Június 2006
Erdélyi falvak – modernizációs pályák


  Bevezető
  

  Modernizációs tendenciák az erdélyi falvakban
  Peti Lehel

  A vállalkozói potenciál és területi eltéréseinek társadalmi magyarázatai Erdély rurális térségeiben
  Csata Zsombor

  Kocsis bácsi a járdára zuhan (vers)
  Kinde Annamária

  Leendő város vagy (csak) modern falu?
  Miklós Zoltán

  Vállalkozók falun
  Oláh Sándor

  Társadalomszerkezeti, életmódbeli változások Csíkfalva községben (1945–1989)
  Gagyi József

  Vidék és vidékfejlesztés az átmenet időszakában Romániában
  Berekméri Mária-Erzsébet

  Falusi modernizáció: változás vagy válság?
  Szabó Á. Töhötöm


1956–2006
  Szabédi októberei
  Kántor Lajos

  Nagyapa rádiója
  Gyarmati György


Toll
  Fejtő Ferenccel a Bem moziban
  Horváth Andor

  A kolozsvári szóló
  Ilia Mihály

  Az alkimista lány (21. század)
  Kántor Lajos


Világablak
  Globális áramlatok és helyi normák között
  Kemény Márton


História
  Kemény János ravatalai
  Kovács Kiss Gyöngy


Mű és világa
  Buday György magyar költői arcképsorozata
  Makkai Ádám


Közelkép
  Az Udvarhelyi régió települései a korszerűsödés útján
  Vofkori László

  Rendszerváltozás utáni gazdasági folyamatok Cófalván
  Kinda István

  Fülep Lajos és egy erdélyi református egyházközség
  Szolláth Hunor


Téka
  Halál Velencében
  Vallasek Júlia

  Reflexió és portörlés
  Balogh Brigitta

  Olvasószolgálat
  

  A Korunk könyvajánlata
  


Talló
  Társulatmontázs
  Musca Szabolcs

  Az alibi nem titok
  Ferencz Enikő



  Abstracts
  

  Számunk szerzői
  

Balogh Brigitta

Reflexió és portörlés

Horváth Gizella: Maine de Biran.
Egy filozófus életútja

 

A Pro Philosophia Kiadó gondozásában megjelent Maine de Biran-monográfia szerzőjét elsősorban az erdélyi vitakör-mozgalom egyik vezető személyiségeként, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem Filozófia Tanszékének tanszékvezetőjeként ismerheti a közönség. Eleddig főként érveléselméleti jellegű munkákkal lépett a nyilvánosság elé – lásd A vitatechnika alapjai című egyetemi jegyzetét1 vagy a Manual de dezbateri című tankönyv2 érvelésről szóló fejezetét. Emellett elsősorban esztétikai, illetve művészetelméleti kérdésekkel foglalkozik, jóllehet a reflexív filozófia témája jelentős szerepet játszott eddigi pályája során is: 1994-es doktori disszertációja szintén ezzel a kérdéskörrel foglalkozik, különös tekintettel Henri Bergson és Maine de Biran munkásságára.3 E munka szerves folytatásának tekinthető ez a monográfia.

Kifejezetten hiánypótló könyvről van szó, tekintettel arra, hogy Maine de Biran recepciója meglehetősen alulreprezentált a magyar nyelvű filozófiai irodalomban. Pedig nemcsak Bergsonra hatott, hanem több szempontból (például az önészlelés vagy a testészlelés témája szempontjából) a manapság oly hangsúlyos francia fenomenológia egyik előfutárának is tekinthető. Nem véletlen, ha a szerző maga a kötet előszavában afféle „filozófiai portörlésként” jellemzi saját vállalkozását.

Maine de Biran filozófusi–emberi személyisége ezenfelül különösen alkalmas arra, hogy életútját és életművét egy monográfia keretén belül együtt, egymással szerves összefüggésben tárgyalják. Számára ugyanis az élet filozófiai feladat, a filozófia pedig elsősorban reflexió, önmagunk megfigyelése, s fő kérdése az, hogy hogyan éljünk. Így tehát Maine de Biran gondolkodásbeli fordulatainak elemzésekor és értelmezésekor természetszerűleg adódik a filozófus élettapasztalatának és gondolkodása belső logikájának egymással összefüggésben való tárgyalása, anélkül, hogy a monográfia szerzője ezzel az indokolatlan pszichologizálás csapdájába esne.

Horváth Gizella értelmezésében Maine de Biran munkásságának alapmotívuma önnön szabadságunk tapasztalata. Magánál a filozófusnál ez a motívum – a szerző szavaival – afféle „minimál-szabadságprogram”-ként jelentkezik, méghozzá meglehetősen sztoikus formában, szabadság alatt voltaképp a külvilágtól és annak meghatározó erejétől való függetlenséget értve. Maine de Biran filozófusi feladata így egybeesik legfontosabbnak tekintett életfeladatával, ami Horváth megfogalmazásában nem más, mint a méltóságteljes túlélés.

