Február 2007
Arcok, évek


  Hát tanulj dalt a zengő zivatartól (vers)
  Lászlóffy Aladár

  A Korunk kapui
  Kántor Lajos

  Szerkesztők visszanéznek
  (Tóth Sándor, Benkő Samu, Veress Zoltán, Aradi József, Weiszmann Endre, Jancsik Pál, Aniszi Kálmán, Kiss János, Jakó Klára, Salat Levente)

  Songs of Passage (vers)
  Visky András

  Egy arisztokrata Athénban
  Rigán Lóránd

  Olvasónapló
  Horváth Andor

  Timon a Solveig-házban
  Poszler György

  Hagyomány és modernitás konfliktusa
  Bányai János

  Személyes ügyek (vers)
  Csiki László

  Egy örökség kínálata
  Pomogáts Béla

  A sötétség kritikája
  Egyed Péter

  Bretterről, Kolozsvárról
  Vajda Mihály

  Beszélgetés Boros Rózával, életéről
  Kiss András

  Egy könyv genezise
  Ritoók János

  A kultúrember és a politikai tett
  Ştefan Borbély

  A meghajlás művészete, Őszelő, Mikor a házban megbetegedett, Aeneas sakkozik (Generátor – versek)
  Horváth Előd Benjámin

  Ötvenhatos konferencia Párizsban (Európai Napló)
  Gömöri György


Toll
  Arcok, évek
  Sebestyén László


Tájoló
  Ötven évvel ezelőtt hunyt el Cs. Sebestyén László
  Mód László


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái néhány korabeli emlékíró szemével
  Kovács Kiss Gyöngy

  Az erdélyi fiatalok értékorientációja a történetkutatásban
  Cseke Péter

  A „Spanyol polgárháború” Erdélyben (1936)
  Horváth Sz. Ferenc


Világablak
  Házunk, városunk, hazánk, Európánk, földünk
  László Ferenc


Mű és világa
  A személyi szabadság
  Adrian Marino

  Egy mondat Baránszkyról
  Cselényi László


Közelkép
  Megoldáskeresés elvi kompromisszumok nélkül
  Péntek Imre


Levelestár
  Szász János levelei Gáll Ernőnek
  


Téka
  Ami nincsen, és ami lehetne (Átfogó)
  Demény Péter

  Álmok vendégsége
  Balázs Imre József

  A múlt tabuiról, közérthetően
  Murádin János Kristóf

  Foci és irodalom, avagy játékos közvetítések
  Bakcsi Botond

  Dokumentum a költő és költészettanár Csokonairól
  Keszeg Anna

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A civilségről
  S. L.

  Az elsikkaszthatatlan spanyolviaszról
  R. L.

  Prózai látlelet
  Ferencz Enikő

  Tükrök által
  Szabó Annamária


Lépcső/ház
  Évfordulón
  



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Murádin János Kristóf

A múlt tabuiról, közérthetően

 

Romsics Ignác: Az 1947-es párizsi békeszerződés

 

Aki hallotta beszélni tévében, rádióban Romsics Ignácot, esetleg olvasta Helyünk és sorsunk a Duna-medencében című, tíz éve megjelent nagy visszhangú könyvét, egyből rájöhetett, olyan történészalkatot ismert meg, kinek szellemi ajándéka a meggyőző, mindenkihez szóló közérthetőség. Romsics értekező prózát művel történetírás címen. Előadásainak lenyűgöző sármja, hogy a legbonyolultabb témákat is közel tudja hozni a szakmán túli szélesebb közönséghez. Úgy ír, ahogy beszél. Ez pedig kivételes adottság. Mindezt aligha várnánk el egy olyan történésztől, aki az adatfeltárás szintjéről érkezett el a nagy összegezésekhez. Az 1951-ben született Romsics Ignác ugyanis Bács-Kiskun megye levéltárának kutatójaként lépett a pályára. Innen azután hihetetlenül gyorsan eljutott olyan átfogó témák feltárásához, mint a magyarságkutatás eleve felülnézetű, esszészerű megközelítéseket igénylő művelése. Ilyen nagy történelmi szintézise az 1999-től immár három kiadást megért Magyarország története a XX. században vagy a Tisza István korát bemutató könyve, legújabban pedig a tavaly megjelent Az 1947-es párizsi békeszerződés. Ezeknek a témáknak az újraértékelése feltételezi, hogy felkészülése során Romsics eljutott a tiszta forrásokig, ugyanakkor le tudta küzdeni azt a nehézkedési erőt, amelyet közel ötven év magyar történelemszemlélete képviselt. Hiszen ha meggondoljuk, hogy a háború után felnőtt nemzedék Molnár Erik és Andics Erzsébet görbe tükrén át nézte a történelmet, és két világháborús veszteségünket – a másodikat kiemelten – a magyarság kollektív bűnösségére vezette vissza, akkor hihetetlenül nagy a feladat, hogy mindezt kioltsuk vagy elhomályosítsuk a társadalomban. Azt a nemzetet, amely Európában a 20. század során a legnagyobb veszteséget szenvedte el (területének kétharmadát, lakosságának 57 %-át kellett feladnia), ráadásul a beneši minta nyomán kollektív bűnösség vádjával deprimálni több volt, mint vétek.

