Október 2006
Kolozsvár a históriában


  Bevezető
  

  Kincses Kolozsvártól – romlott Kolozsvárig
  Kiss András

  A humanista plébános, az asztrológus főbíró és a fejedelmi diplomata háza
  Kovács András

  Kolozsvári várak, városfalak, kaputornyok,bástyák
  Gaal György

  Sportélet a reformkori Kolozsváron
  Killyéni András

  Az 1848-as forradalom kezdetei Kolozsvárt
  Egyed Ákos

  Szobor a kertben
  Murádin Jenő

  Történeti szubkultúrák/ csoportkultúrák Kolozsváron a 20. században
  Ilyés Sándor

  Volt egyszer egy Suomi tér
  Murádin János Kristóf


1956 — 2006
  Nagy Imre hagyatéka ma múzeumi darab
  Rainer M. János–Kovács Kiss Gyöngy

  A román pártvezetés és Nagy Imre sorsa
  Alekszandr Sztikalin

  1956, te csillag (vers)
  Faludy György

  Az 1956-os forradalomról 50. évfordulóján
  András Sándor


Toll
  A teríték marad
  Rigán Lóránd


História
  Bizalmatlanság, vádaskodás, vasfüggöny (2.)
  Fülöp Mihály–Vincze Gábor

  Az orvos és páciensei...
  Bokor Zsuzsa


Mű és világa
  Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának néhány képzőművészeti ábrázolásáról
  Sümegi György


Közelkép
  Szabó T. Attila születésének 100. évfordulója
  Tamásné Szabó Csilla


Levelestár
  Szisz – költők, forradalmak
  Kántor Lajos


Téka
  Kívülállók társasága
  Vallasek Júlia

  Nagyhatalmak árnyékában
  Kovács Kiss Gyöngy

  Gróf Mikó Imre – Erdély Széchenyije
  Nagy Róbert

  Két erdélyi szamizdat kiadványról
  Győrffy Gábor

  Az interpretatív klasszika-filológia lehetőségei
  Bakcsi Botond

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Város, ahol a Napnak útja van
  Soós Amália

  A nándorfehérvári diadal évfordulójára
  Sárándi Tamás



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Sümegi György

Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának néhány képzőművészeti ábrázolásáról

