartak az androcentrikus paradigmákkal minden téren, átvágták a különböző diszciplínákat elválasztó, addig szentnek vélt éles határokat, és minden területről látszólag önkényes, szeszélyes módon használták fel azokat az eszközöket, amelyek a nők ügyét szolgálhatták. Ezért sok helyen máig a peremen maradtak, csupán megtűrt, tolerált pozícióban.9

 

A különbségek feminizmusa

A feminizmus első, identitásorientált korszaka után a második hullám feministái a differenciát hangsúlyozták, ezért a különbségek feminizmusának is nevezik.10 Nem egy hierarchikus másikról van itt szó, hanem ezen ők a hegeli tagadást értették, egy ellenállási stratégiát a  létező renddel szemben, egyfajta túllépést a már meglevőn. Az écriture féminine részt vett ebben a folyamatban, rámutatva a teremtő nyelv lehetőségeire a felsza-badításban. A francia feministák célja a nők különbözőségének, a szimbolikus rendből kizárt, marginalizált Másiknak a beírása a fallikus diskurzusba.11 Ezt Julia Kristeva azzal magyarázza, hogy a nő csak mint a férfi negatív reprezentációja létezhetett annak előtte. Luce Irigaray a nemek különbözőségének elméletét nyelvi eszközökkel illusztrálja. A nő konstrukciójának folyamatát spekularizációnak nevezi, mivel a nő csak tükörkép lehetett, a férfi negatív reflexiója.

 

Másság a másságban

Bár a nők közös ügye volt a kiindulópont, a feministák hamarosan felismerték, hogy a fokozatosan intézményesülő akadémiai keretben nem minden nő jut szóhoz, ezért nem beszélhettek minden nő nevében. A feminizmus azonban nyitott volt a „másik nőre” is, merte még önmagát is megkérdőjelezni, felismerte, hogy csak a nyugati, fehér, középosztályú nő határozza meg ezt a feminista akadémiai diskurzust és közéletet. Így ugyanazt a hibát követné el, mint a férfiközpontú diskurzusok: normatívvá tenné egy szűk, partikuláris csoport sajátosságait, tapasztalatait a tudás, ismeret univerzális forrásaként. Így felfigyelt a többszörös diszkrimináció súlyára, s nyomán a feminista elmélet a színes bőrű, etnikai kisebbséghez tartozó, avagy harmadik világbeli nő felé fordult. A feminista elmélet képviselői tudatosították és kifejezték azt, hogy az afrikai, AIDS-es nő problémái, a dél-amerikai leányanya nehézségei csöppet sem hasonlítanak az egyesült államokbeli vagy nyugat-európai értelmiségi nő gondjaira, aki már csak az akadémia lépcsőin próbál feljutni, üvegplafonokat áttörve. Sokan a feminista elmélet identitáskrízisét látták ebben a folyamatban, azonban ez a fajta nyitás nem állt ellentétben a kezdeti programmal, egységgel; nem volt ez más, mint válasz egy, a nők közös ügyén belül elhangzó etikai felszólításra; levinasi terminológiában: etikai interpellációnak vették a Másik nő arcát, ez volt számukra az epifánia pillanata.12

A gender-tanulmányok érdeklődése kiterjedt a férfira is, és nemcsak a biológiai vagy a társadalmi nem kérdéskörével foglalkoztak, hanem sok más elnyomási jelenséggel, faji, etnikai diszkriminációval, így napjainkban a globalizáció kísérőjelenségeivel is. Sokan kritizálták ezt a tendenciát, mert a feminista program fellazítását látták, deradikalizációs törekvést, nem ismerték fel benne a jobb, igazságosabb társadalom megteremtésére irányuló valódi nyitást, a morális elkötelezettséget.