Romsics Ignác legfrissebb könyve, Az 1947-es párizsi békeszeződés egy részleteiben évtizedekig tudatosan homályban hagyott, sőt elhallgatott történelmi eseményről értekezik. Míg 1918–20 keserű emléke, a „Trianon-szindróma” ma is sokkhatásként továbbgyűrűzik a magyar társadalom egyes rétegeiben, addig az 1947-es békeszerződés, mely ugyanoda zsugorította vissza az országot, sőt egyéb restrikciókkal járt, alig van jelen a magyar nyelvű történelmi szakirodalomban. Amellett, hogy visszaállította a trianoni határokat, semmissé téve az 1938 és 1941 közötti területi gyarapodásokat (Felvidék, Kárpátalja, Észak-Erdély, Bácska, a baranyai háromszög és Muraköz, összesen mintegy 79 000 km2), még a maradék Magyarországot is tovább csonkította. Romsics kiemelten kezeli azt az alig ismert tényt, hogy bár mindössze néhány négyzetkilométerről volt szó, stratégiailag fontos övezet, a pozsonyi hídfőnél, a Duna jobb partján elhelyezkedő három falu, Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsún is az újjáalakult Csehszlovák állam birtokába került. Mindezek mellett ugyancsak nagy jelentősége volt annak, hogy a második világégés utáni új békeszerződés már nem követelte meg a még 1919 decemberében Románia által Trianon feltételeként aláírt kisebbségvédelmi garanciákat. Így az 1920-ban Magyarországra erőszakolt békediktátum által elkezdett folyamatot valójában 1947 fejezte be.

Talán éppen ennek a gondolatnak igyekezett látványszerű, emblematikus megfogalmazást adni a történész, amikor könyvének borítójaként a budapesti ostrom során súlyosan megrongálódott és porban heverő Fadrusz-művet, a budai várban levő egyik kettétört kapuőrző kőoroszlán képét választotta. A dicsőséges múlt szomorú végét jelképezi az élőhalottként kísértetiesen semmibe meredő oroszlánfej.

Szakkönyvnél szokatlanul ható előszavában máris érezhető Romsicsnak az átlagos történész kutatótól annyira eltérő stílusa, tehetsége, az, hogy a száraz eseményeket is színes, élettel teli ábrázolásban képes visszaadni. Illyés Gyula megrázóan szép visszaemlékezésének néhány oldalas idézetével nyitja meg a témát a szerző. (Részletek Illyés Gyula: Franciaországi változatok. Öt hét Párizsban című esszéjéből.)

Mi sem lenne azonban igaztalanabb annál, mint hogy Romsics Ignácban bárki is szubjektív, irodalmiaskodó történészt lásson. Az ő elbeszélő, olvasmányos és könnyed stílusa mögött vérbeli kutatómunka, valódi történészi elkötelezettség áll. Ezt tükrözi a gondos adatgyűjtés és a körültekintő forráskritika. Ehhez elég, ha csak a mintegy kétszáz címből álló felhasznált irodalom jegyzékét böngésszük át. A nagyszámú levéltári forrás között sok jeles külföldi intézmény neve szerepel: ilyen a londoni Public Record Office vagy a washingtoni National Archives. De találunk közöttük neves nyugati egyetemi könyvtárakat is: Bloomington (Egyesült Államok) vagy Jyväskylä (Finnország). Ezeket kiemelt értékű magyarországi közgyűjtemények egészítik ki: Magyar Országos Levéltár, Politikatörténeti Intézet Levéltára és Könyvtára, Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, a Külügyminisztérium Könyvtára. Mellettük mintegy különlegességként a modern történelemkutatás eszközeinek felhasználásáról árulkodik az olyan specifikus gyűjteményekben végzett feltárómunka, mint a Magyar Rádió Archívuma vagy a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára. A sokrétű levéltári anyagot más primér források, szöveg- és dokumentumgyűjtemények teszik teljessé.

