Január 2006
Finnek–magyarok

Tóth Zsombor

Az új életre hozatott Gyöngyösi István (1998–2005)

A Régi Magyar Könyvtár Források c. sorozatának 14. kötete utolsó egy olyan impozáns sorozatból, amely Jankovics Józsefnek köszönhetően 1998-tól kezdődően szinte évente tett közzé, értelmezett (újra) Gyöngyösi-szövegeket.1 A szövegkiadások textológiai-filológiai jelentőségén kívül a kötetek utószavaiban összegződő, formálódó értelmezés a Gyöngyösi-kutatástörténet legutolsó és – e szövegkiadások ismeretében – legjelentősebb fázisát adják. A folyamatosan félreértett költő és szövegei végre olyan értelmezési perspektívába kerültek, ahol a korábbi korok gyakran megalapozatlan kritikája vagy a szöveghagyományozódás, szövegromlás hatása már nem kisebbíti a maga nemében egyedülálló magyar barokk költő teljesítményeit. A rendhagyó és gyakran ellentmondásokkal terhes opus legutolsó és legvitatottabb darabja nemcsak az életművet, hanem ezt a Jankovics József által megálmodott és valóra váltott impozáns Gyöngyösi-projektet is lezárja, olyan kérdésirányokat és megoldásokat helyezve kilátásba, melyek az eljövendő Gyöngyösi-kutatás számára is megkerülhetetlen alapul szolgálnak.

Gyöngyösi legutolsó műve és e sorozat legutolsó darabja: Gyöngyösi István: Új életre hozatott Chariclia, jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 2005. (Régi Magyar Könyvtár. Források 14.). Rendhagyó alkotás többszörösen is. Gyöngyösi vállalkozása páratlan a magyar irodalomban, hiszen a költő egy torzóban maradt művet, amely csupán fordítása a vélhetően német közvetítéssel Magyarországra is eljutott görög eredetinek, úgy alakított át és fejezett be, hogy az eredetit nem ismerte. Ezért lesz: Új életre hozatott Chariclia, avagy a Chariclia ritka példájú és az olvasásra kedvet adó históriájának némely régi versek rongyábul és azoknak sok fogyatkozásibúl újabb és jobb rendben vétele. Az 1700-ban Lőcsén kinyomtatott és Gömör vármegye főispánjának, Szentkirályi Andrássy Péternek ajánlott munka kétségtelenül Gyöngyösi legvitatottabb munkája. Noha a korabeli olvasói fogadtatása bizonyára pozitív volt, a kritika, akárcsak a Márssal társolkodó murányi Vénusz… esetében alaposan elmarasztalta, sőt még szerzőségét is vitatta. A szövegkiadást kísérő kiegészítő jegyzetapparátus, szövegkritikai megjegyzések, végül pedig az alapos és inspirált utószó (Gyöngyösi, a költő-filológus) olyan szakmai argumentumokat vonultatnak fel, amelyek alapvetően új meglátásba helyezik a szöveget is, szerzőjét is. Pontosan a sokat vitatott szerzőség megválaszolása illusztrálja ezt a legjobban. A Chariclia-történet eredetije Hélidorosz görög nyelvű Aithiopika című regénye, mely a 16. században nemcsak latinul, de németül és franciául is megjelent. A szerelmi történet hamar toposszá válik, Balassi Bálint, Enyedi György, Istvánffy Miklós utalásai igazolják ezt, ám teljes magyar fordításáról nem tudunk. Mindössze egy töredékben megmaradt, feltételezhetően német eredeti alapján készült magyar fordításról van ismeretünk, amely Czobor Mihály nevéhez kötődik. Jó érzékkel ismeri fel Jankovics József azt is, hogy a Czobor-féle fordítás jóval 1700 előtt ismert lehetett Gyöngyösi számára, hiszen a Chariclia hatása visszakereshető s kimutatható korábban keletkezett művekben is. Így lesz hihetetlenül fontos és új Jankovics József megállapítása, miszerint: Gyöngyösi István más verseinek szövegei arra engednek következtetni, hogy nem Andrássy Péter környezetében találkozhatott először a Chariclia-fordítással, hanem feltehetőleg Wesselényi Ferenc nádor udvarában, ahol komornyikoskodott, s ahol valószínűleg nem volt ismeretlen a Czobor Mihálynak tulajdonított kézirattöredék. Vagyis számos esetben megfordulhat a kronológia: felvethető, hogy Gyöngyösi nem saját korábbi, jól bevált megoldásait alkalmazta a Chariclia átdolgozásakor, hanem a Czobor-féle szöveg – csakúgy, mint Tinódié, Balassié, Rimayé és Zrínyié – hathatott Gyöngyösi nagysikerű verseinek nyelvi és képi világára.

