Január 2007
Nagyszeben — múlt, jelen


  Luxembourgtól Nagyszebenig
  Horváth Andor

  Megmutatjuk magunkat a városlakónak és a világnak
  Tibori Szabó Zoltán

  Nagyszeben mint erdélyi „főváros”
  Konrad Gündisch

  Nagyszeben gortiszi kövei
  Horst Schuller–Hajdú Farkas-Zoltán

  III. Zsoltár; XIII. Zsoltár (versek)
  Ştefan Aug. Doinaş

  Az alkotási folyamat és a többnyelvűség
  Joachim Wittstock–Fodor Bálint

  Óda Szebenhez gyermekhangra
  Lászlóffy Aladár

  Az én Nagyszebenem
  László Ferenc

  Újjászületés (vers)
  Lackfi János

  Temetés Szebenben
  Hajdú Farkas-Zoltán


EURÓPAI NAPLÓ
  Európa peremén
  Pomogáts Béla


TOLL
  A diplomácia nyilvános kérdés?
  Vladimír ©tefanovič


HISTÓRIA
  Nobilis vagy kliens?
  Flóra Ágnes

  Nagyszebeni diákok a brassói Honterus Gimnáziumban a 16. században
  Gernot Nussbächer

  A kisebbségi kérdés megoldásának egy pozitív példája: Dél-Tirol esete II.
  Gulyás László


VILÁGABLAK
  A pécsi kísérlet
  Takáts József


MŰ ÉS VILÁGA
  Nagyszeben német irodalma
  Balogh F. András

  Konténerlét
  Keszeg Vilmos


KÖZELKÉP
  Román bankélet az első világháború előtti Erdélyben
  Ion I. Lapedatu

  Nagyszeben: Európa ökumenikus vallási fővárosa 2007 szeptemberében
  Bodó Márta

  Szeben bánja
  Mihály László

  A Siebenbürger Zeitung életei
  Borbáth Zsuzsanna


LEVELESTÁR
  Rólunk szól a történet (Kántor Lajos bevezetőjével)
  


TÉKA
  Egy tündöklő árny Alexandriából
  Bogdán László

  Várostörténet dióhéjban
  Nagy Róbert

  Franz Hodjak kolozsvári megjelenései
  Végh M. Balázs

  A Korunk könyvajánlata (Balázs Imre József ajánlja)
  


TALLÓ
  Kortárs és alternatív
  Musca Szabolcs

  Húsz évig nem írt – bölccsé vált
  K. E.

  Ösztönemberek (film)világa
  Nagy Katalin



  LÉPCSŐHÁZ
  

  SZÁMUNK SZERZŐI
  

Flóra Ágnes

Nobilis vagy kliens?

Mathias Armbruster, egy 16. századi nagyszebeni nemesedő polgármester

 

1530 körül úgy tűnt, Hunyad vára 40 000 arany forintért gazdát cserél, Brandenburgi György ugyanis megállapodni látszott az adásvételről Mathias Armbruster nagyszebeni polgármesterrel. A vár és uradalmaiért folytatott versenyben Armbrusternek Perényi Péter vajda, Horváth Gáspár vagy éppen a szász királybíró, Markus Pemfflinger ajánlatát kellett felülmúlnia. Sikerének titkaira vagyunk most kíváncsiak.

Armbruster, mint neve is árulkodik, olyan fegyverkészítő leszármazottja lehetett, aki a 15. században betelepülő „felnémet”1 kereskedőkkel és kézművesekkel érkezhetett Bécs érintésével Magyarországra, illetve Erdély városaiba.2 A középkori Magyarország nemes- és színesfém altalajkincsei, a kezdetleges iparosodás és kereskedelem, valamint egy egységes piac hiánya kedvező feltételeket teremtettek azoknak a német, elsősorban nürnbergi kereskedőknek, akik a kontinens keleti felén próbáltak szerencsét. A kedvező gazdasági feltételek mellett fontos szerepet játszott a politika is. A 14. század elején az Anjouk udvartartásával érkező itáliai kereskedők alakítottak ki olyan kapcsolatrendszert, ami elsősorban a firenzei kereskedőket a pénz és hitelügyletek első számú intézőivé tette, jelentős befolyást gyakorolva a központi hatalomra is. Az olasz kereskedők primátusa Luxemburgi Zsigmond trónra kerülésével sem változott, azaz nem azonnal. A 15. század első évtizedeiben kezdődik az a hanyatlás, ami részben arra vezethető vissza, hogy az 1403-ban kirobbant nemesi felkelésben az itáliaiak Kanizsai János pártján Nápolyi László ellenkirályt támogatták, részben pedig Markus de Nürenberga királyi tanácsos szerepének köszönhetően, aki döntő módon befolyásolta Zsigmond központosítási törekvéseit.3 Nem véletlen tehát, hogy elsősorban nürnbergi kereskedők érkeztek Magyarországra.

