A természeti katasztrófák és balesetek természetéből adódik, hogy megkérdőjelezik a társadalom tagjai által kialakított, személyes biztonságra vonatkozó fogalmakat, ezért törést képeznek egy adott közösség mindennapos életében. Az áldozatokkal való önkéntelen azonosulás emocionális töltete ugyanakkor a kollektív szolidaritásban mutatkozik meg, amely társadalmi jelenségként szintén befolyásolja a közösség viselkedési normáit.1

A lélektani hatás, amelyet a katasztrófa bekövetkezte vált ki, illetve az ennek eredményeként megnyilvánuló reakció nagyrészt az esemény médiareprezentációjától függ, mivel a közösség tagjai elsősorban a médián keresztül értesülnek a tragédia mértékéről, mentési műveletekről, halálesetekről és károkról. Ezért a természeti katasztrófák és balesetek nyilvánossága, egyes esetekben a nyilvánosság hiánya, illetve a tömegkommunikációs csatornák által alkalmazott megközelítés és a bemutatás módja alkalmat adhat arra, hogy embertömegek essenek a manipuláció hatásai alá.

A tragédiáknak a médiában való megjelenítése minden korban hatalmi érdekekhez fűződött. A hatalmat birtokló réteg megerősítheti, vagy ellenkezőleg, elveszítheti pozícióit annak függvényében, hogy milyen mértékben tudja megakadályozni a szerencsétlenség megelőzésére, tehát saját felelősségére vonatkozó adatok megjelenését, illetve képes arra, hogy felnagyítsa saját szerepét a veszteségek csökkentésében és a hatások felszámolásában. A hatalomra törő csoport ugyanakkor saját pozícióit szilárdíthatja meg azzal, hogy kihasználja a vezetők gyengeségét a válság kezelésében, sőt valós és vélt terhelő adatokat hozhat nyilvánosságra a katasztrófát előidéző rendszer hiányosságairól.

Nem meglepő tehát, hogy a hatalmi egyeduralmat kiépítő totalitarista államokban a szigorúan ellenőrzött sajtó fokozottan kerüli a negatív hírek közzétételét, így a társadalmi rendet megbontó szerencsétlenségek nyilvánosságra hozatalát is. A sajtószabadság ellenben megengedi az újságírónak, hogy saját belátása szerint kezelje a hírérték fogalmát és az értelmezések lehetőségeit,  ami végső soron árnyaltabb módon ugyan, de szintén a manipuláció eszköze lehet.

A jelen elemzés célja, hogy nyomon kövesse a romániai sajtóban a 2004 májusában történt mihăileşti-i balesetet: egy nitrogén alapú műtrágyát szállító teherautó felborult, majd kigyulladt, és perceken belül felrobbant. A balesetnek tizennyolc halálos áldozata volt, közöttük a helyszínre érkező mentőalakulatok tagjai, helybeli lakosok és két tévétudósító. Az elemzés arra vonatkozik, hogy különböző magyar és román nyelvű sajtókiadványok milyen módon mutatták be az eseményt, illetve hogyan interpretálták a szerencsétlenséghez vezető okokat és a felelősség kérdését. Nem tartozik céljaim közé az elemzett napilapok mögött meghúzódó érdekcsoportok felfedése, hanem kizárólag annak vizsgálata, hogy az esemény különböző médiaképei hogyan hozhatók kapcsolatba a politikai érdekekkel. Az összehasonlítást az is indokolja, hogy a tragédia két héttel a június 6-i helyhatósági választások előtt történt, a kampány időszakában, amikor a politikai csatározás hevében a hatalom és az ellenzék igyekezett minden eszközzel a saját javára billenteni a szavazatok számát

A megvizsgált román napilapok – Ade-vărul, Azi és România Liberă – elemzési módszerei és következtetései nagymértékben különböznek egymástól; a kihangsúlyozott elemek számbavétele megvilágítja a sajtó és a hatalom viszonyának különböző fokozatait, illetve a média azon feladatának érvényesülését, hogy  felhívja a figyelmet a társadalomban megnyilvánuló visszásságokra.

A tragédiáról szóló első tudósítások a 2004. május 25-i sajtóban jelennek meg, többnyire címoldalon szereplő hírként. Az Adevărul a legutóbbi évek legsúlyosabb hazai közúti katasztrófájáról beszél, és kezdettől fogva a helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók végzetes tévedésére összpontosít: a tragikus kimenetelű baleset elkerülhető lett volna, ha lezárják a felborult teherautó környékét, és távol tartják a helyszínen levőket a robbanás középpontjától. Az áldozatok értelmetlen halálát az előírások vétkes áthágása és sorozatos emberi mulasztások következményeként mutatja be.

