Szeptember 2005
Politika, filozófia, szabadság

Bányai Éva

„Történeteink egymást dagasztják”

Intertextualitás Bodor Ádám és Láng Zsolt regényében

 

                      Ilia Mihálynak, szeretettel, köszönettel

 

Érdemes lenne tágabban is megvizsgálni, hogyan jelenik meg az ortodoxia, az ortodox vallás, liturgia, a románság a kortárs magyar prózában. Jelen esetben két regényre szűkítem a vizsgálódást, Bodor Ádám Az érsek látogatása1 és Láng Zsolt Bestiárium Transyl-vaniae. A tűz és a víz állatai2 című regényeiről lesz szó, ez utóbbi egy tervezett tetralógiának a második-harmadik kötetét foglalja magában, az első Bestiárium Transylvaniae. Az ég madarai3 címmel jelent meg 1997-ben. Számos tanulmány készült e regényeknek az előzőkhöz képest való viszonyáról (arról, hogy Bodor Ádámnak ez a regénye mennyiben folytatása4 a Sinistra körzetnek5, ill. Láng Zsolt bestiáriumai közötti összefüggésekről és elkülönülésekről6), most az „előzményekről” kevésbé, inkább a két regény közötti dialógusról, intertextualitásról lesz szó.

A Bestiárium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai című regényben a nyelvezet is többértelműsít, a szövegbeli utalások alapján a jelen idejű történet a 20. század végére, 21. század elejére tehető, de a középkor nemcsak a múltba fordulás tereként és idejeként, hanem nyelviségében is fontos szerephez jut. A regény (mint később kiderül: fiktív) narrátora egy Eremie nevű moldvai szerzetes, aki egy hallgatónak meséli el saját és alteregója, Hieronymus Bazilidész Heraklidész – Vazul – Despotes (később moldvai fejedelem) történetét. Ez a beszéd- és epikai helyzet is generálja, hogy élőbeszédszerű legyen az előadásmód. Az elbeszélő – Selyem Zsuzsa találó kifejezése7 szerint – pszeudopárbe-szédben van valakivel, pontosabban mesél valakinek, akiről a szövegben kiderül, hogy magyar, és ismeretlen számára az ortodox hitvilág, vallás, liturgia, s aki azért hallgatja Eremie történeteit, hogy ne aludjon el. Ezeregyéjszakai motívum: a mesélésnek az ébrentartás, figyelemfenntartás a célja. Az olvasó nem ismeri a szövegbeli hallgatónak a történetét, Eremie viszont igen, mert ahhoz hasonlítja a sajátját. Ez a szövegbeli hallgató akár egyfajta implicit olvasót/hallgatót is jelenthet, ő az ugyanis, aki „első szájból” értesül a történtekről, s akinek megadatik az a legtöbbször ki nem használt lehetőség, hogy beleszóljon a narrációba.

Az elbeszélői pozíció mindkét szövegben nehezen meghatározható, Bodor Ádám regényében, Az érsek látogatásában a narrátori pozíciót egy személytelen, pszeudo-énelbeszélő, helynökségi intéző testesíti meg, akinek neve és múltja egyaránt ismeretlen az olvasó számára. Gábriel Ventuza, a pszeudo-énelbeszélő regénybeli alteregója – akivel többször és többféleképpen cserélnek maszkot, ruhát és ezzel együtt állást, identitást – az apja csontjainak felkutatására indult útnak. A különböző – narrátori, szereplői – nézőpontok többször egybefolynak, egybemosódnak, sokszor eldönthetetlen, hogy a pszeudonarrátor Gábriel Ventuza-történe-teinek mi vagy ki a forrása.

