Február 2006
Történelmünk a Kárpát-medencében

Balon Ruff Zsolt

Drágul a bal!

 

Hol van, hová lett (ha volt egyáltalán) a honi baloldali értelmiség? Ezt a körkérdést intézi mihozzánk, olvasóihoz is a Dilema Veche, és tucatnyi vonatkozó nyilatkozattal, véleménnyel, morfondírozással tájékoztat és támogat saját válaszunk felhajtásában. Látlelete pedig azt mutatná, hogy mind a politika, mind a civil nyilvánosság kiegyensúlyozatlan közegei megkívánnák immár néhány hiteles baloldali értelmiségi felbukkanását. Hiányoznak vagy nem mutatkoznak a porondon a megbízható szociáldemokraták.

A felettébb szükséges bal nem az az identitászavaros, provinciális bal, amelyre csak amúgy gondolnánk, vagy amelyet éppen tetten érünk mifelénk, figyelmeztet a nyilatkozók többsége. Érkező magyarázataik sokrétűek és tovább is árnyalhatók. Az úgynevezett átmeneti, illetve reformévek politikai, gazdasági és szociális vadonjában alkalom sem volt kibontakoztatni egy szikárabban artikulált, átfogó baloldali elgondolást. A bal nyugatabbra érvényes kihívásai és diskurzusai honunkban többé-kevésbé ismeretlenek, vagy éppen tévesen társulnak a letűnt kommunista-szocialista ideológiával, javarészt a szociáldemokráciát névlegesen képviselő politikusaink hozzáállásának köszönhetően. A vörös múltat idézgető taktikáik és praktikáik, a sebtében tollasodás, a páváskodó magatartás ellentmond a vállalt baloldali értékeknek, és sajna inkább csak kuszán burjánzó ideológiai-világnézeti ellenreakciókat gerjeszt. A fennálló baloldalt ostorozóknak visszavonhatatlanul a jobboldali titulust ítélik éppen e felemás balosok a „velünk vagy ellenünk” maximája szerint, de az előbbiek is szívesebben mutatkoznak a jobboldali barikádon – konzervatívnak, tradicionalistának, egyházinak és a többinek. Értsük úgy – mint ahogyan a Dilema Veche némely cikkezői sugallnák –, hogy kényelmesebb jobboldalinak lenni, a jobb inautentikus idejét élni, míg a másik oldal csak az elszántaknak, a „bátraknak” ajánlott? Ám a cikkezők aligha vették figyelembe, hogy nem elegendő felzárkózni a nyugati, akár bal-, akár jobboldali mozgalmakhoz, szólamaikat szajkózva, mert odébb úgyszintén alig enyhébb a világnézetek és a modernitás vívmányai körüli fogalomzavar. Miért is lenne? Az értelem nem nyugtatgatja magát ideológiákkal, se nem takarózik világnézetekkel.

De végső soron miről ismerszik meg egy autentikus baloldali értelmiségi? Szebb vonásait írom ki a Dilema Vechében lehozott megnyilatkozásokból: szociálisan (v)érzé-keny, törődik a másikkal, a demokrácia, a társadalmi méltányosság, a szolidaritás, a tolerancia szorgalmazója, kulturális pluralizmust hirdet, aktívan tekintettel van bármely előnytelenül szituált kisebbségre, de mindeközben józan kritikát is gyakorol jelene felett, meg állítja, hogy humánusan individualista. Üdvösen hangzik – a megveszekedett laikus számára is.

Maradjon csak kérdéses, hogy miként fajul szolid nehezteléssé és az ún. kiváltságosok, a tehetősek elleni uszítássá ez a sok „üdvös” szándék. Tisztes gondolatok szorgalmazása mellett/helyett miért is dorongolna egy baloldali korrekt módon szabaddá és egyenlővé mindenkit? Miért is rendeli el újra és újra bárki lefejezését, aki gazdag, vagy aki elit értelmiségi, vagy egyáltalán aki tevékenységének, hivatásának szakavatottja, aki profi?

De miért töprengenénk dilemmákon, miért vizslatnánk efféle kérdéseket, ha – bár az ankét során rábukkan némely mérges, dulakodó baloldalira, illetve „áttetszően” nyilvános intézményre – a Dilema Veche is inkább az értelmesebbje iránt érdeklődik. (Dilema Veche, II/89. sz. 2005.)