Ha érveket keresünk arra, hogy miért váltak ennyire vonzóvá a nyugati kereskedők számára Magyarország városai, Zsigmond várospolitikáját nem lehet szem elől téveszteni. A kiváltságok kiteljesítése nem csupán a kereskedői elit számára nyitott új perspektívákat, az egyre önállósulóbb városi adminisztráció egyre több hivatalnoknak, litteratusnak kínált felemelkedési lehetőséget, a belső piacok kiszélesedése a kézművesek számára is kedvező feltételeket alakítottak.4

A szebeni Armbruster családról először egy 1518. június 3-án kelt II. Lajos által adományozott címeres levélből értesülünk. A művészien kiképzett címert Jakab, Armbrus-ter Mihály szebeni polgármester5 fiának, illetve testvéreinek, Mátyásnak, Lőrincnek, Jánosnak és Ferencnek adományozza.6 Az armálist I. Ferdinánd két ízben is megerősíti, 1557 és 1559-ben. Ez utóbbiban a megerősítés, a hazai gyakorlattól eltérően, négy apai és anyai nemes felmenőre hivatkozik, ami az idegen birodalmi nemesek magyar címeradományaiban használatos.7 A helyzet érdekessége, hogy az 1518-as címeres levél valójában polgári armális, a nobilium szó benne hamisítás.8 Ki, mikor és miért hamisította vagy hamisíttatta meg a címeradományt, kétségtelenül megválaszolatlan marad, de mindenképpen más fényben világítja meg Mathias Armbruster ambiciózus terveit és gazdasági vállalkozásait.

 

Mathias Armbruster apja példáját követve aktív közéleti szerepet vállalt Nagyszeben 16. századi történetének talán legmozgalmasabb évtizedeiben. 1523-ban aranybeváltó kamarás,9 1523-tól 1525-ig, illetve 1527-től 1529-ig és 1536-tól 1542. december 1-jén bekövetkezett haláláig három ciklusban, összesen 13 évig állt Szeben élén, s mindemellett 1537–38-ban a királybírói tisztséget is ellátta.10 1531 és 1535 között tanácsosként11 igazgatta a város dolgait. Egyedülálló karrier a 16. századi szebeni közéletben,12 s talán nem túlzás, ha ezt a megállapítást kiterjesztjük Erdély összes szabad királyi városára, ugyanis a nagyszebeni polgármesteri, illetve királybírói tisztségnél nem volt fontosabb városi hivatal, hiszen a helyi tanács nem csupán a város ügyeit intézte, hanem a teljes Universitas igazgatási központja volt. A Szász Universitast Mátyás király hozta létre azáltal, hogy 1486-ban az Andreanum kiváltságait kiterjesztette a Királyföld hét székére, valamint Brassó és Beszterce vidékére.13 A Szász Egyetem ügyeit a szebeni tanács intézte,14 élén a polgármesterrel, akit a város választott a tanácstagok közül.15 A királybírót, akire a tanácstagság nem volt kizáró jellegű, és elsősorban jogi hatáskörrel rendelkezett, 1464-től Szeben város polgárai választották.16 Ezt a jogot azonban a központi hatalom megszilárdítása érdekében az uralkodó többször megsértette. Jelentőségét növelte, hogy tagja volt a fejedelmi tanácsnak.

Armbruster az Erdélyi Fejedelemség formálódásának legzűrzavarosabb időszakában volt a város élén, amikor képlékeny szövetségek tucatjai jöttek létre vagy szakadtak szét, s amikor minden pártoskodásban ott rejlett a teljes kudarc veszélye, de a siker lehetősége is. A 20-as, 30-as évek történései döntően befolyásolták Nagyszeben politikai, gazdasági és kulturális fejlődését. 1524-ben hangzik el az első evangélikus istentisztelet a Szent Erzsébet-templomban, a trónviszályban a város I. Ferdinánd pártjára áll, s 1532-ben vesztesként kell elismernie Szapolyai János uralmát, ami fokozatos bezárkózási politikához vezetett, ami végül az 1541-es statútumban törvényerőre emelkedett, azzal, hogy a házvásárlási jogot s ezáltal a polgárjogot a német nemzetiséghez kötötték.17 S mindezekben Armbruster városelöljáróként részt vállalt.

