Március 2005
József Attila 100

Kántor Lajos

Pótlás

(A hiányról és a „Nem”-ről)

Amikor 1980-ban A hiány értelmezését írtam, szülővárosomban (József Attila Erdélyben alcímmel), nem tudtam arról, hogy létezik egy (1922 első felében született) József Attila-vers, amely így kezdődik: „Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége”. Mielőtt még elhatalmasodna rajtam a lelkiismeret-furdalás, előveszem az akkor rendelkezésemre állt „József Attila Összest”, az 1952 és 1967 között megjelent négy kötetet, elölről hátra és hátulról előre lapozom főképpen az első kettőt, a verseket, zsengéket, töredékeket és rögtönzéseket tartalmazókat – ám most sem találom a Waldapfel József és Szabolcsi Miklós által sajtó alá rendezett akadémiai kiadásban az idézett kezdő sort, illetve a Nem! Nem! Soha! című József Attila-verset. Ám azóta ellenőrizhetem magam a „kritikai kiadás” megjelölésű, kétkötetes József Attila összes verseiben is; ezt Stoll Béla tette közzé, 1984-ben, szintén az Akadémiai Kiadónál. És itt most ráakadok valamire, egy teljes mondatra, az első kötet 560. lapján, a jegyzetekben, „Versek 1922 novemberéig” címszó alatt. A megtalált nyom tehát: „(A Lovas a temetőben anyagából nem közöljük a Nem! Nem! Soha! c. verset, mert talán sértené a szomszéd népek túlérzékenységét.)”

Ez hát az első számú döbbenetem. Harminc év sem volt elég arra, hogy a cenzúra (és öncenzúra) békén hagyjon egy akadémiai, egy kritikai kiadást – még olyan méretű költő esetében sem, mint József Attila.

A kettes számút a Trianon film okozta nekem. Most nem Koltay Gábor munkáját kívánom elemezni (noha ugyancsak megérne egy misét), hanem arra a durva és eléggé el nem ítélhető eljárásra utalok, amellyel bevágta a magyar Trianon-történetbe József Attilának ezt a dilettáns ízű versezetét – a valóban csak kritikai kiadásba illő klapanciákat. Mert hogy Juhász Gyula meggyőző vallomásának ott a helye – ha „talán sértené a szomszéd népek túlérzékenységét”, akkor is –, azt nem vonom kétségbe, sőt vállalom. De József Attilát így meghurcolni, anélkül, hogy bár utalás történne az ő igazi, megharcolt hazafiságára, A Dunánál és a Hazám költői-emberi magaslataira: megbocsáthatatlan bűn.

A centenárium évében hiteles József Attila-képet felmutatni csak a „nem”-ek és az „igen”-ek szembesítésével lehet. Akár Budapestről, akár a szép kincses Kolozsvárról…