Kolozsvárnak Fadrusz János Corvin Mátyása mellett kikezdhetetlenül emblematikussá nemesedett szoborkompozíciója a Kolozsvári testvéreké. „A mi időnk Kolozsvárját csupán két figurális szoboralkotás díszítette” – írta Kós Károly 1964. szeptember 28-án Áprily Lajosnak.1 Kóssal folytatva: „Számban ez nem sok, de mindkettő világviszonylatban is páratlanul értékes művészi alkotás.” Anélkül hogy bármiféle kicsinyes hasonlítgatásba, méricskélésbe kezdenék, néhány pregnáns különbséget jelzek. A Kolozsvári Márton és György működéséhez kapcsolható egyetlen fönnmaradt plasztikát 1880 körül fedezte föl a magyar művészettörténet,2 és valójában millennium kori, illetve az azt követő években készült másolatszobrokról beszélünk. Ezek sorából egyedül a kolozsvári szobormásolat köré rakódott a 20. században olyan sajátos, egyedi aura, ami csak kivételesen kiemelkedő remekműveknél jöhet létre, képződhet. A Szent György-szobor meghatározó paraméterekben tér el az eredeti műalkotás minden ismérvét kielégítő Fadrusz-műtől. Ráadásul első elhelyezését megváltoztatva, 1959–60-ban állították jelenlegi helyére, a Farkas utcai református templom előtti térre.3 Mindezen összefüggésekkel egyetemben vált sajátlagosan egyedivé, gazdagodott, dúsult emblematikussá a szobor, mely a mögötte lévő templommal – ahogyan a képzőművészeti alkotások egy része kifejezi – mint texturával forrt szerves egységgé, megbonthatatlan városképi autonomitássá. Balogh Jolán szerint „nemzeti szimbólum lett, a klasszikus ókor óta az első szabad téren fölállított bronz lovas szobor, mely nemcsak vallásos eszménykép volt, mint a Szent György, hanem nagy uralkodó személyének a megjelenítése”.4 A szimbólummá válás bonyolult, nehezen definiálható folyamatába a kisebbségi léthelyzet s annak az 1960-as évektől való szorítása, megnehezedése meghatározó elemként lehet jelen. Az idézett Balogh Jolán-hivatkozással még bonyolultabb a képlet: a nemzet szimbóluma egyúttal a Kolozsvár szülötte művészek nemes lokalitása miatt a városé, az urbsé, az örök küzdelemre ítéltetett kisebbségi létsorsé, életharcé és a plasztikai művészeteké. Sajátos példa ez utóbbira az a mozaikkép, amely Kolozsvári Györgyöt jeleníti meg Kupa vezér, Szt. Imre herceg és Balassi Bálint négyesében.5 Maróti Géza 1909-ben fölavatott velencei kiállítóházának a tervein rajzolóként dolgozhat Kós Károly, aki fél évet töltött volt műegyetemi tanára műtermében.6 Bízvást föllelhető, hogy az épületdíszítést tervező Körösfői Kriesch Aladárnak és Nagy Sándornak az Attila-mondakört megjelenítő kompozícióit kísérő, az épület oldalfalaira kerülő alakok kiválasztásánál Maróti figyelembe vette az épületrajzok elkészítésében közreműködő Kós Károly véleményét is. A Balassi Bálint–Kolozsvári György páros a nemzeti irodalommal összefonódott dalköltészetnek és a szobrászatnak állít emléket. Kolozsvári György szobrászkötényben, jobb kezében mintázófával, bal kezében a Szent György-szobor kicsi makettjével a magyar plasztikai kultúra fontosságát szimbolizálja. Magyarország velencei állandó műcsarnoka oldalhomlokzatán lévő Kolozsvári György-figura valószínűleg az egyetlen 20. századi ábrázolása a szobrásznak, s így igen jelentős, több figyelmet érdemlő alkotás lehetne. Az eredeti mozaik részlegesen föltárt, ám 1958-ban három mozaikalak társával együtt lemásoltatták és az épület hátsó homlokzatához  egybeszerkesztett mozaikoszlopként felállították. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy csehszlovákiai magyar egyetemisták 1928-ban a Hradzsinban, a Szent György-szobornál alapították meg regös-cserkész mozgalmukat, fölvették a Szent György Kör nevet, s ez lett a Sarló-mozgalom fundamentuma.7 Itt csupán a Prágától Gombaszögön át Kolozsvárig ívelő Balogh Edgár-i életpályát emelem ki.)

Kós Károlyt – aki föltehetően rajzolója volt a velencei Kolozsvári György-figurának – az 1930-as évektől évtizedeken át foglalkoztatta Kolozsvári Márton és György8 historikuma. 1959. szeptember 20-án írta Merényi Ferencnek: „most 73 éves vagyok […] és próbálom befejezni a középkori Kolozsvárnak és a Kolozsvári Miklós festőnek meg szobrászfiainak regényét.9 Sütő Andrásnak 1960. október 13-án írt beszámolójában a tervezett regény genezisét mutatja be: az elhúzódó anyaggyűjtést, hogyan próbálta „a művészi csodának titkát megfejteni. […] Sokszor elvesztettem őket, sokszor hónapokig, sőt évekig nem haladtam előre egy lépést sem, és megtörtént, hogy hamis nyomok messzire eltérítettek. […] Aztán eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy közel vagyok a célhoz: a halott múlt ébredezni kezdett bennem, látni kezdettem […] a XIV. század életfilmjének egyes, meg-megszakadó képrészleteit… 1944 őszén minden összegyűjtött adatom, minden jegyzetem és vázlatom – megsem-misült…”10 Szőcs István, a bukaresti Ifjúsági Kiadó egykori szerkesztője összefoglalásában: „Szász Béla akkori főszerkesztővel […] Kós Károlyt is fölkerestük, szerződéskötési ajánlattal […], a Kolozsvári testvérek regényének a megírását javasoljuk, egy szoros pártirányítás alatt működő szerkesztőség részéről elég merész ajánlat volt: hiszen szentek és szent királyok szobrászai voltak. […] Kós örvendett az ajánlatnak […], aláírta a szerződést. […] A regény azonban nem készült el. […] Az Utunkban megjelent belőle egy részlet. […] Később, azt hiszem, 64-ben, az Ifjúsági Kiadó a Varjú-nemzetség új megjelentetésekor számolta el a szerződés előlegét” – zárja a történetet Szőcs
István.11

