Október 2006
Kolozsvár a históriában


  Bevezető
  

  Kincses Kolozsvártól – romlott Kolozsvárig
  Kiss András

  A humanista plébános, az asztrológus főbíró és a fejedelmi diplomata háza
  Kovács András

  Kolozsvári várak, városfalak, kaputornyok,bástyák
  Gaal György

  Sportélet a reformkori Kolozsváron
  Killyéni András

  Az 1848-as forradalom kezdetei Kolozsvárt
  Egyed Ákos

  Szobor a kertben
  Murádin Jenő

  Történeti szubkultúrák/ csoportkultúrák Kolozsváron a 20. században
  Ilyés Sándor

  Volt egyszer egy Suomi tér
  Murádin János Kristóf


1956 — 2006
  Nagy Imre hagyatéka ma múzeumi darab
  Rainer M. János–Kovács Kiss Gyöngy

  A román pártvezetés és Nagy Imre sorsa
  Alekszandr Sztikalin

  1956, te csillag (vers)
  Faludy György

  Az 1956-os forradalomról 50. évfordulóján
  András Sándor


Toll
  A teríték marad
  Rigán Lóránd


História
  Bizalmatlanság, vádaskodás, vasfüggöny (2.)
  Fülöp Mihály–Vincze Gábor

  Az orvos és páciensei...
  Bokor Zsuzsa


Mű és világa
  Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának néhány képzőművészeti ábrázolásáról
  Sümegi György


Közelkép
  Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója
  Tamásné Szabó Csilla


Levelestár
  Szisz – költők, forradalmak
  Kántor Lajos


Téka
  Kívülállók társasága
  Vallasek Júlia

  Nagyhatalmak árnyékában
  Kovács Kiss Gyöngy

  Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije
  Nagy Róbert

  Két erdélyi szamizdat kiadványról
  Győrffy Gábor

  Az interpretatív klasszika-filológia lehetőségei
  Bakcsi Botond

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Város, ahol a Napnak útja van
  Soós Amália

  A nándorfehérvári diadal évfordulójára
  Sárándi Tamás



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Sárándi Tamás

A nándorfehérvári diadal évfordulójára

A 2006. év is bővelkedik jeles napokban és kerek évfordulókban, hasonlóan az előző és a következő évekhez. Persze kerek évforduló és kerek évforduló között is van különbség, így ez az év az 1956-os forradalom éve. A legtöbb központi és helyi ünnepség, megemlékezés ehhez fog kapcsolódni. De emellett más fontos évfordulók is akadnak ebben az évben, amelyek méltók arra, hogy megemlékezzünk róluk. Ilyen évforduló a nándorfehérvári diadalé is. Fontosságát jelzi, hogy a Magyar Posta bélyeget bocsát ki az ebből az alkalomból.

A középkori magyar történelemben kevés olyan dátum van, amit mindenki kapásból tud. Az egyik ilyen mindenképpen a mohácsi vész éve, 1526. Emellett talán a nándorfehérvári diadal éve, 1456 az, amit a legtöbben tudnak (amúgy nem nehéz megjegyezni, főleg amióta 1956-ot is illendő tudni…). A megemlékezések sora mellett több konferencia megszervezésére, illetve tanulmány megjelentetésére is sor kerül; különböző folyóiratok tematikus számot szentelnek az eseménynek. Ezek sorába illeszkedik a Vajdaságban megjelenő Létünk című kulturális folyóirat Nándorfehérvár-száma is.

Az évfordulóhoz több fontos esemény is kapcsolódik. Ezek közül a legismertebb a török előretörés megállítása Nándorfehérvárnál (ma Belgrád), s az ehhez többé-kevésbé kapcsolódó déli harangszó elrendelése (erre később még kitérek). A másik két, szomorúbb esemény az ostromhoz kapcsolódó két „főhős”, Hunyadi János és Kapisztrán János halálának évfordulója.

A Létünk folyóirat tematikus száma hat tanulmányt tartalmaz, melyek különböző szemszögből közelítik meg és mutatják be az eseményeket. A továbbiakban ezen tanulmányok ismertetésével foglalkozom, ezek közül is egyet szeretnék kiragadni és részletesebben ismertetni.