Továbbá a szerzőséget azért sem igazán érdemes vitatni, mert először is Gyöngyösi a Czobor által készített töredéket is átdolgozza, az ötsoros szakaszokat négysorosakká alakítja, metrikai és általános szövegszervezési módosításokat hajt végre, illetve a befejező 989 versszak 3956 sorát teljesen önállóan, mindenféle magyar vagy más nyelvű szövegelőzmény ismerete, használata nélkül írja meg. Ezt az egyéni hozzáadást, ami a IX.-től a XIII. részig terjed, maga is egyértelművé kívánja tenni, mikor szerzői öntudatának megnyilatkozásaképpen a VIII. rész végére helyezi a megjegyzést: „NB. Ezen História ennek előtte tsak eddig vólt írásban véve, a’ melly, hogy tovább-is tsonkán ne légyen, a’ következendő részek most adattak bé-fejezésére.” (279.) Mindezek ismeretében, ellentétben a szkeptikusabb kritikusokkal, akik azonban ilyen alapossággal nem végeztek szövegkomparációt, Jankovics Józsefnek igazat kell adnunk a szerzőségi kérdésben.

A szövegközzététel igen nagy erénye többek közt az is, hogy nemcsak a korabeli szövegelőzményekkel veti egybe a szöveget, hanem Gyöngyösi emendálásait is figyelembe veszi, sőt a Badics Ferenc által elvégzett szövegkiadás2 pontatlanságait is korrigálja.3

Ez a sokirányú és minden vonatkozásra odafigyelő, alapos és eruditus szövegközzététel és értelmezés nemcsak e kötetre, hanem az egész sorozatra jellemző. Jankovics József, Nyerges Judit és munkatársaik egyformán arra törekedtek, hogy a szövegközzététel precizitását filológiai pontosság és jelentőség kísérje. A közzétett szöveg megbízhatóságát, kezelhetőségét és használhatóságát érdemben egészíti ki az értelmezés, amelyet az utószóban Jankovics József vázol fel. A páratlan szövegismeret – kétségünk nincs afelől, hogy ez gyakran kéziratszintig terjed –, a folytonos szövegkiadások és értelmezések tanulságai igen szellemes és magvas tanulmányt, sőt olvasmányt nyújtanak. (Igen jó lenne ezeket a szövegkiadásokhoz írt utószavakat egyetlen tanulmánykötetbe rendezni és publikálni. Nemcsak szerzőjük érdemelné ezt meg, hanem a Gyöngyösi-kutatás legutóbbi eredményei válhatnának így még kézzelfoghatóbakká…)

Minden részlet tekintetében megfontolt, alapos és körültekintő argumentációt vonultat fel előttünk az utószó. A szövegkiadások és a szakirodalmi recepció frappáns szemléjét a Gyöngyösi-értelmezés hangsúlyos vonulatai egyetlen intertextuális horizontba rendezik, ahol az intertextusok felmutatása, konfrontálása belátást enged abba a lenyűgöző barokk költői világba, amelyet túlságosan is gyakran értettünk félre. És ez nem mindig a Gyöngyösi-szövegek hagyományozódását kísérő szövegromlásnak tudható be… Tanulságos illusztrációját adja ennek a gondolatnak a Czobor–Gyöngyösi-szöveg viszonyának bemutatása. A nemcsak szövegszinten, hanem metrikai vonatkozásokban is alapos és részletező, helytálló értelmezés, amelyet azonban józan kritikai metareflexiók kísérnek, nemcsak a költői teljesítményt, hanem akár a kevésbé inspirált megoldásokat is áttekinti és értékeli. Ennek tudható be, hogy a Gyöngyösi-recepció szakmai érvelésének kritikai élű összes argumentumára (verselés, narráció, előadásmód, poétika) érdembeli ellenérveket bír szolgáltatni, miközben a szem elől tévesztett összefüggéseket vagy az ignorált, de meghatározó jelentőségű kontextusokat, intertextusokat is megmutatja. Jankovics József utószava, sőt az általa végzett szövegkiadás mint interpretáció nemcsak érdembeli válasz a gyakran szövegismeret hiányában megfogalmazódó, így alaptalan kritikára, hanem egyszersmind olyan (újra)értelmezés, amely szakmailag helytálló és plauzibilis, az irodalomkritika számára szinte elvesztett műnek újra esélyt adó, korrekt megközelítés.