A tűz és a víz állatai narrátora sem egy jól körülhatárolható pozíciót birtokol: Ere-mie identitása bizonytalan, egyszerre jeleníti meg a jelenkori, napjainkban élő moldvai szerzetest és a századokkal ezelőtt élő moldvai fejedelmet, Despotest (vagyis Vazult, vagyis Hieronymus Bazilidész Heraklidész számoszi herceget), akinek történetét gyerekkorától haláláig beszéli el, cselekvéseit egyszerre kívülről és belülről látja, éli meg, tekintetével követve belehelyezi önmagát is. Jelen van Despotes kivégzésénél is, a szemtanú hitelességével közvetíti – mint értesülünk: a saját verziójában – az ott történteket. Ugyanis a regény egyik alapproblémája a történelem és a történet elmesélhetőségének az autentikussága, vagyis ennek a megkérdőjelezése. Eremie Moldvából, a noroieni-i kolostorából a hegyen túlra, pontosabban Kolozsvárra való elindulása előtt (ahová anyját keresni indul el, ezzel is szoros kapcsolatot teremtve Az érsek látogatása-beli apakereséssel) tudósi szenvedéllyel vetette bele magát a könyvekbe, régi históriákat tanulmányozva rá kellett jönnie, hogy a regényszövegbe beidézett három „történetíró” háromféleképp számolt be Despotes moldvai fejedelem „valóságos” életéről, haláláról, a helybeliek életére tett hatásáról.

Eremie fiktív volta a regény utolsó fejezetében körvonalazódik leginkább, amikor áttételesen megkérdőjeleződik léte: a más ügyben kutakodó rendőrök azt állítják, hogy az általa felsorolt egyházi személyiségek nem léteznek, és a Noroieni nevű helység – amelyet végig úgy emlegetett, mint kolostorának helyét – létezése is kétségbe vonható.

A tűz és a víz állatai nemcsak a Bestiá-rium Transylvaniae első kötetét, Az ég madarait idézi be többször is (először amikor az elbeszélő a tölgyesi állomáson megpillantja a könyvet, utána az állatkertben az ott leírt madarakat, majd Anna, a szállásadója egy könyv 152. oldalán ugyanazt a történetet olvassa, amelyről Az ég madarai szól a 152. oldalon8), hanem Bodor Ádám regényeit is. Dialogizál Az érsek látogatásával, „Mintha jártam volna már itt,”9 mondja Eremie, amikor születés előtti lebegéshez hasonlítja állapotát, „Mintha mindez velem történt volna meg”,10 áll a Bodor-regény egyik fejezetének kulcsmondataként, a narrátori pozíció lebegtetéseként.

Eremie, az elbeszélő identitásához, illetve identitásának problematikusságához hozzátartozik anyanyelvének a hiánya: az anyja (akinek a felkutatására indult el) ugyanis néma volt. Ezt ő ekképpen tágítja ki: „»Anyanyelvem a némaság«, mondtam Miklós atyának”,11 akitől Eremie tanulta a magyar nyelvet. Miklós atya12 áttért az ortodox hitre, „nyolc nyelven folyékonyan beszélt, mindazonáltal saját határainál nem állt le, állandóan tanult és tanított. Amikor kiderült számára, hogy anyám néma volt, vagyis nincs igazi anyanyelvem, Bábel összes nyelvét zúdította rám, hiszen a szerencsétlenségben az az én szerencsém, hogy nincsenek nyelvi gátlásaim. [...] Aki ismeri a szavak értelmét, sok mindent megért a kusza mai világból. Tudja például, hogy Radócz régi templomi nyelvünkön örömet jelent, tehát amikor a moldvai ősök ott letelepedtek, szívüket boldogság járta át. Ekként értelmezhető Lipa kolostor neve is; a szó azt jelenti, hogy csendes, tehát menj oda, ha csendességre vágysz, és valóban megtalálod, annak ellenére, hogy a hegyi patakoktól, a kövek örökös morajlásától igen hangos a vidék. Govor neve arról beszél, hogy a templomot az ördög feletti győzelem emlékére állították, Brodé meg arról, miként élték túl a menekülést a kereszténnyé lett tatárok. (...) Ugyanúgy számtalan históriát foglalnak magukba a személynevek is. Nem véletlen, hogy Zimbru atya olyan veszekedős, vagy Polonik atya torkosabb a gyerekeknél is. Eremie, ellentmondásos név, ez is lehet, meg az is. Ad egy, azt jelenti, idegen szőlőtőke fattyú hajtása; ad kettő, arra figyelmeztet, hogy a pokolra is alá kell szállnod, hogy rálelj önmagad igazi arcára.”13 Tehát Eremie nemcsak a magyar nyelvet sajátította el Miklós atyától, hanem nevének a jelentését s ezáltal saját sorsát, önmaga keresését is.