Egészen más megközelítésben láttatja az eseményeket egy másik független fővárosi napilap: a mentőalakulatok tagjai és a két újságíró kötelességük teljesítéséért fizettek életükkel – írja a tragédia másnapján az Azi. Ezt követően a vezető tisztségviselők és az általuk képviselt állami intézmények segítőkészségét és együttérzését igyekszik előtérbe helyezni. Olvashatjuk Ion Iliescu államelnök nyilatkozatát, amelyben részvétét fejezi ki a gyászoló családok tagjainak, felszólítja a központi és helyi hatóságokat, hogy mozgósítsák az összes szükséges erőforrást a sebesültek és az áldozatok családjainak megsegítésére, és a baleset szigorú kivizsgálását követeli. A lap azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy Adrian Năstase miniszterelnök állami segély megszavazását kéri a kormánytól a károsultak veszteségeinek enyhítésére. Az Azi egyértelműen a kormányzó párt érdekeivel azonosul annak folytán, hogy véletlen balesetként kezeli az eseményt, és pozitívan állítja be a hatóságok közbelépését.

Az említett napilapok következő számaiban a tájékoztatás hangsúlyos elemei úgyszintén következetesen elkülönülnek. Az Adevărul a vizsgálatot folytató ügyészek tévedéseire, a nyomok eltüntetésének gyanús igyekezetére hívja fel a figyelmet. A baleset hátterében az államapparátus működésének hiányosságait és a veszélyes anyagok közúti szállítására vonatkozó törvényes keret rendellenességeit véli felfedezni. Sőt még azt is tudni véli, hogy két héttel a szerencsétlenség előtt egy jelentés figyelmeztette a kormányfői hivatalt az ammónium-nitrát szállításának veszélyeire; követve a „titkos leleplezések” gyakorlatát, ezzel a közvélemény előtt indirekt módon vádolja az intézményt.

Lelia Munteanu vezércikkben reflektál az ügy politikai következményeire, objektív elemzése nem kíméli sem a hatalom politikusait, akik figyelmet felkeltő jelenlétükkel igyekeztek tőkét kovácsolni a közelgő választásokra, sem az ellenzék képviselőit, akik ugyanazt a célt tartva szem előtt hárították habozás nélkül a felelősséget a vezető politikusokra.2 A hozzászólás arra utalhat, hogy a hatalmat negatív fényben feltüntető írások ellenére az Adevărul nem pártszempontokat érvényesített a mihăileşti-i katasztrófa leírásában, hanem igyekezete csupán a mindenkori hatalom elhibázott lépéseinek felfedésére irányult. 

A România Liberă tényszerű adatok, szenzációs elemektől mentes tudósítások közlésére szorítkozik; megjegyzi ugyan a hatóságok által elkövetett hibákat és a vizsgálat menetében tapasztalt szabálytalanságokat, de egyetlen esetben sem érzékelhető az Adevărul vádló hangneme. Petre Mihai Băcanu vezércikke a többi napilaphoz képest egészen más oldalról közelíti meg a szerencsétlenségről tudósító tévés munkatársak halálát: az újságíró szakmában kialakult tendenciára hívja fel a figyelmet, a tévéadók és tudósítóik között kialakult valóságos versenyfutásra, hogy elsőként érkezzenek a különféle tragédiák helyszínére, ahonnan minél közelebbről készített, minél sokkolóbb képsorokat közvetítsenek.3

Lényeges eltérések tapasztalhatók abban is, ahogyan két magyar nyelvű napilap, a kolozsvári Krónika és a fővárosi Romániai Magyar Szó láttatja a mihăileşti-i katasztrófát. A Romániai Magyar Szó május 25-i száma szűkszavú hírt közöl az eseményről, későbbi lapszámai pedig majdnem teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a baleset okainak és következményeinek vizsgálatát. Részletesen tudósítanak viszont az RMDSZ választási kampányának menetéről és a jelöltek tevékenységéről. A Krónika ellenben napokon keresztül foglalkozik az üggyel – anélkül hogy politikai szempontokat érvényesítene. Reflektál ugyanakkor a közéletben tapasztalható ilyen jellegű megnyilvánulásokra. Salamon Márton László vezércikkét Tömegsír kampányidőben cím alatt olvashatjuk, a lapszám következő oldalán pedig a következő tényszerű megállapítást: „immár politikai színezetet kapott a hétfői Buzău megyei kamionrobbanás, miután az ellenzéki pártok azzal vádolják a kormányt és a hatóságokat, hogy sorozatos mulasztások miatt következett be a tragédia.”4

A bemutatott elemek arra utalnak, hogy a szerencsétlenségek médiaképe befolyásolni tudja az adott politikai erőviszonyokat; a válsághelyzetek kezelése a hatalmon levő kormányok számára mindenkori próbatételt jelent, amely a sajtó által kevésbé felkapott eseményekkel ellentétben látványosan bizonyítja vagy éppen megcáfolja kormányzási képességeit. Az erre vonatkozó adatokat bemutató sajtó pedig a politikai érdekek kereszttüzébe kerül, és a legtöbb esetben – akarva vagy akaratlanul – szerepet vállal a hatalmi harcban.

JEGYZETEK

1. L. Császi Lajos: Katasztrófák média-reprezentációja. Jel-Kép, 1993.3. 17–33.

2. Lelia Munteanu: Profesioniştii prostiei. Adevărul, 2004. május 27.

3. Petre Mihai Băcanu: Prea aproape. România Liberă, 2004. május 28.

4. Elhibázott nyomozás (R.Sz.). Krónika, 2004. május 27.