„És megint – Kós Károllyal folytatva – jó néhány esztendei munkámba került, amíg regényépületem új alapjait leraktam, és nekifoghattam a gerendaváz állításának. […] Ezen most dolgozom. […] A regény bevezető részén végzem most az utolsó simításokat” – összegzi Sütőnek Kós. „Az épület áll – nyersen. Most már csak vakolnom kell, burkolnom és pallóznom, berendeznem, felszerelnem és lefestenem.”12 A nagy építő azonban nem fejezhette be eme szeretett, megküzdött, több évtizedes birkózását, szóépületét, regényarchitektúráját. Rá is vonatkozhat Csanád Bélának Bálint Sándor által idézett verse:13

 

arcán felismered rettenve arcod:

benned emeli Szent György jó vitéz

győztes lándzsáját a szörnyeteg ellen,

benned tusakodik az égi hős

halálodig szüntelen küzdelemben.

 

S ha már vers, legalább Jékely Zoltánt szükséges, jogos ideidézni a Szent György-komplexum című verséből:

 

Nemhiába Szent György-napján születtem:

a Sárkány minden évben eljön értem.

[…]

Most tört reám a legnagyobb haraggal!

Megszorított, s már-már torkom harapja.

Szörnyű testét, tudom, hiába vágom.

S egyedül vívok vele a világon.

A Kolozsvár, 1941-es keltezésű vers után az 1964-es Sárkányölés című költeményből:

rém-szeme hogy mered énrám,

a Szent György-napján születettre,

ki íme, megölte, újra megölte a Sárkányt!

 

Csupán jelezni akartam, hogy az irodalomban, a költészetben is föltárandó, számba veendő lenne Kolozsvári Márton és György szobrának s vele a konkréttal, a valóságossal mindig kölcsönhatásban lévő, szimbiózisban megjelenő Sárkányölővel, sárkányöléssel mint elvont, általános, fogalmi megnyilatkozással való szembenézés.

A prágai Szent György-szobor – és fölállított másolatai közül elsősorban a kolozsvári és szegedi – turistalátványosság, képeslapokon, nagyszámban készült privát fotográfián, emlékképen viszik magukkal a látogatók (vagy kapják emlékeztetőül). Jobbára azért is, mert mindhárom helyszínen fontos műemléki-városképi jel-együttes képben megvalósuló fölidézője. Valószínűleg sok rajzi (grafikai vagy festett) rögzítése készült Prágában is.

A magyar képzőművészetben – jelenlegi ismereteim szerint – a Szent György Céh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete folyóiratán, A Gyűjtőn jelenik meg emblémaként, mai fogalommal: kisebb és nagyobb méretben logóként. A Siklóssy László szerkesztette lap bekötött évfolyama bordó fedelén14 domborúan, arannyal nyomva, a címsor közepén ovális kereteléssel, a kopfban négykaréjos, zárt, adekvát sziluettrajzú kompozícióban. Divéky József (1887–1951) fekete ovális mezőben negatívba fordított fehér rajzolatú kompozíciója a Szent György felé beforduló ló kiegyenesítése miatt azonban elvesztette a szobor eredendő arányrendjét és dinamikáját. A fölhorgadó, megtorpanó, függőleges, fölágaskodó mozgásból ügető, baktató, poroszkáló, síkba simított, plasztikáját elvesztő embléma lett, amelynek alsó felében az alkotó szignója is föllelhető: Divéky Brüssel 1913.

A Szent György Céh egyéb kiadványain, könyvei, önálló kötetei belső címoldalán és/vagy utolsó lapjain is megjelenik a négy félköríves formába foglalt embléma.15 Előfordul csúcsára állított háromszög formába fogalmazottan is (Végh Gusztáv műve), ám a ló arányai (vékony lábak, vaskos szügy-nyak-fej) egyfajta távolságot mutatnak a szobor valóságos tömegéhez képest.

A Lepage Lajos Egyetemi Könyvkereskedés Nyomdai Műintézet Kolozsvár egy időben használta a Szent György-szobor rajzát emblémaként, könyv-szignetként.16 A tulajdonomban lévő könyvben érdekes módon nem a címnegyedben szerepel, hanem a tartalomjegyzéket követő hirdetési oldalak után, az utolsó lapon, kolofonként, kötetzáró információként. A Szent György-szobor eme rajzának egyedi jelleget kölcsönöz, hogy sziklára, amorf alépítményre, plintoszra helyezi a plasztikát ismeretlen rajzolója.

