Február 2005
Szakrális tér

Keszeg Anna

Az EHESS

Párizsi napló

 

Helyszínrajz. A Raspail boulevard majdnem teljes egészében átvágja a Rive Gauche nyugati oldalát, átvezet a tizennegyedik, a hatodik és a hetedik kerület határzónáján, és nem sokkal a Szajna-part előtt torkollik bele a Saint-Germain boulevard-ba az Assamblée Nationale közelében. A hatodik kerület elitizmusából sok jut neki, a Le bon marché üzletház, egy diszkont márkás ruhabolt, néhány kérkedő könyvesbolt, bisztrók és vendéglők. A tizennegyedikből gyönyörű rálátást kap a Montparnasse-toronyra és egy szeletkét a Montparnasse temetőből. A Denfert-Rochereau közlekedési csomópont melletti végén ott vannak az Ècole spéciale d’Architecture, illetve ezzel szemben a Fondation Cartier modern épületei, ez utóbbiak az erdei ösvény tökéletes, üveg alatt futó szimulákrumával. Innen felfelé haladva a 105-ös szám alatt, majd az ellenkező oldalon az 54-es szám alatt van az Ècole des Hautes Ètudes en Sciences Sociales, ez a francia és nemzetközi társadalomtudomány ezerötszáz kutatóját foglalkoztató intézmény. Az 54-es szám alatti épület számít a tulajdonképpeni adminisztratív központnak. Ez a boulevard bérházai közül kirívó futurista dizájnú épület jó orientációs pont a társadalomtudományok eseményeiben: konferenciákról, doktori védésekről, friss kiadványokról szólnak a hallt betöltő plakátok. Az épület tulajdonképpen a Maison des Sciences de l’Homme-é (MSH), mely befogadja az EHESS-t és közvetít ez utóbbi, a CNRS (Centre Nationale de la Recherche Scientifique), az FNSP (Fondation Nationale des Sciences Politiques) és a párizsi egyetemek között. Az első emeletet az MSH könyvtára tölti ki, s a könyvtár bejárata mellett cigarettázó csoportokat látni, ami a párizsi közintézetekben igen ritka látvány.

Történet. Az EHESS a társadalomtudományos kutatás és kutatásra való felkészülés/felkészítés nemzetközi központja. Önálló intézményként gyakorlatilag 1975 óta létezik, előtte az 1868-ban alapított EPHE (Ècole pratique des hautes études) hatodik, 1947-ben alakult, „sciences économiques et sociales” nevű szekcióját tette ki. Ennek az alapításnak az anyagi hátterét a Rockefeller Alapítvány állta. Létrejöttét az Annales iskola 1930-as történettudománybeli paradigmaváltása motiválta, mely a társadalomtudományok irányító diszciplínájaként elfogadta ugyan a Durkheim propagálta szociológiát, de szociológiai természetűként kezdte kezelni a francia intézményes rendszerben nagyobb hagyománnyal rendelkező történetírást. A hatodik szekció alapítói között az első nagy Annales-os generáció tagjai vannak ott, Lucien Febvre, Fernand Braudel, Charles Morazé. Ehhez a tradícióhoz viszonyítottan az EHESS ma így határozódik meg: „Ez a történet, mely ritkaságszámba menően mutatja be, hogyan jött létre egy tudomány, sajátos vonással rendelkezik: az EHESS az az egyedülálló hely, ahol a többi nemzeti hagyománnyal ellentétben a társadalomtudományok kezdetben a történeti tudományok köré szerveződtek, és ahol fordított logikával, a történelmet társadalomtudományként kezelték.”1 Már az EPHE hatodik szekciója osztotta a mai EHESS azon működési elvét, hogy az oktatást nem kurzusok, hanem kutatószemináriumok formájában oldják meg, s ezzel a csoportos kutatást és a megosztott kutatási eredményeket részesítik előnyben. 1949-ben ennek a gyakorlatnak a sikerét igazolta a Centre de recherches historiques (CRH) létrejötte, mely ma is megvan. Az interdiszciplinaritás mellett az intézmény politikájának másik kulcsfogalma az interkulturalitás, hiszen még az ötvenes években kialakul a világ összes kulturális zónájára vonatkozó kutatási tradíció Braudel kezdeményezésével. Ennek a politikának köszönhetően az EHESS ma az egyetlen francia intézmény, ahol a 2500-as diáklétszám 47 százaléka külföldi. Az 1975-ös kiválást az ideológiai indokok mellett a számbeli növekedés is motiválta, hiszen az 1951-ben 32 oktatót foglalkoztató EHESS tizenöt év alatt 110-re növelte tanárainak számát, ma pedig 260 kutatót foglalkoztat oktatói pozícióban. A számok elbizonytalanítóan impozánsak: 80 kutatócsoport, 1500 kutató, évi 250 meghívott kutató, 22 doktori program, évi 200 doktori védés és 9 300 000 eurónyi alaptőke.