 

Nyelvi stratégiáktól a politikai aktivizmusig

A feminista mozgalom alapvetően kétféleképpen próbálta újra beírni a történelembe a nőt, az elhallgattatott, a láthatatlan Másikat: nyelvi stratégiákkal (ide tartoznak a dekonstrukció módszerei) és politikai fellépéssel avatkozott be a domináns patriarkális kultúrába. Ez a két alapvető magatartás, a ludikus-textuális és a harcias-konkrét, ellenállási tökéletesen kiegészítik egymást. Az első előkészíti a terepet, destabilizálja a rendszert, de nem tudja teljesen átalakítani, ezért van szükség a konkrét politikai fellépésre.13

Az első lépés egy szkeptikus magatartás felvétele mindenfajta – nemi, faji, osztálybéli – különbséggel szemben, a hatalmi viszonyok minden területen való megkérdőjelezése, annak felismerése, hogy a történelmet mindig a győztesek írták, ezért a nő, az elnyomott, az elfelejtett kisebbségi, a Másik láthatatlanná vált. Ezért nagyon fontos feminista eszköz a ricoeuri stratégia: a kételyhermeneutika.14

A posztmodern diskurzusok feminista és nem feminista változatai kétségtelenül osztoznak abban, hogy a totalizáló metanarratívákat elutasítják, hogy megpróbálnak megingatni addig megkérdőjelezhetetlennek vélt elképzeléseket, amelyekre az egész nyugati kultúra épült az igazság, tudás, hatalom, nyelv, tudományelmélet területén. Szkepticizmust és kérdőjeleket hintettek oda, ahol addig dogmatikus merevség uralkodott, megtörve ezzel az egy/azonos hegemóniáját.

Ezután a feministák megpróbálták a hierarchikusan felépített bináris gondolkodást dekonstruálni. Egész nyugati gondolkodásmódunk dualista kategóriákra épült, és ezeknek a hierarchikusan felépített dichotómiáknak normatív szerepük volt a valóságról alkotott felfogásban: kultúra/természet, logosz/pátosz, ráció/érzelmek, jó/rossz, racionális/irracionális és férfi/nő, hogy csak néhányat említsünk. Minden elnyomásforma ezekre a dichotómiákra épült évezredeken át: míg a nő volt az anyag/test/természet, a férfi jelentette a szellem/ nyelv/kultúra oldalát. Ez a bináris gondolkodás ugyanakkor nemcsak egyfajta rangsorolást jelentett, hanem azt is, hogy az egyik elemet a másiktól való különbözősége határozza meg. Miközben a férfi volt a norma, a standard, a nőt csak a mássága által definiálták.15

Már az ókori görög filozófusok sokat tettek azért, hogy a nők biológiai determináltságával, másságával magyarázzák a felettük való uralkodást. Vegyük példaként Arisztotelész, Platón elméleteit, miszerint a nő egy tökéletlen, hibás férfi. Ezért aztán a hiányosságain, hibáin keresztül közelítik meg, mindig a férfihoz hasonlítva. Arisztotelész szerint minden embrió fejlődése kezdetén hímnemű, csak valamilyen szerencsétlenség folytán alakulnak át egyesek: nők lesznek, sőt mi több, szörnyetegek. Arisztotelész azt tartja, hogy a nő nevezetű szörnyeteg arra szükséges, hogy a nemek közötti különbséget meg lehessen tartani.16 Platón a nőt a férfi és az oktalan állat közé helyezi. Más szóval a férfiak a normát jelentik, míg a nők deviáns férfiak.

A francia feministák kimutatták, hogy a görögök hatása végigkövethető a 20. századig, például Freud az anatómiai tulajdonságaik vagy ezek hiánya által határozza meg a nőket. Később pedig elméleteiket Freudra alapozva jeles gondolkodók a nőt a privát szférára kárhoztatták, mivel úgy gondolták, hogy testi-lelki tulajdonságai által csak a családi élet, az anyaság szerepeire hivatott, a közélet feladataira azonban alkalmatlan. A nő mint a Másik egy olyan konstrukció, amelyet Simone de Beauvoir szerint a művészetek, a népi bölcsesség és később az androcentrikus tudományok egyaránt tápláltak és életben tartottak több ezer éven át.