Mariay Ödön a Szépművészet folyóirat indító számában 1940 őszén a Beköszöntőben17 megindokolja, hogy a lapborítón ovális keretbe foglalva miért Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának emblematikus, ám részlet-gazdagon rajzos kompozícióját használják: „A két erdélyi művész világszerte ismert alkotását tettük oda jelképül folyóiratunk homlokára, mert mint értékes nemesi levéllel bizonyítani tudjuk vele művészetünk ősi voltát.” 1940 októberében, sokatmondó időpontban történt mindez. Már az első lapszámban a visszatért, visszafoglalt Erdély műemlékeiről, éremművészetéről, Az erdélyi magyar művészet kisebbségi létéről olvashatunk.18 Az utolsó, lapszámzáró írásban Gerevich Tibornak az Erdélyi magyar művészet című munkáját recenzálják, és tőle idézik: „Erdély magyar művészete beleolvad a nagy magyar művészetbe, s annak stílusfejlődésében nemegyszer irányító szerepet játszott. Nélküle csonka a magyar művészet és a magyar lélek.”

Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának képzőművészeti földolgozásai, megjelenítései a legóvatosabb becslések szerint is Kolozsvárt, Erdélyben, a romániai magyar képzőművészetben a legszámosabbak, ugyanis a vizuális kultúrába itt ágyazódott be a legszervesebben. Ilyen művek létrejöttét egyengette, segítette például a Kolozsvár a képzőművészetben című 1959-es kiállítás,19 de tartományi és megyei tárlatokon, egyéni bemutatókon is föl-fölbukkannak jellegzetes kolozsvári városképek, műemléki együttesek, városi látképek. A rajzi, a grafikai megrögzítéseknek a festményeknél nagyobb számú az elterjedtsége (sokszorosított grafikaként vagy könyvben publikálva) és az ismertsége is.

Venczel Árpád (1938) Kolozsvár műemlékei című 1973-as keletkezésű cinkkarcán20 a Farkas utcai templom s az előtte lévő téren a Szent György-szobor magasodik elénk valamiféle nyugalmat, megingathatatlan biztonságot árasztóan úgy, hogy a lapon Kolozsvár legfontosabb műemlékei és a mindenek fölé magasodó Szent György-szobron kívül Fadrusz János Mátyása, a város másik emblematikussá vált plasztikája is megjelenik.

Aranyossy György (1944) grafikusművészt két erős motiváció: Giuseppe Zocci olasz rézmetsző/rézkarcoló példája, szakmai kihívása és a kisebbségi lét keserűségei sarkallták. „Elveszettnek láttam, láttunk mindent, s célom volt az utolsó pillanatot megörökíteni, hogy nyoma maradjon. Ugyanis a szemünk láttára minden kezdett eltűnni: középületek, a Házsongárdi temetőt bezárták. Valószínű, hogy ez a paranoiás aggódás is hozzájárult a rézkarcaim létrejöttéhez. […] Szerettem volna egész Erdély egyházi és világi épületei legfontosabbjait megörökíteni. 1975–76-ban kezdtem a sorozatot: Corvin Mátyás lovasszobra, Szent György-szobor, Kolozsmonostori Kálvária-templom (a rézkarcon olyan sírkövek vannak, amiket azóta eltávolítottak a helyszínről), Karolina tér, Virág utca. Az utolsó: Kolozsvár-panoráma a Fellegvárról 180 fokos szögben, amit látni lehetett. Kilenc hónapig készült. A tájképet megszerkesztettem, van előtere, ahol a kockaköveket is részletesen megrajzoltam. A többi részt azután a perspektíva törvényei szerint igényesen megkarcoltam.”.21

Teljes címében: A Farkas utcai ref. templom és a Szent György-szobor című rézkarcáról megjegyezte még Aranyossy, hogy „a szobrot tudatosan sötétítettem be, hogy kontrasztosan előjöjjön”. S valóban, a rézkarcon a templom támpillérekkel és mérműves ablakokkal tagolt oldalhomlokzata világos, míg a mű előtere közepére, függőleges tengelybe állított Szent György-szobor sötétben, mintha árnyékban lenne. Ezzel a kontraszthatást fölerősítő komponálási eszközzel mintha felerősödne a gonosz, ártó hatalmak ellen föllépő, a küzdelmet vállaló sárkányölő szerepe.

