December 2006
Vallás – bölcselet


  Bevezető
  

  Kézemelés Istenre?
  Rigán Lóránd

  Emberi méltóság – filozófiai gondolkodás
  Gáspár Csaba László

  „Ki a bölcs közületek?”
  Bakos T. Gergely

  Az egyháztörténet a teológia és a történetírás metszéspontjában
  Jakab Attila

  Ricardo Reis Tahitin (vers)
  Bogdán László

  A prototeológiától a vallásbölcseletig
  Mezei Balázs

  (1.) Talált vers az utazásról; Harmincöt
  Lászlóffy Csaba

  Devóció, hitvallás, poézis – karácsonyi énekeink értékszerkezete
  Farmati Anna

  Az ökumenikus állapot és párbeszéd Európában
  Nagypál Szabolcs

  Vallás, antropológia, politika
  Losonczi Péter


1956–2006
  Kiket is üldözött a „dolgozók állama”?
  Koczka György

  Közel és távol: 1956
  Kántor Lajos


Tájoló
  Lükő Gábor alapműve és aktualitása a jelenlegi csángókutatásokban
  Kinda István–Peti Lehel


História
  A kisebbségi kérdés megoldásának egy pozitív példája: Dél-Tirol esete (I.)
  Gulyás László


Világablak
  A magyar kultúra irányvételének kérdései európai és finanszírozási összefüggésekben
  Egyed Péter

  Emberek, emberek...
  Dobos László


Mű és világa
  Az örök élet keresztény hite
  Boros István

  Egy lírikus ’56-ban
  Burján–Gál Emil


Levelestár
  „Az idő őrlésének kitéve”
  Sümegi György bevezetőjével


Téka
  Fricska
  Vallasek Júlia

  Kortörténeti diagnózis
  Soós Amália

  Egy pad, két szereplő
  Bálint Enikő

  Olvasószolgálat
  

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Blogoszféra
  Ferencz Enikő

  Rajzfilm ’56-ról
  S. L.

  Trágár szavak szótára
  R. L.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Bogdán László

Ricardo Reis Tahitin (vers)

 

34. Második levél kritikusomnak, Antonio Morának

 

Mostanában azon töprengek, hogy Fernando,

ha nem írna –  rossz rágondolni is,

de akkor is képzeld el s ne törődj azzal,

hogy mi lenne akkor velünk,

hiszen ez csak feltevés, képzelgés, kósza ötlet,

noha egészen jól elboldogulnánk mi, magunkban is –,

ha nem fehér lapok előtt töprengene,

írópultja előtt görnyedve,

hogy a levegő árnyai közül előcsalogathassa

a rögzítésre váró szavakat,

amelyek végül, a ferde esőben

versekké állnak össze,

hiszen gondolata, tőle magától tudjuk,

folyó a föld alatt.

Egyszóval ha nem írna,

hanem mondjuk festene,

mialatt mi ön- és közveszélyes figyelme alól kikerülve

élhetnénk végre saját életünket

s nem korlátozna állandóan mindenben,

rettenetes zsarnoki szokása szerint.

Szóval ha festékeket kevergetne,

s nagy fehér vásznak előtt állingálna egész nap,

ecsettel a kezében,

amellyel, akár karmester a nagyzenekart,

vezényelné morbid és elvetemült képzelgéseit,

miféle képeket varázsolna a vászonra?

Kedves Mora, szívesen venném

hozzászólásod a témában, észrevételeid e sikamlós

s ránk fölöttébb veszélyes tárgyban.

Csakugyan milyen képeket festene Fernando,

ha Isten kifogyhatatlan kegyelméből,

holnaptól, de nem, nem, már mától, ettől a pillanattól

piktor lenne és nem éhenkórász poéta?!

 

 

 

35. Pessoa önarcképei

José Saramago-átirat

 

Egy magányos férfi arca,

aki a szürkületben, félrehajtott fejjel,

félig telt borospoharát hosszan elnézegeti?

Szembenéz a tükörrel, de máris félprofilból,

háromnegyedrészt elfordított tekintettel,

maga elől is rejtőzködve, önmagát fürkészi,

mintha még mindig eltöltené saját fiatal arca,

noha észrevétlenül telt el az élet,

s arcán sokasodnak a ráncok,

szemébe bizalmatlanság költözik,

szíve körül acsarognak a bánat fekete kutyái.

