Február 2007
Arcok, évek


  Hát tanulj dalt a zengő zivatartól (vers)
  Lászlóffy Aladár

  A Korunk kapui
  Kántor Lajos

  Szerkesztők visszanéznek
  (Tóth Sándor, Benkő Samu, Veress Zoltán, Aradi József, Weiszmann Endre, Jancsik Pál, Aniszi Kálmán, Kiss János, Jakó Klára, Salat Levente)

  Songs of Passage (vers)
  Visky András

  Egy arisztokrata Athénban
  Rigán Lóránd

  Olvasónapló
  Horváth Andor

  Timon a Solveig-házban
  Poszler György

  Hagyomány és modernitás konfliktusa
  Bányai János

  Személyes ügyek (vers)
  Csiki László

  Egy örökség kínálata
  Pomogáts Béla

  A sötétség kritikája
  Egyed Péter

  Bretterről, Kolozsvárról
  Vajda Mihály

  Beszélgetés Boros Rózával, életéről
  Kiss András

  Egy könyv genezise
  Ritoók János

  A kultúrember és a politikai tett
  Ştefan Borbély

  A meghajlás művészete, Őszelő, Mikor a házban megbetegedett, Aeneas sakkozik (Generátor – versek)
  Horváth Előd Benjámin

  Ötvenhatos konferencia Párizsban (Európai Napló)
  Gömöri György


Toll
  Arcok, évek
  Sebestyén László


Tájoló
  Ötven évvel ezelőtt hunyt el Cs. Sebestyén László
  Mód László


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái néhány korabeli emlékíró szemével
  Kovács Kiss Gyöngy

  Az erdélyi fiatalok értékorientációja a történetkutatásban
  Cseke Péter

  A „Spanyol polgárháború” Erdélyben (1936)
  Horváth Sz. Ferenc


Világablak
  Házunk, városunk, hazánk, Európánk, földünk
  László Ferenc


Mű és világa
  A személyi szabadság
  Adrian Marino

  Egy mondat Baránszkyról
  Cselényi László


Közelkép
  Megoldáskeresés elvi kompromisszumok nélkül
  Péntek Imre


Levelestár
  Szász János levelei Gáll Ernőnek
  


Téka
  Ami nincsen, és ami lehetne (Átfogó)
  Demény Péter

  Álmok vendégsége
  Balázs Imre József

  A múlt tabuiról, közérthetően
  Murádin János Kristóf

  Foci és irodalom, avagy játékos közvetítések
  Bakcsi Botond

  Dokumentum a költő és költészettanár Csokonairól
  Keszeg Anna

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A civilségről
  S. L.

  Az elsikkaszthatatlan spanyolviaszról
  R. L.

  Prózai látlelet
  Ferencz Enikő

  Tükrök által
  Szabó Annamária


Lépcső/ház
  Évfordulón
  



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Szász János levelei Gáll Ernőnek

 

 A Gáll-hagyatékban számos levél tanúskodik az akkor már Bukarestben élt Szász Jánosnak és a Korunk főszerkesztőjének baráti, munkatársi kapcsolatáról. Ebből a gazdag levelezésből emelünk ki négy levelet a közelmúltban elhunyt jeles publicistára, prózaíróra, költőre, a folyóiratban valamikor elég sűrűn publikáló szerzőre emlékezve.

 

Bukarest, 1967. február 2.

 

Kedves Ernőm,

számomra az említett kérdésben Marx Feuerbachról írt egyik tézise az alap: „az új materializmus álláspontja az emberi társadalom vagy a társadalmasított emberiség.”

Ha tehát az emberire esik a hangsúly, valóban a humánum fogalmát kell tisztázni, de (nyilván) a maga történetiségében. I. V. Jóska is mindig az emberről beszélt és itt is kompromittálta szakállas Károly bátyánkat, de túl ezen, megnehezítette a mi dolgunkat is.

No, de ez most lényegtelen.

1.) A humánum fogalmának tisztázása történetiségében

A legtöbb kultúrtörténet hamis, mert egyoldalú, szellemtörténeti képet fest az ember-eszményről. Ha jól meggondoljuk, még a reneszánszról sincs igaz képünk e tekintetben, mert egyoldalú, a röneszansz-eszmé-nyeket tudatosítja, de sem a reneszánszkori ellen-eszményeket, sem azt, hogy a társadalmi gyakorlatban mi valósult meg ezekből az eszményekből.

De humánum-eszménye volt a suméroknak, akkádok, egyiptomiaknak stb. is.