Cseh Gusztáv (1934–1985) grafikusművész, történelmi rézkarc-arcképcsarnokának (Pantheon avagy Képes Csarnoka Hatvan Főembernek) elementáris sikere és főképpen az egybeszerkesztés, a sorozat-képzés tapasztalatainak pozitív összegzése után kezdett hozzá az ugyancsak hatvan rézkarclapot tartalmazó második, nagy építészet-, művészet- és művelődéstörténeti értékeket hordozó sorozata, a Jeles házak metszéséhez. Közöttük a Kolozsvár Farkas utcai templom föliratú lapon, tenyérnyi rézkarcon montázselvű szerkesztésben az oldalra fordított, rövidülésben ábrázolt műemléktemplom, a fölirat és öt címerpajzs rajzától körülvéve a Szent György-szobor pontos, a templomvég fölé magasodó sziluettrajza.22 Balogh Csaba festőművész mondta el,23 hogy Nica Ioa-chim, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán „1983–84-ben adott olyan föladatot grafikusnövendékeinek, hogy Kolozsvár építészeti környezetében rajzoljanak, végezzenek rajzi stúdiumokat. Balogh Mátyás király szobráról, évfolyamtársa, László Zoltán pedig a Kolozsvári testvérek Szent György-szobráról készített tanulmányi igényű kompozíciót”.

Cs. Erdős Tibornak (1914) a Farkas utcai templomot ábrázoló tusrajzához24 fűződő történetet Tibori Szabó Zoltán így idézi föl:

„1986-ban, a Ceauşescu-diktatúra legsötétebb éveinek egyikében a templom 400 éves volt. A parókia gyűjtést szervezett egy kisebb méretű renováláshoz, s mivel állami támogatás megszerzése kilátástalannak tűnt és bizonyult utólag, eldöntötték: ösztönzik az adakozó kedvet. Levonatokat rendeltek Cs. Erdős Tibor már elkészült grafikájáról – ezeket maga a művész készíttette el, de hogy hol, azt nem tudom –, s mindazoknak, akik egy bizonyos összeg felett adományoztak (úgy emlékszem, az alsó határ 500 lej volt; akkor az én kutatói fizetésem kb. havi 3000 lej volt), azok kaptak egy ilyen levonatot.

A művész által ráírt szöveg: »Belvárosi ref. Templom« is jelzője az akkori terrornak. Nem volt szabad ugyanis a »Farkas utcát« leírni, ezért a korabeli sajtóban is úgy található meg a templom, mint a »belvárosi ref. templom«.

Én László Dezső néhai református lelkész, publicista és kisebbségpolitikus özvegyének, Vidovszki Évának  adtam oda 500 lejt a templomjavításra, anélkül hogy a grafika-ügyről tudtam volna. Egy évvel később, 1987-ben kaptam meg tőle a grafikát.”25

Fülöp Antal Andor (1908–1979) gazdag festői életművében önálló műcsoportot alkotnak „a régi Kolozsvárról festett lírai vallomásai”,26 történelmi épületek képsorozata (1946, 1956, 1959–62). Ezekre alapozva joggal nevezte az alkotót „Kolozsvár festőjének” Kántor Lajos,27 aki még azt is hozzáfűzi, hogy városképei „a város polgárának példás hűségét tanúsítják”. A Kolozsvári műemlékek, 1966 című összefoglaló, szintetizáló jelleggel komponált opuszáról monográfusa, E. Szabó Ilona írja: „1966-ban készült a Kolozsvári műemlékek önkényesen összeállított együttese; csak a háromszáz évesnél öregebb épületek kapnak rajta helyet, és persze a Szent György-szobor másolata.”28 S való igaz: a zsúfoltan egymásra, egymás mögötti térrétegekben fölhalmozott templomok, tornyok és templomépület-testek, fölmagasodó homlokzatok és csúcsíves, mérműves ablakok, támpillérek, hegyes tetők tömege előterében, a kompozíció bal sarkában, a Mátyás-szülőház homlokzata előtt jelenik meg a Szent György-szobor. Az egybeszerkesztés, különböző városkép-meghatározó műemlékek önkényes egybekomponálása sajátos képi tömörítvényben, egyedi kompilációban, egyszeri montírozásban mutatja be a város releváns műemlékeit. S a műemlékek karéjában, előterében mintegy a széltől is védve, óvva a Szent György-szobrot, amely a teremtett építészeti környezetben egyedi aurát nyer.