Bodor Ádám regényeinek a névanyaga is szorosan összefügg azok (személyi és földrajzi) hordozóinak identitásával, pontosabban a határidentitással, melyet a nevek és a regényekben meghatározható térkonstrukciók határléte indukál. A Bodor-szövegek explicit módon (egy korai, ironikus olvasatot erősítő novella kivételével14) nem etimologizálják, értelmezik saját névanyagukat, de az olvasót Bodor Ádám közvetlen felszólítása ellenére15 is etimologizálásra késztetik.

A tűz és a víz állatai narrátora magyarul mesél, a szöveg magyarul íródik, viszont viszonyítási alapot a román nyelv képez: „Régiesen, ahogy én beszélek magyarul. Ezen a fecskeröptű, délceg, ám igen kevély nyelven, amelyet Miklós atyától tanultam meg”16 – mondja egy helyen Eremie. A román nyelvhez hasonlítva állapítja meg, hogy: „Miklós atya szerint a magyarnál nincs lüktetőbb, ritmusosabb nyelv a világon, nem csoda, ha a magyarok büszkék költészetükre. De hiányzik belőle a szín és az érzék, a rejtett dal, amit a nemek játéka ad a szavaknak.”17 „Néha sajnálom, hogy a magyarban nem használatosak az igeidők, nincs régmúltja a cselekménynek, a történetet megelőző történet nem folyik bele a szavakba.”18 „Üde, furcsán hangzik ez a szó itt, szívesen beszélnék most a mi nyelvünkön, és akkor azt mondanám, dulce, vagyis édes, amilyen a tiszta forrásvíz.”19 (Kiemelés az eredetiben.) „Felhajtottam a takarómat, ami inkább valamiféle mintás faliszőnyeg lehetett egykor. Por szitált belőle. »Por«, ismételgettem magamban, némiképp döbbenten, mert ugyanez a szó, ahogy most is kimondom, így, por, ez a hárombetűs szóalak tört a nyelvemre, és nem a négybetűs praf, ahogy klastromunkban mondtuk volna, vagyis a hegyeken átkelve új körbe léptem, amelyben másfajta varázserők csalták elő belőlem a bennem elraktározott szavakat.”20 (Kiemelés az eredetiben.) A román nyelv erőteljesebben befolyásolja Ere-mie mindinkább meghatározhatatlan identitását, egy alkalommal ugyanis azt mondja, hogy: „Eddig románul beszélgettünk, ami nekem túl személyes volt, átváltottam inkább magyarra.”21

A regények idősíkjai is esetlegesek, a Bestiáriumé több évszázadot ível át, az időbeli ugrások legtöbbször jelöletlenek, ugyanabban a bekezdésben olvassuk a Vazul-történetet, váltakozva a jelen Eremie-történetével. A fragmentaritás22 a különböző szövegrészek stílusára és beszédmódjára is jellemző, az atemporalitás megjelenítésében keveredik az élőbeszédszerű előadásmód a lírai megnyilatkozásokkal: „valami hasonló ez az időtlenséghez, amit a száraz moldvai szelek hoznak magukkal. Nemcsak a talaj repedezik meg, hanem az idő tömbje is, az emberek pedig nem értik, mitől olyan végtelen egyhangúak a napok, és amikor megkérdezik szomszédjuktól, már a válasz előtt ők is rájönnek, de hiszen nemhogy napok volnának, egyetlen nap sem telt el, hetek óta egyetlen napot élnek, mi több, a nap egyetlen percébe szorultak bele, de mielőtt e ritka tünemény szépségének átadnák magukat, viszketni kezd a bőrük, mint amikor sót virágzik az elpárolgó tengervíz, odakapnak, és akkor ujjaikkal felfedezik, hogy csupa ránc mindenük: megöregedtek. Pedig megállt az idő.”23

Bodornál a legfőbb időviszonyítási pont Medárd napja, illetve a különböző érsekek, archimandriták nehezen követhető és esetleges kinevezése. A szöveginformációkból kikövetkeztetett jelen idejű történet szintén a 20. század végére tehető, Az érsek látogatása eléggé átlátszóan, már-már didaktikusan jelzi az időhatárokat: 1920-ban mosta át az alattomos folyó a túlsó partra a várost, azóta űzte hetven éven át emberszöktető mesterségét Gábriel Ventuza apja, amikor elindult a Kárpátokon túlra  behajtani az odaveszett pénzét, amelyet Zelofan püspök zsebelt be az általa szervezett piramisjátékon. Ismeretlen tettesek elteszik láb alól, s mintegy nyolc-tíz év telik el addig, amíg felrobbantják az évek óta várt érseket.