Ugyanakkor nem Mathias Armbruster volt az egyetlen, aki megpróbált abban a zavarosban „nagy halat fogni”. Tanácsos társa, a szintén kereskedő Peter Haller is ekkor próbálja meg kihasználni Szeben tradicionális Habsburg-pártiságát saját gazdasági vállalkozásainak gyarapítására, ideiglenes sikerrel.18 De szintén saját pozíciójuk megerősítésére törekedtek Ferdinánd kiküldött ágensei is, mint például Georg Reiches-dorfer19 vagy Markus Pemfflinger.20 Mindenik esetben több tízezer forintos ügyletekről, adományokról van szó, mégis Mathias Armbruster ambíciója, talán éppen annak tárgya miatt, szembetűnőbb.

Hunyad vára és tartozékai 1409-ig királyi tulajdonban voltak, ekkor adományozza Zsigmond a későbbi Hunyadi családnak, mely a 16. század elejéig bírta. Széles területen 45–50 település tartozott az uradalomhoz a rajta található nemesfém- és sóbányákkal együtt. Aki Hunyad várát birtokolta, nem csupán Erdély, de egész Magyarország hatalmasai sorába tartozott. Nem véletlen tehát, hogy megszerzéséért számos főrangú személyiség versengett. 1510-ben azonban a tulajdonjog Beatrix második férjére, Brandenburgi Györgyre szállt.21 1515-ben pedig II. Ulászló megengedte az őrgrófnak, hogy a várat tartozékaival együtt bármely magyarországi lakosnak elidegeníthesse.22 Ez a kiváltság tette lehetővé, hogy Brandenburgi György a zaklatott belpolitikai helyzetre hivatkozva áruba bocsássa a várat és birtokait.

Arra, hogy Markus Pemfflinger, Horváth Gáspár vagy Perényi Péter vajda mellett hogyan merül fel Armbruster neve, némi fogódzót nyújt a fent említett címeradomány szövege. Ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a razurán álló nobilium szó helyett clientium állott eredetileg, s összevetvén azzal, hogy az ármális Brandenburgi György támogatására utal,23 feltételezhetjük, hogy Mathias nem csupán Szeben tehetős polgármestereként, hanem familiárisként nyilatkoztatja ki vásárlási szándékát 1528-ban.

A Prágában tartózkodó brassói városbíró, Lukas Hirscher tolmácsolja Brandenburgi Györgynek Armbruster azon szándékát, hogy Szeben város számára a várat megvásárolja.24 Hogy valóban a város nevében alkudozott a polgármester, vagy önös szándékok vezérelték, nem tudjuk, azonban a dolgok további menete ez utóbbi állítást feltételezi. Már az a tény is gyanút kelt, hogy éppen Brassó elöljáróját bízza meg Szeben ügyeinek közbenjárására. Armbruster valószínűleg mindezt tárgyalási alapnak szánta, talán éppen Markus Pemfflinger ajánlatának ellensúlyozására, akit II. Lajos Szeben kiváltságát megsértve nevezett ki királybírónak.25 Ugyanakkor Armbruster saját támogatottságát próbálta ezzel igazolni. Feltett szándékát azonban, úgy tűnik, nem titkolta sokáig. 1528 júniusában kelt levelében Brandenburgi György arról számol be ügyintézőjének, Hans Lotznak, hogy ha Szeben városa nem is, Armbruster maga megvásárolná a várat tartozékaival együtt.26 A brandenburgi őrgróf a jószomszédságra hivatkozva kezdetben 50 000 arany forint ellenében átengedné a birtokjogot Armbrusternek.

Armbruster gazdasági tevékenységéről keveset tudunk. 1528-ban dominus merca-torként jelölik a forrásokban.27 Jelentős vagyongyarapodását tekintve feltételezhető, hogy elsősorban a fűszerkereskedelemben volt érdekelt, aki „a józan és elővigyázatos pénzemberek egyikeként”28 bevételeit hitelügyletekbe fektette. Taníttatásáról szintén hallgatnak a kútfők. Ha nem is fordult meg külföldi egyetemeken, mindenképpen litteratus lehetett, azon gazdasági értelmiség sorában, akik munkájukból adódóan birtokolták a betűvetést.29