Kovács Zoltán (1913–1999) festőművész Fülöp Antal Andor kedvelt kompozíciótípusához, az „enteriőrből kilátás a városra” jellegűhöz hasonlatosan fogalmazott A hír, 1967 című festményén.29 A kompozíció előterében rusztikus asztalon tál, kancsó s a közepén a rossz, vészjósló hírt hozó, fölbontatlan fehér boríték. A kép bal oldali kétharmadában városképre, annak közepén a Szent Mihály-templomra látni. A kompozíció jobb oldali harmadában a benti s kinti világot összekötő festőállvány, rajta világos alapozású vásznon erősen rajzos mű: templomszentély és magasba törő gótikus ívek között a Szent György-szobor pontos sziluettrajza. A Szent György-szobor itt képi idézet, a kép a képben kompozíciónak az egyszerű zsánerbe oltott jelentéstartalma (rossz hír!) mellé plusz jelentést, tartalomgazdagító új információsíkot kölcsönöz. A festőállvány az alkotómunkára, a festői tevékenységre utal úgy, hogy ez a munka értékóvó, értékbecsülő is egyúttal, vagyis fontos társadalmi küldetésű és szerepű.30

A nagy történelmi (Gábor Áron, 1948, Grivica, 1950, Lupény, 1959) tablók avatott mestere, Miklóssy Gábor (1912–1998) választott városát, Kolozsvárt történelmi ütközetek, egymásnak feszülő harcosok terepeként láttatja. A kompozíció előterében megidézett történelmet kolozsvári műemléképületek karéja zárja le oly módon, hogy a kép középterében elhelyezett Mátyás-házra fenyegetően magasodik a Fadrusz-szobor sziluettje, s a kép bal oldali egyharmadát a fiatornyokkal, a bejáratával, az ablakaival részletezetten bemutatott gótikus templom elé helyezi Kolozsvári Márton és György szobrát (Kolozsvár Történelmi színpadKaleidoszkóp, 1975–76, olaj, vászon). Ráadásul templomi processzió, körmenet vonul mellette, s a kép előterében is fehér karinges papi figura jelenik meg lila cingulusban. Miklóssy 1979–80-as kompozíciója bal felének, a nézőhöz közelebbre proporcionált részének a szobor, a körmenet, a templomrészlet erősen szakrális karaktert kölcsönöz.31 A Miklóssy-tanítvány Macskássy József (1921–1994) Kolozsvár című kompozícióján32 jellegzetes kolozsvári műemlékek közrefogta, kissé álomszerű térben, a kép középtengelyében a rálátásban megjelenített, az előtérben szereplő Mátyás-házra ültetett címerállat, egy fekete holló mögötti térrétegekben egymás fölé magasodva jeleníti meg a kép középterében a Fadrusz-szobrot, és a kép terét lezáró-megkoronázóként, Kolozsvárt is védő-óvóként Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrát – oldalfordított helyzetben.

A Szent György-szobrot bemutató/földolgozó képzőművészeti alkotások sorozatában fontos mű, gazdag jelentéstartalmú opusz Kovács Zoltán 1988-as keletkezésű Önarcképe. „...öntudatos, bölcs, egyenes és még energikus a tekintet. Arcképe hátterében a festő erdélyi jelképvilága: (Murádin Jenő kiemelése) a Kolozsvári testvérek Szent György-szobra, a gonosszal küzdő Szent Mihály arkangyal, gótikus ablak- és boltívek, a kolozsmonostori Kálvária-templom”.33 A Szent György-szobrot csak lovag-ló-sárkány drámai együttesében, talapzata és bázisa nélkül, biztos rajzzal, sziluettszerű képletben rögzíti. Kovács festett lova karcsú, vibrálóan érzékeny idegek mozgatják, szunyoglábú, mint Csontváry Tengerparti sétalovaglása vagy Tóth Menyhért Táj lovakkal 1943 című kompozíciójának a lovai.

A festői, az alkotói invenciók sűrűsödése miatt is egyedi jelentőségű Veress Pál (1929–2002) 1989–91 között keletkezett festménysorozata, a Farkas utcai templom Szent György-szoborral. Távoli analógiaként: kicsit olyan, mint Claude Monet-nak a roueni katedrálisról különféle napszakokban, más-más fényviszonyok szerint festett sorozata. Veress is a változást kereste, a változót kutatta állandósult jelentésében, az egyértelmű jelentést sugalló jelhalmazban. Veress Pálné szerint Veress Pál „a Farkas utcai templomot a Szent György-szoborral tíz változatban festette le olajjal, vászonra. Különböztek a méretek, de főleg a megvilágítás. Mindeniken más színben tartotta a képet. Volt okker, angolvörös, lila, zöld, mélyvörös, sárga oromzat fákkal vagy többnyire anélkül. A megfestési technikák is különböztek. Volt durván, rusztikusan, több festékkel megoldott; néha késsel vitte rá a festéket, mások egész lazúrosak.”34