A feminista elmélet kapcsolata a posztmodernnel17 és a dekonstrukció politikai prog-ramjával18 több ponton ambivalens, mint például a szubjektivitás kérdése, avagy a derridai dekonstrukció feminista alkalmazhatóságának lehetőségei. Annak ellenére, hogy a marginalizáltak érdekeit védve a posztmodern szembehelyezkedik az uralkodó normákkal, a nem feminista diskurzusok nem utalnak a társadalmi nemek kérdéseire, és ezért sok nő nem tekintette magáénak a posztmodern kategóriáját. Egy másik nehézség, hogy miközben a posztmodern írások már a szubjektum halálát hirdették, a feminista elmélet még azon munkálkodott, hogy újra beírja a női szubjektumot azokba a történelmi, irodalmi diskurzusokba, ahol eddig láthatatlan volt, vagy a margóra szorult. De azt szinte mindenki elfogadja, hogy a dekonstruktív technikák igenis hasznos eszközök a feminista projektben, a különbség/alteritás kérdéskörében, mivel a hierarchikus ellentéteket decentralizáló módszerek és a kételyhermeneutika alkalmazásával aláássák azokat az ellentéteket, amelyekre a nemi, faji és osztályelnyomás épült.19

Az intellektuális munka, az elméletalkotás a női emancipáció érdekében kezdetektől párhuzamosan folyt a politikai aktivizmussal. Egyes feministák a gender-tanulmányok kérdéseit politikai kontextusba helyezték („a személyes is politikai” elv alapján), gyakorlati lépéseket dolgoztak ki a társadalmi változás érdekében, és konkrét politikai fellépés által próbálták behozni az elnyomott, elhallgattatott Másikat/a nőt a társadalmi élet minden szférájába. A feminista mozgalom hamarosan kiemelkedő helyet foglalt el a fontos politikai diskurzusok között, sokféle politikai irányzathoz kapcsolódott, a kezdetek liberalizmusától a marxizmus különféle interpretációin át a harmadik hullám ökológiai megközelítéséig. Így természetszerűen a női másság/különbözőség is mindig új interpretációkat kapott.20

Bizonyos politikai irányzatokban a nők különbözősége nem volt elsődleges, így például a liberális feminizmus minden egyénnek nemétől, társadalmi osztályától vagy vallásától függetlenül azonos bánásmódot hirdet, míg a szocialista feministák az osztályok egyenlőtlen viszonyát, a kapitalista gazdasági viszonyok megszüntetését célozták meg elsősorban, ezért az osztályharcot fontosabbnak tartották, mint az önálló női mozgalmat. A radikális feminizmus ezekkel szemben pontosan a szexuális különbségben látja a társadalmi felosztás legmélyebb alapját. Az elnyomás egyéb fajtái, mint például az osztályok kizsákmányolása, a fajgyűlölet másodlagosak.21 Az ökofeminizmus újra felelevenítette, sőt megerősítette a természet/kultúra dichotómiát, kihangsúlyozva a férfiak és nők közötti esszenciális, kitörölhetetlen különbségeket. Míg a nők a természet teremtményei, addig a férfiak a kultúra teremtményei. Az ökológiai pusztítás okát a férfi a hatalom intézményeiben és a patriarchális rendben látja.22

 

Posztfeminizmus és diverzitás

Egyes elméletalkotók szerint a második hullám az 1990-es évekig tartott, ezt az ökológiai jellemzőkkel bíró harmadik hullám követte. Amikor Franciaországban már virágoztak a nőügyi intézmények, felmerült a posztfeminizmus gondolata, vagy azért, mert a nők elértek mindent, vagy mert meghátráltak, és feladták a harcot. Én azt mondanám, hogy ha nem is a hetvenes évek lendületével, hiszen a nők helyzete is sokat változott azóta, de a feminizmus ma is él és aktív. Egyének, szervezetek lépnek fel a szegénység, a nők társadalmi kirekesztése, az erőszak ellen. Az esélyegyenlőség még nem mindenhol valóság, a szociális igazságosság még utópiának tűnik, ezért amíg a nők tehetnek egy jobb társadalomért, addig a feminista aktivizmus időszerű.

