Augusztus 2005
Terrorizmus – szemben álló kultúrák

Olvasószolgálat

Sorsunk és jellemünk.
Kortársak otthonról, közérzetről, jövőképről.

Sebő József és Tál Gizella közreműködésével szerkesztette Raffai István.

Magyarországi és határon túli magyarok öninterjúit fűzi egységbe a kötet, mely hat év (1998–2004) történéseit fogja át. A szerzők – tudósok, írók, művészek – akkori  lelkiállapotukat, személyiségükön átszűrt gondolataikat, élményeiket fogalmazzák meg. A megjelenés pillanatáig, időközben sokan állás, lakhelyet, netán véleményt is változtattak. Jó páran sajnos, végképp eltávoztak közülünk.

„Összeállításunk – melyet Somogyi Győző ajándék-rajzai rangosítanak – gondolatilag Brazíliától Szibériáig és Tapolcától Marosvásárhelyig ível. Talán töprengésre ösztönöz. Hogyan őrizhetjük meg magyarságtudatunkat, miként alkalmazkodhatunk a globalizáció kihívásaihoz? Hiszen felnőtt kortársaink mélyrehatóbb változások tanúi és részesei, mint elődeink nemzedékeinek egész sora – jelképesen a mécsestől az internetig. S egyre újabb meglepetéseket ígér a táguló és mélyülő világ megismerése.

Aligha érdektelen, bár esetleges kor- és kórkép az öninterjú-füzér. Hogy mennyire hiteles dokumentuma az ezredforduló átélésének és az áhított magyar holnapnak? Majd eldöntik az olvasók. S talán száz év múlva is szembesíthetik a mostani közérzetet az akkori állapotokkal. Már kik pénzen kívül mást is olvasnak…” – írja az előszóban a szerkesztő. (Új Horizont, 2004) – K. K. Gy.

 

Romsics Ignác:
Volt egyszer egy rendszerváltás. Prohászka Imre fotóival

A szerző a történész precizitásával és távolságtartásával közelít a magyarországi közelmúlt legmeghatározóbb eseményfolyamához, a rendszerváltáshoz. Romsics Ignác bemutatja és elemzi a rendszerváltás okait és előzményeit, a politikai, társadalmi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseket, majd makro- és mikroszinten egyaránt taglalja az 1988., 1989. és 1990. évek történéseit. A kötet epilógussal és névmutatóval zárul.  

„Vannak témák, amelyek megírására éveken-évtizedeken át készülünk, és mégsem lesz könyv belőlük sohasem. Más témák viszont, amelyekkel nem is akarunk foglalkozni, egyszer csak kikövetelik maguknak a kutatáshoz és az összegyűjtött anyag megírásához szükséges időt és figyelmet. A Volt egyszer egy rendszerváltás az utóbbi kategóriába tartozik. A 20. századdal való sokéves foglalkozás után, 2000–2001 táján a magyar történelem régebbi, 18–19. századi problémái iránt kezdtem érdeklődni. Aztán 2002 nyarán váratlanul összetalálkoztam Prohászka Imrével, aki több mint 2000 darabos fotógyűjteményéből megmutatott mintegy 200-at. Valamennyi az 1987 és 1991 közötti időszakban, vagyis a rendszerváltás éveiben készült Magyarországon. […] Ha időm és kedvem van, írjak kísérőszöveget a képeihez – ajánlotta. Átlapozva albumait, azonnal igent mondtam” – olvasható a szerzői előszóban a kötet keletkezéstörténetéről. (Rubicon-Könyvek, Bp ,2003.) – K. K. Gy.

 

Polcz Alaine: Kit szerettem? Mit szerettem?

