Szeptember 2005
Politika, filozófia, szabadság

Balázs K. Attila

[valamelyikünk álmából hótorlasz]; [egyszer az ólom-inga]; [az ismeretlenből január]; [virágaink üveg]

[valamelyikünk álmából hótorlasz]

 

 

valamelyikünk álmából hótorlasz

csúszik át,

 

egy kinn felejtett vasdoboz

mélyéből valami felragyog:

 

valakik fuldokolnak

a félig-valóban –

 

pedig angyalok írnak át:

mondataikban fekszünk fehéren

 

és mozdulatlanul.

[egyszer az ólom-inga]

egyszer az ólom-inga megakad

a felfagyott földben

 

és a napok recsegve megállnak –

az elviselhetetlen csendben

 

pára szivárog a szarvasokból,

valahol harkály és a szó

 

fekszenek egymásba, s a havon

az álmok éjbe nyitott sátra

 

lobog –

 

 

 

[az ismeretlenből január]

az ismeretlenből január

kristály-albatroszai hullnak át,

 

hajnali csillagcsoport:

lepkebábok az értelmetlenség

 

burkaiban: mintha az ég mögött

valakik

 

vassal feszegetnék a tél

csendbe fagyott

 

herbáriumát.

[virágaink üveg]

virágaink üveg-

alakzatok a fehérségben,

 

egy harkály diffúz vonalai árnyék

és illat határán: mintha

 

szénrajzok derengenének a dombokon

megfeneklett napok falain –

 

és csilingel,

nevet az üvegkert: bárcsak

 

óriások feszítenék a táj mellébe

a csontgolyóvá zsugorodott

 

holdat.