Január 2006
Finnek–magyarok

Lakatos Artúr

Magyarország 1947

 

A 20. század történetével foglalkozó kelet-európai történészek között az utóbbi években robbanásszerűen nő azok száma, akik egy bizonyos időszakra, az 1945–1948-as évekre koncentrálnak kutatásaikban, és egyáltalán nem véletlenül. Ezek az évek ugyanis Kelet-Európa-szerte a kommunizmus hatalomra jutásának évei. A téma évtizedeken át tabunak számított, mára már azonban a veszély elmúlt, a levéltári anyagok döntő többségükben hozzáférhetőkké váltak, valamint az oral history is kiválóan használható mint forrás. De miért is ilyen érdekes éppen ez az időszak?

A 20. század rengeteg szörnyűségének sorába tartozik a két szörnyeteg eszmerendszer, a kommunizmus és a fasizmus, mint eszmerendszerek, és mint ezeknek gyakorlatba ültetésére tett kísérletek. Míg azonban a különböző szélsőjobboldali diktatúrákra jellemző az, hogy hatalomra kerülésük során nem annyira a jogi standardok általi legitimációt, mint inkább az erő és erőszak dicséretét, azét, mely hozzásegíti őket a hatalom megszerzéséhez, propagálták, addig a kommunista propaganda meglehetősen sokat ad arra, hogy minden lépését valami elv alapján legitimizálja. Az első orosz forradalmárok még keveset törődtek ezzel, a hatalmát megszilárdító Sztálin, a „népek atyja” meglehetősen sokat adott – látszólag – a formalitásokra. Ily módon került sor a második világháborút követően a kelet- és közép-európai, szovjet megszállás alá került országok szatellitizációjára és szovjetizálására, mely több reform által ment végbe, fokozatosan. A sok, nagyobb vagy kisebb hatást kiváltó lépés közül talán messzemenően a legfontosabb az államhatalom megkaparintása és ezáltal a társadalom, illetve az erőszakszervezetek feletti törvényes ellenőrzés megszerzése volt. Ennek a lépésnek Magyarországon történő megtételéről szól Földesi Margit és Szerencsés Károly könyve, mely az igen sokatmondó Halványkék választások címet viseli.

A könyv témája – mint ahogy ez a címben is benne foglaltatik – az 1947-es magyarországi választások, melyek meghamisítására a Magyar Kommunista Párt és tanácsadói névjegyzékkivonatokat – a népi nyelvben „kék cédulák” – használtak fel. A megszállott országok területén ugyanis Sztálin és a szovjet vezetők azon akarata, hogy kiépítsék a kommunizmust, maradéktalanul érvényesült, ellenben nem történhetett meg egyik napról a másikra, az akkori geopolitikai helyzet körülményei között tiszteletben kellett tartani bizonyos formalitásokat, mivel nem lehetett a végletekig megsérteni a nyugati hatalmakkal, kulönösképp az Amerikai Egyesült Államokkal együtt aláírt szerződéseket sem. Egyik alapkikötése a hatalmak közötti megegyezéseknek a szabad, demokratikus választások megrendezése volt a „felszabadított” országok területén, ezt a fogalmat is azonban – csakúgy, mint sok mást – meglehetősen ambivalens módon is lehetett értelmezni. Így a szabad, demokratikus választások mást jelentettek a nyugati demokráciák vezetőinek értelmezésében és mást a szovjet kommunista vezetők értelmezésében, és sajnos Magyarországon 1947-ben ez utóbbi érvényesült. A politikai választások meghamisítása távolról sem az egyetlen olyan lépésük a kommunistáknak, amely hozzájárult a hatalomátvételhez, de az egyik rendkívül fontos lépésnek számított. És akárcsak a többi, ez is a legalitás határán került végrehajtásra.

A könyv maga három főbb részre oszlik: Gyurkovics Tibor előszavára, az 1947-es választásokat elemző, „Halványkék választás” című tanulmányra, valamint a 85 darabból álló, rendkívül értékes dokumentumgyűjteményre.

Gyurkovics Tibor előszava, mely a „Kék rémület” címet viseli, meglehetősen jól vezeti be az eseményeket, azonban teszi mindezt kimondottan érzelmi szempontból. Ahhoz, hogy szakmai szempontból értékelhető lehessen, túlságosan is elfogult, és nem válogat az olyan jelzőkben, kifejezésekben, melyek sokkal inkább jellemzőek egy irodalmi műre, vagy még inkább a partizán zsurnalisztikára, mint a történelemtudomány hivatalos nyelvezetére. A stílus sodró, dinamikus, ezt még inkább kihangsúlyozzák az olyan jelzők, szószerkezetek, mint például: „a kövér kedélykirály Rákosi”, „a mi jó Amerikánk”, „egyszerűen hülyék voltak az akkori nyugati politikusok” stb.

Az előszónál sokkal igényesebb maga a tanulmány, mely kimondottan az 1947-es választásokra, illetve annak előzményeire, körülményeire  és utóhangjaira koncentrál, ügyesen oldva meg azt, hogy ne merüljön bele ezzel párhuzamos részletekbe. Csak röviden utal rögtön a legelején arra, hogy 1945-ben ténylegesen szabad, törvényes választások voltak, melyek eredménye azonban nem felelt meg a kommunisták érdekeinek. Ennek érdekében új választásokat kellett kiírni, melyeken azonban már biztosra lehetett menni. Ezért került sor az 1947-es választásokra.