Tisztázatlan marxista szempontból a judaizmus, katolicizmus, reformáció (ha csak Európára gondolok) humanizmusa is a maga minden ellentmondásával.

Világos, hogy e téren a mesék birodalmában élünk (talán az antik görögökről tudunk a legtöbbet).

2.) Ha társadalmunk és gondolkozásunk (világnézetünk) ember-központú, tisztázni kell a humánum alapvető vonásait és ellentmondásait.

Mi a személyiség, egyéniség, de még annak előtte hogyan differenciálódik alkatilag az ember.

Melyek konkréten a személyiség, egyéniség kiteljesedésének föltételei (a társadalmiaktól és a közegészségügyieken át egész a szellemi kultúráig).

Milyen gyökerűek az emberi ellentmondások:

Hogyan lehet az, hogy az ember prome-theuszian önzetlen és egyben önző is?

Homo faber és mégis évezredek óta háborúzik? Vagyis szül és gyilkol.

A határeseteket leszámítva, vajon kizárólag csak társadalmiak itt az okok, nincs-e itt kongruenciája a társadalmi tényezőknek ösztönben gyökerező vonásokkal (az ember állati eredetének maradványaival)?

3.) És most össze-vissza, részletkérdések

Humánum és halál

Jellem, gerinctelenség

Nemiség és etika

Bátorság és félelem

Hősiesség és szolgalelkűség

Közösségi érzés és karrierista individualizmus

Határesete: tolvajok, gyilkosok, fanatikusok, perverzek, csalók stb.

Sok vonaton, vidéki városkákban és fővárosi irodalmi körökben egyaránt elhangzott beszélgetésem volt ezekről a kérdésekről. Ezzel csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy a kérdés közérdekű. Itt maradtunk istentelenül, egyedül önmagunkkal. Gauguin is azt kérdezte: „Kik vagyunk? Honnan jövünk? Hová megyünk?” Ő elment Tahitibe. Menekült. De önmagunk elől mégse menekülhetünk.

Bocsáss meg a temérdek banalitásért, amit összehordtam.

Szeretettel ölel János

Iowa, 1973. március 13.

 

 

Kedves Ernőm,

szüleimtől tudom, hogy megkaptad képeslapomat, örvendek, hogy élményeink tartalmukban párhuzamosak, magam is olvastam A Hét-ben amerikai beszámolódat, abból is erre következtettem. No, de hogyan is lehetne másként? Régtől szándékszom hosszabban írni neked, valami mindig közbe jött, leginkább az otthoni tragikus események, vagyis Laci [Földes] halála, mert erről annyi írnivalóm lett volna, hogy annak talán sohase értem volna a végére, meg azután nem akartam se magamat, se téged a meglevő gyötrelmeinken túl, még ezekkel a vallomásokkal is gyötörni. Leírni ugyan leírtam őket a naplómba (ebből csak néhány sort küldtem el A Hét-nek), majd ha talán egyszer könyv lesz az egészből, ez is napvilágot lát. Olvasván, amit A Hét közöl, egyben azt is tudod nagyjából, miként élünk és miket művelünk itt az Óperenciás tengeren túl. Nem feledkeztem meg a Korunkról sem, de azt hiszem, hogy azt, amit nektek szeretnék írni, arra itt bajosan futja majd az időmből, mert e hónap második felében ismételten alkalmunk lesz New Yorkba utazni, áprilisban meg körútra indulunk (Los Angeles, San Francisco, Grand Canyon, New Orleans), ami legkevesebb három hétig tart majd, még inkább kerek hónapig. Ösztöndíjunkkal ugyanis együtt jár egy bizonyos összeg, amit kizárólag utazások fedezésére folyósítanak, ezt a pénzt emésszük el áprilisban, elegyítve némi meghívásokkal. Nos, amióta ideérkeztem, megpróbáltam rendszeresen tanulmányozni az amerikai kisebbségi mozgalmakat, nem csak a négerekét, hanem az amerikai-mexikóiakét, a puerto-rico-iakét, az amerikai indiánokét és különböző egyéb amerikai etnikai csoportokét is. Személyes élményeimen túl (pld. találkozás Stokley Caramichaellel, levélváltás Angela Davis-szel) rengeteg szakmunkát is elolvastam, kicéduláztam, számtalan újságkivágást gyűjtöttem, stb. Ennek a földolgozására itt bajosan vállalkozhatom, nem is szólva arról, hogy úgy érzem, még rengeteg olvasnivalóm maradt és utunk során még számos idevaló látni- és tapasztalni valóm akad. Így hát az a feltett szándékom, hogy az egészet otthon írom majd meg a Korunknak. Addig is azonban arra kérlek, amennyiben bármilyen tanácsod lenne (bibliográfia, felkeresendő emberek, stb.) azonnal írd meg nekem, mert most már valamiként ott tartok, hogy átlátván a kérdést a maga itteni gócosodásaiban, tovább léphetek az árnyalatok felé is. Címemet megtalálod a túlsó oldalon, bízom abban, hogy írsz néhány sort. Van néhány emberem, akinek többször is írtam, hosszú levelet, és ennyiben maradtunk. Nem panasz, egyébként veled szemben én törlesztek adósságot. Érintettem egyébként az itteni kisebbségek helyzetét egy A Hét-nek küldött ún. képzelt interjúmban is, kíváncsi lennék a véleményedre, de mire az megjelenik, no az egészet, s persze minden egyebet is, otthon majd alaposan kidumáljuk. Már előre gyűjtöm a gyomornedveimet egy kiadós Hója-béli sétára. Hogy s mint vagytok még? Gyula, Edgár, a többiek? Verával és Ágival rendszeresen levelezünk, de abból igen keveset tudok meg Kolozsvár belviszonyairól és lelkiéletéről. Igaz is, valósággal aratott körülöttük a halál, csoda, hogy egyáltalán nem roppantak össze. Lassan-lassan ezt is meg kell szoknunk. A sok bajban nekem eleddig kijutott az a szerencse, hogy az öregeim még mindig csodálatos kondícióban vannak, hetente olyan leveleket kapok tőlük, hogy valósággal büszke vagyok és önzőn azt kívánom magamnak, hogy amennyiben megérem az ő korukat, magam is hasonló módon őrizzem meg szellemi és egyéb képességeimet.