A nándorfehérvárnál 1456-ban bekövetkezett események végkimenetelét mindenki ismeri, a hozzá vezető utat azonban már kevésbé. A török európai előretörését több nagy csata és ostrom is fémjelzi. Az egyik ilyen csata az 1389-ben lezajlott rigómezei (Cosovo Polje-i) csata, amikor is sikerült megállítani a török sereget és ezáltal egy időre biztosítani a balkáni államok függetlenségét. (A csata színhelyét tekintve részben érthető a szerbek ragaszkodása Koszovóhoz.) A másik ilyen nagy csata az 1526-ban lezajlott és a magyar történelemben mohácsi vészként elhíresült összecsapás. Ez nem a csatában résztvevő seregek nagysága miatt lett híres, hanem a következményei miatt. A csatákon kívül fontosabb várostromok is kapcsolódnak az előretöréshez. Az első ilyen fontos ostromnak Bizánc 1453-as bevétele számít (későbbi babonás krónikaírók szerint a török ostrom azért járt sikerrel, mert ha az év számait összeadjuk, megkapjuk a bűvös 13-as számot). Ezzel török kézre került az előrenyomulásukat és utánpótlási vonalaikat veszélyeztető város, és egyben a bizánci birodalom agóniájának is vége szakadt. A másik ilyen fontos ostrom a nándorfehérvári, amikor is Hunyadi János vezetésével sikerült egy időre megállítani a török előretörést Magyarország irányában. Hunyadi szerepvállalásához az is hozzátartozik, hogy a hatalmas családi birtok jelentős része az ország déli részén feküdt, tehát személyes érdekei is fűződtek a törökellenes harchoz – ami természetesen semmit nem von le a nagy törökverő érdemeiből (Hardi Irsai Angéla: A nándorfehérvári diadal – 1456).

 A nándorfehérvári diadal azonban a köztudattal ellentétben nem csak a Hunyadi János nevéhez fűződik. Fontos szerepet játszott a csata előkészítésében és vezetésében egy ferences szerzetes, Kapisztrán János is. A barát pápai megbizatással járta az országot, buzdította a népet a hadba szállásra és a török kiűzésére, majd az összegyűlt keresztény sereget maga vezette Nándorfehérvár alá. Emiatt a törökellenes harcot sokan kései keresztes hadjáratnak is tekintik. Kapisztrán életművéhez az is hozzátartozik, hogy hosszú ideig inkvizítorként tevékenykedett, ártatlanokat küldve a halálba, ám ennek ellenére élete utolsó éveiben már szentként tisztelték, és 1724-ben a szentek sorába emelték. Így Hunyadi mellett őt is megilleti az „Exterminator Turcarum”, vagyis a törökverő cím (Harmath Károly: Exterminator Turcarum).

A vár sikeres védelmén és a török megállításán kívül még egy eseményt kapcsolnak egyértelműen a diadalhoz. Ez a déli harangszó. A köztudattal ellentétben azonban ez nem egyértelműen a diadalhoz kapcsolódik, bár szoros kapcsolatban áll ezekkel az eseményekkel is. Az akkori pápa, III. Callixtus egy hónappal a diadal előtt pápai bullában hívja fel a keresztény világot a török elleni harcra, és rendeli el a reggeli és az esti imára szólító harangszavak között a harang egy újabb megszólaltatását, valamint imát a küzdelem sikere érdekében. Ekkor azonban még nincs pontosan meghatározva a déli tizenkét órai harangozás, ezt csak VI. Sándor rendeli majd el 1500-ban, ugyancsak a török elleni harc kapcsán. A pápai bulla és a diadal összekapcsolódása valószínűleg annak köszönhető, hogy a korabeli közlekedési viszonyok miatt a két hír egyszerre érkezett Budára, így az akkori magyar fővárosban ténylegesen Hunyadi győzelme miatt harangoztak először délben (Jung Károly: A nándorfehérvári diadal és a déli harangszó).