Visszahelyezve a Charicliát az ezt megelőző öt kötet virtuális szövegterébe, a közzétett tíz másik Gyöngyösi-szöveg minduntalan intertextuálisan egymásba játszó korpuszába, a látvány monumentális és lefegyverző. A tematikai átfedések, a híres házasságok, az illusztris, de a 17. századi olvasók számára hús-vér emberek, hősök (Wesselényi Ferenc, Kemény János, Thököly Imre) és hősnők (Szécsi Mária, Zrínyi Ilona) a barokk fikcionalizáció, valóság és fikció költői mesterséggel egybeszerkesztett barokk játékát ígérik. Mars és Vénusz, szerelem és harc, férfi és nő a primér elemei ennek a barokk valószerű világnak. A sorozat a szövegkiadások vitathatatlan ténye és jelentősége mellett azáltal válik roppant fontossá, hogy egy teljesen új kutatástörténeti korszakot jelöl meg. Jankovics József e kötetek utószavaiban valójában nemcsak a közzétett szövegeket értékelte, hanem a Gyöngyösi-életmű újraértelmezésének alapvonalait, sőt fejezeteit is felvázolta. Felfedezte, illetve feltárta a barokk költő eddig nem értékelt arcait a maga végleteivel (christianus-eroticus), és ezt adta vissza a szakmai figyelem kanonizáló érdeklődésének. Felismerte és bizonyította a Zrínyi mellett gyakran lesajnált, a legnagyobbak által is kifogásolt barokk költő saját hangját.

Jankovics József a Gyöngyösi-kutatástörténet legutolsó fázisát általában Kibédi Varga Áronhoz köti, valahányszor a kiadott szövegekhez csatolt utószavakban a kritikai fogadtatás retrospektív szemléjét végzi. Ám ezzel az utolsó kötettel, illetve az ezt megelőző, hasonlóképpen fontos szövegkiadásokkal a kutatástörténet kiegészül, hozzáadódik ez az új korszak (1998-2005), és főként a legaktuálisabb, textológiailag, filológiailag, elméletileg legmegalapozottabb értelmezés - ez a legújabb irodalomkritikai tradíció.

1998-2005: a végeredmény valóban nem mindennapi, sőt valósággal lelkesítő: porábul megéledő főnixhez hasonlóan hozatott új életre az életmű.

 

JEGYZETEK

1. Gyöngyösi István: Márssal társolkodó Murányi Vénusz, jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 1998. (Régi Magyar Könyvtár. Források 8.); Gyöngyösi István: Porábul megéledett Főnix, jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 1999. (Régi Magyar Könyvtár. Források 10); Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága, Palinódia (Kesergő Nimfa), jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 2000. (Régi Magyar Könyvtár. Források 11); Gyöngyösi István: Rózsakoszorú, jegyz. Jankovics József, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 2002. (Régi Magyar Könyvtár. Források 12); Gyöngyösi István: Csalárd Cupido, Proserpina elragadtatása, Cuma városában építtetett Dédalus temploma, Heroida fordítások, jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utoszó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 2003. (Régi Magyar Könyvtár. Források 13); Gyöngyösi István: Új életre hozatott Chariclia, jegyz. Jankovics József és Nyerges Judit, utószó Jankovics József. Balassi Kiadó, Bp., 2005. (Régi Magyar Könyvtár. Források 14)

2. Chariclia. Gyöngyösi István Összes költeményei IV. MTA, Bp., 1937.

3. A szövegkiadást kísérő szövegkritikai megjegyzésekre utalok. Vö. 463-478.