„Nézegettem ezt a szobrot, csináltam is pár vázlatot 1988-ban. Hogyan tudok ebből olyan képet csinálni, hogy érdemleges eredménye legyen” – gondolkodott el Cs. Erdős Tibor a problémán 2004 őszén,35 és végül munkához látott. A mostanában kedvelt műfajában, a porcelánfestésben hozta létre a Sárkányölőnk 2004 című kisméretű festményét, amelyen a Farkas utcai ref. templom homlokzata, az előtte vigyázó sárkányölő-szobor és három széki asszony képez egy kompozíciós, ha úgy tetszik, kohéziós egységet. Erdős Tibor szerencsésen duplázott: az 1986-os rajzkompozíciójának releváns elemeit porcelánfestményben, elvontabb műegyüttesben alkothatta újra 2004-ben.

Az erdélyi, a romániai magyar képzőművészet bizonyosan tartalmaz még olyan műveket, amelyek felületükre idézik Kolozsvári Márton és György kolozsvári szobormásolatát. A 20. század képzőművészetének mikroszkopikus átvizsgálása során lelhetnénk még ilyen alkotásokat. Bizonyosnak látszik, hogy a kisgrafika (ex libris pl.) ilyen, jelenleg átfésületlenül hagyott terület, dolgozatunk szempontjából is terra incognita maradt. Egy fontos példát szükséges azonban e műfajból is megemlítenem: a Farkas utcában felnőtt és évtizedekig ott élt Árkossy István (1943) grafikusművésznek egy, a szobrot is fölmutató művét, az Ex libris Pál Gábort.

Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának Szegeden ugyancsak köztéren elhelyezett (1936) másolata is szerepel műalkotások ihletőjeként. Kopasz Márta grafikusművész a Kisgrafika Barátok Köre Szeged keretében készítette el a szobor egyénivé formált rajzát. Ő ugyanis jelzésszerű architektu-rális környezetben jeleníti meg a meseivé formált, angyalszárnyas Szent Györgyöt. A szegedi kisgrafika-barátok emblémájaként használt Szent György-szobor egyértelműen visszautal a Szent György Céh eredeti – vagy ma ismert első – motívumfölhasználására.

Tóth Sándor (l933), Szegeden élő szobrászművész  a Szent-Györgyi Albert Orvosegyetem hivatalos érmének36 előlapján „Szent-Györgyi Albert jobb profilja” jelenik meg, az érem elkészítéséhez „Szent-Györgyi modellt ült Szegeden egyetemi díszdoktori avatása alkalmával”. Hátlapján „a Kolozsvári testvérek Béke téri szobra, mögötte az intézet, ahol Szent-Györgyi dolgozott. A bejárata feletti szinten a volt laboratóriuma ablaka.”37

Kolozsvári Márton és György Szent György-szobrának képzőművészeti megjelenései sorából a Kolozsváron fogantak (a mű másolati volta ellenére!) a szimbólummá, város- és (nemzetiségi) sorsjelképpé válásához is érzékletes, átélhető művészi példákat szolgáltatnak.

JEGYZETEK

1. Kós Károly levelezése. Szerk. Sas Péter. Bp., 2003. 491. (a továbbiakban Kós Károly levelezése, 2003.).

2. Czakó Elemér: Kolozsvári Márton és György művészete. Művészet, 1905. 371–383.

3. Balogh Edgár: Régi szépségek új városképben. Utunk, 1959. november 20. XIV. évf. 46. sz.

4. Balogh Jolán: Márton és György kolozsvári szobrászok. In: Balogh Jolán: A régi magyar és európai művészet kincsei. Bp., 2000. 18–25. További, legfontosabb irodalmából: Vásárhelyi Z. Emil: Művészetében élő Kolozsvár. In: Kolozsvár – Egy magyar város ezer esztendeje. Szerk. Makkai László–Vásárhelyi Z. Emil. Kolozsvár, 1942; Marosi Ernő: A kolozsvári bronzöntő testvérektől Kolozsvári Márton és Györgyig. Korunk, 2001. július, 6–14.; Prokopp Mária: Márton és György Sárkányölő Szent György-szobra: 1373. Korunk, 2001. július, 15–20.