Tudjuk, hogy szimplifikáló és veszélyes vállalkozás egy történelmi korszakot vagy annak akár egy részét is homogenizálni még nemi szerepek és nemek differenciájának kérdéskörében is. De mondhatjuk, hogy ha a feminista mozgalom első hulláma az azonosságra való törekvést jelentette elsősorban, a második már a különbségeket/másságot próbálta előásni az egyenlőségért folytatott harc romjai alól, ma pedig úgy tűnik, egyszerre élnek együtt a feminizmus esernyője alatt teljesen szemben álló elméletek. Ezért ezt a szakaszt a diverzitás feminizmusának is nevezik. Mondhatnánk azt is, hogy ahány nő, annyiféle feminizmus, megannyi értelmezése a női identitásnak és szerepeknek. A posztmodernben a nemi identitás határai fellazultak, ma a társadalmi nem kategóriája keresztezi a faji, az osztály és az etnicitás identitásait. A nő nem egészen más, mint ahogy nem is teljesen azonos. Minden egyes nő általános és egyéni elemekből áll, amelyek a leguniverzálisabbtól a legpartikulárisabb szférákig terjednek.23

Wendy Farley Eros for the Other: Retaining Truth in a Pluralistic World című művében megpróbál egy relacionális etikai modellt kidolgozni a pluralista kontextusra. Kifejti, hogy a Másikkal való kapcsolat felelősséget von maga után, ilyen értelemben is kihívás tehát, felszólítás egy etikai magatartásra. Wendy Farley tudatosan az erosz metaforáját használja a Másikkal való kapcsolat illusztrációjaképpen, mert úgy gondolja, hogy ez az etikai magatartás konkrét testi gesztusokban is kifejezést kell hogy nyerjen. Első benyomásként a Másik különbözősége lenyűgözhet, lehet, hogy szépnek találom másságában, de ez az ámulat szükségszerűen átmegy tudatosságba, amikor felismerem törékenységét, szenvedése együttérzést ébreszt és szolidaritásra hív.24 Farley azt hangsúlyozza, hogy nemcsak relativizmus és dogmatikus abszolutizmus jellemzi a posztmodern kort, hanem a valóság pluralitása is. Ezért illúziónak nevezi annak az egynek/azonosnak az abszolutizálását, amely semmiféle különbözőséget nem tolerál, mert a Másik veszélyt jelent, fenyegetést, amelyet el kell vetni, meg kell szüntetni vagy legalább semmibe venni. Makacs elutasítást lát ebben a gesztusban a pluralitás valóságával szemben. Ugyanaz a megátalkodott magatartás a Másikkal szemben, amely a szubhumanitás fikcióját alapozta meg. A totalitarizmus, kolonializmus, rasszizmus, szexizmus jelenségei minden evidencia ellenére nem fogadták el, hogy a Másik osztozik emberségünkben, ezért szubhumán státusba  szorították.

A pluralista társadalomban ma közös feladat megelőzni, hogy a különbség/másság a marginalizálás és a társadalmi diszkriminációk oka legyen, de figyelni kell arra is, hogy a különbségek belső dinamizmusában ezek ne hierarchizálódjanak. Vigyázni kell arra, hogy az én feltétlen nyitásom a Másik felé ne a Másik imperializmusát eredményezze fölöttem.

 

JEGYZETEK

1. Simone de Beauvoir: A második nem. (Ford. Görög Lívia és Somló Vera), Gondolat, Bp., 1969. 9.

2. Valeska Wallerstein: Le féminisme comme pensée de la différence. In: Labrys-études féministes, jan-jul. 2004. http://www.unb.br/ih/his/gefem/labrys5/textoscondensados/waleskafr.htm

3. Az egyenlőség–azonosság–alteritás kapcsolatáról lásd Joan W. Scott: Deconstructing Equality-versus-Difference: Or, the Uses of Poststructuralist Theory for Feminism. In Feminist Studies, Vol. 14, No. 1 (Spring, 1988). 32–50.

