Február 2005
Szakrális tér

Edvard Kocbek

Dialektika; Az elme szabadságáról; Váltózás (versek)

 

1904-ben született Sv. Jurij ob ©čavnicén (Szlovénia). Mariborban két évig teológiát tanult, majd átiratkozott romanisztika szakra, így jutott ki később Berlinbe, Lyonba és Párizsba is. A háború előtt franciatanár volt Belovárban, Varazsdinon és Ljubljanában. A szlovén katolikus értelmiségi kör vezető alakja, 1941-ben a Felszabadítási Front alapító tagja mint keresztényszocialista vezető. A két világháború között komoly politikai szerephez jutott. A háború után 1951-ig a kormányban is magas funkciót töltött be, de mivel nem értett egyet a hivatalos politikával, kénytelen volt politikai és részben kulturális elszigeteltségbe vonulni, amely haláláig tartott. Ezt annak is köszönhette, hogy 1950-ben kiadták Félelem és bátorság (Strah in pogum) című novelláskötetét (magyar fordításban is megjelent), melyet a hatalom nem nézett jó szemmel; másrészt annak, hogy 1975-ben egy interjúja során említést tett több ezer ember lemészárlásáról, akiket bírósági eljárás nélkül gyilkoltak le a második világháború után. Az akkori vezetők a költőt e kijelentése miatt tíz évre eltiltották mindenfajta publikálás lehetőségétől, állandóan megfigyelés alatt tartották, és beszélgetéseit is lehallgatták.

Kocbek korai költészete megszépített vallási élményekről szól, expresszionista szociális látomásokról, elfojtott erotika és egzisztencialista reflexiók jellemzik. Föld (1934) című kötete a vidéki életből merít életképeket, amelyek a konkrétumoktól a metafizikai rend felé emelkednek. Tragikus és hősies történelmi tapasztalatait a Borzalom (1963) és a Pentagram (későbbi kiadás 1977) című köteteiben sikerült megfogalmaznia. Az ellentétek elvesztésének élményét hordozó modern, reflexív költészetét Üzenet (1969), Parázs (1974) és Menyasszony feketében (1977) című köteteiben szólaltatta meg. 1968-ban Preąeren-díjban részesült Borzalom (Groza) című verseskötetéért. 1981-ben hunyt el.

 

Dialektika

 

A mérnök házakat dönt,

az orvos átsegít a halálon,

és a tűzoltók parancsnoka

titokban a gyújtogatók bujtogatója,

ezt állítja a bölcseleti dialektika,

és hasonló dolgokat mond a szentírás is:

aki fenn volt, majd lent lesz,

s az utolsók az élre kerülnek.

 

A szomszédnál a töltött fegyver a földön hever,

a mikrofon az ágy alatt hallgatja a szavakat,

és a lánya a besúgásra készséges.

A szomszéd agyvérzést kap,

a mikrofon árama kimarad,

a lány pedig gyónni jár,

mindegyik kosok hasába kapaszkodna,

csak Polüphémosz barlangjából kijutna.

 

Cirkusz sátrából hangos

éji zene hangját hallom,

holdkórosok a magas kötelet alva járják,

s karjuk bizonytalanul csapkod,

alattuk pedig baráti had kiabál,

hogy végre-valahára már ébrednének fel,

hiszen aki fent volt, lent lesz a helye,

s aki alszik, hadd aludjon csak, mint a bunda.

 

 

Az elme szabadságáról

 

El veletek, csinos mondatok,

csak egyetlenegy szót akarok,

így kiáltsak fel, ágyamba mikor beesek: nem,

s álmomból mikor hirtelen felordítok: nem,

s ébredéskor újra csak ezt ismételjem: nem.

Én ily módon dacolok,

így ellenállóvá és éppé válhatok.

 

Amikor már elfáradok,

még mindig bírom e szóval: nem,

s amikor mind azt ismételgeti: igen,

e szóval nevetek fel: nem.

E szóval uralom helyzetem,

ez megerősödésem módszere,

értelmessé és kegyetlenné tesz.

 

A gyökerekkel és csírákkal egy így leszek,

kíméletlen viharokkal és lélegzettel,

számítógépek szalagjai elszakadnak

az én egyetlen szavamtól: nem.

A számítgatás újból elölről kezdődik,

amikor bűnösnek ismernek el,

ám én magamtól vallom: ártatlan vagyok.

Az elme szabadságáról hozott törvény

az urbárium csendes védelméhez hasonló,

a bohócnak a parancs tilalom,

nem akarok bolonddá vagy szörnnyé válni,

a gépek közt rekedt leszek,

hegytől hegyig kilencszer visszhangzik: nem,

melyet a szomszéd igennek értelmez.

 

 

Változás

 

A sötétben zöld mélybe vész el a lényem,

s édes mirták közt tapogatom borókák illatát,

rajtad át érzem a biblikus földet,

de mégis sejtem: közeleg a változás.

 

Remegsz? Nyugodj meg! Halld, óceán,

ahogy a kört, kettőnket a biztos béke választ el,

úgy, mint  az első teremtményt az eljövendő nap.

De mégis érzem: közeleg a változás.

 

Heveredj le mellettem s pillants az égre fel,

még kigyulladhat a remény a végtelen alján.

Köröttünk az ősi módszer ereje

eleven, de mégis: közeleg a változás.

 

Az idő az öröklét felé tör, mint az emberbe a tőr,

eltűnik az egyszerű bátorság, a félelem világra jön,

ketten amik voltunk, nem leszünk soha már,

nagyon jól tudjuk: közeleg a változás.

 

                                 Lukács Zsolt fordításai