A szövegek közti intertextualitást erősíti a határátlépés/határszegés pozíciója is: mindkét regényben határzónáról van szó, határról, mint a végtelenítés lehetőségének hiányáról. Mindkét regény a határon helyezhető el, térbelileg és prózapoétikailag egyaránt. 

Az érsek látogatásának helyszíne, Bog-danski Dolina egyenesen a határon van: „...egy áradáskor a folyó medre teljesen megváltozott. A Medvegyica itt határfolyó volt, és egy kiadós esőzés után egy éjszaka nem zúgva, bőgve, hanem csöndben és alattomban áttörte a gátakat. Attól az éjszakától kezdve nem északról, hanem délről kerülte meg a várost. Hogy valami rettenetes dolog történt, azt az az átható bűz is jelezte, ami a sok kimosott árnyékszék miatt a táj fölött lebegett. Bogdanski Dolina a koromsötét éjszaka néhány órája alatt, amíg lakosai úgyszólván aludtak, egyszerűen átkerült a túlsó partra. Egy másik országba.”24 A narrátor és alteregója, Gábriel Ventuza a hegyeken túlról, majd hegyeken túlra menekül.

Az ortodoxia megjelenítése kapcsolatban áll a Bestiárium Transylvaniae (alighanem nem túlzok) leghangsúlyosabb problematikájával: a test érzékelésének problémájával. Erről pontosan és igen részletesen ír Balázs Imre József,25 ugyanis az ortodoxiában sokkal nagyobb a szerepe a testnek az ünnepi szertartásokban, liturgiában, mint a nyugati kereszténységben.  De az ortodoxiához kapcsolódik Eremie erős késztetése önmaga megismerésére, az ortodox vallás és liturgia egyik alaptétele az „önismeret és a lelki előrehaladás”, amire a szerzetesek vezetik el a hívőket is.26 Eremie részletesen mesél a moldvai kolostorokban élő szerzetesek és apácák világáról, lévén ő maga is részese e – nyugati szemmel különleges, misztikus – világnak. A „rész-vétel” viszont esetleges, ugyanis nem minden esetben fogadja be e misztikumot, Rebeka anyó feltámasztási rituáléjának akaratlan végignézése után a gyomra kiadja, amit nem fogadhatott be. Ezt a (bizonyos fokig jellemző) hozzáférhetetlenséget jeleníti meg a következő részlet: „Rémisztő tud lenni a világ, ha összefüggéseit nem látjuk, máskor meg a szembeszökő összefüggések teszik azzá. Anna egyik barátja, aki a vallásos neveltetés teljes hiányában nőtt fel, apácakolostorainkat turistacsalogató bordélyházaknak tartja. »Te bordélyházaknak látod, mert nevet adsz valaminek, ami számodra nem létezik.« Láttam rajta, hogy nem érti. Ha csak egyetlen éjszakát eltöltene egy kicsiny cellában, ahová a nyitott ablakon keresztül lassú szívdobbanásokkal árad be a levendula illata...”27  Megjelennek az ikonfestő moldovicai apácák,28 az ortodox liturgia,29 szemléletes leírása annak, amikor valakibe beleszáll az ördög, amit ki kell űzni,30 s milyen, amikor valakire átkot szórnak: „Lüdron: Szent Gligor kiontott vérét jelentette ez a szó, a porral keveredett vért, amellyel egyházunk oltalmazója felírta gyilkosának nevét a templom padlatára, Isten ikonja alá [...] Mifelénk rontásos cédulákra ma is ezt a szót írják, inkább csak rajzolják, mert nem ismerik a görög betűket, de a rajzolatban még mindig jobban hisznek, mint a betű értelmében; aztán elhozzák a templomba, és elrejtik a pad lába alá, vagy beássák a gyertyák közé, a homokba, hogy megfoganjon az átok.”31

