...az igazi szabadság... a lélek szabadsága

             HAMVAS BÉLA: SCIENTiA SACRA

Kinek sok van, nem bírja el.

Kinek kevés, hiábavaló.

Mindegy, mivel emészti el magát,

eszét az ember, csak néz a semmibe,

nem bírja el, mi mindent kezdhetne vele,

ha volna egy csöppnyi fény a lélek labirintusában,

vagy töklámpás, ki ráijesztene,

hogy a halál megszereti, megszereti, átöleli

nem engedi többé el, és tőle még nem jöttek vissza, se fel.

Íme az ember, csak hajlong a szélben,

csak mutogat magára, beszél,

hogy a Nap is barátból ellenséggé lesz,

mert túl szereti ezt a Földet az ember,

földszínű álmok rabjai.

Az ember, ki porlik, hajlik a szélben,

és elfújja a szél, a sehonnai.

Ajándékom a rózsa

 ...rózsa, amely titkos alkímiával

 felkelt a széthullt hamuból...

                  JORGE LUIS BORGES

Szirma közt végtelen spirál,

mélyvíz örvénye, rejtelem.

Szűzi fehér, piros vagy karmazsin,

illata mágia, elnyeli arcod,

ünnep és háború jelképe az időben,

virága elnyel haragot, port, könnyeket.

Tüskéi éber jegy, vértezet,

bársonyos szirmok követe, melyek

verset, képet, éneket,

titkos ízeket rejtenek.

Boldogságot sugall a rózsa,

nem látok belőle eleget.

Ősz színe ragyog

István fiamnak

Láng láng után alszik, gyúl fel,

Gyöngy pereg a fákról piros–fehér ékszer.

Anyja várja kószáló gyermekét, örök az otthon,

Csók, kacagás cseng egy régi körúton,

Vér alszik el, vér dübörög belső tájakon,

Szív rózsája, illata sétál át álmodon.

Szűz csillagképét eltakarja a Hold.

Kard élére tompul a régi dicsőség,

Sír gödre tátong, elmúlásra koppan a rög.

Szelíd pelyhek szállnak, ölelnek örök utazót,

Szellő tereget földszínű avart, álmodót,

Tündér öltözik varázsba, felhőablak mögött.

Ősz színe ragyog, alkot a művész odafönt

Kolozsvár 2004. Mindszentek hava