Augusztus 2006
Reform és egészségügy


  Bevezető
  

  Egészségbiztosítás és reform Romániában
  Bárányi Ferenc

  „A rendszert mindenképpen fel kell építeni”
  Hajdu Gábor–Székedi Ferenc

  Utazás a reform körül
  Jeszenszky Ferenc

  Test és lélek
  Carmen Firan

  Életem egy fájdalommentes napja
  Marta Petreu

  A pillanat művészete
  Stanik Bence

  Egy marosvásárhelyi évfolyamról
  Kiss András

  Lengyel költők
  

  Johann Nepomuk Nestroy, avagy a szorongás visszája
  François Sauvagnat

  Esszé és szóbeliség
  Szilágyi Júlia


1956–2006
  Nemzeti és emberi örökségünk
  Nagy Károlyt 1956-ról kérdezte Cseke Péter


Toll
  Gy mint gyász, Gy mint „III. György”
  László Ferenc

  Búcsú Magyari András professzortól
  Nagy Róbert


Világablak
  Egészségügyi reform az Egyesült Államokban
  Kovalszki Péter


História
  A kolozsvári magyar egyházi iskolák államosításának körülményei (II.)
  Lakatos Artúr


Mű és világa
  Orvos és páciens (I.)
  F. Dornbach Mária


Közelkép
  Nyíltabban, határozottabban... igazabbat!
  Müller Ádám

  Válasz Sükösd Miklós opponensi véleményére
  Papp Z. Attila

  A Közegészségügyi Minisztérium konzultatív szakbizottságai
  Jung János


Téka
  A pont a történet végén
  Vallasek Júlia

  A „végtelen én” rendkeresése
  Nagy-Babos Janka

  Vanda… Van! Az örök őrök
  Bréda Ferenc

  Olvasószolgálat
  

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Egyénről, államról, közösségről
  Ferencz Enikő

  Búcsú Iordan Chimettől
  Kántor Erzsébet



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Nagy Róbert

Búcsú Magyari András professzortól

Tisztelt Gyászoló Család, végtisztesség tévő Kollégák!

Szomorú alkalomra gyűlt össze ide, az Egyetemiek Házába a kolozsvári történésztársadalom. Dr. Magyari András professzortól, tanárunktól, volt rektorhelyettestől és tanszékvezetőtől veszünk utolsó búcsút. Negyvenöt évi egyetemi oktatói tevékenysége alatt hallgatók százait tanította az újkor történetére. Most mi búcsúzunk, mindazok, kiknek megadatott az a szerencse, hogy egyetemi és mesteris hallgatói vagy doktorandusai lehettünk. Személyében olyan nagy tudású, tapasztalt tanárt ismerhettünk meg, kitől a tudomány mellett az emberi tartásról, becsületességről is példát kaptunk. A nyílt, egyenes szavak embere volt egész élete folyamán.

Amellett, hogy évközben a szemináriumokon, valamint a félév végi vizsgákon megalapozott tudást követelt, arra is vigyázott, hogy emberi méltóságban építsen. A mérce magas volt. Az egyetemi pályája első másfél évtizedében szigorúsága miatt iránta érzett, még félelemmel vegyes tisztelet az idő teltével tiszteletté és megbecsüléssé kristályosodott.

A magas, szálegyenes, fenyőhöz hasonló professzor alakja nem csupán a licenc- és államvizsgákig kísért bennünket, hanem tovább, a tanári vagy tudományos pálya többi szakaszain is. A rábízott emberekért nemcsak felelősséget vállalt, de érzett is. Az államvizsga- és mesteri dolgozatok, doktori disszertációk vezetőjeként lelkiismeretesen segített-irányított bennünket. Követendő példaként járt előttünk az eredeti történeti források kutatásában és azok értelmezésében. A tudományos igényességet gyakorolta, és ezt mindnyájunktól megkövetelte. A rábízott hallgató nem veszhetett el sem a kutatási témában, sem a bürokrácia útvesztőiben. Rá mindig számítani lehetett. A tanítványokért érzett felelősségérzet életének utolsó napjaiig elkísérte.

Mi, egykori tanítványai bizonyítjuk, hogy a Teremtő előtt velünk nyugodtan elszámolhat.

Utolsó kegyeletünket rójuk le itt és most, későn, de köszönetet mondunk mindazért, amit értünk tett. Emlékét őrizni fogjuk, és örök példaképként áll majd előttünk.

Nyugodjék békében! Özvegyének adjon a jó Isten vigasztalást!