Válaszodat várva a régi szeretettel ölel

János

Otthon add át kézcsókomat. Itt az ilyesmi nem szokás, de még sok más sem az, így hát az ember nincs miért lemondjon egyébként is sokszor honvágyát csillapító szokásairól.

 

 

Passadena (California), 1973. április 6.

 

Kedves Ernőm,

második levelemből (amelyet remélem a mellékelt kézirattal együtt megkaptál) bizonyára kitűnt számodra, hogy mire a válaszokat megkapom, már éppen úton lehetünk, egyébként leveledet március végén kaptam meg, egy nappal amerikai túránk előtt, most válaszolok, egy kissé késve, de mégse lekésve. Köszönöm jó soraidat a munkámról és jókívánságaidat is. Hasonló jókat kívánok jómagam is magamnak, noha... Szigorú életrendben és munkarendben éltem itt, lehet, hogy ezt otthon is folytatni lehet. És ismét a noha... Itt ugyanis minden reggel 6-kor keltem (most is kb. annyit mutat az óra, de itt a szállodában nem tudok gépelni, mert egy szobánk van, és Monika alszik; ezért írok kézzel) és a reggeli megszakításával déli 12 óráig dolgoztam, kb. három órát írtam a naplót, a többit olvasásra, jegyzetelésre és levelezésre fordítottam. Szerencsére a nyelvvel nem kellett bajlódnom, gyorsan felfrissült régi tudásom és könnyen hozzátanultam, amire a fungáláshoz szükségem volt. Nos, lesz-e módom otthon erre az életformára? Kötve hiszem, hogy azzal az én reggel 9-től d.u. 3-ig tartó szolgálati időmmel és ráadásul a délutáni gyűlésekkel, stb., módomban lesz-e továbbra is így dolgozni, mindenesetre megpróbálom. Ez nem sirám, én szívesen végzem azt a munkát, talán túl szívesen is végeztem, mértékkel és jól beosztva, nyugodt lelkiismerettel ügyködhetek talán kevesebb időtartamban intenzívebben is, ha... No, de majd meglátjuk. Már idejövetelünk első hetében elkezdtem amerikai írókkal és szerzőkkel és engem érdeklő emberekkel levelezni, nem mindenki válaszolt, de váltottam néhány érdekes levelet Arthur Millerrel, Styronnal stb. Még tavaly novemberben írtam Marcusének ide Kaliforniába, de nem válaszolt. Vagy egy hónappal ezelőtt, hogy tudtam már, módunkban lesz itt is megfordulni, ismét írtam neki, elküldtem az első levelem másolatát, megírtam, kb. mikor leszünk Kaliforniában. Mire szinte posta fordultával válaszolt és meghívott, látogassuk meg. Tegnap ott jártunk nála, La Jollá-ban, (csodálatos campus a tengerparton!) egy órát beszélgettünk, elképzelheted, nagy élmény volt. Így hirtelenében és azon melegében csak annyit: micsoda elképesztő tévedés volt, bűnös butaság ezt az embert jóideig valamiféle marxizáló szobatudósként, egyfajta szalonmarxistaként, mintegy a forradalomból kiábrándult képződménynek kijátszani. Persze, aki olvasta a műveit, mármint nem az ortodox-marxisták, alapjában véve antimarxista szemmel olvasta őket, addig is tudhatta, hogy ebből egy szó sem igaz. Mégis nagy élmény volt még ezalatt a röpke óra alatt is  tapasztalni, hogy ez a koponya mennyire hasonlóan reagál mindenre, vagyis velünk hasonlóan, és ez öröm is volt meg megnyugvás is, mert őszintén szólva én pont úgy unom és okádtatóan gyűlölöm a divatos kiábrándultakat, mint az ortodox bürokratákat. Nos, ha nem egyébért, ezért az óráért is érdemes volt átkelni az óceánon. Erőst remélem azonban, hogy eddig is sikerült hosszú hiányzásomat jóra váltanom, nem hivalkodom, sok álmatlan éjszakámba került itt, amíg egyensúlyt teremtettem a hiányzás és a szolgálat új formája között, te remélem elhiszed nekem, hogy ez így történt, ám, persze lehet az is, hogy mindennek csak az az oka: a magam részéről túljátszom, túlméretezem otthoni munkám-jelenlétem jelentőségét.