Számos történeti feldolgozás, szintézis közül arányosan, az auditur et altera pars ókori igazságossága alapján válogatta ki Romsics a legmegfelelőbbeket, igyekezve egyensúlyt tartani a különböző értékelések között. Kiemelten fontos ezek közül a kommunista diktatúra kényszerítő körülményei között a lehető legobjektívebben és a történeti hűség igényével megírt összegzés, Csatári Dániel nagyszabású munkája, a Forgószélben. Magyar–román viszony 1940– 1945. A békeszerződés kitételeinek meghatározásában oly fontos szerepet játszó szovjet álláspontot és elgondolásokat többek között Tofik Iszlamov jól ismert tanulmányából (Erdély a szovjet külpolitikában a II. világháború alatt) közvetlenül is leszűrhette a szerző.

Természetesen az idevonatkozó memoárirodalom legjelesebbjei gondolatainak beépítése sem maradhatott ki a kutatómunkából. Elég, ha itt csak Winston S. Churchill több kötetet felölelő hatalmas művére (The Second World War) vagy magyar vonatkozásban Mindszenty József Emlékirataim és Nagy Ferenc Küzdelem a vasfüggöny mögött című forrásértékű visszaemlékezéseire utalunk. Bár Romsicsnak tudomásom szerint nincsenek erdélyi kötődései, a bonyolult és árnyalataiban, érzelmi összetevőiben nehezen megközelíthető erdélyi viszonyok tárgyalásától sem riad vissza, s ehhez többek között Katona Szabó István emlékiratát (A nagy remények kora. Erdélyi demokrácia, 1944–1948) is felhasználja.

Mindezek mellett igényes folyóiratokban megjelent, jól megválogatott tanulmányok sora teszi változatosabbá a mű forrásanyagát. Az újabb szakfolyóiratok mellett (História, Rubicon) rendszerváltás előttiek (Új Látóhatár) sőt igényesebb erdélyi kiadásúak (Korunk) is szerepelnek.

A szakmai metodológia szemszögéből továbbá előnyére válik a könyvnek terjedelmes névmutatója, mely minden valóban tudományos munka elmaradhatatlan része. Sokat segít a témában kevés ismerettel bíró olvasónak a békeszerződés legfontosabb területi rendelkezéseit bemutató tizennégy szövegközti szemléltető térkép. Több térképlap a párizsi béke előtti területi, népességi változásokat ábrázolja, mintegy szélesebb történelmi eseménysorba illesztve a figyelem középpontjába helyezett 1947-es eseményt. Így pontos vizuális képet kaphatunk a Horthy-rendszer 1938 és 1941 között elért részleges revíziós sikereiről és a történelmi, illetve a trianoni Magyarország nemzetiségeiről. De számos, a békeelőkészítő folyamatot részleteiben bemutató térkép is segítségére van az olvasónak, feltüntetve a határokkal foglalkozó amerikai szakbizottság alternatív javaslatait, vagy különböző tervezeteket Erdély megosztásáról. Ugyanakkor nem hiányoznak a környező kelet-közép-európai államok, a volt kisantant tagjainak maximális igényeit feltáró térképek sem. A magyar olvasó előtt eddig szinte ismeretlen, meghökkentő területi aspirációkra derül fény, mint amilyenek például az 1941-ben megfogalmazott nagyszerb célok: a Szegedet, Baját, Pécset és a Dráva bal partját Barcstól Szentgotthárdig magukba foglaló követelések. Ami pedig nagyon lényeges, az 1947-ben elcsatolásra került pozsonyi hídfő részletes térképét is megtaláljuk az idevonatkozó fejezetben.