Kétéves huzavona és várakozás után 1529 nyarán megállapodni látszott Brandenburgi György és Mathias Armbruster a 40 000 arany forintos vételárban, a szebeni polgármester pedig a vár kapitánya lett.30 Az alkudozások tovább folytak, az adásvétel azonban elakadt. 1531-ben már arról számolnak be a források, hogy Armbruster pénzhiánnyal küszködik. A kimért és józan üzletember Armbrusterről nem feltételezhetjük, hogy felelőtlen ajánlatokba bocsátkozott, anélkül hogy biztosította volna anyagi hátterét. Armbruster kudarcát Ferdinánd kudarca okozta, a polgármester ugyanis vagyonának nagy részét, nyilván a jelentős kamat reményében, az 1528–1529-es hadviselés költségfedezeteként kölcsönadta a királynak.31 Az igen jelentős összeg törlesztése azonban elmaradt, hiába könyörögtek a kárvallottak, köztük Gerendi Miklós püspök is a károk enyhítésére.32 Armbruster nem csupán a több tízezres kölcsönt veszítette el, de zálogból visszamaradt birtokainak nagy részét hűtlenség vádja alatt Szapolyai elvette.33 Fordult a kocka. A forrásokban addig hitelezőként előforduló Armbruster eladósodik, s maga kezdi vagyonát elzálogosítani.34 1535 körül rendeződni látszanak anyagi gondjai, amikor Markus Pemfflinger kér jelzálogkölcsönt tőle.35 Talán éppen egy újabb vállalkozás lehetőségei nyílnak meg előtte, amikor 1540-ben újabb kockázatos hitelügylethez folyamodik, elzálogosítja teljes vagyonát Peter Roth kolozsvári polgárnak.36

A záloglevélből egyrészt kirajzolódik a polgármester átlagon felüli jómódúsága, másrészt megerősíti azt a feltevést, hogy tulajdonát elsősorban hitelügyletekkel és ingatlanbefektetéssel gyarapította. Ugyanakkor a kor hitelszokásai és igen nehéz feltételei is kiderülnek az irat olvastán.

Saját házán kívül Armbruster hét, főként zálogból visszamaradt házat – egyiket közülük Kolozsváron –,37két majort, három kertet és hat, vélhetően kisebb halastavat38 sorol fel mint zálogtételt. A kamat sem kevés, Armbruster évi 2000 arany forint fizetésére kötelezi magát mindaddig, míg az adósságot ki nem fizeti.39 Nem tudjuk, mi lett ennek az üzletnek a végkimenetele, de kétségtelen, hogy Armbruster 1542. december 1-jén bekövetkezett halála40 után utódai már nem rendelkeztek ekkora vagyonnal.

A források két fiáról, Kristófról és Györgyről, valamint lányáról, Margitról tesznek említést.41 A két fiú közül György folytatta apja közéleti szerepvállalását, 1550-től 1552-ben Bécsben bekövetkezett haláláig tagja a tanácsnak.42 Kristóf értelmiségi pályát választ. Előbb Bécsben, majd Padovában tanul.43 1547-ben Várdai Tamás és Petrus Paulinus Paduából Sbardelati Ágoston esztergomi nagyprépostnak ajánlja, mivel szegénysége gátolja tanulmányainak folytatásában.44 S bár itt szegénységre hivatkoznak, talán mégsem kell szó szerint értelmezni azt, de nem kizárt, hogy apja egykori gazdagságából fiainak már nem sok jutott.  

Mathias Armbruster életpályája egyediségében is tükrözi a kor társadalmi viszonyait. Jól kimutatható benne a városi társadalmakra oly jellemző kétirányú mobilitás: egyrészt a térbeli mozgás egyik városból, országból a másikban majd a következő generációk fokozatos vertikális mobilitása egy magasabb státus, a nemesség felé. Erdély sajátos társadalmi struktúrájából adódóan ez a mozgás hangsúlyosabb és gyorsabb. Mint Armbruster példája is mutatja, bár megvoltak a feltételek arra, hogy kialakuljon (ha nem is harmadik renddé alakuljon ), főként a helyi kereskedelmi és gazdasági elit vezetésével egy erőteljes polgárság, a politikai instabilitás rendszerint elsodorta annak csíráit. A polgárság nem saját vállalkozásaiban látta sikereinek kulcsát, hanem a birtok- és nemesi címszerzésben. Mathias Armbruster példáján a nemesedés egyik lehetséges útját láthatjuk. A polgármester nagyobb vagyonnal rendelkezett, mint számos erdélyi nemes, akiktől jelzálogként birtokokat szerzett. A nemesi címet talán éppen ő hamisíttatta.

