Június 2005
A háló tudománya – művészetek hálója

Kántor Erzsébet

Interjúregény Svájcból

Interjúregénynek is nevezhető Sneé Péter Luka László svájci magyar 56-os emigránssal készített terjedelmes beszélgetése, s nem csupán olvasmányossága okán. Luka László „olyasmit tapasztalt és tud, amire égető szüksége volna mindnyájunknak!” – írja Sneé Péter a fülszövegben. Pedig – szerencsére – gyarapodnak az emigrációba kényszerültek visszaemlékezései. Azok sorában is rendhagyó könyv ez. Luka László 1956 előtt ellenzéki szervezkedésért ült, a forradalom idején szabadult és vezette-szervezte a politikai foglyok kiszabadítását. A forradalom leverése után természetesen menekülnie kellett. Svájcban talált új otthonra, megbecsült orvosként nem felejtette magyarságát, figyelte az otthoni eseményeket, szervezte az emigráció közösségi életét, feltételeként a megmaradásnak kulturális, tudományos találkozókat, összejöveteleket szorgalmazott, de figyelte az egész keleti táborban alakuló helyzetet, melynek függvénye volt Magyarország sorsa is. 1989 után mindent megpróbál, hogy valós demokráciában szerzett tapasztalatait otthon kamatoztassa, mert tudja (s itt Lech Walesát idézi): „Azért, hogy a nemzeti demokratikus erők nem állnak feladatuk magaslatán, egyes-egyedül a kimúlt kommunista politika felelős, mert mást nem hagyott szóhoz jutni negyven éven keresztül, csak a kommunistákat. Kirekesztve nem lehet megtanulni, ami egy politikai szerephez, egy feladatkör ellátásához szükséges.” Sajnálatos, hogy sem az ő, sem a hozzá hasonló, emigrációból segíteni szándékozó társainak igyekezetére nincs Magyarországból pozitív válasz, még azok részéről sem, akiktől elvárták volna. Sorolja a neveket, helyzeteket. Majd keserűen szögezi le: „Úgy gondoltam, elsősorban nem azért húzhatna hasznot belőlünk az ország, mert itt, Nyugaton tettünk valamit a magyar kultúráért: hangversenyeket, találkozókat, irodalmi esteket rendeztünk, hanem azért, mert elvesztettük a félelmeinket, a diktatúra alatt kialakult szélsőséges önvédelmi reflexeket, a »farokbehúzás« reflexét, és egy demokratikus országban megtanultuk a közélet és a szakma területén mindazt, amit odahaza nem lehetett, és amire égető szükség lett volna abban a robbanásszerű változásban!” Pontosan érzékeli a magyarországi politikai helyzetet 1990 után: „Igen nehezen érzékelhető események zajlottak akkoriban. Talán ez volt az egyik leglényegesebb, hogy a két nagy ellenzéki pártot egymás ellen tudták hangolni az érdekeltek. A még mindig jól működő »hálózat« gáncsoskodásai sikerrel jártak.”

Az interjút több helyen megszakítják Luka László sajtóban közölt vagy rendezvényeken, emlékünnepségeken elhangzott szövegei (teljes terjedelmükben). A kötet végén olvasható szövegének a címe beszédes: Magyarország holnapja – néhány egyszerű vágyálom a jövőnkről, melyet 1996-ban Kopátsy Sándor kérésére írt, de soha nem láthatta nyomtatásban. Amin nem csodálkozik… Befejezésként az interjúban szomorúan szögezi le: „Aláhúztam, hogy az ország elvesztette öntudatosabb, harcosabb, tehetségesebb fiainak jó részét a kivándorlás, a menekülés következtében. A határon túl született utódok pedig annyi emigráns év elteltével gyökeret eresztenek ott, ahol világot láttak. Az ország szegényedik ezzel, amit nem ellensúlyoz a magyar politika, holott megtehetné. Nem törődik a Nyugaton felnőtt magyarokkal!” (Rendhagyó életút. Luka Lászlóval beszélget Sneé Péter. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem – Magyar Napló, Basel–Budapest, 2005.)