Június 2005
A háló tudománya – művészetek hálója

Néda Árpád

Kolozsvári számvetés a fizika évében

A fizika a természeti megfigyelésekből leszűrt ismeretek  tudománya, amely régebben – minden mesterkélt matematikai eszmefuttatástól mentesen – sikerrel próbálta rendszerezni, egymással kapcsolatba hozni az emberi tapasztalatokat. Mint minden tudományos kutatásnak, alapfeltétele a megismerés. Amelyre az erdélyi viszonyok kiváló lehetőségeket kínáltak. Gondoljunk csak a havasi szénaszárításra, a havasi építkezés szerkezetére, az erdőkitermelést gazdaságossá tevő leleményességre, ami például a kovásznai „gravitációs  sikló” megépítésében is érvényesült. Nem véletlen tehát, hogy  térségünk első akadémiai szintű intézménye, amelynek keretében a fizikát (akkor még „természetismeretet”) tudományos szinten és tudományos igényességgel művelték, Erdélyben jött létre.

A „Kolozsvári Collegium” megszervezését Báthory István fejedelem kezdeményezte 1581-ben – a pozsonyi, budai és nagyszombati „universitasok” mintájára – a jezsuiták fennhatósága alatt. Bethlen Gábor fejedelem Gyulafehérváron  hozta létre 1622-ben a kálvinista akadémiai szintű kollégiumot, amelyben a teológiai tanulmányok mellett a természettudományok oktatását is biztosították. A felekezeti és nemesi ellentétek a következtében az intézmény végül is elsorvadt. Szellemisége azonban fennmaradt. Ennek bizonysága, hogy az ismert író, báró Eötvös József, aki vallás- és közoktatási miniszterként a kötelező és általános közoktatás bevezetése mellett sokat tett a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztéséért, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrejöttét is szorgalmazta. Elhatározása abból a felismerésből fakadt, hogy a tudományos kutatás és oktatás egyik legjobb termőtalaja az erdélyi föld és annak népe. Elgondolásait – az általa megteremtett anyagi háttérrel – Trefort Ágost valósította meg az 1872. november 10-én megnyílt Kolozsvári Magyar Tudományegyetemmel, amely 1881-ben felvette a Ferenc József Tudományegyetem nevet.

Azok közé az európai szintű akadémiai intézmények közé tartozott, ahol először ismerték fel a természettudományok és a matematika oktatásának szükségességét. (Abban az időben matematikai és természettudományi kar csak a tübingeni egyetem keretében működött.) Jó körülmények között kezdte meg működését, hiszen használhatta az Erdélyi Múzeum-Egyesület gyűjteményeit, könyvtárát; igénybe vehette tudós tagjainak gazdag tapasztalatát. Brassai Sámuel mellett olyan neves tudós személyiségekre számíthatott, mint amilyen a fizika területén Abt Antal, Tangl Károly, Pfeiffer Péter, Ortvay Rudolf, Pogány Béla volt, akik a mércéül állított igényességükkel megalapozták a tudományos kutatást.

Abt Antalnak és az egyetem vezetőségének tulajdonítható, hogy a térség (a mai Románia) legmodernebb fizikai felszereltségét hozták létre, megteremtve ezáltal a korszerű  kísérleti fizikai oktatás feltételeit. Az említett kísérleti eszközökkel ellátott szertár l966-ig létezett, amikor is Eötvös Loránd tanítványának, Marian Victor professzornak a nyugdíjba vonulásakor – azzal a jelszóval, hogy ezt meg kell őrizni – múzeumba vitték; ma is ott porosodik, és sajnos nem lehet használni. Mindez abból a meggondolásból történt, hogy ne lehessen emlékezni arra: a fizika oktatását és a fizika területén folyó kutatást első ízben a magyar egyetemen valósították meg.

A Ferenc József Tudományegyetemen nemcsak a kísérleti fizika fejlődött, hanem az elméleti fizika is. Ez elsődlegesen Farkas Gyulának köszönhető, aki az elméleti fizikát Kolozsváron európai szintre emelte. Kiváló társa volt ebben  Ortvay Rudolf is. Közel fél évszázados (47 évi!) sikeres tevékenység után a fizika oktatása és művelése – az l9l9-es változások következtében – Kolozsváron megszűnt. Az egyetemet Szegedre menekítették; eszköztárát, könyvtárát, épületeit az 1919-ben létrehozott román nyelvű I. Ferdinánd Tudományegyetem vette tulajdonába.