 

JEGYZETEK

1. Az „Oberdeutschen” kifejezés a Frankfurt, Nürnberg, Basel és Strassburg környékéről származó kereskedőket jelölő fogalom. Lásd. Kubinyi Anrdás: „Die Nürenberger Haller in Ofen. Ein Beitrag des Südosthandels im Spätmittelalter”.Mitteilungen des Vereins für Geschichte der Stadt Nürenberg 52 (1963–1964). 81.

2. Nagy Iván a családot Kölnből eredezteti. Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel és nemzékrendi táblákkal. I. Pest, 1857. 66.

3. Mályusz Elemér: „Zsigmond király központosítási törekvései Magyarországon.” Történelmi Szemle 3 (1960) 172kk.

4. Zsigmond várospolitikájára lásd Szende Katalin: „Between Hatred and Affection. Towns and Sigismund in Hungary and in the Empire.” In: Sigismund von Luxemburg. Ein Kaiser in Europa. Tagungsband des internationalen historischen und kunsthistorischen Kongresses in Luxemburg, 8–10 Juni, 2005. (Hrsg.) Michel Pauly und Francois Reinert. Mainz am Rhein, 2006. Friedrich Bernward Fahlbusch: Städte und Königtum im frühen 15. Jahrhundert. Köln, 1983. Fahlbusch: „König Sigismunds Dekret von 1405 April 15. Einleitung und Überzetzung.” Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde 4 (1981). 61–73. Mályusz Elemér: „Geschichte des Bürgentums in Ungarn“. Vierteljahrschrift für Sozial-  und Wirtschaftgeschichte 20 (1928). 357–407. Kubinyi András: „Der ungarische König und seine Städte im 14. und am Beginn des 15. Jahrhundert.” In: Stadt und Stadherr im 14. Jh. Entwicklungen und Funktionen. (Hg.) Rausch W. Linz: Österreichischer Arbeitskreis für Stadtgeschichts-forschung, 1972. 193–220. Szűcs Jenő: Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Bp., 1955.

5. Michael Armbruster 1513-ban volt Szeben polgármestere. Zimmermann Franz: „Chronologische Tafel der Hermanstädter Plebane, Oberamtern und Notare in dem Jahren 1500 bis 1884.” Hermannstadt, 1885. 6.

6. „(…) tibi fratribusque vestris universis enimo deliberato et ex certa nostra scientia, regiesque potestatis plenitudine dedimus, donavimus et contulimus…” DL 36400.

7. Áldásy Antal: „Az Armbruster család czímereslevele.” Turul 1916. 97–100.

8. Miklósy Zoltán: „Polgári címeres levelek Magyarországon.” Turul 1927.

9. DL 36400, Áldásy: i. m. 97

10. Román Országos Levéltár Szeben megyei igazgatósága. Ratsprotokoll I. Fond 211/1. 140, 152. Zimmermann: i. m. 7.

11. Ratsprotokoll I., 82, 92, 106, 116, 126.

12. Hasonlóan sikeres közéleti karriert futott be Peter Haller, aki 1543-tól 1546-ig, illetve 1549-től 1556-ig volt polgármester, majd királybíró 1557-től 1569-ig. Ratsprotokoll I. 210, 224, 236, 285, 291, 301, 311, 321, 331, 343, 357, 371, 383, 387, 393, 399, 409, 415, 421, 429. II 1, 5, 13, 19.

13. Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen, Bd. 6. Bukarest, 1981. 171

14. „rath des lands und der statt” Uo.  171,

15. Müller Georg Eduard: Stühle und Distrikte als Unterteilungen der Siebenbürgisch-Deutschen Nationsuniversität. Hermannstadt, 1941. 52, Gündisch, Konrad: Das Patriziat Siebenbürgischer Städte im Mittelalter. Köln, 1993. 85.

16. „iudicem seu comitem regium in medio ipsorum eligendi et constituendi liberam facultatem et postetatem habeant” Ub. 6. 171.

17. Sigerus Emil. Chronik der Stadt Hermannstadt. Hermannstadt, 1930. 7.

18. Gündisch, Gustav: „Haller Péter gazdasági vállalkozási. Adalékok a XVI. századi erdélyi gazdasági élet törtlnetéhez”. Erdélyi Tudományos füzetek 206. Kolozsvár, 1947. Uő.: „Peter Haller, Bürgermeister von Hermannsatdt und Sachsengraf (1490–1569)”. Deutsche Forschung im Südosten 3 (1944). 43–102.