4. Vö. David Gilmore: Misogyny: The Male Malady. Philadelphia. University of Pennsylvania Press, 208–210. K. M. Rogers: The Troublesome Helpmate: A History of Misogyny in Literature, University of Washington Press, 118–134, 201–204.

5. Vö. Judith Butler: „Sex and Gender in Simone de Beauvoir’s Second Sex.” In: Simone de Beauvoir: Witness to a Century,  Hélène Wenzel (szerk.). Yale French Studies 72. 35–49.

6. Hatalom, nyelv, nyelvhasználat és ideológia összefüggéseiről lásd  M. Humm (szerk.). The Dictionary of Feminist Theory. Columbus, Ohio State University Press,1995. 66–67. Ch. Weedon: Feminist Practice and Poststructuralist Theory. New York, Basil Blackwell, 1987. 24, 35, 107–109. B.Thorne–B. Laslett: Language, Gender and Society. Newbury House, 1983. Uő. et al. (szerk.). Language and Sex: Difference and Dominance. Newbury House, 1975.

7. Mary G. Dietz: Current Controversies in Feminist Theory. Vol. 6 (jun. 2003). 399–431, 401–402. Jane Flax: Postmodernism and Gender Relations in Feminist Theory. In: Signs, 12. 4 (1987. Summer). 634–637.

8. Vö. Sandra Bartky: „Foucault, Femininity, and the Modernization of Patriarchal Power.” In: Uő.: Femininity and Domination. New York: Routledge,1990. 63–82. Joan W. Scott: i.m. 35–36. Nancy Hartstock: „Foucault and Power” In: Linda Nicholson: Feminism/Postmodernism. New York. Routledge, 1990.

9. Vö. Muriel Andriocci: French Feminist Studies Between Marginalization and Recognition,The Fourth European Feminist Research Conference, 2000. Bologna.

http://www.women.it/cyberarchive/files/andriocci.htm. Jacqueline Martin: „Recherches et études féministes en France: une synthèse des processus institutionnalisants des enseignements et de la recherche entre 1970 et 1990.” In: Resources for Feminist Research 23. 1–2 (1994) 24–28. Kristina Rolin: Three Decades of Feminism in Science: From „Liberal Feminism” and „Difference Feminism” to Gender Analysis of Science. Hypatia – 19. 1, Winter 2004. 292–296. Lásd még Sandra Harding: The Science Question in Feminism. 1986. Uő: Whose Science? Whose Knowledge? Thinking from Women’s Lives. 1991.

10. Lásd Rita Felski: „The Doxa of Difference”. In: Signs: Journal of Women in Culture and Society, 23. 1 (Fall 1997). 1–23. Teresa L. Elbert: The „Difference” of Postmodern Feminism. College English, 53. 8. dec. 1991. 891–893. Mary G. Dietz: i.m. 404–407. Rosi Braidotti: Becoming Woman: Or Sexual Difference Revisited Theory, Culture & Society, 20.3,2003.43–64. Jane Jenson: Representations of Difference: The Varieties of French Feminism New Left Review I/180, March-April 1990. 127–162.

11. Vö. Teresa L. Elbert: i.m. 894–897.

12. Lásd Rita Felski: i.m. Elizabeth Spelman: The Inessential Woman. Boston, Beacon Press, 1988. bell hooks:  Talking Back: Thinking Feminist, Thinking Black. Boston: South End Press, 1989. Uő: Feminist Theory from Margin to Center. Boston: South End Press.

13. Vö. Teresa L. Elbert: i.m. 886–904.

14. Lásd Hans-Georg Gadamer: „The Hermeneutics of Suspicion”. In: Hermeneutics: Questions and Prospects G. Shapiro–A. Sica Amhurst (szerk.), University of Massachusetts Press, 1984. 63.

