November 2006
Újgazdagok— újszegények


  Bevezető
  

  Egy bölcső felett; Gyilkos-tó; A megvert lány balladája (versek)
  Eszteró István

  Társadalmi változás, térségi rétegződés
  Biró A. Zoltán

  „Lecsúsztunk, és egyszerre mindent elveszítettünk”
  Oláh Norbert-Sándor–Péter László

  A megtört idő (vers)
  Bordy Margit

  Szegénység és depriváció a Székelyföldön
  Telegdy Balázs

  Falusi kisvállalkozók életmódja
  Oláh Sándor

  Gazdag cigányok, szegény romák
  Rareş Beuran

  A Becali-jelenség
  Cseke Péter Tamás

  Az „erkölcsi ellenzék” nemzedéke
  Interjú Láng Gusztávval


1956–2006
  Egy 1956-os erdélyi utazás folytatása
  Gömöri Györggyel beszélget Cseke Péter


Toll
  Merjük az igazságot kimondani
  Degenfeld Sándor

  Borbáth Károly történészi alapvonásai
  Egyed Ákos

  Vargyasi leltár 1980 tavaszán
  Demény Lajos

  Európa szelíd bája
  Kalinovszky Dezső

  Barna reménytelenség
  Csekéné Kolcsár Irén


Világablak
  Integrációs kérdőjelek
  Pomogáts Béla

  Mentalitásválság–mentalitásváltás
  Péntek Imre

  Világsiker – kérdőjelekkel és új esély a magyar futballnak
  Frenkl Róbert


Közelkép
  A deprivált népesség
  Mihály Emőke

  Európai örökségünk
  Eckart Wilfried Schreiber

  Roma holokauszt
  Nágó Zsuzsa Emese


Levelestár
  A személyi kultusz virágzásának éveiben...
  K. L.


Téka
  Hol élne ma Ovidius?
  Gál Andrea

  Kölcsönfény
  Rigán Lóránd

  Dumapolitika
  Demeter M. Attila

  Glokális dilemmák
  Ambrus Attila

  Árvíztörténet – mentalitástörténeti tanulságokkal
  Bodó Márta

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Társadalom- és gazdaságfejlesztési modellek versenye az Európai Unióban
  Ráduly Zoltán

  Dan Perjovschi nemzetközi sikereirõl
  K. E.

  Gyermekszegénység
  Cs. K. I.



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Bodó Márta

Árvíztörténet – mentalitástörténeti tanulságokkal

 

Amikor a 2005-ös év árvizei sorra sújtották Románia különböző területeit, a tévétudósítások nyomán mindannyian saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy milyen lényeges különbségek vannak az ország egyes vidékei között mind az életkörülmények, mind az ott élők reakciói vonatkozásában. A szegénység és kiszolgáltatottság mellett ugyanis a magatehetetlenség, a sorscsapással szembeni teljes megadás is jellemezte éppen az eleve legnyomorúságosabb körülmények közt élőket. Maga a román államelnök, Traian Băsescu is felfigyelt erre a jelenségre, de meglepetésének és csodálkozásának is hangot adott, amikor például a Hargita megyei árvíz következményeinek összehangolt, gyors felszámolásával találkozott.

Fábián Kornélia székelyudvarhelyi rádióriporter frissen megjelent könyve* a tragikus eseménysort úgy rekonstruálja, ahogyan az érintettek azt megélték, de érzékelteti az istencsapása nyomán végbement emberi csodát is: az összefogást, az azonnali önzetlen segítségnyújtást. „Még mielőtt a világ eszmélt volna, az emberek összefogtak – írja az árvízi krónika ajánlásában Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke –, és valamely láthatatlan szervező erő jegyében hozzáláttak a mérhetetlennek tűnő pusztítás következményeinek felszámolásához. Nemcsak a kárt szenvedett túlélők és nemcsak a víz útjától távolabb lakók, de megmozdult egész Székelyföld. Az özönvíz másnapján már Csík, Gyergyó, Marosszék és Háromszék is ott volt a Szejke, a Nyikó, a Bosnyák és a Sükő rombolta falvakban. És nemcsak az elsősegély eszközeivel: ivóvízzel, kenyérrel, pokrócokkal és sátrakkal, de az újjáépítésre elszánva: erőgépekkel, üzemanyaggal, kétkezi munkára kész emberekkel. Aki ezt megtapasztalta, lett légyen a román államelnök vagy magyar tudósító, hitetlenkedve bár, ám egy életre szóló meghatározó élményről beszél.”