19. Georg Reichestorferről lásd Bernhard Capesius: „Der Hermannstädter Humanist Georg Reichestorffer” Forschungen zur Volks- und Landeskunde 10 (1967).

20. Markus Pemfflingerről lásd Fabritius Károly: Pemfflinger Márk szász gróf élete különös tekintettel a reformáció elterjedésére a szászok között. Értekezések a történeti tudományok köréből IV/6. Bp. 1875. Bedeus, Joseph: „Des merkwürdigen Hermannstädter Königsrichter Markus Pemfflinger letzte Lebensjahre und Ende.” Archiv des Vereisn für Siebenbürgische Landeskunde n.f. 3 (1858). 124–140. Kubinyi András: „Die Pemfflinger in Wien und Buda.” Jahrbuch des Vereins für Geschichte der Stadt Wien Bd. 3 (1978).67–88.

21. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, 5. Bp. 1913. 49.  Pataki Josif: Domeniul Hunedoara la începutul secolului al XVI-lea. Bucureşti, 1973.

22. Csánki: i. m. 49.

23. „Sane igitur tum ad humillimam supliationem et intercessionem illustris principis domini marchionis Brandenburgensis Georgii affinis nostri charissimi…”DL 50250

24. Goos, Roderick: Die Siebenbenbürger Sachsen in der Planung der deutscher Südostpolitik. Wien, 1940. 412

25. Sigerus: i. m. 6

26. „Er (Lukas Kirschner) hab auch von genannten Bürgermeister sovil verstanden, wo die von Hermstat den Huniad nit kauffen wurden, das er den selbst kauffen wolt.” Goos: i. m. 413

27. Gündisch, Gustav: i. m. 4

28. Höchsman, Johannes.Siebenbürgische Geschichte im Zeitalter der Reformation. Archiv des Vereins für siebenbürgiches Landeskunde Bd 36 (1909). 39. „Wenn dieser nüchterbe vorsichtige Geldmensch so viel auf Ferdinand baute, wie soll man die überspannten Hoffnungen der andern verurteilen? Allerdings muste Armbruster bald zusehn, wie er das teuere Pfandstück behaupte.”

29. Jakó Zsigmond: „Az egyházi és világi értelmiség szétválása a feudális Erdélyben”. Korunk (1965). 220. Kubinyi András: „Polgári értelmiség és hivatalnokrétege Budán és Pesten a Hunyadi- és Jagello-korban”. Levéltári közlemények 1968/2. 211.

30. Goos: i. m. 415. „das ermelter Armbruster mitler Zeit die verwaltung und administration unnsers Schlos Huniads anneme.”,  Pataki: i. m. 38

31. Groos: i. m. 419 „…quia maiorem partem suarum pecuniarum ad necessitatem Serenissimi Principis dni Ferdinandi regis Hungariae et Bohemiae hic in Trasilvania exposuit ad gentes conservandas et iam negat habere pecunias promtas...”

32. Franz Schuller: „Urkundliche Beitrage zur Geschichte Siebenbürgens von der Schlacht bei Mohács bis zum Frieden von Grosswardein. Aus dem k.u.k Haus-, Hof- und Staatsarchive in Wien (1528–1529)” Archiv des Vereins für siebenbürgisches Landeskunde Bd. 26 (1895), 653–656.

33. Jakó Zsigmond: A kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1556). II. Bp., 1990. 578, 702.

34. Inventarul protocoalelor primăriei Sibiu 1521–1700. Ed. Gheorghe Duzinchevici, Eudochia Buta, Herta Gündisch. Bukarest, 1958. 17–18.

35. Uo. 24.

36. Ratsprotokoll I. 164–165. Helyszűke miatt a latin és német nyelven íródott záloglevelet nem áll módunkban részleteiben ismertetni.

37. „Mey haws do ych yme won”, „Der Stenczelen yr Haws”, „Das haws auff dem frythoff.” Uo. 164.

38. a wayer szó jelentése gát, ami egy kisebb vizet eltorlaszol.

39. „Alle Jar dem Rott Peter czwey tausent gulden czu czalen, absolang bys das dy schult czalt wirt.”Uo. 165.

40. Zimmermann: i. m .8.

41. Áldásy: i. m. 97.

42. Ratsprotokoll I. 291, 301, 311.

43. Szabó Miklós–Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban. Szeged, 1992. 38.

44. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. Bp., 1890. 254. Munkája: Ének a gonosz asszony-embereknek erkölcsökről. Bécs, 1550.