Egyaránt fontos motívumokat jelentenek mindkét regényben a szagok és a szenny, mocsok, sár, erre utal a fiktív helynév is, Noroieni, amely sárt, sárost, sárból valót jelent, illetve Colentina Dunka nevének eredete: a Colentina a román colea’n tina frazé-mából származtatható, amely szintén a sárra, szennyre utal.32

A nyálnak ember- és lélekmentő szerepe is vándortéma: Az érsek látogatásában orvosságosüvegbe dugaszolt nyállal átitatott rongydarab által tartja a kapcsolatot a Vidra házaspár, amelynek a férfi tagját koholt vádak alapján az elkülönítőbe internálták, a  Bestiáriumban a narrátort nővére nyála mentette meg, hozta vissza a halálból. A két voronyeci pap megszólalásig hasonlít Az érsek látogatása helynökségének papjaihoz, szeminaristáihoz,33 Dudut, aki keresztbetesz Tomsáéknak, s aki miatt kell ördögöt űzni, teljes nevén Dudurea Mavrodinnak hívják (mint a Sinistra körzetben, Bodor előző regényében a körzetparancsnokot: Coca Mavro-dint), ráadásul átokként egy fület dob át a kerítésen, s a köztük lezajló párbeszéd is hasonlít a Bodor sinistrai nyelvezetére.

Az alcímadások módjának rögzíthetetlenségére utal Balázs Imre József tanulmánya:34 a Láng bestiáriumainak fejezetcímeiben szereplő (fiktív és kevésbé fiktív) állatnevek az illető fejezetekben betöltött szerepe hasonló a Sinistra körzet birtokos összetételű alcímeiben szerephez jutó szereplőkéhez.

„A képzelet és az emlékezés párban járnak”,35 állítja Eremie, mintegy behatárolva ezzel  a narrációt is, s az utolsó oldalakon talán választ kapunk önmaga- és istenkeresésének eredményére: „Nem, Isten nem jelent meg nekem. Ám találtam egy országot, óh, egy új országot, ahol otthon lettem. Az elbeszélés országát, mert miközben mesélhettem neked, megszületett ez az ország. Lett egy országom, és ez nagy változás, mert amikor elindultam, semmim sem volt.”36

A tűz és a víz állatai egy „leírhatatlanul félelmetes állat”: a Felejtés megjelenésével zárul, ahogyan az felfalja az utolsó betűt is. Felejteni vágyással, az emlékekkel harcban álló emlékezettel zárul Bodor Ádám 2003 végén új változatban megjelent gyűjteményes novelláskötetének37 utolsó darabja is, a Melissa Bogdanowitz lábnyoma című novella, amelyet Szüts Miklósnak ajánl.38 A novella narrátora az elbeszélt történet elején egy térkép fölé hajolva keresi azt a világvégi várost, Visna Jablonicát, amelyet profán messiásként, befektetőként, vízvezeték-szerelőnek álcázva magát, „a semmitmondó Edward Mardirosz álnéven”39 indul megváltani, de legalábbis egy kis kalandba keveredni. „Jószándékú” vízfakasztása Bodor-szövegekre jellemző abszurd helyzetet teremt: az amúgy is kihalásra ítélt várost rövid időn belül özönvíz gyanánt önti el az ár, s az eliszkoló, a buszsofőr keresztvetésével kísért narrátor „a kedves Klausenburgba”40 menekül felejteni. Egy későbbi időpontban, visszatekintő pozícióban, az elöntött város egykori létére a felejteni nem tudó – egy újabb térkép fölé hajoló – narrátort már csak egy halványkék pacni emlékezteti. Illetve a város volt alprefektusának, Melissa Bogdanowitz lábnyomának a lenyomata, ikonja. Az ikonnak, mint az ortodox teológiában,41 ebben az írásban is narratív funkciója van,  a „mese” vége pedig egy eltűnt, eltüntetett, özönvízzel elárasztott világ lenyomata.

*A tanulmány megírását az Arany János Közalapítvány támogatta.

JEGYZETEK

1. Bodor Ádám: Az érsek látogatása. Magvető Kiadó, Bp., 1999.

2. Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2003.

3. Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. Az ég madarai. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997.

