Július 2006
Poszt? Modern?


  Bevezető
  

  Poszt? Modern?
  Rigán Lóránd

  A posztmodern gondolkodás története és logikája
  Kiss Endre

  A diplomás rohamosztag; Fehér Hajó a Vörös Tengeren
  Karácsonyi Zsolt

  Hamvas Béla: posztmodern
  Odorics Ferenc

  A posztmodern-probléma
  Kis Béla

  Talált vendég
  Müllner András

  Az irodalom határhelyzetétől az eminens szövegig és vissza
  Orbán Gyöngyi

  Posztmodern: izmus vagy -itás?
  Milián Orsolya

  A hermeneutika a modern és a posztmodern határán
  Veress Károly

  Ideológia és rítus Paul de Man kritikai olvasataiban
  Berszán István

  Fúj – nem tudom, hová, mi végből; A fák emlékére; Tökéletes merénylet
  Boda Edit

  Posztmodernológia
  Pethő Bertalan

  Egy mondat a zsarnokságról
  Pomogáts Béla


Világablak
  Giovanni Gentile (1875–1944) és Julius Evola (1898–1974) magyar recepciójának történetéhez
  Egyed Péter


História
  A kolozsvári magyar egyházi iskolák államosításának körülményei (I.)
  Lakatos Artúr


Levelestár
  Valóság-közelben
  Kántor Lajos


Téka
  Menő a vagányok között
  Gál Andrea

  Jegyzetek egy új történelemszemlélet margójára
  Murádin János Kristóf

  Meghívó kontextusváltásra
  Andorkó Júlia

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Posztmodern jelenkor
  Szabó Annamária



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Karácsonyi Zsolt

A diplomás rohamosztag; Fehér Hajó a Vörös Tengeren

A diplomás rohamosztag

 

Arnónak

A bálnabarát tüntetők,

hiába nem túl rosszak,

kinyírja őket sorra a

diplomás rohamosztag.

 

Először vérüket veszik,

aztán a lelküket viszik,

és jókedvükben megteszik:

a csontokat is megeszik.

 

Aztán hozzánk jönnek, mesélnek,

hogy milyen szép a déli part,

ahol vascombú kurtizánok

űzik az ősrégi ipart.

 

Mi pedig meghallgatjuk őket

koccintunk, iszunk, elvagyunk,

a bálnabarát tüntetőkkel

együtt a sírba nyomulunk –

lelkünk, ha szertekorhad.

 

És testünk felett vonul a

diplomás rohamosztag.

Fehér Hajó a Vörös Tengeren

Egy nagy hajó, és még nagyobb az árnya,

a neve Gálya egészen pontosan,

és rabok vagyunk rajta, mi a link

fickók, de megtalálnak társaink.

 

A partról nézve keskeny és fehér,

oldalra dől a világ lényege,

de ha körötted úszik a hajó,

már módosul a léted légtere.

Értelme lesz, hogy testbe zárva élsz,

hogy albatroszra lősz, ha rossz a kedved,

nem érdekel, hogy ki a kapitány,

ha hozzászoktál már a rettenethez.

 

Az ezerkarú polip nem riaszt,

ha ágyba hív a háromarcú asszony –

 

elvágja még hullámzó álmaid,

ha Fehér Hajó sétál már a parton.