Említést kell tennünk, és nem utolsósorban, a könyvben fellelhető kisszámú, de annál értékesebb archív fényképfelvételről. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárából származó hét képi melléklet a békeszerződésben szerepet játszó legfontosabb történelmi személyiségeket hozza megfogható közelségbe a szélesebb olvasóközönség eligazításának igényével. Így társulnak az üres nevek képzete mellé valódi emberi arcok. Hogy csak néhányat említsünk: Vjacseszlav M. Molotov szovjet külügyi népbiztos, Kliment J. Vorosilov marsall, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnöke, Szakasits Árpád, a magyar Szociáldemokrata Párt főtitkára, Tildy Zoltán magyar miniszter-, majd köztársasági elnök vagy Petru Groza román miniszterelnök. Természetesen nem hiányozhat a magyar fegyverszüneti egyezmény 1945. január 20-i vagy a párizsi békeszerződés 1947. február 10-i aláírásának történelmi pillanatfelvétele sem.

Tudományos felkészültsége, aprólékos kutatómunkája és lebilincselő stílusa mellett pozitív jellemzője Romsics Ignác e legújabb könyvének arányos és könnyen áttekinthető szerkezete. A historikus összegzés megalkotásának fő célját szem előtt tartva a szerző igyekszik a párizsi békeszerződést teljes kontextusban elhelyezett történelmi folyamatként felfogni és feldolgozni. Így olyan előzményeknek szentel teljes fejezeteket, mint a második világháború időszakában jelentkező különféle hadicélok, majd békeelképzelések vagy Magyarország és szomszédainak viszonya a történeti vízválasztónak számító 1944–1945-ös esztendőkben. Különösen értékes a mű ama fejezete, amely feltárja a közhiedelemmel ellentétben igen aktív magyar külpolitika és a magyar fél békeelőkészítéseinek erőfeszítéseit 1945–1946-ban. A tulajdonképpeni 1946-os béketárgyalásokról és a békeszerződés megszületéséről szóló külön rész elkerülhetetlenül magán viseli a pozitivista történetírás jegyeit, de mindez nem hat zavaróan. Sőt, mivel számos adatot hordoz, e fejezet valódi mélységeiben tárja fel a párizsi béke megszületésének körülményeit, s egyben rávilágít a vitatott rendelkezések részleteire.

Számomra talán legérdekesebbnek mégis az utolsó, epilógusként is felfogható fejezet tűnt. Mint erdélyi embert örömmel töltött el az az összefoglaló leírás, mely a békeszerződés következtében újból kisebbségben élő magyarok helyzetét külön-külön, régiókként tárja fel. Ugyanakkor mint történész úgy vélem, nagy hasznát veheti a tudományos munka annak az itt összefoglalt áttekintő értékelésnek, amely az 1947-es párizsi békeszerződésről szóló eddigi legteljesebb magyar szakirodalmat, annak összes hiányosságával és eredményével felöleli. A trianoni traumát lényegében megismétlő 1947-es békével kapcsolatban méltán vádolja Romsics a hallgatás és az elhallgatás politikájának évtizedes gyakorlásával és a Szovjetunió meglehetősen kétes szerepének idealizálásával a Kádár-korszak irányított történetírását és magát az egész kommunista rendszert.

A recenzens öröme (káröröme), ha tévedésen, hiányosságon éri a szerzőt. Eme igényes mű esetében kevés ilyen „örömben” volt részem. Azzal a jól ismert jelenséggel, hogy a magyarországi történészek néha nem jegyzik pontosan az idegen hangzású neveket, melyek a kisebbségi sorsban élő magyarság számára oly természeteseknek tűnnek, itt csak a Kolozs megyei román prefektus, Teofil Vescan (Teofan?) kevésbé ismert nevének esetében találkoztam. Ennél sokkal jelentősebb azonban az, hogy Romsics Magyarország háborús szerepvállalásának tárgyalásánál elkerüli, nem bonyolódik bele a máig vitatott kassai bombatámadás körülményeinek tisztázásába. Ehelyett mindössze egy gondolat erejéig említi meg a háborúba való belépés közvetlen okaként hangoztatott eseményt, holott az a háború és a békekötés jogi alapjainál egyaránt jelentőséggel bírt.

Mindezek a kisebb elírások és hiányosságok azonban mit sem vonnak le a mű hiánypótló értékéből, abból a tényből, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés évtizedekig elhallgatott tabutémájáról ez a legkimerítőbb történelmi szintézis. Közvetlen elbeszélő stílusa, könnyed nyelvezete és pontos adatai, találó értékelései alapján Romsics Ignác e legújabb könyve egyaránt ajánlható nemcsak a történésztársaknak, de a téma iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönségnek is.

*Osiris Kiadó, Bp., 2006.