Február 2007
Arcok, évek


  Hát tanulj dalt a zengő zivatartól (vers)
  Lászlóffy Aladár

  A Korunk kapui
  Kántor Lajos

  Szerkesztők visszanéznek
  (Tóth Sándor, Benkő Samu, Veress Zoltán, Aradi József, Weiszmann Endre, Jancsik Pál, Aniszi Kálmán, Kiss János, Jakó Klára, Salat Levente)

  Songs of Passage (vers)
  Visky András

  Egy arisztokrata Athénban
  Rigán Lóránd

  Olvasónapló
  Horváth Andor

  Timon a Solveig-házban
  Poszler György

  Hagyomány és modernitás konfliktusa
  Bányai János

  Személyes ügyek (vers)
  Csiki László

  Egy örökség kínálata
  Pomogáts Béla

  A sötétség kritikája
  Egyed Péter

  Bretterről, Kolozsvárról
  Vajda Mihály

  Beszélgetés Boros Rózával, életéről
  Kiss András

  Egy könyv genezise
  Ritoók János

  A kultúrember és a politikai tett
  Ştefan Borbély

  A meghajlás művészete, Őszelő, Mikor a házban megbetegedett, Aeneas sakkozik (Generátor – versek)
  Horváth Előd Benjámin

  Ötvenhatos konferencia Párizsban (Európai Napló)
  Gömöri György


Toll
  Arcok, évek
  Sebestyén László


Tájoló
  Ötven évvel ezelőtt hunyt el Cs. Sebestyén László
  Mód László


História
  A 18. századi bécsi politika erdélyi megnyilvánulási formái néhány korabeli emlékíró szemével
  Kovács Kiss Gyöngy

  Az erdélyi fiatalok értékorientációja a történetkutatásban
  Cseke Péter

  A „Spanyol polgárháború” Erdélyben (1936)
  Horváth Sz. Ferenc


Világablak
  Házunk, városunk, hazánk, Európánk, földünk
  László Ferenc


Mű és világa
  A személyi szabadság
  Adrian Marino

  Egy mondat Baránszkyról
  Cselényi László


Közelkép
  Megoldáskeresés elvi kompromisszumok nélkül
  Péntek Imre


Levelestár
  Szász János levelei Gáll Ernőnek
  


Téka
  Ami nincsen, és ami lehetne (Átfogó)
  Demény Péter

  Álmok vendégsége
  Balázs Imre József

  A múlt tabuiról, közérthetően
  Murádin János Kristóf

  Foci és irodalom, avagy játékos közvetítések
  Bakcsi Botond

  Dokumentum a költő és költészettanár Csokonairól
  Keszeg Anna

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  A civilségről
  S. L.

  Az elsikkaszthatatlan spanyolviaszról
  R. L.

  Prózai látlelet
  Ferencz Enikő

  Tükrök által
  Szabó Annamária


Lépcső/ház
  Évfordulón
  



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Horváth Előd Benjámin

A meghajlás művészete, Őszelő, Mikor a házban megbetegedett, Aeneas sakkozik (Generátor – versek)

A meghajlás művészete

 

A placcon csöppnyi félelem hever,

egy padra dőlsz, vagy épp csak áthaladsz,

köszönsz egy ismerősnek, új szakasz,

az alkonyat ma erre-arra kell.

 

Lehetnél Puck, Kharón, végállomás

(most egymagadban iddogálsz megint),

nyár vége épp, az ablakok lesik

a visszhang benned mifelé tendál.

 

Szereted ezt a kocsmát. Félhomály,

s a falfesték, a rajzok szegletén

kis varjak ülnek, néződ egy pecér.

A korridor, hangok s ez-az, ha fáj,

 

varjak vagy angyalok. Egy régi nő

betoppan épp, köszönsz, de kedvtelen.

Unalmas ősz. És minden szürke benn.

A hamuzó s a sör mutatja múlt időd.

 

*

(A torkod fáj, miképp az átlépés,

ha menni kell, a glanc, a plán, az űr,

a meghajlás csinál belőled ágyneműt,

és ébredsz is, hogy rongy vagy, hosszú éj,

 

mint színdarab végén a fűszer,

egy szócska ül fölötted (feszt Kharón)

és görbe szussz vagy, holmi új majom,

amint az „el” a meghajlásba átemel...)