Zátonyra futott élet.

Milyen arcot választ és mennyi időre?

Az életkorok szerint változó sajátját,

mely hasonult fényképeihez,

vagy a születés és a halál között egymást követő,

meg nem örökített, de a pillanatokban

rejtélyes módon mégis fönnakadó

s ezért megmaradó képmásait?

Itt még a Sao Carlos téren áll

és hunyorogva átnéz a világon,

mintha Paracelsus rózsáját figyelné,

de ott már a Sao Luis-i kórház vaságyán fekszik,

és ágya körül rejtelmes árnyak sorakoznak,

a homály szobrai, melyeket szintén megfest,

lankadatlan szorgalommal, szívós fegyelemmel.

Kalappal a fején ábrázolná magát?

Keresztbe tett lábbal, ülve egy széken?

Ujjai közé szorított cigarettával?

Imádott Opheliája mellett, akit elcsábított Alvarótól,

de hamarosan szakított vele, mert megijedt,

nem tudta volna önmagát elképzelni,

amint verset ír száradó pelenkák alatt.

Vagy esetleg a borosüveg

és a félig telt pohár csendéletébe

lopná be utált arcát?

Szemüvegben lenne?

Felöltött vagy vállra vetett kabátban,

afféle luzitán köpönyegben,

amelyből mindannyian kibújtunk?

Ezért azután Alvaro,

a frissen végzett glasgow-i hajómérnök

képében is megfesthetné magát,

vagy mindnyájunk mestere, Alberto Caeiro képében.

Soha nem bocsátom meg neki, hogy időnap előtt,

kegyetlenül tüdőbajt bocsátott rá,

s a szörnyű betegség a költőt

élete virágában ragadta el

képzelt nyájai közül, a domboldalról.

Esetleg az én szomorú arcom is felölthetné,

vagy a Moráét, az A. A. Crossét…

Velünk is elbánt, engem

Brazíliába száműzött s a tengerre,

Crosst, a rejtvények megszállottját,

az írógép elé parancsolta, mindhalálig,

szegény Antoniót az egészségházba,

az ördög szája mellé,

hogy kidolgozhassa magányában,

az altatók fehér holdja alatt,

az új pogányság ideológiáját,

melynek kifejtésére ő teljességgel képtelen volt!

Inkább a rózsakeresztesekről írt ezoterikus szonetteket.

Esetleg ott, a pokol rémisztő szája előtt,

a később rejtélyesen eltűnő angol mágus

társaságában is megfesthetné magát,

amint előrehajolva, döbbenten figyeli,

hogy ki is ragadja el a szerencsétlen Crowleyt,

vagy szegény Bernardo Soarez képében is,

akit zugkávéházakban, piszkos irodákban

és homályos hónapos szobákban tart fogva,

akár Tejge bárója kevély arcát is felpróbálhatná,

ő kastélya kongó termeiben küszködik az ideákkal,

amelyeket szintén Fernando ajándékozott neki,

hogy ne unatkozhasson soha.

Vicente Guedes arcát is felölthetné,

így legalább tudnánk, hogy nézett ki

ez a balszerencsés árny,

aki ígéretesen indult,

csodagyerekként írta meg Az idegenség erdejét,

de Fernando szeszélye folytán

mindörökre megrekedt az asszociációk sötét mezőin?

Alexander Search szenvedő arcát is felölthetné,

csak írja a költő

balcsillagzata sóvár fényénél

enigmatikus költeményeit angolul…

Jelképekkel is körülvehetné magát, talányos önarcképein,

kabbalisztikus számokkal, horoszkópjegyekkel,

Tejo parti sirályokkal, rakparti kövekkel,

angolból fordított hollókkal, kék lovakkal, sárga zsokékkal,

kísértetvárosokkal, homokvárakkal, Sebestyén király árnyával,

szerzetesekkel, katonákkal, Luzitánia múltjával és jövendőjével,

jövőt sugalmazó sírhantokkal?

 

Hogyan festené meg önarcképét Fernando Pessoa? Hogyan?