Október 2005
Alternatív Skóciák

J. P.

Főhajtás William Wallace emléke előtt

2005-ben számos kulturális és történelmi programmal, megemlékezéssel készültek a skótok, hogy így emlékezzenek meg a 700 évvel ezelőtt hősi halált halt William Wallace-ra. A legendás harcost 1305. augusztus 23-án végezték ki London mellett, hogy ezzel is végérvényesen letörjék a skótok függetlenség iránti vágyát. Idén a történész-író David R. Ross – aki számos kötetet írt Wallace-ról – gyalogtúrát tett, hogy így hajtson fejet a nemzeti hős előtt. A „Walk For Wallace”-programhoz csatlakozva a budapesti székhelyű Albannach Skót Kulturális Egyesület fáklyás megemlékezést tartott Budapesten.

A rendezvényt percre pontosan egy időben tartották a David Ross által szervezett lanarki gyászszertartással. A történész és több száz skót szimpatizáns szeptember 11-én este egy jelképes koporsóban helyezte örök nyugalomra a hétszáz éve temetetlen Wallace-t. A gyászszertartással egy időben az Albannach Skót Kulturális Egyesület vezetése, tagjai és szimpatizánsai fáklyákat gyújtottak a budapesti Hősök terén. A megemlékezésen Kéri György első és egyetlen magyar skótdudás szólóját követően az Albannach elnöke, Szalay Tamás Lajos mondott beszédet, majd Kálloy Molnár Péter – aki egyenesen Kenyából érkezett a Hősök terére – szavalta el Robert Burns Bruce szózata című versét.

Szalay Tamás Lajos beszédéből: „»Nem a dicsőségért, nem gazdagságért, nem rangért harcolunk, hanem a szabadságért. Az egyetlen dologért, amelyet igaz ember soha fel nem adhat. Egy igaz ember saját életét eldobhatja, de szabadságát soha!«

Hölgyeim és Uraim, kedves barátaink, kedves Albannach-tagok, az alábbi idézet az 1320-as arbroathi nyilatkozatból való. Majd hétszáz évvel ezelőtt íródott, de a benne foglaltak még ma is hatással bírnak. Hatással, akárcsak William Wallace öröksége és szelleme.

Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, hogy ennyien éreztétek úgy: egy percre meg kell állítanunk az időt, hogy fejet hajtsunk egy ember emléke előtt. Egy ember előtt, egy hős előtt, egy eszme előtt. Mert mit is jelent ma William Wallace öröksége? Nem jó áron eladható szuvenír-tárgyakat. Nem hollywoodi szuperprodukciókat, amelyek alatt az ember elmajszolhat egy nagy adag pattogatott kukoricát, de még csak nem is egy fáklyákból készített W alakot a budapesti Hősök terén. William Wallace ennél sokkal többet jelent. Még ma is, hétszáz évvel halála után.

Akik eljöttek ma este, talán mind tudják: a skótok nemzeti hősét épp 700 évvel ezelőtt végezték ki az angolok. Testét felnégyelték, megcsonkított testrészeit pedig Nagy-Britannia különböző szegleteibe vitték, hogy ott közszemlére téve elrettentsék a skótokat a további lázadástól. Hogy elvegyék a skótok kedvét attól, hogy felszabadítsák nemzetüket, országukat, saját lelküket. William Wallace szelleme hétszáz évig temetetlen maradt. Egészen mostanáig. Ezekben a percekben skót barátaink Lanark városában egy jelképes koporsót helyeznek örök nyugalomra, benne Wallace lelkével, Skócia lelkével.

Az elmúlt hétszáz év minden egyes generációja ismeri, érti és átérzi Wallace szabadságharcának fontosságát. Mindig meghatározó lesz. Wallace harca sokunk lelkében tovább folytatódik – ezek már David Ross szavai. Az író-történészé, aki az elmúlt hetekben több száz kilométert gyalogolt Robroystonból egészen Londonig, hogy így hajtson fejet Wallace előtt. Wallace harca sokunk lelkében tovább folytatódik – mondta David Ross. Hogy a harc milyen formában és milyen mélységben folytatódik, nehéz megmondani. William Wallace halála nem volt hiábavaló. Még ha krónikása szerint élete utolsó perceiben vesztesnek is érezhette a csatát. Nem tudta, nem tudhatta, hogy hétszáz évvel hősi halála után skótok ezrei, százezrei, talán milliói emlékeznek majd rá. Nem tudhatta, hogy tettei történelmi tettekké válnak, hogy bátorsága félszegeket tesz majd bátrakká, hogy hétszáz év elteltével még Budapesten is gyertyákat, fáklyákat gyújtanak majd érte.

A skótok és magyarok közös múltjáról, nemzeteink hasonlóságáról, az elmúlt évszázadok közös szenvedéseiről hosszan lehetne beszélni. Megnyugtatok mindenkit, nem fogok. De elég csak Szent Margitra, a skótok királynőjére gondolni, aki a Baranya megyei Mecseknádasdon született. De, hogy ne menjünk olyan messzire: gondoljunk csak Clark Ádámra, (vagy Adam Clark-re) a Lánchíd építésvezetőjére. Nevét egy tér is őrzi a budai oldalon. Wallace szenvedése és bátor harca okán eszünkbe juthatnak az 1848-49-es és a még mindig elevenen fájó 1956-os események is. A magyarok – ahogyan a skótok is – az elnyomás ellen küzdöttek. Ahogy William Wallace mondaná: azért harcoltunk, hogy miénk legyen a hazánk.

Hölgyeim és Uraim, kedves barátaink! Ezen tragikus, de mégis emelkedett napon kötelességünk megemlékezni a világot sújtó terror áldozatairól is. 1297. szeptember 11-én William Wallace hősies csatát vívott Stirling városa mellett a skót nemzetet terror alatt tartó angol seregek felett. A skóciai jelképes gyászszertartás és fáklyás felvonulásunk időpontját is ez adja. 2001. szeptember 11-én azonban egy másfajta terror szedte ártatlan áldozatait New York városában. A lerombolt ikertornyok alatt számos igaz ember lelte halálát, közöttük egy skótdudás. Kéri György barátunk ma egy különleges brooch-t visel ruháján. Egy new yorki skót dudásét, aki tűzoltóként próbálta kimenteni szeptember 11-én a túlélőket. Akkor nem volt kérdés, hogy ki az igazi tűzoltó és ki a zenész. [...]

Ma este azért jöttünk össze, hogy fáklyákat gyújtsunk a skót nemzeti hős, William Wallace emlékére. Hogy fejet hajtsunk elhivatottsága, hazaszeretete és szabadságvágya előtt. Ezek az értékek ugyanis nemzetköziek, ezek az értékek a sajátjaink is. Égjenek hát a fáklyák William Wallace-ért, szóljon a duda Wallace lelkéért, a terror áldozatainak lelkéért, mindannyiunkért...”

(A www.skocia.hu nyomán, 2005. szeptember 16.)