 

 

Őszelő

 

A megcsalás lehet személytelen,

csak így jutott ez is ki itt neked,

a térd, félig letolt gatyád

s egy harapás a válladon korán,

mikor csak sötétkék a pirkadat,

a szíved is csupán sötét... betét,

egy részeg hülye, semmi más, haladsz,

s az öl csak rozsdaszagba húz ekképp.

 

Harisnya és vidéke. Csak ha benn és kinn vagyunk.

De ősz jön. Ősz és kártyavár.

Vizelsz és öltözöl. Se tér, se terminus.

 

Nem voltál, épp csak alkatrész, lakáj.

Felejt a füst. A bor hideg s a reggel is.

Beszélgetés. A klarinét. Megyünk megint.

 

 

Mikor a házban megbetegedett

 

Ez most itten a menthol-lights-dal. Cseplini Jánusz,

   ó, Pannóniuszom, csak te remegsz amiképp

én most pár szót elrebegek még s végül a mánus

   rezzenetét látván: eldobo’ mentolom én,

s rágva az urbi et orbit, húzom az ágyba az ánusz.

 

 

Aeneas sakkozik

 

fáradt vagyok nagyon

                        megint egy csúf futár

belül hol is vagyok

                        parasztok nincs király

az út talán a lendület

                        kiütne mint a szolt a lá

sok év van itt és mind süket

                        fehér a tenger is tovább

a muslicák itáliák

                        A5 B8 a C talán 9

meanderek között pár

                        pohár vagy langyos méreg

ez lettem trója álruhám

                        királynőkből legyen

egy volt igaz talán

                        a szag s az öl a haj s a nyál

az asztalán az ablakán

                        és néha még az ágyán

lépcsőn amint csak intett

                        Didóm Didóm Elessám

pikáns kis piktorom veled

                        eh jaj hogy unom már

e tromfoló kis indolenciát

                        de lépni kéne tán

és matt koTurnusom

                        a lábbelim leszel bizony

parasztok nincs király

                        de menni vár mi vár

 

 

 

Három kérdés, három válasz

 

 1. Balázs Imre József: Érzékelek a szövegeidben egyfajta vonzódást a színházhoz, a színrevitelhez – és itt nem csak A meghajlás művészete című szövegedre gondolok. Jól érzékelem?

Horváth Előd Benjámin: Igen. Hajlamos vagyok valamiért a legkomolyabb ügyeimet, bajaimat is játékként kezelni. Szeretem összekeverni a dolgokat, felfordulást csinálni, aztán meg jön a rendrakás, a rendezés. És nézem magam mint valaki mást, ahogyan ülök az egész kupleráj közepén, nézem, hogy na, most mit lépek. Amikor nem én csinálom a felfordulást, de része vagyok, az csak érdekesebb. Mindig érdekelt a szereplés, a sok kis szerep itt, ott, amott. Hogy az miről szól, mennyire lehet én, mennyire nem lehet én egy-egy szerep. Hogy meddig tart a darab, mikor lehet kilépni. Hol jöhet be az elidegenedés, mi a meghajlás. Nekem csak a játék lehet vérkomoly. Az kemény bajokba vihet.   

 

 2. B. I. J.: Mámor, irónia, rezignáció, börleszk – mit jelentenek számodra ezek a szavak?

H. E. B.: Mindent és semmit. Nálam egyik a másik nélkül nem létezhet (már ha szabad ilyet mondanom, ezt a két szót együtt, hogy nálam, meg létezik). Igyekszem úgy átadni őket, ahogyan a saját bőrömre kapom. (Vagy persze egészen másképpen.) Ironikus az, hogy a rezignációról írva sem lehet rezignálni, meg ha írom, a börleszket is komolyan kell venni, a mámor hol igazi, hol ironikus, hol rezignációból jön, hol meg egyenesen börleszkké kell hogy legyen. Arra szoktam vigyázni, ne vigyem túlzásba.

 

 3. B. I. J.: Azt mondod magadról a Másnapos Irodalmi Kör honlapján (http://www. masnaposok.tvn.hu): „foglalkozása – nézelődés”. Milyen viszonyban van egymással a nézelődés és a látás?

H.E.B.: A látás az nekem magas. Nem vagyok sámán, csak egy kölök. A nézelődés viszont szerintem az írás szerves része. Nézem magam, másokat, dolgokat, mozgást, gomolygást – és leírom. Ha tudom.

 

 Horváth Előd Benjámin 1988-ban született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákja. A Másnapos Irodalmi Kör alapító tagja. Szövegei korábban a Helikonban, A Nagy Kilometrik című mellékletben jelentek meg.