Mit hoz ki az emberekből egy-egy sorscsapás? A kérdésre az elmúlt év érdekes válaszokat hozott. Láthattuk a moldvaiakat, akik a román államtól jóvátételként házaik újjáépítésére való építőanyagot kaptak, de annak teherautókról való lerakását nem a maguk feladatának tartva kocsmák hűvösében várták, hogy az állam majd visszaadja, amit az Úr elvett. Láthattuk New Orleans megvadult lakóit, akik közül egyesek fosztogattak, erőszakoltak, alaposan kihasználták, sőt kiélvezték a természeti csapás nyomán keletkező káoszt. És hogy nézett ki mindez Hargita megyében? „Az egész történés kétpólusú volt. Egyrészt megmutatta az emberekben élő szolidaritást, együttérzést. Másfelől az irigység, a kapzsiság is kijött az emberekből. A harc az adományokért” – emlékezik Jakab Imola siménfalvi református lelkész. Aki nem mulasztotta el megjegyezni azt sem: „Örömmel mondom, hogy az árvíz óta többen járnak templomba.” Falusfelei irigységét tapasztalva Kovács Klára székelydobói lakos olyannyira elkeseredett, hogy egy időben máshová akart költözni: „Esztergomban gyűjtést szerveztek, és azt nekünk adták, hogy tudjunk új házat építeni. Sokan irigykedve nézték, nehéz volt elviselni, amit a falu mondott. [...] Nehezen fogadtam el, hogy amink van, az tönkrement, de ma már annak örvendek, hogy megvan a családom, megvan a szeretet köztünk, s ez a legfontosabb. Ma már azzal is szóba tudok állni, akiről tudom, hogy haragszik ránk.” Szabó László unitárius lelkész a tanulságokat ekképpen összegezte: „Első látásra valóban úgy tűnt, mintha augusztus 23-án estefelé a Nyikó menti településeket a Jóisten gondviselése elkerülte volna. Ezt azonban csak a hitetlenség mondatta az áldozatokkal. Ami azután következett: a példátlan közösségi összefogás, a bajbajutottak önzetlen és hathatós segítése igenis azt bizonyítja, hogy van isteni gondviselés, létezik embertársi felelősségérzet és kötelességtudat. [...] Mindannyian észrevettük, hogy az árvízkárosult emberek is megváltoztak. A személyi változások nem azonos mértékűek, és sajnos nem minden esetben jó irányúak. Általában a jóérzésű emberek még jobbak lettek, a kapzsik és maguknak valók pedig telhetetlenebbek. A leglátványosabb változás azoknál következett be, akik korábban sem túlzott istenfélelmet, sem segítőkészséget nem éreztek. Több ilyen személy lelkében az árvíz után került felszínre az isteni, és ettől kezdve már nemcsak a saját gondjuk érdekli őket, de bajba jutott embertársaikkal is együtt tudnak érezni, és a közösségi érdekek iránt is fogékonnyá váltak.” „Értékrendem részben megváltozott. Dolgok, eszmék, gondolatok, amelyekkel hajdanán körbebástyáztam magam, amelyek azelőtt talán túlságosan is fontosak voltak, immár átalakultak, vagy már nem is léteznek. Először is észre kell vennünk a jót a rosszban: akármilyen globalizálódó, önző világban is élünk, számíthatunk embertársainkra, a világ bármely részén élnek is...” – fogalmazta meg felismeréseit, tapasztalatait Szabó Attila, a székelyudvarhelyi Príma Rádió felelős szerkesztője.

Az árvízről tudósító Fábián Kornélia az események után fél esztendővel újra útnak indult, saját bevallása szerint azért, hogy „az egyszerű imádságos bizalmat” eltanulja. A pártatlan és szenvtelen riportert nem hagyta nyugodni a téma. Fél évvel a történések után – bármennyire is hihetetlen – alapvetően pozitív élményként élte újra a katasztrófát. Merthogy a vallomások és emlékezések benne is megerősítették a hitet: az emberségnek mégiscsak van jövője tájainkon, bármennyire is reménytelennek, értékvesztettnek látszik időnként körülöttünk a világ.

*Fábián Kornélia: Tenger minden. Az udvarhelyszéki árvíz krónikája. Székelyudvarhely 2006. Kiadja a Gyulafehérvári Fõegyházmegyei Caritas és a kobátfalvi központú Árvízi Segélyezõ Bizottság. Megjelent az udvarhelyszéki árvíz egyéves évfordulójára.