5. P. Szabó Ernő: Hősök a vakolat alatt. A velencei Giardini Pubblici magyar pavilonjának titkai. Napi Magyarország, 1999. július 13.; Lővei Pál: Épületkutatás a Velencei Biennálé magyar pavilonján. Műemléklap, 1999. III. évf. 7. sz. 11.; Sümegi György: Magyarország velencei kiállítóháza, avagy Kolozsvári György saruja. Magyar Iparművészet, 2000/3. 2–5.; Sümegi György: A velencei magyar pavilon. Bp., 2000. 41–50.; Sümegi György: Magyarország Állandó Műcsarnoka Velencében és a gödöllői művészek. In: A Gödöllői Művésztelep 1901–1920. Szerk. Gellér Katalin–G. Merva Mária–Őriné Nagy Cecília. Gödöllő, 2003. 77–86.

6. Kós Károly: „Hát, mondom, nem megyek el…” Korunk, 1990/3. 3107–3108.

7. Sz.(alatnai) R.(ezső): Sarló. In: Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerkesztő Benedek Marcell. k. Bp., 1965. 36.

8. Kós Károly: Márton és György (1934). In: Kós Károly: Hármaskönyv. Buk., 1969. 175–199.

9. Kós Károly levelezése 2003. 398.

10. Kós Károly levelezése 2003. 464.

11. Szőcs István levele Sümegi Györgynek, 2004. szeptember 6.

12. Lásd 11. jegyzet.

13. Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. I. Bp., 1977. 301.

14. Magántulajdon, Bp.

15. Pl. A magyar kerámia története. Szerk.: dr. Siklóssy László. Holics, Tata, Stomfa, Bp., 1917.

16. Rajzok Szomoryhoz. Szigethy István illusztrációi. Gránit Könyvkiadó Vállalat kiadása, Kolozsvár, 1917.

17. Szépművészet, 1940 október, I. évf. 1. sz. 2.

18. Genthon István, Huszár Lajos és Nagy Zoltán írásai.

19. Muzeul de artă (– Művészeti Múzeum, Expoziţia Clujul în arta plastică) Kolozsvár a képzőművészetben, 1959. április–május, katalógus, 50 oldal.

20. 440 x 310 mm.

21. Aranyossy György szóbeli közlése 2004. szeptember 17-én. Az Aranyossy-mű adatai: rézkarc, 300 x 210 mm.

22. Cseh Gusztáv rézkarcai. Jeles házak. Előszó Sümegi György. Bp., 1993. F.

23. 2002. október 1.

24. Belvárosi református templom 1486–1986, papír, tus, 240x190 cm, jelezve balra lent: Cs. Erdős Tibor. A rajzról szürke alányomással ofszetnyomatokat készítettek.

25. Tibori Szabó Zoltán a szerzőnek 2005. január 10-én írott, e-mailen küldött leveléből.

26. Abodi Nagy Béla: A csúf tagadása. Utunk, 1969. jún. 13.

27. Kántor Lajos: Kolozsvár festője. Új Tükör, 1977. dec. 25.

28. E. Szabó Ilona: Fülöp Antal Andor. Bukarest, 1979. 47. Fekete-fehér képek: 44.

29. Reprodukciója: Igaz Szó, 1972/11. – az Igaz Szónak „A Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója előtt tisztelgő” képzőművészeti száma színes címlapján oldalfordítottan szerepel Kolozsvári Márton és György Szent György-szobormásolatának a fotója.

30. „A hír című 1967-es festménye […] rangos közgyűjteménybe, az Ermitázsba került.” Muradin Jenő: Kovács Zoltán. Kolozsvár, 1998. 91.

31. Sümegi György: Miklóssy Gábor. Marosvásárhely, 2001. 31. kép; Sümegi György: Adalékok a Fadrusz-mű recepciójához. In: „Szívekben égjen a láng”. Fadrusz János Emlékkönyv. Szerk. Farkas Izabella. Kolozsvár, 2004. 51–58, 60. (a továbbiakban Fadrusz, 2004.)

32. Sümegi György: Fadrusz 2004. 57, 62.

33. Murádin Jenő: Kovács Zoltán. Kolozsvár. 1998. 98, 113:1.

34. Veress Pálné a szerzőnek írott leveléből, 2004. IX. 8.

35. Cs. Erdős Tibor szóbeli közlése, 2004. szept. 22.

36. Bronz, átmérője: 10 cm.

37. Tóth Sándor szobrászművész leírása, 2004. okt. 22.