Augusztus 2005
Terrorizmus – szemben álló kultúrák

Keresztes Csaba

Ablonczy Balázs: Teleki Pál

Régóta égető hiányt pótol Ablonczy Balázs most megjelent Teleki Pálról szóló vaskos életrajzi kötete.

Ablonczy Balázst már régóta foglalkoztatta annak a politikai életben is nagy jelentőségű földrajztudósnak az alakja, akinek neve és tevékenysége a 20. századi magyar történelem vizsgálata során megkerülhetetlen. Teleki Pál egyike azoknak a kiemelkedő jelentőségű történelmi személyiségeknek, akiknek – most már a harmadik évezredben – kijárt egy nagy lélegzetű történeti monográfia.

A magyar szakirodalom bővelkedik Teleki Pálról szóló munkákban, de azok vagy hemzsegnek a változatos indíttatású tendenciózus beállításoktól, vagy Teleki életének csupán bizonyos epizódjait veszik górcső alá – néha még ez esetben is elkerülve az objektivitás látszatát.

A szerző tehát nem tört teljesen új ösvényt a történelemmé vált Teleki-hagyomány sűrű erdejében: előtte (már közvetlenül Teleki halála után!) könyvek és ismertetések tucatjai jelentek meg az elhunyt életútjának és tevékenységének bemutatására. Ablonczy Balázs számára ez nemcsak könnyebbséget, de sok nehézséget is jelentett: a régóta kialakult hiedelmek, téveszmék, sőt rágalmak ellenében kellett mértékadó, objektív szintézist adnia. Ezért vállalkozott a teljes életmű kritikai megírására.

Egy biográfia – természetesen – többnyire csak fontos, nagy jelentőségű és kiemelkedőt alkotó emberekről szól, akiknek életpályája ilyen vagy olyan szempontból, de méltó az utókor számára a megörökítésre. A fontos emberek igen ritkán szokták nagy tetteiket gyermekkorukban – így a későbbi (vagy nem is annyira későbbi) korok szerzői hanyagul bánnak az adott személy fiatalkori cselekedeteivel. Ez érthető, ha elsősorban csak a források hiányosságára gondolunk, de hasznos is lehet, mert ezek azok az esetek, amikor nem kell az adott személy tetteit megítélni – legfeljebb csak utalni lehet későbbi szokásainak, gondolatvilágának korai előzményeire.

A teljességre való törekvés azonban alapvető feltétele minden életrajznak. Az adott személy származása, gyökerei, gyermekkora és tanulmányai ugyanúgy elsőrendű fontossággal bírnak, mint érett korában véghezvitt, a megörökítésre szánt tettei. Ablonczy a józan középutat választotta: a lehető legteljesebb forrásanyagot kiválasztva és rendszerezve a legfontosabb tényekkel és tudnivalókkal ismerteti meg az olvasót a főszereplő származásának és ifjúkorának vonatkozásában.

A szerző Teleki Pál 1918 előtti működésének időszakát a „tájékozódás éveinek” nevezi, bár ez a kifejezés minden államférfi esetében helytálló, hiszen a tapasztalatszerzés korszaka minden ember életében megtalálható.

Teleki Pál életének bemutatásakor az sem mellékes, hogy terjedelmes életműve nemcsak a politikát és az államéletben betöltött szerepét foglalja magában, hanem – jócskán – a tudományos, sőt a társadalmi tér mozzanatait is. A történészeknek más szaktudományokkal foglalkozni és azokat feldolgozni gyakran nehéz, sőt kivihetetlen feladat. A nagyközönség számára átadni hasonló erőfeszítést igényel. Ablonczy Balázs megoldotta ezt a kihívást is: olvasóival Teleki Pál földrajzi munkásságát csak annyiban ismerteti meg, amennyire fontos és elengedhetetlen. Mindezeken túl szükséges a bővebb kifejtés az adott kor kevésbé ismert történéseinek, személyeinek és intézményeinek jobb megértéséhez. Ezért kapunk pontos ismertetést Teleki Pál tevékenysége kapcsán a tárgyalt korszakok szereplői mellett többek között a turáni eszméről, a fajhigiéniáról, az első világháború eseményeiről, sőt a Magyar Automobil Klub tevékenységéről is.

Teleki Pál életútja 1918 után bontakozik ki előttünk élesen. Személye által ott lehetünk az ellenforradalom eseményeinél, a nemzetmentő kísérleteknél, a „Vörös Térkép” születésénél, a pártok és társadalmi szervezetek felvirágzásánál és szinte minden olyan eseménynél, amely Magyarország jövőjét később meghatározta.

Nyomon követhetjük a kormányfő Teleki tetteit, bel- és külpolitikai intézkedéseit, a békediktátum ratifikálását, a földosztást. Új szemszögből vizsgálhatjuk meg IV. Károly visszatérési kísérletét is, melynek kapcsán a szerző igyekszik tisztázni és egyben megmagyarázni Teleki kissé ellentmondásos viselkedését. Teleki érzelmeinek és a királypuccsban való részvételének leírása során a szerző érezhetően bizonytalanabbul, az általánosságok szintjén mozogva mutatja be a miniszterelnök szerepét. Ugyanígy homályosak maradnak a Teleki-kabinet 1921-ei tavaszi bukásának okai is.