Diplomák, tanszékek és kutatócsoportok. Az éppen változóban levő, 2005-ös évre társadalomtudományi master-programot előkészítő EHESS a jelenleg DEA-nak nevezett, az otthoni (most már régi) mesterképzős programnak megfelelő, egy vagy két évben elvégezhető tanulmányi szint előtt nem ajánl az egyéb államilag elismert diplomákkal kompatibilis diplomát. A „diplôme de l’EHESS” egy önálló kutatás írott formáját tartalmazó dolgozat megvédésével nyerhető el, mely egyfajta bevezetődés, beavatódás a kutatási gyakorlatba. Ezt a tanulmányi szintet követően bátran lehet az EHESS-re beiratkozni, egy Sorbonne-os diplomával felér az a diploma, amit itt lehet megszerezni. A DEA már a huszonkét doktori iskola közötti kilenc, egyedül az EHESS által levezetett doktori iskolához tartozik. A választékban ilyenek szerepelnek: (társadalmi) antropológia2 és etnológia; politikai stúdiumok; történelem és civilizáció; zene, történelem és társadalom; komparatív fejlődéstörténeti kutatások; nyelvészeti stúdiumok; társadalomtudományok (párizsi, illetve marseille-i központtal); szociológia. A történelem és civilizáció doktori programban olyan nagy nevek vannak, mint Jacques Revel, François Hartog, Roger Chartier, illetve a korábban már ismertetett GRIHL kutatócsoport oktatóinak nagy része. A mesteri diplomának megfelelő okirat elnyerése évi százötven meghallgatott órát, egy dolgozat leadását és egy szemináriumi szereplést feltételez, illetve nyilván a nyolcvan oldal körüli, francia nyelven megírt DEA-dolgozatot. Ezen túl az EHESS 1988 óta folyamatos képzési programot is biztosít egyetemi tanároknak, adminisztrációban dolgozóknak.

Könyvek és szaklapok. Az EHESS nemcsak kutatóközpontot és képzési lehetőséget jelent, hanem kiadót is. A terjesztői iroda a Quartier Latint átszelő Saint-Michel boulevard Port-Royalhoz közel eső végén van, s néhány kutatócsoport is ide helyezte át székhelyét. Az EHESS kiadója a Seuil, a Gallimard és az Annales folyóiratra vonatkozóan az Albin Michel kiadókkal van szerződéses viszonyban, illetve a Sorbonne téri Joseph Vrin filozófiai könyvesbolttal, mely legalább akkora attrakció a párizsi filozófus diákoknak, mint a pestieknek az Atlantisz könyvesbolt. A jelenleg 650 címet tartalmazó könyvkatalógus mellett a kiadó hat nemzetközi folyóiratot működtet: Revue bibliographique de sinologie, Cahiers d’études africaines, Cahiers du monde russe, Ètudes rurales, illetve az Annales és a L’Homme, melyek a történetírás és a kulturális antropológia nagy tradíciójú és impozáns alapítástörténettel rendelkező folyóiratai. A globális kiadványok mellett bizonyos esetekben a kutatócsoportok önálló folyóirattal is rendelkeznek, a CRH esetében 1988 óta létezik a Cahiers du CRH című, évente kétszer megjelenő lap.

Apró. 1979 óta indult az évente egyszer, júniusban, a Sorbonne egyik amfiteátrumában sorra kerülő Marc Bloch konferencia-sorozat, melynek keretében egy-egy nemzetközi hírnevű kutató beszél témája újdonságairól, 1995-ben Natalie Zemon Davist, 1993-ban Reinhart Kosellecket, 2000-ben Paul Ric¶urt, 2001-ben Quentin Skinnert hívták meg előadást tartani. Mi lenne elokvensebb jele a kutató sikerének, mint éppen ez, hogy Marc Bloch-konferenciát tartott? A kelet-európai zónából mindeddig egyetlen meghívott sem volt. Nagy előnyük van azoknak, akik Raymond Aron munkásságával foglalkoznak, hiszen doktori védések után pályázhatnak az EHESS és a Société des amis de Raymond Aron által kiosztott Raymond Aron-díjra, mellyel jól lehet indítani a tudományos karriert. Esedékesek nem francia intézmények doktorandusai is.

Mindez abban az intézményben, mely az önmagát örökifjúként meghatározó3 Annales-iskola örökösének tekinti magát, és osztozik abban a mítoszban, mely ennek a folyóiratnak és történészcsoportnak kijutott.

 

Jegyzetek

1. http://www.ehess.fr/html/html/27.html

2. Nehéz az „anthropologie sociale”-t magyarra fordítani, hiszen az antropológia és társadalmi jelleg társítása éppen egy sajátosan francia antropológiai tradícióból származik, s nincs megfelelője a magyar antropológiai tradícióban, mely főként az angolszász hagyományt követi.

3. Erről a mítoszról lásd bővebben Gérard Noiriel: Les Annales, le ’non conformisme’ et le mythe de l’éternelle jeunesse. In: Sur la crise de l’histoire. Paris, Berlin, 1996. 261–286.