A tanulmány meglehetősen rövid, tömör, és nagyon jól dokumentált. Az oral history területéhez tartozó források nyomait nem sikerült fölfedeznem, nincsenek a szövegbe beleszőve hivatkozások különböző akkor élt szemtanúkkal, köztük egyszerű emberekkel is készített interjúkra, ellenben jól aknázzák ki a szerzők az írott forrásokat. A legtöbb dokumentum, melyekre hivatkoznak, a Politikatörténeti Intézet levéltárából származik, de jól ismerik a korabeli sajtót, illetve emlékirodalmat is, és mindezekből idéznek is. A felhasznált szelektív bibliográfia szintén jó.

Az események nem csak egy szálon futnak, ellenben meglehetősen jól áttekinthetőek, a szerzőpárosnak sikerült oly módon bemutatni ezt a komplex problémarendszert, hogy a különböző síkokon található információmennyiség komplex, de mégis áttekinthető információrendszert képezzen.  Maga a tanulmány a problémákat több kisebb alfejezetben tárgyalja, lépésenként. Első ilyen a Nemzetgyűlés felszámolása, jóval bővebben tárgyalják a választójog módosítására vonatkozó lépéseket, melyek közül a legsokatmondóbb talán a „lex Sulyok” volt, mely által elérték a demokratikus magyar közéleti személyiségek közül talán a legreprezentatívabbnak, Sulyok Dezsőnek a jelöltségből való kizárását. Kimondottan jól megírt a választási kampányra vonatkozó rész, melyben a választáson induló pártok programját mutatják be tömören, valamint ezek választási stratégiáját; talán nem ártott volna ezt a részt jobban is kifejteni. „A szavazók megrostálása” és „A kékcédulás választás” címek alatt több részletet is ismertetnek, ezek között magának a névjegyzékes csalásnak a megtervezését és az ekörüli eseményeket. Az utolsó napokról szóló alcím a választásokat közvetlenül megelőző napok eseményeiről szól, többek között arról, hogyan bántalmaztak a kommunista agitátorok több ellenfelet, köztük Pfeiffer Zoltánt is, vagy arról, milyen szlogeneket használtak a választásokon induló pártok. A befejező részek magával a választással, ennek meghamisításával, az ekörüli botránnyal, illetve a megváltoztathatatlan végeredménnyel foglalkoznak.

A végkövetkeztetés tömör és lényegre törő, összefoglalja azt amire az olvasónak is rá kell jönnie a bemutatott események tükrében. Egyáltalán nem tartalmazza és nem vetíti előre az ezt követő eseményeket: ez más, ezt a korszakot tárgyaló munkák feladata. A szerzők csak azt fejtik itt ki, ami nyilvánvaló kell hogy legyen: ezzel a meghamisított választási eredménnyel hosszú időre eldőlt Magyarország és a magyar politikai rendszer sorsa. Nagyon jó meglátással emelik ki a pszichológiai következményeket is: a választások a kommunisták győzelmét jelentették, a csalás ténye megroppantotta azoknak is a lelkivilágát, akik még valamennyire reménykedtek az esetleges változásban, megmutatta, hogy egyeseknek sok minden lehetséges, és ettől a pillanattól kezdődően feleslegessé vált minden ellenállás.

Különösen értékes a dokumentumgyűjtemény. A szerzőpáros 85, különböző típusú dokumentumot válogatott össze, melyek segítik a korabeli eseményekről alkotott kép alaposabb elmélyítését. A dokumentumgyűjtemény legfőbb témája természetesen maga a választás. Az egyes dokumentumok többfélék, rendkívül változatos skálán mozognak: pártiratok, levelek, gyűlési jegyzőkönyvek, választási beszédek (élőben vagy rádióban elhangzottak), röplapok, jelentések találhatók a 85 dokumentum között. Nemcsak az MKP, hanem a többi párt dokumentumai közül is válogattak, ezek által meg lehet ismerni az akkori demokratikus pártok vezetőinek hozzáállását, lelkiállapotát. A kommunistákra vonatkozó dokumentumokból egyértelműen derül ki az, hogy a választások meghamisítása jól megtervezett stratégiaként működött. A legutolsó dokumentumok a választási visszaélések elleni panaszokat, a Választási Bíróság ítéletét és Alapy Gyula népügyész Schiffer Pál képviselőnek írott levelét tartalmazzák; függelékként a szerző az 1945-ben meghozott választási törvénycikkelyt csatolták. Természetesen lehetetlen lett volna abszolút minden, a választásokkal kapcsolatos dokumentumot a tanulmányhoz csatolni, így szükségessé vált bizonyos fokú szelekció, amit véleményem szerint a szerzőpáros jól oldott meg.

A kiadvány értékét biztosítja a kiválóan megszerkesztett kritikai apparátus is. Ez a könyv csak egyike azoknak, melyekben a szerzőpáros az átmenet éveinek eseményeivel foglalkozik. Kitűnő munka, és alapkönyve lehet mindazoknak, akik a világháborút követő kelet-európai választások bonyolultnak tűnő problémáját kívánják jobban megérteni. Napjaink történetírása óriási hangsúlyt fektet a kommunizmus történetére vonatkozó írásokra, de nem elhanyagolandóak a kommunizmus instaurálásának első évei sem, sőt éppenséggel ezek jelentik a kiindulópontot a későbbi évtizedek történéseihez. Ezeknek a feltárásához járul hozzá nagymértékben a budapesti szerzőpáros ezen könyve, melyet minden, az ezzel a korszakkal foglalkozó kutatónak, akár kimondottan Magyarország realitásai, akár a szomszédos országok valamelyikében – mint például Romániában – lezajlott folyamatok érdeklik. Az előbbi esetben jól felhasználható forrásanyag, az utóbbiban pedig kiváló analógiát jelent. A maga során a mű stílusa is példát mutathat sok fiatal erdélyi kutató számára

*Földesi Margit–Szerencsés Károly: Halványkék választás. Magyarország 1947. Tanulmány és válogatott dokumentumok. Kairosz Kiadó, 2001.