4. Angyalosi Gergely: Az érsekre várva. Alföld, 2000. 7. 93–97.; Bombitz Attila: Pungák a szélben. Forrás, 2000. 6. 107–112.; Bónus Tibor: A folytatás mint hipertextus. Prae, 2001. 3–4. 156–162.; Dömötör Edit: Bodor Ádám: Az érsek látogatása – mint „második regény”. Bárka, 2002. 1. 76–87.; Keserű József: Bogdanski körzet. Prae 2000. 1–2. 173–175.; Lőrincz Csongor: Folytonosság vagy ismétlés?. Lk.k.t. 2000. 1. 56–61. és Alföld, 2000. 7. 97–106.; Mészáros Sándor: Egyszarvúak, szeméthegyek és az ismétlés kényszere. Jelenkor, 2000. 4. 426–429.; Olasz Sándor: Visszatekintés és/vagy újítás? Bodor Ádám regényei. In: Dombormű. Esszék, tanulmányok Poszler György 70. születésnapjára. Liget Könyvek, Budapest, 2001. 445–452. stb.

5. Bodor Ádám: Sinistra körzet. Magvető Kiadó, Bp., 1992.  

6. Selyem Zsuzsa: Glissando. Láng Zsolt bestiáriumairól. Jelenkor, 2004. 11.; Balázs Imre József: A test és a történelem mint fikció. Alföld, 2004. 11. 60–75.; Márton László: Néma anyának beszédes fia. Élet és Irodalom, 2003. 24. 17.

  7. Selyem Zsuzsa: i. m.

  8. Ezen összefüggéseket részletesen tárgyalja Selyem Zsuzsa és Balázs Imre József említett tanulmányaiban.

  9. A tűz és a víz állatai. 89.

10. Az érsek látogatása. 49.

11. A tűz és a víz állatai. 95.

12. „Miklós atya néhány helyen szó szerint (illetve szócsúsztatással) azt mondja, amit Nicolae Steinhardt (1912–1989), aki Rohián volt ortodox szerzetes.” Selyem Zsuzsa: Glissando. Láng Zsolt bestiáriumairól. Jelenkor, 2004. 11.

13. A tűz és a víz állatai. 208.

14. Bodor Ádám: Mozgólépcső. Utunk, 1980. 4. 4.

15. Balla Zsófia a nevek valósághoz való viszonyát firtató kérdésére azt válaszolja Bodor, hogy az írásaiban fellelhető tulajdonnevek „nagyon lazán, igen áttételesen, legtöbbször sehogy” se viszonyulnak a valóságos, térképeken is fellelhető nevekhez. Bodor Ádám: A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire. Magvető Kiadó, Bp., 2001. 186.

16. A tűz és a víz állatai.  36.

17. Uo. 223.

18. Uo. 358.

19. Uo. 49.

20. Uo. 56.

21. Uo. 204.

22. „Az idő széttöredezése, kiüresedése kompozíciós elvvé vált.” Márton László: Néma anyának beszédes fia. Élet és Irodalom, 2003. 24. 17.

23. A tűz és a víz állatai. 250.

24. Az érsek látogatása. 19.

25. Tanulmányának címében (A test és a történelem mint fikció) is hangsúlyos szerepet kap a test.

26. Bevezetés az ortodoxia világába. Szerk. Reinhard Thöle, Kálvin János Kiadó, Bp., 2001. 19.

27. A tűz és a víz állatai. 88.

28. Uo. 32

29. Uo. 193.

30. Uo. 211–213.

31. Uo. 384.

32. Mircea Cărtărescu: Pururi tînăr, înfăşurat în pixeli. Humanitas, Bucureşti, 2004.

33. A tűz és a víz állatai.128.

34. Balázs Imre József: A test és a történelem mint fikció. Alföld, 2004. 11. 60–75.

35. A tűz és a víz állatai. 126.

36. Uo. 372.

37. Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz. Válogatott elbeszélések. Magvető Kiadó, Bp., 2003. Harmadik kiadás.

38. Utóbb a festő 2004-es katalógusában is megjelent.

39. L. Vissza a fülesbagolyhoz. 383.

40. Kolozsvár német neve. A KOLOSVAR – régi névként – megjelenik Láng regényében is.

41. Bevezetés az ortodoxia világába. Szerk. Reinhard Thöle. Kálvin János Kiadó, Bp., 2001. 136.