15. Vö. K. M. Rogers: i.m. 36. T. L . Elbert: i.m. 893.

16. Kéri Katalin: Tollam szivárványba mártom. Források az európai nőtörténet köréből az ókortól a 20. századig. Pécs, 1999. 38–40. http://wmek.oszk.hu/02100/02110/html. A görög hatásról lásd még J. Philips: Eve: The History of an Idea. San Francisco, Harper & Row, 1984. 39–40.

17. Seyla Benhabib: Feminism and postmodernism: an uneasy alliance. In: Seyla Benhabib, Judith Butler, Drucilla Cornell, and Nancy Fraser (szerk.): Feminist Contentions: A Philosophical Exchange. New York, Routledge, 1995. 17–34. Judith Butler: Contingent Foundations: Feminism and the Question of „Postmodernism”. In Linda Nicholson (szerk.): Feminist Contentions: A Philosophical Exchange. Routledge, 1995. 35–57.

18. Derrida maga is óvatosan említi a dekonstrukció alkalmazhatóságát a feministák céljaira. Művében csak egy helyen esik említés arról, hogy tagadhatatlanul erős kötelék van a dekonstrukciók és a feminista tanulmányok között. Lásd Jacques Derrida: Women in the Beehive: A seminar with J. D.  In: A. Jardine–P. Smith (szerk.): Men in Feminism. New York and London, Methuen, 1987. 196. Lásd még R. Rorty: Feminism, Ideology and Deconstruction: A Pragmatist view (Special Issue: Feminism and Pragmatism). In Hypatia. A Journal of Feminist Philosophy, v.8, n. 2, (spring 1993). 96–103. D. Elam: Feminism and Deconstruction. Ms. en abyme, London and New York, Routledge, 1994. 90, 124. P. Kamuf: Deconstruction and Feminism. A Repetition. In: N.J. Holland: Feminist Interpretations of Derrida (Re-reading the Canon). The Pennsylvania State University Press,1997. 103–126.

19. Lásd Derrida írásait a témakörben: J. Derrida: „Deconstruction and the Other: Dialogue with Derrida”. In: Kearney (szerk.): Dialogue with Contemporary Continental Thinkers: The Phenomenological Heritage, Manchester, Manchester University Press, 1984. Uő: Writing and Difference. A. Bass (ford.): Chicago, University of Chicago Press, London, Routledge & Kegan Paul, 1978.

20. Lásd Christine Di Stefano: „Dilemmas of Difference: Feminism, Modernity, and Postmodernism.” Women and Politics  8. 3/4, 1988.1–24., valamint a feminista politikaelmélet alapművei: J. Butler–J.W. Scott (szerk.): Feminists Theorize the Political. Routledge, 1992. V .Bryson: Feminist Political Theory: An Introduction. 1992.

21. Egyes radikális feministák, mint például Firestone a The Dialectic of Sex (A nemiség dialektikája) című műben, úgy elemzik a nők szerepét, hogy a marxista teória kereteiben a társadalmi osztály kategóriáját a nem kategóriájával helyettesítik. Firestone a modern technológiában látta a lehetőséget arra, hogy a nő megszabadulhasson biológiai determináltságától, a szülés terhétől, és elfogadtassa azt, hogy az emberi természet alapvetően androgén (férfi elven működő).

22. Mary Daly az 1979-ben megjelent Gyn/Ecology c. könyvében kifejti, hogy a nők felszabadulása és a természet megmentése csak a női értékek gyakorlása által lehetséges.

23. Mary G. Dietz: i.m. 402–403, 408–409.

24. Wendy Farley: Eros for the Other: Retaining Truth in a Pluralistic World. Pennsylvania State University Press, 1996. A Másikért való felelősség etikája kérdésében lásd még Jack Reynolds: The Other of Derridean Deconstruction: Levinas, Phenomenology and the Question of Responsibility In: Minerva – An Internet Journal of Philosophy, Vol. 5. 2001. 31–62.