1940-ben az Egyetem visszaköltözik Kolozsvárra. Bizonyos értelemben ez nem folytatást, hanem újrakezdést jelentett, ugyanis az oktatók az intézetet a tudomány műveléséhez szükséges eszközök hiányában találták. Ez a sajnálatos állapot főleg a természettudományok művelőit érintette. Annak ellenére, hogy a laboratóriumok üresek voltak, a fizika művelése és oktatása újból beindult. A kísérleti fizika tanszéket Gyulai Zoltán, az elméleti fizika tanszéket Gombás Pál vezette. Irányításukkal a fizikának és a tudományos kutatásnak új korszaka kezdődik, mely méltónak bizonyult az egyetem múltjához.

A vázolt folyamat és az egyetem szellemisége az l945-ben létrehozott Bolyai Tudományegyetemen folytatódott. Azon az egyetemen, amelyet  féltékenységből és egyéb politikai meggondolásból, nem véve  figyelembe az erdélyi magyarság jogos igényét és az  intézmény tudományos érdemeit, 1959-ben megszüntettek.

A Bolyai Egyetemen, habár gyakorlatilag a felszereltség szempontjából a nulláról indult – az oktatás megszervezése mellett, az elődök munkáját folytatva –, tudományos kutatás is folyt: az elektromágneses hullámok terjedésének tanulmányozása, kristálynövesztés, transzport jelenségek tanulmányozása, elektronikai jellegű kutatások. Az elméleti fizika területén statisztikus fizikai és kvantummechanikai tanulmányokat végeznek. A fizikát oktató tanárok hozzáállására jellemző, hogy a legtöbb kutatói és diáklaboratóriumi eszközt az egyetem műhelyeiben, saját tervezés alapján állították elő. Hogy mennyire sikeres volt ez a tevékenység, jól szemlélteti az a tény is, hogy az 1959-ben egyesített egyetemen is használják ezeket a felszereléseket, annak ellenére, hogy a Victor Babeş Tudományegyetem sokkal jelentősebb anyagi háttérrel rendelkezett. Ez az intézmény birtokolta (vagy bitorolta) a Ferenc József Tudományegyetem eszköztárát.

A Bolyai Tudományegyetem ma is fogalom, követendő példa, bár tevékenysége egy terhes, megrázkódtatásokkal, tudós emberek üldözésével  és meghurcolásával teli korszakkal járt együtt, amely a hallgatókat sem kímélte. Ennek ellenére a tudomány művelőit európai szinten képezte, kiváló felkészültségű magyar értelmiségi nemzedékeket indított el.

A tanárok felkészültsége és igényessége a hallgatók igényszintjét is meghatározta. Abban az időben nem volt példa arra, hogy a tanár elkéssen az előadásáról, de az órára későn érkező hallgató sem merte megzavarni a tanár tevékenységét. Az egyesítés évében, 1959-ben, a matematika–fizika szakon államvizsgázók legjobb eredménye a 7,91-es átlag volt; az egyesített egyetemen kilenc feletti átlag-eredménnyel kapták meg  a  diplomát azok is, akik az első sikertelen próbálkozás után ősszel államvizsgáztak.

Önmagában ez a két tény is sok mindenre rávilágít.

A Bolyai Tudományegyetem  érdemeit még hosszasan lehetne és kellene méltatni. Ez itt most aligha pótolható. Hadd utaljak mégiscsak arra, hogy az ország legismertebb kristálynövesztő laboratóriumát – Gyulai professzor munkásságának tulajdoníthatóan – Kolozsvárt hozták létre. Amikor az első – iparilag gyártott – mágneses spin rezonancia-készüléket a japán szakemberek felszerelték, csak a Bolyai egyik volt végzettjével és egyben tanárával tárgyaltak.

Annak ellenére, hogy az egyesített egyetemen a „Bolyai-szellem” kezdett elsorvadni, és a volt egyetem tanárai közül mind kevesebben maradtak, szellemiségük folytatódott. Mert irányításukkal olyan fiatal fizikusok nőttek fel, akik sok esetben túlszárnyalták tanáraik teljesítményét, és 45 év alatti életkoruk ellenére doktori iskolát vezetnek, világviszonylatban elismert és méltatott tudósok lettek. A „Bolyai-szellem”-nek tulajdonítható, hogy a Fizika Kar keretében önálló magyar oktatási vonal létezik. Ennek keretében működik a fizika, informatika–fizika, matematika–fizika szak. Remélhetőleg – a Bologna-folyamat következtében – beindul a mérnök–fizika és az orvosi–fizika szak is.

Bízunk abban, hogy ezután is lesznek olyan erdélyi magyar fiatalok, akik nemcsak érdeklődnek a fizika iránt, hanem világszinten fogják művelni választott szakterületüket.