Hunyadi Jánoshoz és a Hunyadi családhoz nagyszabású építkezések is kapcsolód-nak. Ezek közül a legismertebb a családi névadó vajdahunyadi vár, amelynek a mását a millenniumi ünnepségek alkalmából újra felépítették Budapesten. A millennium alkalmából más, ugyancsak nagyszabású építkezésre is sor került. Igyekeztek minden fontosabb történelmi színhelyet megajándékozni egy úgynevezett „millenniumi toronnyal”. Így került az egyik a Nándorfehérvár melletti Zimonyba, amit azonban a néphagyomány hamar Hunyadi-toronyként kezdett el emlegetni (Németh Ferenc: A zimonyi Hunyadi-torony – 1896).

Hunyadi János alakját több sikeres török elleni hadjáratán kívül a származása, illetve származásának tisztázatlansága is legendássá teszi. Több tucat monda és ballada kapcsolódik ehhez. Már a kortársak (Antonio Bonfini és Heltai Gáspár) megalapozták a később csak terebélyesedő mondakört. Az egyik ilyen monda szerint Hunyadi Luxemburgi Zsigmond törvénytelen gyereke. A másik legenda Hunyadi román származása, melyet azóta a történetírás igazolt, így ma már tényként kezelhetjük a család havasalföldi származását. Az erdélyi olvasó számára azonban talán kevésbé ismert Hunyadi szereplése a délszláv, pontosabban szerb balladákban. A Létünk Nándorfehérvár-lapszámának egyik legérdekesebb tanulmánya ennek a balladának a keletkezésével és történetének a bemutatásával foglalkozik. A szerb balladában Hunyadi alakja Szibinjanin Jankként fordul elő. (A név tulajdonképpen Szeben régi nevéből, Szibinyből származik, annak ellenére, hogy Hunyadi keveset tartózkodott a város falai között.) A legenda egyik változata már a 17. században feltűnik egy kolostori krónikában, a 18.-ban pedig már balladagyűjtésekben is előkerül. Ismertségét mutatja, hogy Arany János is felhasználta Szibinyáni Jánk című balladája megírásakor (Jung Károly: Hunyadi János származáslegendájának/származáslegendáinak kérdéséhez).

A ballada előfordulására a délszláv irodalomban és népköltészetben több magyarázat is van. Az egyik szerint a magyar irodalomból, illetve néphagyományból került át a délszláv költészetbe. Ezt talán az is elősegítette, hogy Hunyadi személye már korábban is „népszerű” volt nemcsak a magyarok, hanem a balkáni népek körében is. A több évszázados együttélés során pedig elkeveredtek a kultúrák a Kárpát-medencében, és ekkor még senki sem akarta kisajátítani az alakját, inkább mindenki a magáénak tartotta és más-más néven legendákat, mondákat font személye köré. (A nacionalizmus megszületésétől kezdve minden nemzet elkezdte a maga párhuzamos történelmét építeni, ahol már nem férnek meg a közös hősök. Így aztán mára már mindenki a saját népéből származtatja Hunyadit, és igyekszik bizonygatni szerb, román illetve magyar származását.)

A ballada eredetének egy másik lehetséges magyarázata szerint itt egy ősi motívumról van szó, ami a perzsa mondáktól kezdve a görög mitológián át sok más kultúrában is kimutatható. Így került az be mind a magyar, mind a délszláv kultúrába. Az ősi motívum szerint egy királynak/nemesnek törvénytelen gyermeke születik, és ő egy értékes tárgyat hagy hátra ennek bizonyítására. (Eszerint itt is a Szent László-mondakörhöz hasonló jelenségről van szó, amelyről László Gyula igyekezett kimutatni, hogy tulajdonképpen ott is a jó és a rossz harcáról van szó, ami a magyar kultúrában Árpádházi Szent László királyban testesült meg.) A legenda, illetve a motívum eddigi kutatásának összefoglalása mellett a lap újra megjelenteti a Románecz Mihály által 1890-ben közölt Szibinyanin mondakör egyes darabjait (A Szibinyáni- románckör a szerb népköltészetben).

Összességében elmondható, hogy a Létünk szerkesztőségének a tematikus számába sikerült olyan tanulmányokat összeválogatnia, amelyek többféle megközelítésben mutatják be az 1456-ban lezajlott eseményeket, illetve a szereplők „utóéletét” napjainkig.   (Létünk, 2006/2.)