Igaz, ami igaz, volt is mit túlélnie: a francia forradalmat királyi testőrként és elkötelezett royalistaként élte meg, a köztársaság és Napóleon uralma alatt továbbra is royalistaként vállalt (főként anyagi okokból) közszereplést, többször pedig magával Napóleonnal is összetűzésbe került. Közben tragikus módon, regénybe illő különös körülmények között veszítette el első feleségét. Nem csoda hát, hogy filozófiájában is biztos pontot keres.

A „biztos pont” keresése lesz tehát az a vezérfonal, amelynek mentén Horváth Gizella felrajzolja Maine de Biran filozófiai fejlődését. A filozófus munkásságának első szakaszában az „én” volt ez a biztos pont, s épp az én-értelmezés az, amiben Maine de Biran először nyújt eredetit. Az én ugyanis nála, ellentétben a kontinentális hagyomány főáramával, nem elvont, hanem közvetlen belső tapasztalat tárgya, központja pedig az erőfeszítés érzése. Az erőfeszítés érzésében, amely megint csak Maine de Biran egyik központi terminusa, egyszerre jelenik meg saját aktív erőnk és a külső, illetve belső ellenállás tapasztalata. Így válik leírhatóvá saját testünk mint élő, ellenálló test tapasztalata is, ami – mint korábban már utaltunk rá – egészen a legutóbbi időkig az európai gondolkodás mostohagyerekének számított, s utóbb a francia fenomenológia egyik központi jelentőségű témájává lett.

Furcsa módon – emeli ki szerzőnk –, noha Maine de Biran számára lényeginek bizonyul az erőfeszítés morális jelentése, az autonóm morálhoz mégsem jut el, amennyiben az énben megtalált szabadság „pillanatnyi és szubjektív”. „Egzisztenciális, morális kérdésektől gyötörve Maine de Biran rátalált az amorális akaratra” (93).

Horváth Gizella abból vezeti le Maine de Biran későbbi „ontológiai”, majd még későbbi „vallásos” fordulatát, hogy az én a fentebb vázolt okok miatt képtelennek bizonyult arra, hogy betöltse a keresett biztos pont szerepét. Hangsúlyozza azonban, hogy a filozófus mindeközben végig hű marad eredeti módszertani előfeltevéséhez, melynek lényege, hogy csak a közvetlen tapasztalat hiteles és megalapozó érvényű. Erről a követelményről még akkor sem mond le, amikor – már vallásos fordulata után – a spirituális élet megragadását (és persze megvalósítását) keresi: miután arra a következtetésre jut, hogy a spirituális élet az isteni kegyelem nélkül nem valósulhat meg, gyötrődve őrlődik a közvetlen vallásos tapasztalat hiánya és annak várása között, végül pedig nem marad számára más kiút, mint arra törekedni, hogy „előkészítse” önmagát „Isten eljövetele” számára.

A monográfia egyik legszembetűnőbb erénye az, hogy a jelen recenzió keretein belül csak vázlatosan érintett témákat igazán olvasmányos, szellemes stílusban tárgyalja, ami, valljuk be – különösen filozófiai témák esetében –, ritkaság. Időnként szinte magunk előtt látjuk a „főszereplőt”, amint unalmas hivatalával küszködik, vagy lámpalázát igyekszik legyűrni a nyilvános felszólalások alkalmával, vagy amint állandóan átszerkeszti, átírja vagy egyenesen újrakezdi műveit, hiszen – mint Horváth Gizella rámutat – voltaképpen „egész életében egy könyvön dolgozott”, amely persze a tervezett formában sohasem született meg.

Elméleti síkon a monográfia egyik legeredetibb szempontja Michel Foucault episztémé-fogalmához kapcsolódik. Foucault ugyanis a 19. század elejére teszi az európai kultúra áttérését a klasszikus episztéméről (melynek jellegzetessége a statikus osztályozás látható jegyek alapján) a modernre, amelyre immár a dinamizmus jellemző, illetve az élet, az eredet és a történetiség felfedezése. Ennek megfelelően az osztályozás alapjává a biológiában a látható jegyek helyett a funkció válik, az ember pedig „a végesség alakzataként” tűnik fel, olyan, „elgondolhatatlan” témákkal egyetemben, mint a halál vagy a tudattalan.

Horváth Gizella következetesen igyekszik kimutatni, hogy a fordulat a francia gondolkodásban Maine de Birannál megy végbe – annál is furcsább, hogy Foucault egyszerűen meg sem említi a nevét. Ennek fényében pedig szerzőnk arra hívja fel a figyelmet, hogy, noha a kortárs kutatók sok szempontból tárgyalják Maine de Biran eredetiségét, illetve jelentőségét, ideje lenne elvégezni végre a filozófus életművének modern olvasatát.

Nos, a puszta „filozófiai portörlésen” kívül erre tesz kísérletet ez a könyv.

*Pro Philosophia Kiadó, Kolozsvár, 2005.

JEGYZETEK

1. Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2002.

2. Ed. Naţional, Bucureşti, 2000.

3. Lásd még: Horváth Gizella: Tema reflexivităţii în filozofia modernă. Studia Universitatis Babeş-Bolyai, Series Philosophia, 1992/1.