Polcz Alaine legutóbbi kötetében elvesztett férjére, Mészöly Miklósra emlékezik (visszafogottan), valamint barátaira, akiket elragadott a halál, s akik közül volt, aki nehezen fogadta el, hogy meg kell válni a földi léttől, mint például Nemes Nagy Ágnes (több verse is tanúskodik erről); s volt olyan is, aki halálos ágyán merte bevallani, hogy szerelmes volt Alaine-be. Ez Weöres Sándor, Sanyika, akiben Polcz Alaine mindig csak a nagy költőt látta. S hogy szerelmes lenne belé, nem sejtette, bosszús is volt ezért a költő, hogy nem tudott róla, hiszen mindenkinek mondta, hogy majd visszamondják, de már a pletykásokban sem lehet bízni… – mondotta. Nagy teret szentel könyvében a szerző Erdélynek, Kolozsvárnak és környékének, szülőföldjének, hiszen óhatatlanul magáról is vall. Feltűnő a kiegyensúlyozottsága, józansága, elégedettsége életével, pedig nem nagyon kímélte sorsa a megpróbáltatásoktól. Polcz Alaine nem panaszkodik, és nem akar már kérni semmit, „mert még meg találom kapni” – írja. Kérdésekre keres feleletet: „Mit vetítünk ki arra, akit szeretünk? Mit képzelünk róla? Mit várunk tőle? Mit adunk mi magunk?” És kérdés a kötet címe is: Kit szerettem? Mit szerettem? (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2004.) – K. E.

 

A marosillyei Veres-bástya

A kötet a marosillyei műemlékegyüttes restaurálásához kapcsolódó kutatások eredményeit tartalmazza.

A marosillyei várat, a Dienesi család castellumát a 15. században említik először az írásos források. A vár 1552-től értékelődik fel stratégiailag, miután Lippa török kézre kerül. 1576-ban Báthory István a férfiágon kihalt Dienesi László birtokát iktári  Bethlen Farkasnak adományozza, akinek 1582-es felirata és címerköve bizonyítja, hogy az ő építkezései rendjén fejezik be a vizsgált épületet. A középkori épületegyüttes több százados átalakításai és módosításai következtében a 19. századra csak a Veres-bástya maradt meg, amelyet az akkori köztudat már Bethlen Gábor szülőházával azonosított.

Az Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány kiadásában megjelent kötet két részre tagolódik. A fő szövegtestben Kovács András A marosillyei Veres-bástya című tanulmánya (Az együttes leírása; Az együttes története; Az épületegyüttes előzetes keltezése; Az épület állapota; A Veres-bástya; Következtetések; A marosillyei vár leltárai. 1640–1714) olvasható. A szövegtestet melléklet követi (A leltárakba foglalt információk összegező topográfiai táblázata; Karácsony István–Kovács Zsolt: A Veres-bástya falkutatásáról; Báró Bornemisza Ignác és Pál közötti, Marosillyét illető osztálylevél; Kovács Zsolt: A marosillyei várhoz kapcsolódó emlékek.). (Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár, 2004.) – K. K. Gy.

Carmen Bin Láden:
A királyság titkai

Bestsellerré a szerző különös helyzete tette ezt az asszonyi vallomást. A nevet – sajnos – már nem kell magyarázni a világnak, hiszen a népes Bin Láden családból rettenetes világhírre jutott terrorista vezér, Oszáma a könyv írónőjének volt a sógora. Carmen Bin Láden svájci apa és perzsa (iráni) anya gyermeke, gyermek- és ifjúkorát  lényegében európaiként élte; Jeszlámmal, aki férje lett, Genfben ismerkedett meg (1973-ban), sőt fiatal házasokként Amerikában szintén szabad (világi) életet éltek. A bajok akkor kezdődtek, amikor első gyermeküket várták, és „hazaköltöztek” Szaúd-Arábiába. Az életút, a családtörténet itt válik igazán érdekessé, dokumentum értékűvé. Az iszlám szaúdi – legkonzervatívabb – változatától a lehető legtávolabb álló fiatal asszony egyre elviselhetetlenebbnek érzi a nőkre különös súllyal nehezedő szokásrendet, a bezártságot, a szigorú előírásokat. Hiába próbál lazítani ezeken, és hiába a korábbi szerelem Jeszlámmal, Szaúd-Arábiában  nem lehet kitörni a vallási törvényekből – marad a lázadás egyetlen lehetséges formája: az ország és férje elhagyása, a visszatérés Európába. A sógornő könyvében Oszáma Bin Láden csak utalásszerűen jelenik meg, ám így is, a háttér felvázolásával, sokat meglát az olvasó egy „érthetetlen” világból. A szerző 2001. szeptember 11., a szörnyű New York-i pusztítás után jutott arra a következtetésre, hogy tartozik lányainak, önmagának és a világnak e vallomás megírásával. (Ulpius-ház, Bp., 2004.) – K. L.