Édes öregem, ez a Kalifornia egyébként a földnek isten mind a két kezével megáldott csücske, hogy itt most kora-nyár van, és mindig nyár van, az nekünk külön csoda, meg a narancs csak úgy hever az útszélen, meg egyszerre virágzik minden virág, még ha nem is úgy, ahogy Mao gondolta, de a pálmafák és fenyők elegye megszédíti az embert és a természet e varázsos harmóniája láttán mindegyre társadalmi utópiákba kergeti. Mi még visszatérünk Iowa Citybe egy hétre, április 30-án repülünk Londonba, még lötyögünk egy sort Európába is, június 15-én otthon leszünk. (De azt hiszem ezt már megírtam). Remélem Iowában vár rám a leveled, ha egyébre talán nem, de egy lapra még futja majd az időmből, hogy válaszoljak neked.

Ölel

János, Monika

 

 

 

1974. március 14.

Kedves Ernőm,

 

köszönöm jókívánságaidat. Két kerek hónapja – mivel dolgozni amúgysem tudok – minden erőmmel azon vagyok, hogy rendbe pofozzam a kedély- és idegállapotomat, hiszen a kettő összefügg, sőt egy és azonos jelenség és az orvos szerint az epevezetékek működési elégtelensége is idegalapon állott be. Nos, két hónapos szigorú diétával az epe-ügy rendbe jött, fáradtságom mégse múlt el, alhatnékom szinte végtelen, 10-12 órát alszom naponta, ami jó, főleg hogy sok a behoznivalóm, de a maradék időt még nem tudom munkára használni. No, de türelem!

Nem vagyok öndiagnoszta, mégis amióta hazajöttem, erősen lehangol (hogy enyhén fejezzem ki magam) munkám a Szövetségben, ahol is más dolgom nincs, mint szanitéc munkát végezni, egész nap sebeket kötözni, nyugdíjasokat vigasztalni, betegeket korházba utaltatni, beteget látogatni, segélyt szerezni, őrülteket csitítani stb. stb., meg aztán temetni. Pénzügyi kérésekért talpalok, állásokért kilincselek, nyugdíjakért veszekszem több-kevesebb sikerrel és noha tudom, hogy e kevés is fontos, nem elégít ki, fölöslegesnek érzem magam, talán azért, mert ez időt és ideget emésztő és eléggé felőrlő munka és pillanatnyilag alig marad időm egyébre. Nem panaszkodom, tudom, hogy magam kell megtaláljam a benső egyensúlyt ahhoz, hogy ezt a sok bajt és gondot ne vigyem magammal haza is, hogy ott azután tiszta fejjel lássak az íráshoz. De hát már hat éve csinálom s az elején szellemi tartalma és távlatai is voltak a munkámnak, mostanra kizárólagosan szociális segélyjellege lett, szanitéckedés és tűzoltás. No, de mindezzel nekem egyedül s magamban kell megbirkóznom s végül ismét győzni fogom.

Így hát a Marcuse is elkészül majd egyszer. Kértem Korunkat, megírtam pontosan, melyekhez nem jutottam hozzá, egyelőre nem kaptam semmit.

Szeretettel ölel

János