A kötet további fejezetei adnak részletes ismertetést a kormányzás nehézségeitől megszabadult Teleki mindennapjait kitöltő közéleti és tudományos tevékenységről – a húszas évektől a második kormányalakításáig. A közel húsz év eseményei itt már más kontextust kapnak: Telekit mint befolyásos, elhivatott nemzetnevelő férfit ismerjük meg, és rajta keresztül, mint egy prizmán, pontos képet kapunk a két világháború közötti Magyarország társadalmát vezérlő eszmékről. A szerző jó érzékkel tapintott rá Teleki koncepciójára Magyarország sorsának alakításával kapcsolatban. Az „európai színvonalú magyar elit” kinevelését megfogalmazó Teleki hihetetlen erővel és akarattal vetette magát – az önként vállalt – munkába. Szeme előtt olyan keresztény (akkori értelmezésben: nem zsidó) középosztály képe lebegett, amely mind kulturálisan, mind intellektuálisan vezető szerepre hivatott, és képes arra, hogy véghezvigye Trianon revízióját. E célnak szentelt sokrétű tevékenységét szedte bő csokorba a szerző az egyetemi katedrán eltöltött évektől át a társadalmi szervezetek irányításán, a geográfiai tudomány művelésén az idegen nyelvű ismeretterjesztő és propagandakiadványok megjelentetéséig.

Emellett pontos adatokkal alátámasztva ismerhetjük meg a sokat emlegetett, mégis oly kevéssé ismert moszuli ügyet, részvéte- lét és felelősségét a frankügyben, szembenállását a numerus clausus eltörlésével, az Eötvös-kollégium irányítását, valamint a cserkészet vezetését. Azét a cserkészetét, amely napjainkig Teleki Pál nevével forrott össze, tegyük hozzá, megérdemelten.

Számos olyan tényre, összefüggésre és információra derül fény a kötet olvasásakor, amelyek egyébként rejtve maradnának, és amelyeket az ember máshonnan nem kaphat meg, de létfontosságúak a korszak ismeretéhez. Kiemelendő, hogy a szerző nem hanyagolja el a kortárs személyiségek gyakori említését sem, természetesen csak a Teleki Pállal történő események vizsgálatának összefüggésében. A korszak vezető politikusainak Teleki Pálhoz fűződő viszonya hasonló kifejtést igényelt volna.

    Nem vitás, hogy a mű legfontosabb és legjobban kidomborított része Teleki Pál második kormányának tevékenysége és tettei a kormányfő személyén keresztül nézve. Testközelből ismerhetjük meg személyes befolyását a választásokra, az 1939 őszén elkezdődő háborúra, majd sorban minden fontos kormányzati intézkedésre és a belpolitikai döntésekre. A nyilas mozgalom és a kormánypárti belső ellenzék támadásai csak megerősítették elszántságában. Hasonló elszántsággal küzdött a sikeres revízióért, amelynek eredményei – még ha felemás módon is – kormányzása alatt következtek be. Nagy sikernek tartotta az 1940. augusztusi, második bécsi döntést. A munka azonban nem állt meg, sőt éppen akkor kezdődött el. Sok terve volt a jövőre nézve, azonban legtöbbjét már nem vihette véghez.

Ablonczy Balázs alig titkolt együttérzéssel bontja ki Teleki Pál személyes és egyben nemzeti tragédiájának szálait is. A legkülönbözőbb verziókat és fantazmagóriákat cáfolva teszi le voksát egyértelműen a miniszterelnök öngyilkossága mellett, amely nemcsak a közismert nemzetközi konfliktusból, hanem Telekinek személyiségéből is következett. Halálának körülményeit a szerző nagy gonddal mutatja be, és kellő részletességgel veti össze az azóta született legkülönbözőbb elméleteket, cáfolva a több formában felbukkanó, külső erőszakot feltételező teóriákat.

A kötet egyik fő érdeme a manapság oly ritkán látott, de a történetírásban alapkövetelményként megfogalmazott elemek sora. A mű historiográfiai bevezetéssel indul, amely megadja a Teleki személyéről szóló írásműveket és a Teleki-kérdés történeti áttekintését. A mű lábjegyzetei – szerencsés megoldásként – nem a fejezetek, illetve a kötet végén, hanem a lap alján találhatóak meg. A könyvet bő bibliográfia és forrásbemutatás, rövidítésjegyzék, képjegyzék, valamint névmutató zárja.

Nagy volumenű művet felkészültség, szaktudás és elhivatottság nélkül nem lehet írni. Szerencsére jelen esetben mindhárom kritérium fennáll, és a kötet megérdemelten kerülhet be a kézikönyvként forgatott művek sorába.

*Osiris kiadó, Bp., 2005.