Május 2005
Boszorkányok ördögök – bűvölés bájolás

Lépcső/ház

Faludy György Aradon

Március 24-én Aradra látogatott Faludy György. A nagyszámú közönség előtt lezajlott irodalmi esten a költőt Böszörményi Zoltán, Márkus Barbarossa János és Balázs Imre József kérdezte. A Korunk szerkesztősége nevében Balázs Imre József ajándékképpen átadta az est vendégének a Korunk hasábjain 1935 és 1940 között publikált Faludy-szövegek bekötött másolatát.

Korunk-est a Szent György Napokon

Sepsiszentgyörgyön, a Szent György Napok keretén belül József Attila lábnyoma címmel tartott irodalmi estet a Korunk. Felolvastak, illetve a Korunk József Attila-számáról beszélgettek Demény Péter, Gál Andrea, Papp Attila és Szonda Szabolcs. Az est házigazdája Balázs Imre József volt.

Korunk Galéria

Március 25. Művészfotó kiállítás megnyitása a Mátyás Napok keretében. Bevezetőt mondott Sipos Gábor. Cs. Szabó László Mátyás királyról szóló írását Salat Lehel színművész olvasta fel. A zenei műsorban Bogáti Anna (hegedű) és Török Zsolt (cselló) G. Fr. Händel Passacagliáját adta elő, Kolumbán Lilla J. S. Bach Partitáját játszotta hegedűn.

Április 2. A szépség koldusa címmel József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett csoportos kiállítás megnyitása. Bevezetőt mondott Kántor Lajos. Boér Ferenc színművész József Attila verseiből készült összeállítással lépett fel. A zenei műsorban a Concordia Vonósnégyes (Márkos Albert, Szövérdi Csilla, Olimpiu Moldovan és Török Béla) lépett fel. 

Az Irodalmi Jelen negyvenezer
dolláros regénypályázata

Az Irodalmi Jelen irodalmi havilap pályázatot hirdet magyar regény megírására. A pályázatra, témától függetlenül, minden magyar nyelven írt regény benyújtható, amely még nem jelent meg nyomtatásban és közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. A beküldött pályamű terjedelme legfeljebb 600 ezer karakter (leütés) lehet.

 

   I. díj: 20 000 USA dollár

 II díj: 10 000 USA dollár

III díj:   5 000 USA dollár

 

A fentieken kívül három pályázati mű egyenként 1666 USA dolláros különdíjban részesül.

A díjtételek oszthatatlanok, de a bírálóbizottságnak jogában áll, minőségi okokból, egyes díjakat nem kiadni. A díjazott művek kizárólagos publikálási joga 8 évig az Irodalmi Jelent illeti meg, amely azokat az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelenteti meg.

Beküldési határidő: 2005. november 30. (postabélyegző dátuma). A beérkezett pályaműveket neves megbízott irodalmárok bírálják el, 2006. április 30-ig. Ezután kerül sor – közjegyző jelenlétében – a jeligék feloldására és a hivatalos eredményhirdetésre. A díjakat ünnepélyes keretek között 2006 májusában adják át Aradon.

A pályázat jeligés: az író nevét, címét, elérhetőségeit külön lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni. A jogi félreértések elkerülése végett a pályázónak ugyanebben a borítékban mellékelnie kell a www.ij.nyugatijelen.com internetes címről letölthető, aláírt nyilatkozatot is. A pályamunkákat kizárólag „Regénypályázat” feliratú postai küldeményként lehet az Irodalmi Jelen címére (310085 Arad, str. Eminescu nr. 55-57, Románia) eljuttatni. A művet CD-re rögzítve (Microsoft Word formátumban) fogadjuk el, amelyhez mellékelni kell a 2 példányban kinyomtatott szöveget is. A begépelésre a pályázat kiírójának nincs lehetősége, a kinyithatatlan CD a pályamunka kizárását vonja maga után.

Az elismerésben nem részesült pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

Weboldalunkon figyelemmel követhetik, hogy milyen jeligés pályamunkák érkeztek, megfelelnek-e a feltételeknek, elfogadta-e a zsűri a munkákat stb. Azok a szerzők, akiknek pályamunkáját valamilyen ok miatt nem fogadta el a zsűri, még időben értesülhetnek erről, és újra elküldhetik a követelményeknek megfelelően.